Oldalak

2024. július 22., hétfő

AniTiger - FÉLÉVZÁRÁSI PÁNIK Book Tag 2024

 (Még több taget a „book tag” címke alatt található.)

 

 


Őszinte leszek… Jelenleg rengeteg dolog miatt tudnék pánikolni, de az olvasmányaim idén a jó dolgok közé tartoznak, amiken nem pánikoltam. (Maximum azon szoktam, hogy néha csúszok 2-3 napot a blogturnés állomásaimmal, de eléggé összejött ez az év, így remélem, hogy elnézitek nekem a slendriánságom, ha én nem is tudom.)

Elég régen volt book tag bejegyzés, pedig nagyon szerettem őket csinálni, és most – amikor éppen két turnés regényről kéne inkább véleményt írnom és másik hatot kéne olvasnom, hogy írhassak róla – úgy gondoltam, hogy miért is ne férne bele az időmbe? :D  

 

Fun fact: év elején megfogadtam (újévi fogadalomként) valamit az olvasás kapcsán. Így hangzik: „75-nél kevesebb könyvet olvasni. (Most az a prioritás, hogy mással is foglalkozzak.)” – na, szerintetek ki tart jelenleg a folyamatban lévő könyvekkel együtt 73-nál?

Szuperül tippeltetek… Hát én…

Tehát ezt a fogadalmat tuti buktam, mert nem bírnám ki, hogy a 2024-ből hátra maradt pár hónapban maximum egy könyvet olvassak el, hogy januáriAniTigernek igaza legyen...

 

--- OLVASS TOVÁBB ---

❖❖❖❖❖ 


1. A legjobb idei olvasmányod:

 

Hát őszintén szólva van egy Best of 2024 polcom Molyon, rajta az idei kedvenceimmel, és elég nehéz közülük egyetlen egyet választani... Hát...


A legjobban eddig azt hiszem, ő tetszett:

Gareth Brown: Az ajtók könyve


Meg ő! :D

Bea Fitzgerald: Girl, Goddess, Queen – Pokolba a szerelemmel!

  


2. A legjobb folytatás, amit idén olvastál:

  

Két nagyon jó sorozatzáró kötetet olvastam!


A ​sárkány ígérete (Hat bíborszín darumadár 2.)


Próféta (Kaszások kora 3.) 


3. Friss megjelenés, amit nem olvastál még, de szeretnél:

 

Nemsokára érkezik ezekről ajánló a blogra:

Ali Hazelwood: Bride – A menyasszony

Alice Oseman: Loveless – Szerelem nélkül


 

4. Legjobban várt friss megjelenések az év második felére:

 

Sarina Bowen · Lauren Blakely: The ​Best Men – A legjobb pasik

Stephanie Garber: Egy átok az igaz szerelemért

Raquel Vasquez Gilliland: A növénybűvölő

Lyssa Kay Adams: The Romance Book Club – Romantikus Pasik Könyvklubja

Lynn Painter: Fogadni merek rád

B. K. Borison: Mixed Signals – Megkavarva

Ali Hazelwood: Ez nem szerelem


(Ezek azok, amik engem érdekelnek, de nem 100%, hogy írok róluk idén!)

 

5. Legnagyobb csalódás:

 

Adrianne Finlay: Cut Off – Játssz a túlélésért!

 


6. Legnagyobb meglepetés:

 

Steven Rowley: A meleg nagybácsi

 


7. Kedvenc új szerző:

 

Gareth Brown (az Az ajtók könyve miatt)


de Rachel Smythe-t is megszerettem a Lore Olympus webcomicja miatt,
aminek az első 5 képregénykötetét le is daráltam!

 


8. Új fikciós szerelmek:

 

Jack (Lynn Painter: Szerelmi fogadás) játszadoznék vele

Cassie (Gareth Brown: Az ajtók könyve) utazgatnék vele

Beckett (B. K. Borison: In ​the Weeds - Behálózva) egy életet leélnék vele

 


9. Legújabb kedvenc karakter(ek):

 

Perszephoné és Hádész 

(Bea Fitzgerald: Girl, ​Goddess, Queen - Pokolba a szerelemmel!)



 

10. Egy könyv, amin sírtál:

 

Híragi Szanaka: Az elvesztett emlékek lámpása

 


11. Egy könyv, ami boldoggá tett:

 

Huh, igazából az olvasottak többsége boldoggá tett idén, főleg
a romantikus komédiák meg a mitológiával kapcsolatos átdolgozások!

(ld. a feljebb kiemelteket)

 

12. Kedvenc könyvadaptáció, amit idén láttál:

 

Ne utáljatok, de...

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája (2023)

Szerintem egész jól sikerült! ÚGY tudtam utálni mindenkit! 

(Ami a sztorit tekintve elég fontos.)

* * * * *

Ha a legkevésbé tetszett is érdekel, akkor: Gyönyörű sorscsapás (2023)

Dylan Sprouse miatt néztem meg, akit összekevertem az ikertestvérével, akit szerettem pár filmben... XD Na, de a lényeg az, hogy a film komplett tragédia volt és kegyetlenül gagyi minden szinten. Nem mondom, hogy nem szórakoztam jól, de valahogy szenvedtem közben... :D

Ha paródiát akartok, akkor hajrá... egy ponton még a szexjelenet is félresiklik, amikor se kint, se bent nem találják, hogy hol van a fiúcska pamparammja, így elnapolják a nászt. :D

 

13. Legszebb könyv, amit idén vásároltál:

 

J. K. Rowling: Harry Potter and the Prisoner of Azkaban - MinaLima kiadás

Ritkán veszek könyvet, de akkor gyűjteménybővítési szempontból ritkaságokat...

 

14. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni még az év végéig:

 

Sarina Bowen · Lauren Blakely: The ​Best Men – A legjobb pasik

Stephanie Garber: Egy átok az igaz szerelemért

Lynn Painter: Fogadni merek rád

Ali Hazelwood: Ez nem szerelem

 ...őket nagyon, de remélem, hogy azért kicsit több könyv is felmegy az "idén még tuti elolvasom" listámra a közeljövőben. ;)


A kihívottam pedig: 

@Jeffi  / Lapról - lapra blog :D



vvvvv
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
A képek a könyvek borítói, saját montázsok vagy a Pinterestről vannak. ;)
vvvvv




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése