Oldalak

2020. december 31., csütörtök

2020 - Évösszegző bejegyzés | avagy: Boldog Új Évet Mindenkinek!



Először is, B. Ú. É. K. minden kedves erre tévedőnek! 
Ez az idei év utolsó bejegyzése, 2021-ben folytatjuk!

Ezzel a mai poszttal együtt 174 bejegyzésem van ebben az évben. Alig több, mint tavaly, de továbbra sincs eszem ágában hanyag, összedobott, ám gyorsan elkészített posztokat kirakni a blogra, hogy TÖBB legyen. ;) 2019-ben 106 könyvet olvastam el – kb. 30534 oldalt -, ami ebben az évben 138-ra csökkent, és ~39000 elolvasott oldallal zárom az évet. ;)) Szerintem ez ebben a depis évben csodálatos eredmény, főleg, hogy ezerrel blogturnéztam és "túléltem", azaz éltem az életem. No, de mindegy is. =^.^= 

Köszönöm szépen, hogy olvassátok a blogot!
A kiadóknak és íróknak pedig köszönöm a támogatást!

2020. december 30., szerda

Havi összefoglaló | 12. fejezet - 2020. december

 (Ezt a rovatot a „havi összesítő” címke alatt lehet megtalálni.)

 


Heyho!

Mivel holnapra egy évzárót tervezek, a decembert a mai nappal lezárom. ;) Mivel 18-án voltam utoljára dolgozni, ez egy elég laza hónap volt nekem – mert: vegyük ki a bent maradt szabikat, mondá a HR -, habár otthon rengeteg másféle melóm akadt.

Pozitív randomságok: Jóga óra, forralt borozás és koktélozás, x-men maraton, barátnőkkel vásárolgatós / mekizős / társasozós / Librizős / karácsonyozós / filmezős / sétálós programok, élő streamben kamerázás, Maxim és KMK unboxing, online színház nézés, könyvcserélés.  

 (A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)

2020. december 29., kedd

David Vann: Akvárium | Mini-könyvklub

 

Mini-könyvklub 17. felvonás

A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

A többiek értékelését itt olvashatjátok el.

 

 

Anyám a legjobb ember a világon, a legnagylelkűbb, a legerősebb, de ez volt az ő száraz évszaka, most jobban hasonlított viharhoz, mint emberhez, még inkább szélfútta porhoz, keringett forrás és kiterjedés nélkül, és én tudtam, jobban teszem, ha elbújok.

 




Édesanyja egyedül neveli a tizenkét éves Caitlint, és igen nehéz körülmények között élnek. Az anya dokkmunkás a közeli kikötőben, sokat és keményen dolgozik, kevés ideje jut a kislányra.

Caitlin iskola után mindennap az Akváriumba megy, amíg arra vár, hogy anyja érte jöjjön, és együtt hazainduljanak. Ez a legkedvesebb helye a világon, szereti bámulni a halakat és más vízi élőlényeket, elmerülni ennek a csillogó birodalomnak a mélységében.

Egy nap az egyik akváriumnál összetalálkozik egy öregemberrel, aki éppúgy bolondul a halakért, mint ő maga. E furcsa barátság azonban egy sötét családi titok nyomára vezeti a kislányt, ami olyan irányba lendíti egykor örömteli kapcsolatát anyjával, amely rémisztő következményekkel jár.

Az Akvárium aprólékos, finoman kidolgozott, mégis könnyed prózája egy bátor fiatal lány története, akinek szeretetvágya és megbocsátása képes megváltoztatni a körülötte élő, sérüléseikkel bajlódó embereket. Egyszerre könyörtelen és szívbemarkoló, megváltó erejű történet.

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Aquarium

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tarandus, Győr, 2015

256 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9786155584060 · Fordította: Lázár Júlia

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

2020. december 28., hétfő

Agatha Christie: Adventi ​krimik | Blogturné Klub ajánló

 

 

Egy asszonynak néha szükséges hazudnia, a hazugság jó fegyver. De három ember van, (…) akinek egy asszony igazat kell hogy mondjon. A gyóntatóatyja, a fodrásza és a magánnyomozója.

 




Egy bögre forró tea, egy puha takaró és egy kötetre való Agatha Christie-novella. Mi más kell még a téli estékre, amikor egyre rövidebbek a nappalok és sötétebbek az éjszakák?

Tomboló hóviharok, veszélyes ajándékok, méreg a portóiban és egy váratlan látogató… Ezekben az advent és újév között játszódó novellákban Agatha Christie minden híres nyomozójával találkozhatunk. Miss Marple egy gyógyszállóban tölti a karácsonyt, Hercule Poirot vidéken, Parker Pyne Mallorcán, Mr. Quin és Mr. Satterthwaite egy kastélyban, Tommy és Tuppence pedig egy vidéki fogadóban – a nyomukban pedig ott jár a halál…

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Midwinter Murder

Eredeti megjelenés éve: 2020

Helikon, Budapest, 2020

298 oldal · keménytáblás ·

ISBN: 9789634795360 ·

Fordította: Borbás Mária, Etédi Péter, Gy. Horváth László, Katona Tamás, Prekop Gabriella, Sipos Katalin

MEGRENDELÉS

MOLY

GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

2020. december 27., vasárnap

Alice Broadway: Spark (Ink-trilógia 2.) | Blogturné Klub ajánló

 

 

– (…) a mi szabályaink szerint kell élned. Nálunk nincsenek jelek, titkok és hazugságok. A mi jelszavunk a becsületesség. – Visszaadja Obel levelét, majd az utamra engednek.

Nincsenek jelek, titkok és hazugságok.

Felfordul a gyomrom ettől a gondolattól. Az őszinteség az egyetlen, amit nem tudok megadni nekik.

 




Minden éremnek két oldala van.

Azután, hogy Leora engedetlenségével mindent felforgat maga körül, olyan események sorát indítja el, amelyek következtében fény derül a kegyetlen igazságra a családjáról. Így hát nincs más választása, mint az, hogy végre szembenézzen a múltjával. Mindent megkérdőjelez, amit eddig szeretteiről és magáról tudott. Félig tetováltként, félig üresbőrűként melyik közösséghez tartozhat? Engedetlenségéért a polgármester most fegyverként szeretné felhasználni őt, és elküldi Featherstone-ba, hogy épüljön be az üresek közé, és így szállítsa neki az információkat. Leorában sok kérdés maradt rejtélyes, vér szerinti anyjáról, amelyekre talán megtalálja a választ.

De vajon megnyugvást és békét lelhet-e bennük, vagy újabb kétségekkel kell szembenéznie? És képes lesz-e majd megkülönböztetni, ki barát és ki nem?

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Spark

Eredeti megjelenés éve: 2018

 

Maxim, Szeged, 2020

432 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789634992233 ·

Fordította: Bihari György

Ink-trilógia:

 

1. Ink

2. Spark

3. Scar

(befejezett)

 

MEGRENDELÉSI LINK

OLVASS BELE!

MOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

2020. december 26., szombat

START! Mini-könyvklub 18. felvonás


A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

Heyho, kedves Olvasók!

Januárban indul a Mini-könyvklub új fordulója, amire várunk mindenkit szeretettel! Ezúttal ismét Vegazus válogatta ki a közösen olvasott regényeket, ami azt jelenti, hogy van itt mindenféle olvasmány: űrkutatós sci-fi, egyszerre depis és humoros skandináv regény és Costa-könyvdíjas krimi! Egy könyvet ezek közül blogturnéhoz fogok olvasni más hónapban, ezért az ajánló meglesz, csak tárgyhón kívül. #ezvan . ;) Az utolsó havi lista, amiből szabadon lehet olvasmányt választani 44 könyvre rúg, szóval bátran jöhet akárki akár 1-2 hónap közös olvasásra is! ;)

vvvvv

2020. december 25., péntek

AniTiger - Karácsonyi Könyves TAG, avagy könyvajánló az ünnepre hangolva

(Még több taget a „book tag” címke alatt található. + Tavalyi kitöltésem.)


Az a helyzet, hogy tegnap, ma és holnap is családi zabálás, tévézés, bulizás a program nálam, így kitaláltam, hogy milyen poén lenne ünnepi tagekkel karácsonyozni a blogon. Az elsőt tegnap már olvashattátok a blogon egy blogturné keretein belül, és jó olvasást kívánok a maihoz! 
Vidám ünneplést!
--- OLVASS TOVÁBB ---

2020. december 24., csütörtök

Karácsony a Blogturné Klubbal | Christmas is coming Book Tag

 Tagek itt: book tag, extra állomások itt: BTKextra (Tavalyi kitöltésem.)

  

 

„Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket.”

Te vajon hiszel a karácsony csodájában? Hiszel a zöld fenyő varázsában?

Mi, a Blogturné Klub tagjai minden kétséget kizáróan hiszünk benne! S hogy bebizonyítsuk Nektek is, hogy létezik, egy rendhagyó, karácsonyváró turnézásra invitálunk Benneteket!

Természetesen a karácsony nem múlhat el ajándékozás nélkül, így ha válaszoltok néhány egyszerű kérdésre, a Blogturné Klub angyalkái a ti karácsonyfáitok alá is becsempészhetnek egy-egy meglepetést.

 


--- Olvassatok tovább! ---

2020. december 23., szerda

Sarah MacLean: A ​Lepke és a Láng (A Keményöklű Gazfickók 1.) | Blogturné Klub ajánló

  

 

– Devil!

– Magát viszont el fogom lopni – jelentette ki, tudva, hogy Felicity a történet folytatásaként érti majd a szavait. Nem is sejti, hogy ez az igazság. – El fogom lopni magát – vallotta be ismét. – El fogom lopni, hogy az enyém legyen.

– Ha beleegyezek, nem számít lopásnak – suttogta a nő.

Ostoba nőszemély! Dehogynem számít annak! De ez őt nem fogja megállítani.

 




Devil, akit a bosszú és a sötétség, Beast, akit az ököljog és a düh, Duke, akit a hatalom és a múlt vezérel.

Amikor a Gazfickó megjelenik…

Amikor egy titokzatos idegen Lady Felicity Faircloth hálószobájában terem, és azzal áll elő, hogy segít megnyerni számára a herceget, a nő elfogadja az ajánlatot – egy feltétellel. Annak ellenére, hogy érte már csalódás, hisz a nagy szerelemben, méghozzá olyannyira, hogy igazi szenvedély nélkül soha senkihez sem menne feleségül.

A lady veszélyes alkut köt…

Devil, a herceg törvénytelen fia, a londoni alvilág ura, egész életében a megsemmisítő bosszúra készül, csak az alkalmat lesi. A férj nélkül maradt ladyvel végre megvalósíthatná régi tervét. Csupán annyi a dolga, hogy egy jelentéktelen, szürke kis verébből ellenállhatatlan csábítót varázsoljon, és csapdát állítson ellenfelének.

Egy szenvedélyes szerelem ígéretéért…

Csakhogy Felicity Faircloth, aki egyáltalán nem nevezhető jelentéktelen, szürke kis verébnek, gyors elhatározásra jut. Mégpedig arra, hogy neki leginkább Devil kellene. A férfi gondosan kifundált terveiben zűrzavar támad, és Devil ráébred, hogy választania kell a bosszúvágy és egy másfajta vágy között…

 

Sarah MacLean új sorozatának első kötete.

Élvezd az új kalandokat!

 

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Wicked and the Wallflower

Eredeti megjelenés éve: 2018

Könyvmolyképző, Szeged, 2020

520 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789634578499 · Fordította: Margittay

 

A Keményöklű Gazfickók: 

 

1. A Lepke és a Láng

2. Brazen and the Beast

3. Daring and the Duke

 

(befejezett)

További ajánlók: A csábítás kilenc szabálya / Hozományvadászok kíméljenek!

MEGRENDELÉSI LINKOLVASS BELEMOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

2020. december 21., hétfő

Rácz-Stefán Tibor: Éld ​át a pillanatot! | Blogturné Klub ajánló

 

 

– Minden ember megsebzi a másikat. Egy ponton mindenkiben csalódunk. Ezt sajnos lehetetlen elkerülni. Szerintem kétféleképpen élheted az életed. Az első a mostani. Távol tartod magadtól az embereket, falakat húzol, óvod a szíved, a lelked. Azt csak te tudod, mennyire lehet így boldognak lenni. (…)

– Vagy egyszerűen élhetsz a pillanatnak is. – Bastien visszaránt a szavaival a jelenbe.

 




Egy dedikálás, ami megváltoztatja az egész életed!

Panka mindig is tudta, hogy csak saját magára számíthat. A tizenhét éves lány nevelőszülőknél él, emellett egy kiadónál dolgozik gyakornokként. Egyetlen szabály szerint éli az életét: senkit nem enged igazán közel magához, mert túl sokszor törték már össze a szívét.

Bastien hiába híres író, az ő élete is csak kívülről tökéletes. A tizenkilenc éves, francia srác egy régebbi balesetét próbálja feldolgozni lelkileg, miközben egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy íróként is bizonyítson. Bastien a kétségbeesését és a haragját másokon vezeti le, a budapesti dedikálásán viszont emberére akad: Panka az egyetlen, aki felveszi vele szemben a kesztyűt.

Egyre jobban izzik a levegő Panka és Bastien között, az idő viszont ketyeg, a fiú ugyanis hamarosan elhagyja az országot. A szerelmüket már csak egy karácsonyi csoda válthatja valóra?

 

Az év legédesebb és legromantikusabb karácsonyi története, ami boldogsággal tölti meg a szíved. Mélyedj el benne!


Könyv információk:

 

Eredeti megjelenés éve: 2020

Könyvmolyképző, Szeged, 2020

272 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789634576334

Rácz-Stefán Tibor regényei: 

Fogadj el!

Túl szép

Élni akarok!

Pokolba a jópasikkal!

Mikrofonpróba (Szállj a dallal 1.)

Kapcsolatpróba (Szállj a dallal 2.)

Éld ​át a pillanatot!


MEGRENDELÉSI LINK OLVASS BELEMOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )