További receptkönyvek a blogon…
|
"A Ferdinánd bisztróval egy dédelgetett álmom vált valóra. Az álomból terv, majd valóság lett, amely a párom biztató támogatása és a lányom fiatalos lendülete, mosolygó arca és lelkesedése nélkül nem jöhetett volna létre – ők az én alappilléreim. 2020-ban fogadtuk az első vendégeket, és mindig az volt a vágyunk, hogy a hozzánk betérő kedves vendégek elégedetten távozzanak tőlünk, és hogy akár csak egypár órára is derűsebbé tegyük a napjukat az idő alatt, amíg a falaink között időznek."
|
|
|
Szívbéli
ajándék ez a kötet szerzőknek, olvasóknak egyaránt.
Mautner
Zsófi falusi örökségéhez ismét visszanyúlva, a legendás kunmadarasi családi
vendéglő megálmodójával, Kálmán Évával karöltve eleveníti fel az otthon
ízeit. Ebben a csoda szép fotókkal illusztrált, varázslatos hangulatú
süteményeskönyvben 65 könnyen elkészíthető, hagyományos, ikonikus recept
hívja életre a pici falu ékszerdobozának autentikus desszertjeit.
A
címadó Ferdinánd különböző változataitól kezdve a házi pitéken át a
vendégváró süteményekig minden felbukkan, mi szem-szájnak ingere, hogy visszarepítsen
bennünket a nagymamai ház utánozhatatlan illatai közé. |
|
Könyv információk: Eredeti megjelenés éve: 2025 XXI. Század, Budapest,
2025 176
oldal · keménytáblás · ISBN:
9789635686421 Műfaj/zsáner:
receptek, gasztronómia, sütemények |
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
A könyvről...
Főleg a borítón látható Ferdinánd-kalács láttán csillant fel a szemem, de ahogy mind jobban elmélyedtem a Ferdinánd Bisztró és az életre hívóinak a történetében, úgy értettem meg, hogy ez a kötet több, mint egy egyszerű szakácskönyv. Egyszerre egy megvalósult álom és hagyaték, amire igazán büszke lehet az ember. A könyvben a Bisztró legismertebb finomságai szerepelnek és - sajnos vagy nem sajnos - mindegyikhez gusztusosabbnál gusztusosabb képek adják az illusztrációt.
Összesen 9 nagy csoporttal találkozhatunk a könyvben: 1) FERDINÁNDOK, 2) KELT TÉSZTÁT, 3) PITÉK, BÉLESEK, PISKÓTÁK, 4) RÉTESEK, 5) OLAJBAN, ZSÍRBAN SÜLT SÜTEMÉNYEK, 6) APRÓSÜTEMÉNYEK, 7) SÓS SÜTEMÉNYEK, 8) VENDÉGVÁRÓ SÜTEMÉNYEK és 9) HÁJAS TÉSZTA.
Szerintem elég egyértelmű, hogy mi micsoda, de azért akadtak különlegességek is. Például sosem gondoltam, hogy több ízesítésben el lehet készíteni a Ferdinánd-kalácsot! A könyvben találunk a klasszikus vaníliás-cukros mellett citromos-mákos, szilvalekváros, de még pisztációás alternatívát is. A Kelt tésztáknál van klasszikus Húsvéti fonott kalács, Mazsolás kuglóf, de olyan is, amiről még nem hallottam: Vízen kullogó. A 3 nagy részben van szilvás pite és klasszikus bögrés mákos recept is. A rétesek közül a habos-diós rétes keltette fel a figyelmem, de találunk például sárgarépás rétes receptet is!
Az olajban sült dolgok nem fogtak meg különösebben, de azoknak, akik ügyesebbek ezekkel a típusú ételekkel van egy könnyűnek tűnő klasszikus szalagos fánk recept, de akár túrófánkot is próbálhattok készíteni pötyőkével! Az Aprósüteményeket imádom, ezért ezek közül sokat el fogok készíteni (egyet már csináltam is, ld. lejjebb). Például a Non plus ultra meg a Mandulamag recept is izgatja a fantáziám. A Sós sütemények szekciója talán az, ahol szintén találtam olyat ami meglepett, ugyanis ezek között szerepel a Ferdináns sós variációja, ami kolbászos-szalonnás! Mondjuk engem inkább a sajtos-túrós rúd meg a kunsági perec vonz a sósak közül. A Vendégvárók között van a Mézes krémes, a Női szeszély, a Macskaszem és a Retro kókuszkocka is. A hájas tészta szekció a szilvalekváros alaprecepttel szerepelteti magát.
Mindezek mellett a szerzőktől is találunk felvezetőket és bemutatkozásokat, illetve megismerkedhetünk a Bisztró történetével is, ahogy már említettem.
|
A Ferdinánd nagykunsági, tájjellegű specialitás, az Alföld szívének egyik ünnepi süteménye. Nincs alkalom – lakodalom, családi ünnep –, amikor ne készülne. Gyakran a darázsfészekhez hasonlítják, de eltér tőle: a Ferdinándban nincs dió, a kelt tésztát csak cukros vajjal kenik meg. A környéken manapság is az ünnepi asztal elengedhetetlen része, olyannyira hagyományos, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Értéktárba is felvették, ahol karcagi Ferdinándként szerepel.
|
Kipróbált receptek…
GUBA MAMA KIFLIJE (Aprósütemények)
Éppen Karácsonyra sikerült megszereznem a könyvet, így meglepetésből készítettem is egy adag aprósüteményt a családnak. A recept teljesen követhető és értelmesen elmagyarázott, se felesleges szócséplés, se semmi, ami félrevihetné az olyan kis bénácska sütögetőket, mint amilyen én vagyok. Szuper könnyen sikerült elkészítenem a sütit, és bár kételkedtem abban, hogy a ceruzavékonyságú giliszták jók lesznek, de épp ez volt a mázlink! Ugyanis édesanyám emlékezetből csinált ugyanilyen sütit - teljesen függetlenül tőlem -, ami annyira duci és kemény lett, hogy csak én bírtam megenni az ő sütijeit, míg az enyémet mindenki más el bírta harapni. Az elkészítés kissé időigényes a hengergetéssel, de aki olvassa a blogot, az tudja, hogy tableten szoktam podcastokat nézni és imádok a konyhában mütyürkézni.
Puha, roppanós, isteni finom süti lett a végeredmény és tényleg könnyen el lehet készíteni, ajánlom kezdőknek is!
FERDINÁND-KALÁCS (alap vaníliás ízesítéssel)
Gyerekkorom egyik meghatározó süteménye a "Garibaldi" volt, amit a családból egyedül a Nagyim tudott* elkészíteni és bárkivel beszélgettem róla, soha senki nem hallott még róla. (*A Nagyim még él, de 86 éves és már nincs ereje sütögetni.) Szóval adott volt egy kelesztett sütemény, amit csak a Besenyőtelekről származó nagymamám ismert és tudott elkészíteni, de pár éve, amikor rábukkantam a google-s képkeresésre, akkor kidobta nekem az internet a Ferdinánd-tekercset. Akkor elhatároztam, hogy egyszer elkészítem, de eddig a kiadványig nem mertem nekiállni. (Bár lábasra/jénaira váltani nem mertem, ahogy illett volna, Nagyim után szabadon: tepsiben készült el a mű.)
A recept tökéletesen tagolt a hozzávalókat tekintve, a leírás pedig jól követhető és következetes. Ezeknek köszönhetően sikerült is életem első Ferdinándjait elkészítenem, amik nagyon minimálisan tértek el ízben a Nagymamám Garibaldijaitól. (Ő cukros tejjel locsolgatta sütés közben, nem tejszínben elkevert porcukorral.) A recept elég pepecselős, nem csak az élesztőt kell felfuttatni, de 2x1 óra kelesztés is kell a süteménynek, de MEGÉRI elszórakozni vele!
Az első adag csupán kóstoló mennyiség volt (a recept hozzávalóinak a feléből készítettem el, abból lett egy tepsinyi), amiből én is ettem párat annak ellenére, hogy nem fér bele az életmódomba, a maradékot pedig megkapták anyumék, akiknek nagyon ízlett. Egyébként isteni finom ez a sütemény, hétvégén elkészítek egy adagot a barátnőmnek is, és majd egyszer a Nagyimnak is prezentálom az én "KamuGaribaldijaim", ha elég bátor leszek hozzá. :)))
Összességében
Tele van könnyebb és bonyolultabb receptekkel, de az egyszeri sütögetőknek is érthető módon magyaráz. A receptek könnyen következőek, érthetően megfogalmazottak. Szerintem egész jó kis receptgyűjtemény, mert mindenki talál benne kedvére valót: aki sósra vágyik, aki kihívásra, aki klasszikusra vagy aki a klasszikusat bolondítaná meg.
Talán egyedül az olajban sütős dolgok nem izgatták fel a fantáziám, azokat leszámítva szinte mindent tervezek kipróbálni a könyvből előbb-utóbb. (Nyilván nem lesznek olyan szépségesek, mint a könyvbéli csodaszép képeken, de az eddig kipróbáltak is jól sikerültek és szépek lettek, így elég optimista vagyok.)
Értékelés: 5
Kiknek
ajánlom? Azoknak, akik szeretnének különlegességeket és klasszikus süteményeket készíteni. Nagyon értelmesen megfogalmazott, jól megírt receptek vannak a könyvben, amik abszolút követhetőek egy konyhában nem annyira jártas szakácsnak is. (Ld. én. :D)
Idézetek a könyvből:
◈
Aztán 2020-ban megnyílt a Ferdinánd bisztró. Éva pedig hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre egyre elkötelezettebben és egyre nagyobb szenvedéllyel sütötte a süteményeit. Hajnalban kelt, hogy nyitáskor langyos Ferdinánd várja a vendégeket, Hajdúböszörményig utazott, hogy a legjobb mangalicahájból tudja sütni az ikonikus hájas tésztát, és a budapesti vendégszerepléseken több száz tekercset sütött le szinte egyedül a lelkes fővárosi közönségnek. Sikersztori született, és csodálatos látni, hogy a vendégek értik, értékelik és szeretik ezt a talán nem mindig tökéletes, de éppen ezért hiteles és szívből jövő vendéglátást.
◈
Kálmán Éva és párja, Guba László szerencsére úgy gondolták, hogy valakinek igenis vennie kell a bátorságot, hogy megpróbáljon egy szerethető, szívvel-lélekkel működtetett, kis vendéglőt nyitni, ezek pedig történetesen ők lesznek. A Ferdinánd bisztró helyén egykor a kocsmájuk állt, ebbe álmodták bele a bisztrót, ami Éva női ízlését és kézjegyeit viseli, mai napig ő és a vendégekről gondoskodó lánya, Évike az étterem lelke és motorja. A Ferdinánd bisztró a helyieket is meglepte, takaros, kedves, falusi hangulatával, régi kredenceivel és az azokban pompázó tányérokkal és csészékkel, amelyeknek egy része már a kunmadarasiaktól érkezett, és amelyek mindenkit rögtön a régi, nagyszülői házba repítenek.
◈ ◈ ◈
◈ ◈
Saját képek (a könyvből).
Pinterest tábla: Sütöttem
- főztem (AniTiger a konyhában)
◈ ◈ ◈
◈ ◈
A kiskunmadarasi Ferdinánd vendéglő
tulajdonosa, Kálmán Éva és a híres
gasztroblogger, Mautner Zsófi közös
szakácskönyve 65 könnyen elkészíthető, hagyományos receptet tartalmaz.
Tartsatok bloggereinkkel ennek a gyönyörű fotókkal illusztrált könyvnek a
blogturnéján, és játsszatok velünk, mert a 21. Század kiadónak köszönhetően egy
szerencsés olvasónk megnyeri A Ferdinánd
süteményeskönyvét!
|
Nyereményjáték:
Minden állomáson találtok egy
betűhalmazt, amiből kijön az egyik könyvben szereplő (egy vagy két szavas)
desszert neve! Találjátok ki, mi lehet az, és írjátok be a helyes válaszokat
a Tallyba!
(Figyelem! A játék utolsó állomását követő
3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a
turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A
nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező
esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
|
őeyniszészl
< A kitöltendő form ide kattintva érhető
el! >
|
BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:
01/08 - Ambivalentina 01/11 - Könyv és más 01/14 - Hagyjatok!
Olvasok! 01/18 - Olvasónapló
|








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése