A könyvekhez
készített extra állomásaimat itt leled: BTKextra
A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent Penelope Ward és Vi Keeland újabb közös kötete: a Hogyan randizz a legjobb barátod húgával. A regény tiltott vonzalommal, csipkelődő párbeszédekkel van tele, amelyben a legjobb barát húga jelenti a legnagyobb szabályszegést, és a szív és az ész feszül egymásnak. A jó hír, hogy a Blogturné Klub keretein belül nyerhettek ti is egy példányt a könyvből!
|
|
Hogyan randizz a legjobb
barátod húgával? Első szabály: Sehogy! Különösen úgy, hogy a
szóban forgó barát halott, az utolsó lélegzetével pedig még a lelkedre
kötötte, hogy tartsd rajta a szemed a kishúgán… Csakhogy nem ennyire!
A nevem
Holden Catalano, akinek a leghosszabb hosszú távú kapcsolata is mindössze hat
hétig tartott, és én vagyok az utolsó férfi a földkerekségen, akinek össze
kellene szűrnie a levet Laney Ellisonnal. A zseni lány, akit már gyerekkorunk
óta csak Lalának hívok, mindig is tabu volt a számomra. Ám ez abban nem
akadályozott meg, hogy az évek során róla álmodozzam, főleg azokon az
éjszakákon, amikor kettesben kisurrantunk a tetőre, hogy aztán órákig csak
beszélgessünk. Semmi sem történt, én mégis epekedtem érte. Ryan halála után
megesküdtem, hogy védelmezni fogom Lalát. És ez egyúttal azt is jelentette,
hogy meg kell őt óvnom – magamtól. Lala már felnőtt nő, ráadásul tudós,
akinek egy átmeneti kutatói pozíció miatt szüksége volt egy helyre, ahol
ellakhat New Yorkban. Azt hittem, helyesen cselekszem, amikor felajánlottam
neki egy lakást a szomszédban. Csakhogy a közelsége lángra lobbantotta azokat
a rég eltemetett érzéseket. Aztán bonyolódni kezdtek a dolgok. Mivel Lala
jegyben járt. Ráadásul az utóbbi időben észrevettem valamit a tekintetében,
valami többet. Vágyat. Lala
nem éppen úgy nézett rám, mint arra a plátói bátyóra, akinek olyan
kétségbeesetten igyekeztem beállítani magam, annak ellenére, hogy mindennél
jobban vágytam rá. Én mégis jól viselkedtem. A lehető legjobban. De ti is
ismeritek a mondást… Minden jónak vége szakad egyszer. |
|
Kiadó:
Könyvmolyképző Kiadó Terjedelem: 408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636754884 · Fordította: Csányi Virág Műfaj/zsáner: romantikus, humoros Eredeti mű: The Rules of Dating My Best Friend's Sister Eredeti megjelenés éve: 2023
KMK WEBSHOP /
BELEOLVASÓ /
MOLY /
GOODREADS << AJÁNLÓ: 02.09.
>> |
--- Olvassatok tovább az extrához! ---
vvvvv
1.
– Csak nem azt akarod mondani, hogy regénybe illő az életem, anya? – kuncogtam.
Anyám felnevetett.
– Minden ember okkal bukkan fel az életünk lapjain. Most már csak azt kell kitalálnunk, hogy Holden egyszerű mellékszál vagy inkább egy hosszú távra kiszemelt főszereplő.
2.
– Csak légy önmagad, Holden! Ha a szándékaid jók, semmit sem szúrhatsz el.
Holden felhorkant.
– Hallottad már azt a mondást, hogy a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve? Ez vagyok én, Lala. Én vagyok a pokolba vezető út.
3.
– Néha úgy érzem, hogy valami pótolhatatlantól fosztottam meg őt. Botor módon azt feltételeztem, hogy ez a szikra közöttük már réges-régen kialudt. Ez a betegség azonban sok mindent tanított nekem a szerelemről. Az igaz szerelmet ugyanis még a távolság sem törölheti el. Az igaz szerelem az, ami még akkor sem szűnik meg, ha két embert elválasztanak egymástól.
4.
– Ha szerelmes lennél valakibe, aki már mással van, bevallanád neki, hogyan érzel iránta?
– Ez attól függ, azt hiszem. Ha bármi esélyt látnék arra, hogy ő is viszontszeret… Akkor igen, azt hiszem, bevallanám – bólogattam. – Szerintem azon előbb-utóbb képesek vagyunk túllépni, ha hülyét csinálunk magunkból, de a megbánás örökké kísérthet minket.
5.
Lala egész este magával hurcibálta a táskáját, ami tánc közben hatékony barikádot képezett közöttünk.
Lenéztem.
– Az ott egy vibrátor a táskádban, vagy csak ennyire örülsz nekem?
Lala szorosabban markolta a táskát.
– Nagyon vicces.
– Igyekszem.
6.
– Igaz, hogy azt mondtam, bármit bevállalok, egyvalami mégis van, amibe nem vagyok hajlandó belemenni veled.
– Jól van… – pislogtam nagyokat. – Hallgatlak.
– Tudom, hogy most úgy tűnik, nagyon lelkes vagyok és kíváncsi, de azt mindenképpen szerettem volna tisztázni, hogy soha nem akarok osztozni. Úgyhogy az édeshármasról ne is álmodj!
7.
– Úgyhogy lenne néhány kérdésem – folytatta Colby. – Először is, alig tudok valamit erről a Warrenről. Remek srácnak tűnt, amikor összefutottunk az esküvőn, de nem igazán ismerem őt. Mesélj róla! Az összes férfi közül a világon miért pont ő?
– Jaj, hagyd már békén! – legyintette meg Billie a férje karját. – Senkinek sem kell megmagyaráznia az érzéseit. Az ember nem mindig tudja szavakba önteni, mit is szeret a másikban. Egyszerűen csak tudja, és kész – mosolygott rám.
8.
– Nem bánnád, ha… néznélek még egy kicsit?
Holden szemöldöke egészen a hajvonaláig szaladt.
– Most azt kérdezed, hogy megnézhetsz-e magadnak?
Égő arccal, a fejemet rázva szegtem le a fejem.
– Uramatyám! Ez annyira kínos! Szerintem az alváshiány és a bezártság okozta stressz egy kicsit meglágyította az agyam.
9.
– Ez majd elfeledteti velünk a reggeli kis összezörrenésünket.
Jelöletlen doboz volt. Megráztam.
– Valami likőr van benne? Csak mert úgy érzem, hogy ez a pohár bor több mint elég azok után, amit tegnap este Billie-vel műveltem.
– Nyisd ki, és meglátod!
– Jól van! – Úgy éreztem magam, mint egy gyerek karácsony reggelén, ahogy letéptem a masnit, és leemeltem a doboz tetejét. A belseje bársonnyal volt bélelve, és két tárgyat rejtett, amik közül az egyiket sikerült is beazonosítanom. Mosolyogva kaptam a szám elé a kezem.
– Uramisten! Te vettél nekem egy vibrátort?
10.
– Miért nem spóroljuk meg az időt, és zuhanyozunk le együtt?
– Azért, mert sosem jutnánk ki a fürdőből.
– Én tudok viselkedni. Úgy értem, ma már három menetet lezavartunk. Azt hiszem, egy két-óra erejéig képes leszek távol tartani tőled a kezem.
Letaszigáltam Holdent az ágyról.
– Én nem is miattad aggódom.
|
Nyereményjáték: A
nyereményjáték során az írónők egyéni vagy közös köteteiből csemegéztünk!
Nektek az a feladatotok, hogy a fülszövegrészlet alapján felismerjétek,
melyik kötetről van szó! A címét írjátok a Tally megfelelő sorába! (Figyelem!
A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás
gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni
vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a
válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés
után nem áll módunkban javítani. A
nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező
esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.) |
“Amikor a mostohabátyám, Elec a
gimi utolsó évében hozzánk költözött, nem voltam felkészülve arra, hogy mekkora
szemét.”
< A kitöltendő
form ide kattintva érhető el! >
|
ÁLLOMÁSLISTA: 02.05. Hagyjatok!
Olvasok! - extra 02.07. Kitablar 02.09. Hagyjatok!
Olvasok! |
vvvvv
Remélem, jól szórakoztatok, tartsatok a turnéval!
Köszönöm a figyelmet!
vvvvv








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése