|
Brayden nekitámaszkodott a konyhapultnak. – Miért, mi ez az egész? Owen úgy döntött, felment a válaszadás terhe alól. – Drága barátunk a fejébe vette, hogy bebizonyítja, Lala és közte nem pusztán a szexről szólnak a dolgok, ezért úgy döntött, két teljes hétig megtagadja tőle azokat a bizonyos örömöket. Brayden szeme elkerekedett.
|
|
|
Hogyan randizz a legjobb barátod húgával? Első szabály: Sehogy! Különösen úgy, hogy a szóban forgó barát halott, az utolsó lélegzetével pedig még a lelkedre kötötte, hogy tartsd rajta a szemed a kishúgán… Csakhogy nem ennyire! A nevem Holden Catalano, akinek a leghosszabb hosszú távú kapcsolata is mindössze hat hétig tartott, és én vagyok az utolsó férfi a földkerekségen, akinek össze kellene szűrnie a levet Laney Ellisonnal. A zseni lány, akit már gyerekkorunk óta csak Lalának hívok, mindig is tabu volt a számomra. Ám ez abban nem akadályozott meg, hogy az évek során róla álmodozzam, főleg azokon az éjszakákon, amikor kettesben kisurrantunk a tetőre, hogy aztán órákig csak beszélgessünk. Semmi sem történt, én mégis epekedtem érte. Ryan halála után megesküdtem, hogy védelmezni fogom Lalát. És ez egyúttal azt is jelentette, hogy meg kell őt óvnom – magamtól. Lala már felnőtt nő, ráadásul tudós, akinek egy átmeneti kutatói pozíció miatt szüksége volt egy helyre, ahol ellakhat New Yorkban. Azt hittem, helyesen cselekszem, amikor felajánlottam neki egy lakást a szomszédban. Csakhogy a közelsége lángra lobbantotta azokat a rég eltemetett érzéseket. Aztán bonyolódni kezdtek a dolgok. Mivel Lala jegyben járt. Ráadásul az utóbbi időben észrevettem valamit a tekintetében, valami többet. Vágyat. Lala nem éppen úgy nézett rám, mint arra a plátói bátyóra, akinek olyan kétségbeesetten igyekeztem beállítani magam, annak ellenére, hogy mindennél jobban vágytam rá. Én mégis jól viselkedtem. A lehető legjobban. De ti is ismeritek a mondást… Minden jónak vége szakad egyszer. |
|
Könyv információk:
Eredeti mű: Eredeti megjelenés éve: 2023 Könyvmolyképző, Szeged, 2025 408 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636754884 · Fordította: Csányi Virág
Műfaj/zsáner: romantikus, erotikus,
humoros-szórakoztató |
Sorozat: 1. Hogyan
randizzunk? 2. Hogyan randizz a legjobb barátod húgával 3. Hogyan randizzunk az egyéjszakás kalandunkkal? 4. The Rules of Dating a Younger Man
(önálló regények, |
|
WEBSHOP / BELEOLVASÓ
/ MOLY
/ GOODREADS |
|
|
Közös
regényeik a blogon: |
|
Penelope
Ward regényei a blogon: Gentleman
Nine – Kilences Gavallér / My
Skylar – Drága Skylar |
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
Miért olvastam el…?
Nem titok, hogy nagyon szeretem a nőbolond zenészeket - legalábbis a könyvek lapjain -, akik rátalálnak életük szerelmére, és boldogan élik tovább az életüket monogám párkapcsolatban. :D Oké, tudom, hogy ez furán hangzott, de a Stage Dive-regények olvasása közben szerettem meg a csajozós, ám jó útra térő zenészek történeteit, így nem meglepő, hogy Ryan barátai közül épp a dobos fiúcska sztoriját vártam a legjobban!
Szerintem…
Alig vártam a sorozat második részét, mert már az elsőben is Holden volt a kedvenc karakterem, aki egy léha, nagydumás, nőbolond dobos. Ugyanakkor nem igazán tudtam elképzelni, hogy ki lehet az a nő, aki mellett barátunk úgy dönt, hogy csakis őt szeretné kerülgetni életük végéig...
Laney "Lala" Ellison különleges, ugyanis ő Ryan kishúga. Azé a Ryan-é, aki épp elég lóvét hagyott a legjobb barátaira, hogy azok tudjanak venni egy egész épületet New Yorkban, amiből mostanra jó kis jövedelmük származik. Colby, Holden, Owen és Brayden ennek a közös projektnek (is) köszönhetően sikeresen megtartották fiatalkori barátságukat idősebb korukban, ami szerintem szuper dolog. A pasik össze-összeülnek, az üzleti ügyeikről és az életükről csevegnek, a ház körüli teendőkről, az újabb hódításukról - vagy Colby esetében a boldog közös életéről a lányával és az épületben tetoválószalon üzemeltető új nőjével, Billievel. Míg egy nap be nem jelentkezik barátjuk húga, hogy szeretne egy hónapot ott tölteni. A közvetlen szomszédja Holden, akivel fiatalkorukban kölcsönösen tetszettek egymásnak, de hiába a felismerés, hogy a vonzalom megmaradt: Lalának vőlegénye van...
|
– Szemét vagy! – Viszont nagyon dögös. Annyira, hogy szívesen látnál meztelenül. Ezt te magad mondtad tegnap este. Lala arca céklavörös lett. – Komolyan? – Áh! – legyintettem, és nevetve az arcára mutattam. – De egek, olyan vörös a fejed, mint egy alma. Nagyon jól passzol az arcodon lecsorgó, fekete csíkokhoz.
|
Nagyon szerettem Holden és Lala összetűzéseit és folyamatos bénázását a másik körül. Míg szegény lány folyamatosan vörösödött, addig Holden hibát hibára halmozott körülötte... Bevallom, ezeken a részeken egész jól szórakoztam, főleg mert ezeket leszámítva elég lassú és unalmas volt a regény eleje... Nem igazán kapott el a koncertre járás, a bostoni krémes fánkok, a fagyizások, a vodka áfonyázások, lerészegedések, újra és újra felbukkanó egyéjszakás kalandok és a páros egymást kerülgetése se. Amennyire imádtam Holden lazaságát és humorát, úgy vesztette el önmagát a szerelme előtt. Rettegett, görcsölt, elvesztette az önbizalmát, ami természetesen totál érthető volt az adott szituációban, ugyanakkor csak szánalmat ébresztett bennem, nem vad drukkolhatnétok kettejükért.
Lala kutatói munkája és a Warren körüli kutatós-költözős-szakítós-összeházasodós dolgok viszont nagyon érdekesek voltak. Egy felnőtt kapcsolat, két értelmiségi között, ami kellően biztonságos, stabil és egy életre szólhat. Csak tűz nincs bennük. De vajon van értelme feladni a régi szerelemért? Valakiért, akinek nincs egzisztenciája? Viszont akinél semmi sem vonz jobban és aki bármit meg ne tenne érted? Nagyon nem szeretem a szerelmi háromszögeket, de ezt maximum elméleti szinten lehetne annak nevezni - viszont így működött. A két férfi nem is állhatna távolabb egymástól, emiatt pedig érthető Lala dilemmája is...
Ami érezhetően működik Holden és Lala között, az a kémia, amivel nincs is semmi gond, de a legelején kicsit besokkaltam tőlük. (Spoiler: A szerelmet vallás utáni első szex után a lány Szexbakancslistát készít, amit egyelőre nem egyeztet Holdennek, de a második közösülésük máris kipipál két (vagy három?) tételt a listáról, ugyanis a férfi megjelenik egy sötétített ablakú furgonnal Lala munkahelyén, ahol ebédidőben kvázi nyílvános szexként análoznak... de még ennél is jobban irritált, hogy mennyire jó ötletnek tartottam a szexbakancslistát, de az írónők egyszer se említették ezután...)
Összességében
Maga a történet nem ütött akkorát, de szerethető volt, és nem csak Lala és Holden egymásra találására gondolok, hanem arra is, hogy Ryan (Laney elvesztett bátyja és Holden elhunyt barátja) mindvégig mintha ott lenne velük és vezetné őket. Nem csak az ő "felbukkanásait", de a fiúk baráti társaságát is csíptem, ahogy Billie vendégszereplését is. Tetszett, hogy az első részben megismert és megkedvelt karakterek is újra előkerültek és épp annyi szórakoztató pillanatot adtak hozzá a sztorihoz, mint az előző részben.
Hogy folytatnám-e a sorozatot? NANÁ! A harmadik rész Owen története, akit egyetlen nő sem mozgatott meg jó ideje és igencsak irigykedik Holdenre, aki szerelmi gondokkal küzd a regényben. Ráadásul hogy is ne várnám a folytatást, amikor van némi ráutalás a Devynnel közös kapcsolatára a könyv vége felé?
Értékelés: 4
Kedvcsináló
idézetek:
♡
– De mindegy, milyen erősek az érzéseink, nem vagyok biztos benne, hogy köztünk valaha is működhetne a dolog, logisztikailag.
Anya szeme résnyire szűkült.
– Mégis mi a nyavalyát jelent az, hogy logisztikailag? Tán van valami képlet, ami meghatározza, hogy mi fér bele egy csinos, rendezett kis dobozba és mi nem? Ki hozza meg ezeket a szabályokat?
♡
– Van egy kis borod?
– A konyhában – mutatott a szomszédos helyiség felé, én pedig követtem. A hűtőajtóban egy bontatlan üveg Pinot Grigio várt, a kedvencemből. Holden kihúzta a dugót, majd töltött nekem egy pohárral. Aztán eltette az üveget, és nekidőlt a konyhapultnak.
– Te nem csatlakozol hozzám? – kérdeztem.
– Az alkohol a legutolsó dolog, amire szükségem van a közeledben. Hiszen még színjózanul is pazarul el tudok baszni mindent közöttünk.
♡
– Csak nem azt akarod mondani, hogy regénybe illő az életem, anya? – kuncogtam.
Anyám felnevetett.
– Minden ember okkal bukkan fel az életünk lapjain. Most már csak azt kell kitalálnunk, hogy Holden egyszerű mellékszál vagy inkább egy hosszú távra kiszemelt főszereplő.
♡
♡ ♡ ♡ ♡
Nem saját
képek. HANGULAT TÁBLA: Hogyan randizzuk?
The Law of
Opposites Attract #2 a GoodReads-en.
♡
♡ ♡ ♡ ♡
A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent Penelope Ward és Vi Keeland újabb közös kötete: a Hogyan randizz a legjobb barátod húgával. A regény tiltott vonzalommal, csipkelődő párbeszédekkel van tele, amelyben a legjobb barát húga jelenti a legnagyobb szabályszegést, és a szív és az ész feszül egymásnak. A jó hír, hogy a Blogturné Klub keretein belül nyerhettek ti is egy példányt a könyvből!
|
Nyereményjáték:
A nyereményjáték során az írónők egyéni vagy közös köteteiből csemegéztünk! Nektek az a feladatotok, hogy a fülszövegrészlet alapján felismerjétek, melyik kötetről van szó! A címét írjátok a Tally megfelelő sorába! (Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
|
“Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel,
nem tettem rá túl jó benyomást.
Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón,
és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet,
hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel,
mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról.”
< A kitöltendő form ide kattintva érhető el! >
|
ÁLLOMÁSOK:
02.07 Kitablar 02.09 Hagyjatok! Olvasok! |




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése