2015. augusztus 1., szombat



Havi összefoglaló - ez történt júliusban!

(Ezt a rovatot a „havi összesítő” címke alatt lehet megtalálni.)

Kaotikus egy hónap volt ez a július, nem is igazán bánom, hogy vége lett és meg sem ismételném semmi pénzért. Remélem az augusztus jobb lesz vagy legalább vidámabb és másképp eseménydúsabb. A vizsga sikerült, az ágyam leszakadt és leszólták a blog designját. Jó, ezt az utóbbit értem én, de nem tudok tenni ellene – a célnak megfelel ez is, megvárom, amíg lesz türelmem alakítgatni.

A jó dolgokat szaporítja, hogy egy nagyon kedves molytól megkapom ajándékba Jane Austen: Lady Susan című regényét! Bár majd csak a következő havi bevallásomba veszem majd bele hivatalosan, mert augusztusban ér majd csak ide.

Van egy felhívásom is!

SEGÍTSÉG! Az augusztusi Mini-könyvklub könyvre még nincsen konkrét tervem, szóval bátran ajánljatok olyan könyvet, ami: 1. legalább részben romantikus, 2. ne legyen egy sorozat része, kivéve, ha ez az első kötet a sorozatban, és 3. legalább 200 oldalas legyen. A javaslatot megtehetitek emailben, molyon, kommentben – bárhogy, de lehetőleg ne valami nyáltengeres dologgal ijesszetek meg. ;)

 ❖❖❖❖❖
Mi történt 2015. júliusában?
❖❖❖❖❖
Személyes kitérő –

Én és a könyvek - bevallásom következik. 13 könyvvel bővült a gyűjteményem ebben a hónapban!  Egy recenziós példányt kaptam, egy könyvet cseréltem és 11 könyvet a nyári akcióknak köszönhetek.

A recenziós példányt A. O. Esthertől kaptam, az új sorozatának kezdő kötetéről van szó, aminek a címe: Frigg rokkája I.! Jóféle időutazós sztorinak tűnik, igazából alig vártam, hogy nekiállhassak – erre itt a hónap vége és alig van időm leülni olvasni…

A csere könyv véletlenül alakult így – Szimirza drágával feledékenyek vagyunk és sikeresen beszerezte magának duplán Ransom Riggs: Üresek városát. Naná, hogy lecsaptam a felesleges példányra! (Nekem az első rész is bejött.)

A Sandmanek lemaradtak.... :))
Miket vásároltam?  

Christina Dodd A sötétség örökösei című sorozatának mind a 4 részét (A sötétség illata, A sötétség érintése, A sötétség árnyékában és A sötétség lángjai).
Neil Gaiman Sandmanjének 3. és 4. részét.
Illetve @Jeffi drága annyira belezúgott Marie Phillips: Csintalan istenek című könyvébe, hogy folyton idézett belőle meg áradozott a sztoriról, így megvettem. :D < Egyébként az ő véleményét a könyvről itt elolvashatjátok. >

Más érdekeltségek –

  • Sikeres vizsga. Abszolút hipp-hipp-hurrá szituáció, hogy négyesre elvégeztem a tébé tanfolyamot! Azért még mindig örülnék valami könyvesbolti melónak. (A NYEREMÉNYJÁTÉK margójára: ha csak ezért a pár plusz pontért regisztráltál molyra és figyeltél be, az nem fog pontot érni (!), illetve a sorsolás a játék végét követő 1-2-3 napon belül várható. A nyertest emailben is értesítem majd, de poszt is készül a sorsolás eredményéről.)
  • Leszakadó ágy. Tulajdonképpen napok alatt kellett barkács-megoldást, aztán új ágyat szerválnom, mert a régi megadta magát. Végre normális ágyam van, bár hiányzik a régi földszintes-alacsony stílusa a réginek… a jelenlegi ágyam valami ikeás cucc, 50 centi magas fémlábakon áll. Masszív, matracos – szerelem első látásra. A legfontosabb persze, hogy olvasni is lehet rajta.
  • Picit alakult az oldal elrendezése, de nem az igazi még – ahogy a kinézete sem… bele kéne vágni egy nagy ráncfelvarrásba, de nincs türelmem új designt próbálgatni vagy leprogramozni. Szerintem a célnak megfelel: a kritikák olvashatóak, igényesek és mindent meg lehet találni az oldalon. 
    Nagyításhoz katt a képre!
  • Rengetek új könyvjelzővel bővült a gyűjteményem, amit Jeffi mitológia és anime rajongásának köszönhetek. A könyvjelzők a Kamigami no asobi című anime isteneit ábrázolják – egyszerűen csodaszépek! A bővítésbe Szimirza is beszállt, aki egy Marosvásárhelyet ábrázoló könyvjelzővel lepett meg és bővítette a filcbagoly gyűjteményemet még egy darabbal. (Annyira cukik!) 

Pipálgatom a Nyári Tervek –listámat:

A tervezett tízes nagy részén már átrágtam magamat – ki is jelöltem pirossal a sikeresen elolvasott könyveket, amikről írtam is a blogra. Az egy szem sárga jelölés azt jelenti, hogy elolvastam, de még nem írtam róla semmit…


Egyéb pipálható dolgok:
  • ü  Sikeresen befejezni és elvégezni a TBs tanfolyamot
  • ü  Elmenni iszogatni és csacsogni Jeffivel meg Szimirzával valahova a városban
  • ü  Fagyizgatni fűvel-fával, aki kapható rá. (Azért még van pár tervezett társaság! :D)
  • ü  Görögdinnyét enni.
  • ü  Rommá ázni minimum egyszer a nyár folyamán.



Helyzetjelentés:

Mini-könyvklub Vegazussal és több más bloggerrel!

Írtam már róla a blogon < itt olvashatsz is róla! >, hogy beszálltam egy blogger-könyvklubba. A harmadik hónap könyve az Eleanor és Park volt.

Én imádtam ezt a könyvet, nem csalódtam az írónőben, de azért nem mindenkinek tetszett a könyvklubban! Nem mondom, hogy meglepődtem, de érdemes elolvasni a többiek véleményét is a regényről: Rainbow Rowell: Eleanor és Park – Vegazus már el is kezdte összegyűjteni a véleményeinket!


(Az előző havi könyvről is MINDENT elolvashatsz Vegazus oldalán. A minden alatt tényleg mindent értek, ugyanis a bloggereknek egy kérdőívet is ki lehetett tölteniük a könyvről, amit aztán Vegazus kielemzett. Nem mondom, döbbenetes lett! Itt érheted el: Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér)


A kapcsolódó bejegyzéseim a mini-könyvklub címke alatt elérhetőek!

❖❖❖❖❖
Könyvmoly Párbaj 2014-2015 – BEFEJEZVE!

Szóval már írtam róla egy posztot – katt ide: Könyvmoly Párbaj V. –, hogy részt veszek az említett eseményen. Ebben a hónapban sikerült elolvasnom az utolsó A listás könyvemet is, JOKERnek pedig a B listás Meggyőző érveket választottam melléjük. Őszintén szólva, így utólag végignézve a listán - nem is tudom, mire gondoltam. Túl sok erotikus, túl sok nyávogás, túl sok csöpögés… persze voltak jó könyvek is, de jövőre igyekszem egy jobb listát összeállítani magamnak. A képen azok a könyvek vannak, amiket végül leadtam a weboldalon: 

A kapcsolódó bejegyzéseim pedig a Könyvmoly Párbaj 2014-2015 címke alatt érhetőek el!

❖❖❖❖❖
Könyvek és a blog -
14 könyvről írtam a hónapban 13 bejegyzést:
  1. Takami Kósun: Battle Royale
  2. Sylvia Plath: Az üvegbura
  3. William Shakespeare: Romeo és Júlia
  4. Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra
  5. Rainbow Rowell: Eleanor és Park (és egy kép rólam)
  6. Roman Dirge: Lenore - Kokik 1-2.
  7. Jus Accardo: Touch - Érintés (Denazen 1.)
  8. Jasper Fforde: A Jane Eyre eset (Thursday Next 1.)
  9. Kristina Ohlsson: Az üveggyerekek (Az üveggyerekek 1.)
  10. Sophie Jordan: Firelight - Tűzláng (Tűzláng-trilógia 1.)
  11. Dan Wells: Partials - Részben ember (Részlegesek 1.)
  12. Dan Wells: Fragments - Töredékek (Részlegesek 2.)
  13. Marissa Meyer: Scarlet (Holdbéli krónikák 2.)

Ismét egy vegyes hónapot zártam! Volt időutazás, morbid képregény, ifjúsági sci-fi, ifjúsági szellemhistória, sárkányos történet, posztapokalipszis, klasszikus, öldöklős disztópia… és romantikus regények is befigyeltek. Sok sorozatba kezdtem bele, kevéssel haladtam tovább, de azért akadtak önálló regények is. (Manapság ritka az ilyesmi, lassan minden sorozat?!)

A hónap legjobb könyve a Rocksztárt kaptam karácsonyra, de a TOP 3-ban mellé sorakozik A Jane Eyre-eset újraolvasása és a Battle Royale is. Igazából kifejezetten jó könyvekkel hozott össze a sors ebben a hónapban, kifejezetten rossz olvasmányom nem volt – még Az üvegbura se volt rossz, furcsa könyv volt…

Egyéb bejegyzéseim: egy book tag, egy helyzetjelentés és egy nyereményjáték felhívás –

❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
A képek a Pinterest tábláimról vannak vagy sajátok.
❖❖❖❖❖

3 megjegyzés:

  1. Remélem, az új ágyad sokáig kitart!

    Romantikus könyvet inkább nem ajánlok, mert úgy tűnik, ebben nem egyezünk. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hehe, rendben. :D Feldobtad a reggelem. :D Azért drukkolok, hogy szeressétek a választott könyveteket krlannyal :)!

      (Igen, most jó ideig nem akarok rá költeni...)

      Törlés
    2. Köszi, szerintem azzal nem lesz gond, mert általában a Milly Johnson könyveket nagyon szeretem. :)

      Törlés