2016. november 19., szombat



Mikulás-napi nyereményjáték ~ Julia Lewis Thomson írónővel


Szégyen, nem szégyen: én már Mikulás- és Karácsony lázban égek egy ideje! Megvettem a molyos eseményekhez az ajándékokat, a barátnőknek a könyveket, akikkel megbeszéltük egymás megajándékozását, vadásztam egy rakat édességet és nassolnivalót nekik, és úgy általában össze-vissza rendelgettem mindenfélét az AliExpressen a szeretteimnek. (Olyannyira sikerült rákoncentrálnom, hogy majd elfelejtettem a szülinapomat. XD Szerencsére vannak barátnőim, akik közülték, hogy Karácsony előtt még előbb mást is meg kéne ünnepelnünk… Na, de ez egy másik történet.)
Megláttam ezt a könyvet, ezt a hangulatos piros-fehér borítót és megkerestem az írónőt azzal a kéréssel, hogy szponzorálna-e egy Mikulás-napi nyereményjátékot. A válasz igen volt, szóval térjünk is rá a játékra!

A NYEREMÉNY:

A játék támogatója Julia Lewis Thomson írónő, akinek a TÖBBEK ÁLTAL az első könyve és egy dedikált példányt felajánlott nekünk Mikulásra pár dedikált könyvjelzővel egyetemben. ;)


Fülszöveg:
Te ​​megérdemelnéd a második esélyt?
Anna mély érzésű lány, aki szeretetre vágyik. Igazán megérdemelné, hogy boldog legyen. A Defektesek dobosa, András megadja neki mindazt, amire szüksége van: szerelmet, nyugalmat és boldogságot. De vajon mindez az övé lehet anélkül, hogy megjárná a poklot? Annának nem adatik meg a könnyebbik út.
Az élet tragédiák sorozata. Anna, amikor már mindent elveszített, ráébred, hogy választania kell: hagyja, hogy végleg maga alá temesse az önsajnálat, vagy belekapaszkodik egy halvány napsugárba, és elhiszi, hogy az rá ragyog. ()

  A JÁTÉK:

1) Légy a blog olvasója! ;) 
(Az első pont poén: csak a játék miatt nem kell feliratkozni vagy követni.)
2) Feladatok:
a/ A KÖNYV megnyeréséhez: Hozzászólásban írd meg a kedvenc magyar alkotódat! 
b/ A dedikált könyvjelző megnyeréséhez: Hozzászólásban írd meg a kedvenc magyar könyvedet!
c/ Hogy mindkettő megnyerésére legyen esélyed, válaszold meg mindkét kérdést!

3) HATÁRIDŐ: DECEMBER 5. éjfél!
Sorsolni 2016. december 6-án, Mikuláskor fogok. Ezúttal is a miniwebtool.com –al sorsolok, a nyerteseket nem értesítem külön, hanem majd a sorsolás után kitett bejegyzésben derülnek ki a dolgok. Ha valamelyik nyertes péntek (december 9.) estig nem reagál, akkor újra sorsolok… :)

Nyereményjáték máshol = dupla esély!

Ha meg szeretnéd duplázni az esélyeidet a nyerésre, akkor ajánlom az írónő (Julia Lewis Thomson) FACEBOOK oldalát, ahol szintén zajlik egy nyereményjáték a könyv egy példányáért! 
<<< IDE KATTINS! >>>

❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
❖❖❖❖❖ 

37 megjegyzés:

  1. Szia, már régóta követem a blogodat :)
    Kedvenc magyar szerzőm: Böszörményi Gyula
    Kedvenc magyar könyvem:Leányrablás Budapesten. Azóta elolvastam az összes megjelent részt és már izgatottan várom a befejező kötetet.
    Köszönöm a lehetőséget .
    Üdv: Adri :)

    VálaszTörlés
  2. Szia, felíratkoztam a blogra :)
    Kedvenc magyar szerzőm: A. O. Esther

    A kedvenc könyvem: Frigg rokkája
    Köszönöm a játékot
    Marika :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Köszönjük a játékot! Követem a blogod és a kedvenceim pedig:
    Kedvenc magyar alkotóm Anne L. Green
    A kedvenc könyvem pedig Helena Silence Enigmája
    Szép hétvégét!
    Üdv, Lea :)

    VálaszTörlés
  4. Szia!

    Nagyon örülök a lehetőségnek. :)
    1)
    követlek
    2)
    a) Van több is, de legyen Böszörményi Gyula.
    b) A Rudnay-gyilkosságok
    c) kész :)
    Köszi!
    Rami

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Kedvenc magyar alkotóm Rejtő Jenő és Egri Zsanna, kedvenc magyar könyvem pedig Az elveszett cirkáló!
    Köszönöm a játékot! :)

    VálaszTörlés
  6. Szia
    Feliratkoztam a blogra :)
    Kedvenc magyar szerzőm :Leiner Laura
    Kedvenc magyar könyvem: Leiner Laura-Bábel
    Köszönöm a játékot! :)

    VálaszTörlés
  7. Szia! :)
    Feliratkoztam a blogra!
    Kedvenc magyar szerzőm: Böszörményi Gyula
    Kedvenc magyar könyvem: Leányrablás Budapesten
    Köszönöm a lehetőséget, remélem meglep a Mikulás :))

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Kedvenc magyar szerzőm Helena Silence, és kedvenc magyar könyvem Helena Silence-től az Ezüsthíd. :)

    VálaszTörlés
  9. Szia :) Először is köszönjük a lehetőséget, kedves tőled ^^

    (Lehet, hogy vicc volt, de akkor is olvaslak xD)

    A kedvenc magyar szerzőm Tavi Kata, és a kedvenc magyar könyvem, a Táncvarázs is tőle van :)

    VálaszTörlés
  10. Szia!
    Feliratkoztam.
    Kedvenc magyar alkotóm Szabó Magda, imádom a stílusát.
    Jelenlegi kedvenc magyar könyvem: Rácz - Stefán Tibor : Túl szép!
    Köszönöm a lehetőséget a jékra!!
    Nagyon jó ajándék lenne. :)

    VálaszTörlés
  11. A kedvenc magyar íróm Gerlóczy Márton, a kedvenc magyar könyvem pedig Szilágyi Cs. Tibor - Harakiri.

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    1.) Követem a blogod
    2.) a: Fejős Éva
    b: November lánya
    c: kész :-)

    VálaszTörlés
  13. 1. Követem a blogod.
    2. a) Kedvenc magyar íróm: Lakatos Levente
    b) Kedvenc magyar könyvem: Lakatos Levente: A tiltás gyönyöre
    c) kész

    VálaszTörlés
  14. Szia! :)
    Nem is értem, miért nem voltam még "rendszeres olvasó", amikor a blogomban is kint vagy, és látogatom is a blogodat sűrűn. :D
    No mindegy is, a kérdésekre a válasz(ok):

    1. A kedvenc magyar írónőim az Álomgyár angyalai: R. Kelényi Angelika, Anne L. Green és Borsa Brown
    2. A kedvenc magyar könyvem (ha leszámítjuk a fenti írónők könyveit): Hámori Zsófia: Nincs idő!

    VálaszTörlés
  15. Szia!
    Köszi a lehetőséget!
    Kedvenc magyar írónőm Tavi Kata és tőle van a kedvenc kötetem, ami a Táncvarázs.

    Szép estét!
    Barby

    VálaszTörlés
  16. Szia!

    Kedvenc magyar szerzőm: Raana Raas (Görgey Etelka)

    Köszi a lehetőséget :)

    Üdv: Zsani

    VálaszTörlés
  17. Szia! A kedvenc magyar alkotóm: Borsa Brown
    Kedvenc magyar könyvem: az írónőtől Az Arab c. könyv.
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  18. Szia. Kedvenc magyar szerzőm Szabó Magda és a kedvenc könyvem Agota Kristof Trilógia c. regènye. Nem nálunk jelent meg először, de én akkor is magyarnak tartom. :)

    VálaszTörlés
  19. Szia! :)
    Már régebb óta követlek.
    A kedvenc magyar íróm Vivien Holloway, illetve Benina. Mindkettejük könyveit nagyin szeretem, de talán a kedvencem Beninától a Boszorka fénye.
    Köszönjük a játékot.

    VálaszTörlés
  20. Szia! Már régebb óta követlek!
    Kedvenc magyar szerzőm Rejtő Jenő, Böszörményi Gyula és Vavyan Fable.
    Kedvenc magyar könyvem pedig Virág Emília: Sárkánycsalogató (most éppen) :)
    Köszönöm a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  21. Szia! :)
    Hogy lehet ilyet kérni, hogy egyetlen író és egyetlen könyv? :D Nem hinném, hogy menni fog, úgyhogy gyanús, hogy többet fogok felsorolni, remélem, nem hatalmas gond. :P
    Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok
    On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?
    Vivien Holloway: Winie Langton sorozata. :)
    Köszi a lehetőséget, már jó ideje kíváncsi vagyok erre a könyvre, lassan minden figyeltem ódákat zeng róla. :)

    VálaszTörlés
  22. Szia! Szeretnék jelentkezni a játékra.

    1. Követem a blogodat.
    2. A. Nos nehéz kérdés, de talán két magyar írónő van, akiknek minden története kedvenc lett: On Sai és Ugron Zsolna

    Köszönöm a lehetőséget :-)

    VálaszTörlés
  23. szia!

    köszönöm a játékot! szívesen megnyerném a könyvet :D :D
    1. követem a blogod már egy ideje :D
    2. nem igazán van olyan nekem, hogy kedvenc író, inkább kedvenc könyv, és mivel mostanában az Acorenu-Kiválasztva a kedvenc magyar regényem, így A.M.Aranth-ot mondanám :)

    jó pihenést a Balatonon!!! :)

    Réta

    VálaszTörlés
  24. Kedvenc magyar író: Leiner Laura.
    Kedvenc magyar regény (vagyis inkább sorozat): Bexi

    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  25. Szia! Kedvenc magyar alkotóm Nyáry Krisztián, kedvenc könyvem pedig tőle az Így szerettek ők című sikerkönyvei. Koszonom a lehetoseget es kellemes unnepi keszulodest! :)

    VálaszTörlés
  26. Szia! b.) Kedvenc magyar alkotóm: Leiner Laura
    c.) Kedvenc magyar könyvem: Böszörményi Gyula- Leányrablás Budapesten :)

    VálaszTörlés
  27. Szia, köszi a lehetőséget:)
    Kedvenc magyar alkotóm...ez egy nagyon nehéz kérdés, Leiner Laurát mindenképp ide sorolnám, de Anne L. Green, Tavi Kata, Papp Dóra, Rácz-Stefán Tibor ugyanúgy kedvencek ;)
    Könyv pedig: minden, amit ők írtak :D
    Amúgy már egy ideje szemezek ezzel a könyvvel, tartalmilag és kinézetre is nagyon jó lehet��

    VálaszTörlés
  28. Szia!:)
    Követlek a blogon.
    Kedvenc magyar alkotóm Borsa Brown.
    Kedvenc magyar könyvem pedig tőle Az Arab.
    U.I.: Én is Mikulás és karácsony lázban élek már egy hónapja. Imádom ezeket a téli ünnepeket. :)

    VálaszTörlés
  29. Szia!
    Köszi a lehetőséget!
    Kedvenc magyar írónőm Leiner Laura és tőle van a kedvenc kötetem, ami a Bábél.

    Üdv Nika.

    VálaszTörlés
  30. Szia!
    A kedvenc magyar íróm Leiner Laura, a kedvenc magyar könyvem Zsófi és az ősboszorkány/Bábel.
    Inkább külföldi írók könyveit szoktam olvasni...:)

    VálaszTörlés
  31. Szia!
    Az én kedvenc magyar írónőm Anita Gayn( A Senkinek sem kellesz! örök kedvencem tőle :) )
    Ja,és természetesen feliratkoztam,nem csak poénból. ;)

    VálaszTörlés
  32. Szia Anita! Én az írónőtől még nem olvastam, de nagyon kíváncsi vagyok a könyvre :) A kedvenc magyar íróm Karinthy Frigyes, ma is élők közül pedig Sándor Anikó, az ő egyik könyve a Pillangó a vállamon, mely igen nagy hatással volt rám, így talán ezt nevezném kedvencnek :) Köszönjük a játékot és a lehetőséget, hajrá mindenkinek! :)

    VálaszTörlés
  33. Szia!
    Hiába vannak bennem csúnya, csúnya előítéletek a magyar alkotókkal szemben, természetesen nekem is néhány, akiket igazán kedvelek, és egy, akit nagyon szeretek és tisztelek a tehetsége miatt. Hogy ki lenne ő? Benyák Zoltán. Már kezdő munkássága során olyasmiről tett tanúbizonyságot, ami néha még a többkönyves íróknál is ritka madár: egyszerre profi, szórakoztató, könnyed és mégis annyi magvas gondolatot szór el, amikből utólag lehet és megéri táplálkozni. És mivel tudom, hogy már elkezdtél megismerkedni vele, továbbra is csak ajánlani tudom. ;)

    További szép napot, hetet!

    VálaszTörlés
  34. szia!
    Fábián Janka a kedvenc alkotóm, és a kedvenc magyar könyvem jelenleg a teljes Ambrózy sorozat :)

    VálaszTörlés
  35. Heyyo!
    Most már az értékelésedet is elolvastam, és nagyon kíváncsivá tettél, szóval...
    Kedvenc magyar szerző: Kosztolányi Dezső. Nem mondom, hogy őt tartom a valaha élt legnagyobb írónknak, de az Ő műveivel sosem unatkozom.
    Ettől függetlenül a kedvenc magyar regényemet nem Ő írta, hanem...
    Békefi Dorka, akinek idén olvastam 10. 32. című művét, és azóta is tűkön ülve várom, hogy többet olvashassak Tőle.
    Én is köszönöm a lehetőséget, igazán klassz, hogy ilyesmivel is foglalkozol :)
    Szép estét/reggelt/napot!

    VálaszTörlés
  36. Szia!
    kedvenc magyar alkotóm: Böszörményi Gyula
    kedvenc magyar könyvem (legújabb): Virág Emília Sárkánycsalogatója

    VálaszTörlés
  37. Kedvenc magyar alkotóm: Fábián Janka

    VálaszTörlés