Heyho mindenkinek!
El se hiszem, de sikerült tökéletesen kikapcsolódnom ebben a hónapban! (⊙ _ ⊙ ) Olyan váratlannak tűnik egy ilyen hullámvasút-vibe év felénél... No, de a lényeg, hogy remélem, titeket is elértek a nyári szabadságolások. Két hétig nem kellett a munkahelyem felé néznem (vagyis igazából kétszer be kellett néznem), de nem ültem igazán otthon. Igaz, hogy kimaradt a nyárra tervezett "felugrom Budapestre és megnézem valamelyik nagy múzeumot egyedül" programom, de ezt leszámítva mindenféle betervezett utakat, pancsolásokat, túrákat sikerült megejtenem.
Persze még felugorhatok múzeumozni, de inkább mással töltöttem az időm. Jobb kint lenni a szabadban, a zöldben, mint a betontengerben. Vagyis nekem most jobban esett. Fun fact: totál tipikusan a szabim első hétfőjét megelőző vasárnapot azzal töltöttem, hogy próbáltam nem elvérezni. Ugyanis történt, hogy egy magányos bringatúra alatt, a 38 fokban megpróbáltam a hegyre felvonszolni a kerékpárt, de lusta voltam és kézzel nyúltam le a kitámasztó izéig. Ami csattantában csontig kirágott egy darabot a bal hüvelykujjamból...hurrá... Már nem csak a dögmeleg, a fáradtság, a hegynek felfelé lépcsőzés egy bringával az oldalamon zavart, hanem a saját butaságom következménye is. Olajos nyílt sebbel vágtam neki a szabinak... :D Természetesen ezt CSAK jó dolgok követték!
Pozitív dolgok: szabadságolások,
utazgatás, kerékpározás, gyümölcsnapok, barátokkal kávézások, cukrászdázások/sütizések,
PC-n játszások, nyári színházi bemutató egy lugasban, dupla mozizás, laza melós
napok, sok-sok pancsolás, puzzle-napok, szülinapozás, kutyaséták,
gyümölcsszedés, szépen lebarnulás
(A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)
❖❖❖❖❖
Mi történt júliusban?
❖❖❖❖❖
– Könyvespolc bővülés –
Én és az új
polclakók: 2 új könyvvel bővült a könyvespolcom.
Recenziót kaptam (2)
Alexandra
Potter: Egy negyvenes balfék vallomásai (ajánló)
Lukács Liza: Mire éhezel? (ajánló: aug. 5.)
– Személyes érdekeltségek –
#előrehaladósrész #bakancslistás #kihívás
TERVEK 2025-re: újévi fogadalmak és társai
► Teljesített
tétel, ami ide tartozik:: „Kirakni (…) 1 spirál
puzzle-t.” ~ lejjebb lesz a kirakott teljes
képről is, de beteszek ide egy képet arról, micsoda csavarintásos darabkák
voltak benne. Nem mondom, hogy nem izzadtunk meg…
► Még egy teljesített tétel: „Legalább
3 mozizás (…)”, ugyanis ebben a
hónapban két egymást követő éjszaka is moziztam, így meglett a 2. és a 3.
mozizásom idén. Egyik nap az új Marvel-filmet, másik nap az új DC-filmet
néztem meg. Kivételesen azt kell mondanom, hogy a Superman nyert,
mert sokkal izgalmasabb és érdekesebb volt. Holott lássuk be, hogy A Fantasztikus
4-esben ott volt Pedro Pascal is… *óriási sóhaj*
► „Legalább
6 alkalommal Forever Young Adult rovatot készíteni a MERÍTÉSbe.” ---> A 4. rovat kész! A téma: Sokszínű
könyvajánló a nyárra
+ MEGLEPETÉS
BÓNUSZ TARTALOM! à Ebben a hónapban egy
extra szekciót is találtok a rovatomban, ugyanis nemrég (én is) beleszerettem a
Netflix KPop démonvadászok c. filmjébe! Ha még nem láttátok, akkor nézzétek
meg, de ha láttátok és szeretnétek hasonló témájú regényeket olvasni, akkor
fogadjátok szeretettel az ajánlóm!
#HAVIKEDVENCEK
Kedvenc zenék:
byealex
és a slepp - az én országom
(AniTiger
BestOf2025 zene lista)
#boldogság #randomságok
#rövidsztorik #sztoritájm
► Nem sokat vagyok otthon, de amikor igen... akkor haladok a puzzle kirakásokkal, a legó összerakásokkal meg a
számfestővel. (Mondjuk, főleg éjfél előtt
kap el az ihlet, szóval alvás helyett „dolgozom” rajtuk, de hát ki tud aludni
ebben a melegben?)
► Haladok a 2024-ben
megkezdett projektemmel is, a szaxofonos számfestővel… vagyis mondjuk,
hogy júliusban egész sokat haladtam ahhoz képest, hogy vagy egy éve nem nyúltam
hozzá.
► - A fenti kép jobb felső képe a nyári bemutatónkon készült... amit egy iskola zárt belső udvarán tartottuk, fák alatt, 21 órási kezdéssel a több mint 2 órás Shakespeare-darabot. Az AHOGY TETSZIK szerintem tök jól illett a környezetbe, pedig nagyon modern feldolgozás volt. 2x is megnéztem. :))
- Az alsó képen életem első gyümölcsleves próbálkozása látható, ami egy málna-meggy kombó volt. (Még gyakorolom, nyugi.)
► Szabi alatt nem sokat ültem otthon. Jöttem, mentem, pancsoltam, bringáztam, lesérültem, leégtem, lebarnultam, meggyógyultam és kezdtem elölről. Volt gyümölcsevés, -elrakás és -szedés, kutyasimogatás és -fürdetés. Szülinapozás, rég látott barátokkal kávézás / sütizés, puzzle napok Szimivel. Az esős napokon pedig barátkoztam a Fortnite új, Supermanes tematikájával egy ideig, aztán inkább átmentem SIMS4-ezni.
► #randomidegzsába - Ahogy a barátnőd anyukájának a gyönyörű sóskaramellás csokitortája
kinéz VERSUS az te valamid, ami a tőle kapott (tehát ugyanazzal a) recepttel
készült... Szerintem egy sima cukormázas brownie lett a végeredményem, szóval
oktatóvideókat keresek karamellmáz készítéshez. (A cél az volt, hogy anyum meglepjem. Hát sikerült, mert ízlett neki,
bár ő nem kóstolta azt, amit próbáltam lemásolni. :D Majd egyszer!)
► Amúgy ne legyenek kétségeitek, nálam még a receptek is különösek... Alább látható a nemrég talált Banánkenyér receptjegyzetem, amit egyébként már többször elkészítettem (sikeresen) ez alapján.
FILMEZÉSEK
/ SOROZATOZÁSOK
► Moziztam:
A
Fantasztikus 4-es: Első lépések (2025) – 7/10 – szuperhősös, Marvel
„A
Marvel Studios 1960-as éveket idéző, retró-futurisztikus világban játszódó A
Fantasztikus 4-es: Első lépések című filmje bemutatja a Marvel első családját:
Reed Richards/Mr. Fantastic, Sue Storm/Láthatatlan, Johnny Storm/Fáklya és Ben
Grimm/Lény az eddigi legnagyobb kihívásával néz szembe. Miközben azon
igyekeznek, hogy hősi feladataik mellett megőrizzék a családjuk egységét, meg
kell védeniük a Földet egy mindent felfaló űrbeli istenségtől, Galactustól és
az ő titokzatos Küldöttjétől, az Ezüst Utazótól. És ha Galactus terve, hogy
felfalja az egész bolygót és mindenkit, aki rajta él nem lenne elég szörnyű,
hirtelen személyes üggyé válik a harc.”
Nem fogok hazudni, főleg azért érdekelt, mert Pedro
Pascal lett Reed Richards, ugyanakkor Joseph Quinn Fáklyája egyszerre
aggasztott és kíváncsivá tett. A történetnek nincs sok akciójelenete, inkább
beszélgetős-gondolkodós, lassú sztori, és talán emiatt nem annyira jött be se…
A poénok jók voltak, de nem vitték el a filmet a hátukon, ahogy a
CGI-jelenetek, a látványvilág és Pedro se. Sajnos.
Superman (2025) – 8/10 – szuperhősös, DC
„Supermant
az együttérzés vezérli. Hisz benne, hogy az emberiség alapvetően jó. Mindent
megtesz azért, hogy segítsen az embereknek, de azok nem mindig értik meg a
szándékait – és mindig felbukkan egy ellenfél, aki a gonosz oldalára áll.”
Totál nem érdekelt ez a film, mert Superman tök ki
tud borítani azzal, hogy felvesz egy szemüveget és SENKI nem ismeri fel, hogy ő
a totál kigyúrt, esetlenke Clark Kent... de aztán megláttam, hogy a
főellenséget, Lex Luthort Nicholas Hoult vállalta be, és tudtam, hogy látnom
kell.
Lex Luthor/ Nicholas Hoult zseniális ebben a történetben.
Kőgazdag, full techie, bármit megtehet a pénzével és bármit képes finanszírozni
– közben pedig önző, kicsinyes és totál szociopata.
David Corenswet egy újabb „szép” Superman,
ugyanakkor a nyomába se ér a többinek. Nem tudom, engem nem fogott meg,
ráadásul valószínűleg ő az egyetlen olyan Superman, akit lépten-nyomon mindenki
simán agyonver (könyörgöm, még a kutya is földbe tiporja, akire vigyáz). Hogy
azt ne is említsem, övé a legbénább kint-hordom-a-nagyibugyim szerkó is…
Lois-át hagyjuk is, mert agyrém volt a csaj is.
Ami tetszett: Nathan Fillion mint béna frizurás Zöld
Lámpás a marha poénjaival? Totál adta!
De a filmet a hátán Edi Gathegi mint Miszter Tökéletes vitte el! Zseniális
harcjelenetek, fantasztikus karakteralkotás, minden problémát és gondot ő old
meg, övé a legmenőbb kinézet, tech cuccok, humor és karakter.
A film harci jelenetei, kalandossága,
zsebuniverzumos ötlete sokkal jobbá tette, mint az előtte nap megnézett
Marvel-filmet. Sajnos.
► Filmeztem:
Mennydörgők* (2025) – 8/10** – Marvel-mozi, szuperhősös
„A
Mennydörgők*-ben a Marvel Studios merőben szokatlan antihős-csapatot toboroz
össze: ők Jelena Belova, Bucky Barnes, Vörös Őr, Szellem, Kiképző és John
Walker. Miután kijutnak egy Valentina Allegra de Fontaine által felállított
halálos csapdából, ezek a kiábrándult figurák veszedelmes küldetésre
vállalkoznak; e küldetés során múltjuk sötét epizódjaival lesznek kénytelenek
farkasszemet nézni. Képes lesz-e az össze nem illő banda megváltásra lelni és
időben egységbe verődni, vagy inkább elpusztítják egymást?”
**Ha nem lennék Bucky Barnes-rajongó, sokkal
rosszabb pontszámot adtam volna... (Kiborít ez a politikus szál…) Khmmm… Na mindegy,
imádom a pasit és főbb karaker a filmben. A sztori nem rossz, legalábbis a
főellenségben látom mind a humorfaktort, mind a parafaktort. A csapat… engedjük
el. Újabb diszfunkcionális család. :D Nem jó
film, de vannak benne jó pillanatok és a mondanivalója is bejövős.
Nagyik (2025) – 8/10 – gasztronómia, igaz történet alapján
„Szeretett
édesanyja elvesztése után egy férfi mindent kockára tesz, hogy egy olyan olasz
éttermet nyisson az emlékére, ahol egy csapat nagymama a séf.”
Nagyon szerettem ezt a filmet. Nyilván akadnak benne
kisarkított dolgok, de összességében zseniális a történet. Imádtam a nagymamák
éttermét, illetve Joe elhivatottságát és bénázását. (Vegazus – jó szívvel
ajánlom! ;))
A szer (2024) – 7/10 – NAGYON UNDORÍTÓ HORROR, sci-fi
„Egy
valaha híres nő a feketepiacon szerez magának drogot, amellyel ideiglenesen
létrehozza önmaga fiatalabb változatát, csak sokkal jobb kiadásban.”
Huh, kolléganőm nézte meg, mert Demi Moore imádó. Vagyis
próbálta megnézni. Moziban. De nem bírta… - Nem állítom, hogy felcsigázott ez
az ajánlás, de kíváncsivá tett, így amikor megjelent streamingen, belevágtam.
Hát… mint TŰFÓBIÁS nem ajánlom. Rég jártam úgy, hogy NEM BÍRTAM nézni a
képernyőt tévézés közben, és szabályosan rázott a hideg a rengeteg
szúrástól/szívástól/lecsapolástól, stb. Brutálisan beteg ez a film. A történet
nagy része fantasztikus, az alapötlet hatalmas, de a vége sajnos elég gagyi
lett.
Az igazi csoda (2017) – 8/10 – szomorú, de szép
► Sorozatoztam:
Sandman: Az álmok
fejedelme (2022–2025) – 9/10 – fantasy,
képregény-adaptáció (utolsó évad)
Totál összetört a szívem, hogy vége-vége. Nagyon
szeretem Álom történetét, Neil Gaiman agymenéseit, Tom Sturridge Morpheus-át, Gwendoline Christie Luciferét, de Vágyat, Halált, a
Korinthoszit, Lucienne-t és az őket alakító színészeket is… – vagyis mindent,
ami Sandman. Jó lett a végjáték, de utálom is. (Na, jó, nem. Biztosan újra fogom még nézni jó sokszor akár
szinkronnal, akár eredetiben. Megunhatatlanul jó.)
Nyerd meg az életed 3
(2025–2025) – 6/10 – death game (utolsó
(3.) évad)
„A Netflix legnépszerűbb
sorozatának harmadik és egyben utolsó évada a második évad véres befejezésétől
folytatja Gi-hun, azaz a 456-os játékos történetét, aki mélypontra került. De a
játék senki kedvéért sem áll meg, ezért Gi-hun kénytelen lesz meghozni néhány
fontos döntést, amint a többi túlélővel együtt minden eddiginél halálosabb
játékokban kell részt vennie, amelyek mindenki elszántságát próbára teszik.”
Nyilván az első évad újdonságának a varázsát nem
lehet überelni, de nem volt rossz. Nem állítom, hogy jól sikerült a lezárás, de
szórakoztató és brutális évad lett.
Mindvégig Agatha
(2024–2024) – 7/10 – Marvel-sorozat,
boszorkányos fantasy (1. évad)
„A hírhedt Agatha Harkness
tehetetlennek érzi magát, miután egy gyanús kinézetű, gót kamasz megszabadítja
egy valóságot torzító bűbájtól. A kamasz felkelti Agatha érdeklődését, amikor
arra kéri a nőt, hogy vigye el a legendás Boszorkányútra, amelyen mágikus
próbákat kiállva a boszorkányok megkaphatják, amire vágynak. Agatha és a Kamasz
összetrombitál egy kovent, és együtt elindulnak a Boszorkányúton…”
Kíváncsi voltam rá, mint a WandaVízió side storyjára, de magát Agathát nem kedveltem… és
továbbra se csípem. Ugyanakkor bírtam a boszorkányos kalandtúrát és a rengeteg
érdekes háttértörténetet! Joe Locke felbukkanása jót tett a sztorinak, őt
imádom a Heartstopper sorozat óta.
– Következő havi terveim –
-
Hamarosan olvasom őket / írok róluk:
▪ Scott Westerfeld: Specials – Különlegesek
▪ Holly Black: Red Glove – A vörös kesztyű
▪ Holly Black: Black Heart – Fekete szív
▪ Elle Kennedy: The Legacy – Az örökség
▪ Elle
Kennedy: Good Girl Complex – Jókislány-komplexus
▪ Rebecca Ross: A River Enchanted – A megbűvölt folyó
▪ Sarah Beth Durst: Bűbájok boltja
▪ Meghan Quinn: Három
vakrandi
❖❖❖❖❖
– Bejegyzések a blogon –
8 könyvről írtam a hónapban:
Emily
Henry: Szingli páros * romantikus chick lit *
Elle
Kennedy: The Mistake - A baklövés * NA romantikus erotikus *
Elle
Kennedy: The Score - A pont * NA romantikus erotikus *
Elle
Kennedy: The Goal - A cél * NA romantikus erotikus *
Scott
Westerfeld: Csúfok (Csúfok 1.) * YA romantikus disztópia *
Scott
Westerfeld: Szépek (Csúfok 2.) * YA romantikus disztópia *
Samantha
Shannon: A lázadás dala * YA disztópia fantasy *
R.
J. Palacio: Fehér madár * 2. világháború / képregény *
vvvvv
Jó
olvasást! Köszönöm a figyelmet!
A
képek némelyike SAJÁT vagy saját szerkesztés, a többi meg a Pinterest
tábláimról van.
vvvvv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése