Ha elvetetem a babát, azt hiszem, Tucker szomorú lett volna, de
így, hogy megtartom, örökre megváltoztatom az életét. Minden más lesz, és
erről csakis én tehetek. Végig észben kell majd tartanom, hogy nem függhetek
tőle túlságosan, és nem kérhetek tőle túl sokat, mert ő bármit zokszó nélkül
megadna. De én nem használom ki az embereket. Túl könnyű lenne beleszeretni
Tuckerbe, és hagyni, hogy mindenről ő gondoskodjon. Könnyű lenne, de tisztességtelen.
|
|
A
lány mindig eléri a célját…
A végzős Sabrina James már látja maga előtt az egész jövőjét:
lediplomázik a Briaren, brillíroz a Harvard jogi karán, aztán szerez egy jól
fizető állást valami menő cégnél. Szeretne kilépni nyomorúságos múltja
árnyékából, ezért sem ideje, sem energiája nincs egy jóképű hokisra, aki hisz
abban, hogy létezik szerelem első látásra. John Tuckerrel csupán egyetlen
tüzes – ám meglepően gyengédre sikerült – éjszakát tervez, de néha egy
éjszaka is elég, hogy az ember élete fenekestül felforduljon. De a
játék egyre bonyolódik. Tucker hisz a csapatjátékban, meggyőződése, hogy az legalább olyan
fontos, mint az egyéni teljesítmény. A jégen nem keresi a reflektorfényt, de
amikor huszonkét évesen apa lesz, nem hajlandó a háttérben maradni. Már csak
azért sem, mert a leendő anya gyönyörű, okos és hihetetlenül izgalmas. A gond
csak az, hogy Sabrina James nem adja könnyen a szívét, és a lobbanékony,
barna szépség túl makacs, hogy segítséget fogadjon el. Ha Tucker meg akarja
szerezni álmai nőjét, meg kell győznie, hogy bizonyos célokat csak együtt
érhetnek el. |
Könyv információk:
Eredeti
mű: The Goal Eredeti
megjelenés éve: 2016 Könyvmolyképző, Szeged, 2025 432 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636755249 · Fordította: Barthó Eszter Műfaj: New
Adult, Romantikus, Erotikus, Realista, Humoros, Sportos (Jéghoki), Terhesség |
|
Off-Campus sorozat: The
Deal – Az üzlet / The
Mistake – A baklövés / The
Score – A pont / The
Goal – A cél / The Legacy – Az örökség
Sarina Bowen - Elle Kennedy: |
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
A történetről…
Regényünk jóval
korábban kezdődik, mint ahogy az előző részben Tucker berohan és közli
csapattársaival, hogy Apa lesz!
Nyilván ez a végkimenetel, de fontos, hogy miként jut el a hokisok legháziasabbja
odáig, hogy az egyik legellenszenvesebb, ugyanakkor legdögösebb és legintelligensebb
csajt teherbe ejti. Sabrina James nagyon magának való, érzelmileg
megközelíthetetlen diák, akinek volt egy afférja Dean-nel, ám azóta ellenségek,
így Tucker jó ideig titkolja, hogy „összejárogat” a lánnyal. Már rég kiderült,
hogy Sabrina terhes, amikor végre közli a barátaival, viszont az olvasó nyomon követheti
lassan alakuló szexbarátságukat, közös pánikolásukat, Sabrina döntését a
babáról és Tucker döntését arról, hogy mennyiben akar részt venni a gyereke
életében.
Szerintem…
Ismét muszáj azzal
kezdenem, hogy nem voltam nagy véleménnyel az egyik főszereplőről, de meggondoltam
magam olvasás közben. Sabrina James nem egyszerű eset, ugyanis a szülei
lényegében magára hagyták, a nevelőapja nem csak az anyját, de a nagymamáját is
megfektette, és rá is csorgatja a nyálát, ráadásul kénytelen dupla munkahelyen
dolgozni a főiskola mellett. (És az egyik hely egy sztriptízbár…) A színötös
lány minden vágya, hogy bekerüljön a Harvardra, és sosem hagyta, hogy a pasik
elcsavarják a fejét, eltereljék a célról a figyelmét, de jött Tucker és a
váratlan terhesség.
Tucker se gazdag
családból származik, ráadásul csak az anyukája van neki, így tervei szerint a főiskola
után hazaköltözött volna és ott vállalt volna munkát. Ugyanakkor ő egy tipikus „rendes
fiú”, aki nem csak, hogy vigyáz és főz a csapattársaira meg a csajaikra, de
egyből elkötelezi magát a még meg sem született gyermeke és az anyja mellett. Tucker
szerencsére nagyon jól érti Sabrinát is, így szerelmét titkolva igyekszik a
lány mellett lenni mind a könnyű, mind a nehezebb időkben, és a bébi
megszületése után mindent megtesz értük.
Sosem mondja, hogy szeret, szerelemről meg végképp nem beszél. Néha úgy
érzem, talán van köztünk valami, máskor viszont csak két ember vagyunk, akik
közösen nevelnek gyereket. De egyvalamit már megtanultam Sabrinával kapcsolatban:
a nyaggatás ellentétes hatást vált ki nála. (…) Sabrina James nem szokott hozzá, hogy szeretik. Néha eltűnődöm, vajon
képes-e egyáltalán viszontszeretni, de aztán meglátom, micsoda földöntúli
imádattal néz a lányunkra, és rájövök, milyen mélyen érző ember. Bárcsak
irántam is érezne valamit!
|
Nem állítom, hogy
könnyű olvasmány, mert az undorító nevelőapa, a szegénység és a váratlan
terhesség mind elég komoly témák, de irtó jól megírt ez a történet, mert
mindezek mellett is sokszor azon kaptam magam, hogy felnevetek vagy a hokis
fiúk bolondságain, vagy Sabrina barátnőinek a beszólásain. Szeretem, amikor a
nehéz témák kiegyensúlyozódnak némi humorral. (NYILVÁN az erotika is nagyon
jelen van a történetben, hiszen az összes eddigi részben is mindig kiemelt
helyet foglalt el. Nos, itt is, de nem éreztem se túl soknak, se túl pikánsnak.
De azért jó kis kémia van Sabrina és Tuck között!)
Amit nem értettem?
Igazából két dolog is van... Miért nem csapott le a karma Ray-re, aki a létező és nem létező világok leggusztustalanabb
alakja. Szeretném hinni, hogy az ilyen lények megkapják az univerzumtól az
összes rosszat, amit érdemelnek… A második dolog, amit nem értettem: a gyermek
neve. (BABANÉV SPOILER: Komolyan elnevezték
a kisLÁNYukat JAMES-nek… Juj. Pedig a Jamie tündéri becenév amúgy, miért nem
lett az a neve? Ahh, mindegy.)
Összességében
Irtóra tetszett ez a
sztori! Tucker egy igazi déli cukorborsó, és abszolút ritka férfipéldány.
Szerencsére Sabrina is jóval jobb ember, mint az előző részekből gondoltam, így
szívből tudtam örülni mind a közös babázásnak, mind a sikereiknek! Nagyon jó
történet arról, hogy igenis ki lehet törni a csóróságból, fel lehet küzdenünk
magunkat a semmiből. Szerettem a párosukat, sokat hozzátett a történethez, hogy
nem gazdag család sarjai, hanem a kitartásukkal értek el mindent.
(De az én szívem még mindig a tetovált, gamer, okos Fitzy-ért dobod.
Melyik regény meséli el az ő szerelmi életét? Bár nagy eséllyel meg fogom
tudni, mert beleszerettem Elle K. sportolóiba, egyszer csak beleszaladok,
miközben elolvasom az írónő összes regényét. :D)
Kedvenc részek? keresztapa „verseny” (főleg a DIY maci),
közös terhestorna (vagymi), Tuck babaséta kommentárjai
Értékelés: 4,5
Várom-e a következő részt? Kicsi tartok attól,
hogy milyen lehet egy összesítő regény ennyi szereplővel, de azért dolgozik
bennem a kíváncsiság is!
BORÍTÓMUSTRA ~ külföldi borítóvariációk:
Kedvcsináló idézetek:
♡
– Nézd csak! Ott egy
hinta – tudósítok egy kis park mellett elhaladva. – Ha majd nagyobb leszel, apu
elhoz ide, és beleülhetsz.
Két sarokkal arrébb
egy szexshopba botlunk. Itt kicsit begyorsítok.
– És ez az a hely,
ahová sosem fogsz bemenni, mert soha, de soha nem fogsz szexelni. Nem igaz,
drágám? – csevegek.
Valaki hangosan
felhorkant. A vállam fölött hátrapillantok. Mögöttem egy idősebb pár lépked.
Egy kicsit Hiramra és Dorisra emlékeztetnek. Vajon mi lehet velük azóta? El
kellett volna kérnem a számukat azon a szuper, pucér festős estén.
– Sok sikert! –
vigyorog rám fanyarul a férfi.
– Négy lányunk van –
mondja a nő. – Szegény Freddie egyiket sem tudta meggyőzni, hogy őrizzék meg a szüzességüket.
Visszavigyorgok.
– Ezek szerint nem
próbálta eléggé. Gondolt rá, hogy vegyen egy puskát?
Mindketten a hasukat
fogják nevettükben.
♡
Ő: Csak viccelek, drágám. A lánykérést a harmadik randira tartogatom.
Mikor találkozzunk?
Én: Carin barátnőm is jön, úgyhogy el kell hoznod neki a legjóképűbb
srácot, akit ismersz.
Ő: Az én vagyok, de megkeresem a 2. legjobbat. Mi a zsánere?
Én: Olyat akar, aki jól tudja használni a nyelvét.
Ő: Az is én vagyok. Nem tudom, hogy derítem ki a többi pasi képességeit.
Ilyesmikről nem nagyon beszélünk.
Én: Ez a randi feltétele.
Ő: Rajta vagyok.
♡
– Sabrina! Gyere be!
– invitál barátságos mosollyal. – Hogy megy az utolsó félév?
– Simán. Mostanra
már kiismertem a tesztírás fortélyait.
– Vagy inkább
kifejlesztetted magadban a kritikai gondolkodás képességét, és megtanultad az információhalmazból
kihüvelyezni azt a néhány egyszerű dogmát, amivel minden teória alátámasztható?
– Így is mondhatjuk
– ülök le nevetve.
♡
– Mit mondott
Tucker, amikor megtudta? – kottyant közbe Hope.
Azt, hogy nem vagyok egyedül.
– Jól fogadta. Nem
fakadt sírva és nem is üvöltözött. Nem borította fel az asztalt és nem
dühöngött, hogy milyen igazságtalan ez vele szemben. Csak átölelt, és
megnyugtatott, hogy nem vagyok egyedül. Azt hiszem, egy kicsit fél, de végig mellettem
lesz. – Nyelek egy hatalmasat. – És akármennyire szeretném is megkímélni, belé
fogok kapaszkodni, amíg csak lehet. Tudom, hogy baromi önző vagyok, de a
gondolat, hogy egyedül kell ezt végigcsinálnom, totál kikészít.
♡
♡ ♡ ♡ ♡
Nem saját
képek. HANGULAT TÁBLA: The Goal - A cél
Off-Campus #4 a GoodReads-en.
♡
♡ ♡ ♡ ♡
Elle Kennedy ikonikus Off-Campus sorozata új,
lélegzetelállítóan szép élfestett kiadásban tér vissza – és mi, bloggerek,
ennek örömére újra végigjárjuk Garrett, Logan, Dean és Tucker útját, méghozzá
egy 30 állomásos blogturné keretében!
Akár először találkozol a Briar egyetem
hokicsapatának szívtipróival, akár már régi rajongó vagy, ez a turné neked
szól! Minden állomáson más-más blogger mesél az egyes részekről, karakterekről,
kedvenc jeleneteikről – nosztalgiázunk, újraértékelünk, és természetesen
játszunk is!
Nyereményjáték:
A turné
végén egy szerencsés olvasó megnyeri a teljes sorozatot – élfestett, gyönyörű
kiadásban! Hogy részt vegyél a játékban, nem kell mást tenned, mint segítened
Jensen edzőnek, akit a fiúk csúnya mód megtrükköztek és szanaszét hordták a
korongjait, nem csak a kampuszon, de turné állomásain is. Keresd ki melyik
szó mögött bújik meg egy hoki korong képe az egyes állomásokon és a szót írd
be a megfelelő állomás nevéhez a dobozban!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem
áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a
kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak
magyarországi címre postáz.)
|
ÁLLOMÁSOK:
06.16 - Zakkant olvas (The Deal) 06.18 - This is my (book) universe. (The Deal) 06.20 - Ambivalentina (The Deal) 06.22 - Hagyjatok! Olvasok! (The Deal) 06.24 - Kitablar (The Deal) 06.26 - Sorok között (The Deal) 06.28 - Ambivalentina (The Mistake) 06.30 - Zakkant olvas (The Mistake) 07.02 - Kitablar (The Mistake) 07.04 - Hagyjatok! Olvasok! (The Mistake) 07.06 - This is my (book) universe. (The Mistake) 07.08 - Sorok között (The Mistake) 07.10 - Ambivalentina (The Score) 07.12 - Kitablar (The Score) 07.14 - Sorok között (The Score) 07.16 - Hagyjatok! Olvasok! (The Score) 07.18 - Zakkant olvas (The Score) 07.20 - This is my (book) universe. (The Score) 07.22 - Zakkant olvas (The Goal) 07.24 - Ambivalentina (The Goal) 07.26 - Kitablar
(The Goal) 07.28 - Hagyjatok!
Olvasok! (The Goal) 07.30 - Sorok között (The Goal) 08.01 - This is my (book) universe. (The
Goal) 08.03 - Ambivalentina (The Legacy) 08.05 - Kitablar (The Legacy) 08.07 - Zakkant olvas (The Legacy) 08.09 - Sorok között (The Legacy) 08.11 - This is my (book) universe. (The
Legacy) 08.13 - Hagyjatok! Olvasok! (The Legacy) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése