2014. július 11., péntek



Leigh Bardugo: Shadow and Bone - Árnyék és csont (Grisa trilógia 1.)

Fülszöveg:

Alina Starkova sosem várt túl sokat az élettől. A határháborúk során elveszítette a szüleit. Árvaként csupán egyvalakire számíthatott. Egy másik kis földönfutóra, Malra, a legjobb barátjára. Ám mostanra már rá sem számíthatott. Mindkettőjüket besorozták hazájuk, Ravka anyácska hadseregébe. A két fiatalnak életveszélyes küldetésre kell indulnia az Árnyzónába. Ezen az iszonyatos helyen a földöntúli sötétség az úr, ahol valósággal hemzsegnek az emberevő szörnyetegek. Amikor támadás éri a katonai konvojukat, mindannyiuk élete veszélybe kerül. Ám Alina ekkor olyan titokzatos erőnek adja tanújelét, amiről mindaddig még ő sem tudott. A csodálatos megmenekülés kiszakítja a hétköznapok világából.. . Meg sem áll a fővárosig, az uralkodó udvaráig, ahol az árva lány is a Grisa testvériség tagja lesz. Vezetőjük, a titokzatos Kom úr úgy véli, Alina az, akire oly régóta vár Ravka sokat szenvedett népe. A legfőbb varázsló szerint az Alinában rejtőző erő képes lesz elpusztítani az Árnyzónát. A cári udvar fényűző forgatagában sokan Kom úr új kegyeltjének tartják a lányt, aki csak nehezen tud beilleszkedni Mal nélkül. Miközben hazája egyre nagyobb veszélybe kerül, feltárul előtte egy hajmeresztő összeesküvés. Dönteni kell. Szembeszáll a birodalom leghatalmasabb nagyuraival? Egyedül a múltja mentheti meg… hogy Alina megmenthesse a jövőt.



Eredeti mű: Leigh Bardugo: Shadow and Bone
Könyvmolyképző, Szeged, 2014 / 376 oldal · 
ISBN: 9789633734506 · 
Fordította: Varga Csaba Béla


Szerintem:

Az én világomban kétféle jó könyv létezik: az „elhúznám az olvasását, hogy minél tovább tartson” –típusú és a „szinte pillanatok alatt elolvastam, mert alig (vagy egyáltalán nem) bírtam letenni” -féle. Ez a könyv az utóbbit kategóriába sorolható, ugyanis este ~230 oldalt egy ültő helyemben befaltam, aztán reggel azonnal nekiültem a maradék ~140 oldalnak.


Ambivalens érzéseim voltak a könyvvel kapcsolatban megjelenéskor. Bevallom tartottam is a könyvtől, de olvastam is volna már… Tartottam a fülszövegétől, de tetszett a Blogturnéja. Tartottam az orosz-beütéstől, de imádom a fantasykat. Végül egy véletlen sodorta a kezembe a könyvet – az egyik molyos barátnémtól kaptam ajándékba egy példányt, akivel nagyban megegyezik az ízlésünk. Már pedig ha azt mondja, hogy nála beelőzte a Harry Potter-t, akkor tud valamit ez a könyv! Még egyszer köszönöm szépen a könyvet, @Lorelle! :)


A könyv (-sorozat) borítóterve gyönyörűséges, a belső díszítéseket a fejezetek kezdetén imádtam, de az abszolút kedvencem a térkép! Folyton vissza-visszalapoztam hozzá, persze azért is, hogy tudjam, merre járunk a történetben, de csak úgy gyönyörködni is. Szépen felépített és jól kitalált világ a grisák világa – tökéletes példázza, hogy van még új a Nap alatt.




A sztori érdekes módon, de nagyon-nagyon bejött – tényleg illett hozzá az orosz-beütés, bár a családom eléggé utálta, amikor fennhangon (szerintem-) orosz akcentussal próbálgattam a neveket (Alina Starkova, Maljen Orecev, Alekszej, Zsenya), helyeket (Fjerda, Csernaszty, Kribirszk) és a szavakat (malenkij, kvász, lapuska). Abban biztos vagyok, hogy ha csak ez tart vissza bárkit, akkor érdemes mégis nekiugrania! Olyan könyv, amit érdemes elolvasnia mindenkinek, aki valami különlegesre vágyik.

 
Darkling / Éjúr

Én két dologra rettentően is vágyok: 1) a többi részre, mert folytatnám és 2) adjátok ide nekem Éjurat, hogy leigázhassuk a világot.


Éjúr v2.0



Értékelés: 5




…ugye, ugye, ugye kiadják a folytatásokat is?!
Ugye? ugye?!


Merengés-Spoilerkedés és a Szereplők:

Igazából értem én, hogy ha egy könyvben előfordul egy szarvas és megjelenik a színen ráadásnak mellé egy árva, akkor azonnal a Harry Pottere jut az ember eszébe. Velem is így volt, én is rá asszociáltam. Tekintetbe véve, hogy az oroszokat koppintotta az írónő – nem is értem ezt a szarvas dolgot… nem volt már medve raktáron? Vagy a medvemancs nyaklánc nem túl elegáns? Gondolom az utóbbi.


Szerintem nem igazán Harry Potter-es a sztori, de ez inkább megnövelte a szememben a könyv értékét, hiszen nem vagyok oda a koppintásokért. Persze mikor jobban beleláttam a grisák Os Alta-i életébe, már én sem Durmstrangnak láttam a Kis Palotát – DE eleinte eszembe jutott!

Régen vert át ennyire sztori, ugyanis én még most is elhiszem, hogy az Éjúr igazat mondott Alinának – pedig tudjuk, hogy nem és Ő egy szörnyeteg… de várok egy Piton-féle pálfordulást. (Ejnye, csak nem bírok elszakadni a HP fandomtól…) Nagyon megszerettem a titokzatos és imádott Éjurat, bár Alina dacos viselkedését, lázadozását is bírtam vele és másokkal szemben.

 
Alina & Mal

Alina nem egy tipikus árva, mert ott volt neki Mal, akivel széppé tették egymás gyermekkorát. Nem voltam oda a könyv elején a paraszt srácért, aki elvágtat a barátaival ökörködni, míg Alina ott marad az országúton egyedül – ugyanakkor a végére rádöbbentem, hogy ez az a sorozat, ahol a réginek, a szomszéd srác – karakternek fogok drukkolni. A harmadik rész végén legyenek boldogok együtt Alinával és alapítsanak családot. (Éjúr meg jöhet ide hozzám, nehogy már nő nélkül maradjon.) Viccet félretéve Mal-ban szerintem szintén van valami különleges grisa-erő, amit nem bontakoztatott ki. Végig vártam, hogy kiderül valami vele kapcsolatban.

Mal


Azt is vártam, hogy mi a susmus Éjúr körül, de valami másra számítottam, erre semmiképpen sem. Nekem ő volt a megmentő, a segítőkész úr, aki a szárnyai alá veszi az ellenpontját, a Napidézőt. Egyébként szép arcú, nem egy vigyorgós, komoly-komor, sötéthajú pali – pont ilyen a gyengém. Kit érdekelne Mal és az, hogy megmentsük a világot a pusztulástól, ha ilyen férfi is vezetheti az embereket? Mázli, hogy nem én vagyok a könyv női főszereplője, az ilyen pasikat be kéne tiltani – még a könyvekben is!


Zsenya
Szintén kedvencem Zsenya, akinek az eredeti neve Genya, szóval ezer hála a magyar fordítónak, hogy nem hagyta annyiban a dolgot! Annyira imádom a csajszit és a furcsa vonzódását David-hez, hogy utálnám, ha vihognom kéne ahányszor csak azt olvasom: Genya…! A kefta-kaftán változtatást nem értem, de Zsenya neve miatt elnézem.


Összességében szerettem olvasni a könyvet, mert abszolút gördülékeny és érdekes a sztori. A szereplők jók, még a legkisebb jelentőségűek sem tucat-karakterek, mindenki kelt valamilyen pozitív/negatív érzést az olvasóban. A vége nem kiszámítható, igazából megjósolhatatlan ez a befejezés. Elszomorít a gondolat, hogy messze még a következő rész megjelenése…





Idézetek:



Hogy a csudában lehet, hogy Zsenyka valósággal fülig belehabarodott abba a komoly, csendes fiatalemberbe, aki szemmel láthatóan fel sem fogja, milyen lenyűgözően szép ez a lány? Vagy talán pontosan ez az oka annak, hogy annyira odavan Davidért?



– Ti ketten egyébként miről szoktatok beszélgetni? – kérdeztem kíváncsian. Még mindig képtelen voltam felfogni, hogy Zsenyát mivel tudja annyira lenyűgözni az a fabrikátor.
Nagyot sóhajtott.
– Csak a szokásos dolgokról. Az életről, a szerelemről, a vasérc olvadásfokáról.



Kefta / kaftán
Mindig is azt gondoltam, hogy a jobbágyok azért éheznek, a katonák azért nem kapnak jobb ellátást, mert Ravkát nyomorba döntötte az Árnyzóna. Ám amikor megpillantottam egy gyémánt berakású levelekkel ékesített, jádéból faragott fatörzset, már nem lehettem annyira biztos a dologban.
 


– Na gyerünk már! – kiáltotta. – Jobb lábat a bal után. Tudod, hogy kell menetelni.
– Na most jól beleköptél a levesembe!
– Tényleg?
– De még mennyire. Épp arra készültem, hogy elájuljak, a karaván meg összetaposson, és a testemet elborítsák az iszonyatos sebhelyek.
– Ez aztán a lenyűgöző haditerv!
– Szerintem is. Ha ugyanis erősen megcsonkítanak, akkor nem leszek képes átmenni a Zónán.
Mal megértően bólintott.
– Értem én. Szívesen belöklek egy szekér alá, ha ezzel segíthetek.



Éjúr és Alina - a kedvenc fan art-om


A képek a „Könyv - The Grisha trilógia” nevű Pinterest gyűjteményemből származnak, 
több információ róluk ott található.

Illetve több a témába vágó kép is található a gyűjteményben!

Ajánlom az írónő saját pinterestjét (katt ide), 
ahol témakörönként megtalálható mindenféle extra, amit ő gyűjtögetett.

Jó csemegézést!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése