– És miért vagy félmeztelen? – érdeklődtem bizonytalanul a fent
részletezett látvány felé intve. – Összekentem valamivel a pólómat, amíg a reggelit csináltam –
magyarázta türelmesen. Felnevettem. – Azt hittem, megállapodtunk abban, hogy nem szabadulhatsz be a
konyhába csak úgy, felügyelet nélkül. Emlékszel a rántottára? Pettytől egy
teljes új serpenyőkészletet kellett rendelnünk. Nem is tudtam, hogy a tojás
egyáltalán képes megolvadni. Azt hiszem, ami történt, az szembement a fizika
törvényeivel.
|
|
Clementine
Monroe, mondjuk úgy, nincs jó passzban. A volt pasija megcsalta, majd
szakított vele. Kirúgták az álommunkahelyéről. És hamarosan a lakását is el
fogja veszíteni. Vigaszul
nővére és húga siet a segítségére: Clemmie poharába némi alkoholt, az életébe
pedig egy kis varázslatot csempésznek. Életre keltik ugyanis gyerekkoruk
egyik rituáléját, a szakító bűbájt, amelynek keretében három dolgot kívánnak
neki: egy egyéjszakás kalandot, egy munkát, amit szeret csinálni, és egy
lelki társat. Mégis
mi sülhet el rosszul? Nem
sokkal később Clemmie legnagyobb meglepetésére összejön élete első
egyéjszakás kalandja, és egy új munka is várja: hat hétig kell vigyáznia
korunk egyik leghíresebb és leghelyesebb zenészére, Theo Eliottra. Ráadásul a
világ végén, egy gyönyörű tengerparti házban. Azonban
hiába hangzik a feladat álomszerűen, ez Clemmie számára valóságos rémálom.
Egy öregedőfélben lévő rockzenész lányaként pontosan tudja, mivel jár a
sztárok élete, és köszöni, ő nem kér belőle. Az élete már Theo nélkül is maga
a megtestesült katasztrófa. Az
együtt töltött nyári heteket azonban különös varázslat lengi be, és lassan
Theóról is kiderül, hogy talán mégsem az a tipikus rocksztár. Vajon Clemmie
meg tud birkózni a múlt árnyaival, és le tud számolni az előítéleteivel? A
tét nem kisebb, mint hogy valóra váljon minden kívánsága. |
Könyv információk:
Eredeti mű: Under Your Spell Eredeti megjelenés éve: 2024 Magnólia, Budapest,
2025 416
oldal · puhatáblás · ISBN:
9789635983490 · Fordította:
Németh Luca Anna
Műfaj/téma: Romantikus,
Humoros, Chick lit, Hírességek |
Theo &
Cynthie sorozata Az önálló
történeteik:
Theo: Megigézve Cynthie: Let's Make a Scene (Nem összefüggő részek. Más főszereplők!) Laura Wood a
blogon: |
WEBSHOP / BELEOLVASÓ / MOLY / GOODREADS |
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
Miért olvastam el…?
Egy rocksztár picivel több, mint 33 éve nem csupán a
feleségét, de két másik nőt is teherbe ejtett… Válásuk után az exfelesége vett
egy farot, ahova meghívta a leendő anyatársait, ahol végül együtt nevelték fel
három lányukat, Serenát, Lil-t és főszereplőnket, Clemmie-t. A lányok igazi
testvérekként nevelkedtek, de míg Lil zenészként, Serena vezető producerként
maradt a zeneipar közelében, addig Clemmie inkább PHD-t szerzett és tanítani
kezdett. Mindhármuknak megvan a maga rossz tapasztalata rocksztár apjukkal, de
Clemmie első nagy szerelme is az volt, így a lány minél távolabb került a zene
világától – például zenehallgatás helyett is inkább hangoskönyveket és
podcasteket hallgat.
Aztán egy szakítást és kirúgást követően mégis egy
felkapott rockzenész, Theo Eliott „bejárónőjeként” tölti a nyarat, amit
Serenának köszönhet, mert rábízza a férfi felügyeletét. Pechjére Theo-ról hamar
kiderül, hogy ő a nő szakítás utáni egyéjszakás kalandja, de mégis belevág a
nyári munkába!
A történetről…
Bár kevesen tudják, de fiatalkorom egyik filmje az Átkozott boszorkák
(1998) volt, amiben két nővér fiatalkorában (is) varázsolgat –
főleg szerelemmel és fiúkkal kapcsolatos dolgokat természetesen. Ugyan abban a
filmben igazi boszorkányok a főszereplők, ebben a regényben is valóra válni
látszanak a nővérek varázslatai! Szerintük legalábbis… Hiába járnak a harmincas
éveik elején, Clemmie szakítását követően ismét előkerül a Különc Nővérek
Szakítóbűbája, amiben az expasit csúnyán megátkozzák, majd három dolgot
kívánnak a frissen szakítottnak. Minő meglepő, hogy a kamaszkorból
eredeztethető varázslat kívánságai vad szexről, új szeretett munkáról és igazi
nagy szerelemről szólnak? Talán Clemmie lepődik meg a legjobban, amikor tényleg
összejön neki egy vad egyéjszakás szexmaraton!
Regényünk tényleges elbeszélője Clemmie, aki
egyébként nem az egyéjszakás kalandok híve, így lövése sincs, mi teendője lenne
reggel, ezért otthagy köszönőlevelet a pasinak, majd lelép. Őszinte leszek,
rengeteget mosolyogtam a nőn, mert egyszerre talpra esett és esetlen,
pátyolgatásra szoruló és önálló. Imádtam, hogy a megfelelésikényszere még arra
is kiterjed, hogy arra vágyik, jókat gondoljon róla a terapeutája. (Igen, azt
hiszem, eléggé magamra ismertem benne.) Ráadásul könyvbolond,
vámpíros-sorozatfüggő és ő is utálja, ha fotózzák meg butaságokat terjesztenek
róla. (Bár egy rocksztár lányaként és egy másik exeként őt jobbára a sajtó
vette a szájára, aminél talán csak az rosszabb, hogy óriási hazugságokat írtak
róla.)
Szórakoztató volt, ahogy próbálja kézben tartani
Theo Eliott menedzserének a rengeteg kérését, hogy miként „tartsa” a rá bízott
férfit. Mikkel kell etetnie, milyen vitaminokat kell adnia neki, milyen
turmixot adjon neki futás után és hasonlók. Igazából amennyire vonzónak
találtam az ezüstgyűrűs, csibész mosolyos, tetovált karú rockert, annyira hamar
esett le nálam a piedesztálról, amikor a menedzsere az elvárt puhaságú
ágyneműjéről és hasonlókról írkált e-maileket Clemmie-nek... Utána egyébként
ezeket a dolgokat zseniálisan feloldotta vagy beleszőtte a sztoriba az író, ami
adott némi extra pikantériát ennek a rengeteg előkészületnek
– Chaucer? –
kérdeztem meglepetten. – Volt róla egy
poszter a szobádban – dörmögte, de nem nyitotta ki a szemét. – Féltékeny
lettem. Tudni akartam, mire ez a nagy felhajtás. Magamhoz vettem a
könyvet, és kényelembe helyeztem magam az ágyon. – Azt szeretnéd,
mi, hogy minden csajnak Theo
Eliott-poszter legyen a szobájában? – Nem minden
csajnak – motyogta. Elöntött a
forróság, de gyorsan emlékeztettem magam arra, hogy semmit, amit mond, nem
gondol komolyan. – Én inkább Ryan
Goslingért rajongok – jegyeztem meg könnyedén. Theo felnyögött.
|
Ethan Eliott egyébként végtelenül cuki rocksztár,
akinek megvannak a maga problémái a munkájával... néha egészen összeszorult a
torkom, milyen mélyen érinti, hogy a híresség státusza mennyi terhet tesz a
vállára. Alapjáraton viszont egy óriási plüssmackó a pasi, rengeteg végtelenül
aranyos dolgot tett a történetben, amiből az olvasó jóval hamarabb rájöhet,
hogy odáig van a vörös házvezetőnőjéért, mint maga a nő.
Akadnak tipikus könyves klisék a regényben (pl. a
betegséges rész vagy az „ó, nem ismertem fel, hogy egy hírességre másztam rá”
alapgondolat), de a kedvencem az volt, hogy Clemmie bár vonzódik a férfihoz,
mégsem hiszi, hogy azért kerüli vagy azért kedves vele Theo, mert odáig van
érte. Szeretem, amikor nem szúrja ki a főszereplő szemét, hogy körbe van
imádva, hanem konkrétan megmondják neki, hogy „Hé, te, az a pasi a lábad nyomát
is megcsókolja, vedd már észre!” És hát emiatt is jó, hogy ott vannak a
nővérei, mert ők aztán soha nem tesznek lakatot a szájukra!
Theo és Clemmie párosánál jobban már csak a három
nővér kapcsolatát imádtam - mind egymással, mind az anyukáikkal. Mindhárman más
típusúak. Míg Serena komoly, megközelíthetetlen, addig Lil egy hippisen
szertelen boldogságbomba. Az én kedvencem közülük persze Clemmie, az
elvarázsolt könyvmoly, aki nem átall orvoshoz járni a mentális egészsége
érdekében. Ahogy már említettem, ő állt hozzám a legközelebb minden
tekintetben.
Összességében
A történet szerethető, bájos és azt kell, hogy mondjam minden évszakhoz tökéletes olvasmány. Nyáron strandkönyvként, télen bekuckózós regényként is szuper élmény lehet mindazoknak, akik kíváncsiak egy rocksztár és egy könyvbolond nő nehézkes, de vicces összejövetelére. Igazából bármikor megfelelő olvasmány, ha az ember csak szeretne egy mosolygós olvasásélményt! Laura Wood előző könyve is nagy kedvencem volt, de ez még jobban tetszett, szóval alig várom, hogy mi jelenik meg tőle legközelebb.
Kedvenc rész? Több is volt, sőt… Például: a gps a temetésen, a címkézőgép, a terapeuta meg Theo
találkozása, a tesók szarkasztikus megjegyzései, a harapós beteg, Bee megismerése, a fókák.
Értékelés: 5
Olvasnék még az írótól? Naná! Oké, klasszikus könyves trope-okkal dolgozik,
de akkor is csíptem mind a karaktereket, mind a történetmesélést.
Külföldi borítómustra:
Kedvcsináló idézetek:
♡
Lil visszaadta a papírt Serenának, aki kiabálva folytatta.
– Leonard, légy átkozott! Sose legyél képes másik
nőt kielégíteni szexuálisan, és kapj el valamit, amitől irtózatosan viszket
majd odalent!
– Ez nem szerepel benne! – sziszegtem a fogam között
rémülten.
Serena az orrom alá dugta a papírt, így a saját szememmel
láthattam a kézírásával írt mondatokat.
– Úristen, elég vadak voltunk – csicseregte Lil.
♡
– Clementine vagyok – nyögtem ki.
– Clementine? – A férfi szigorú vonalú szája
ellágyult, mire belőlem szinte elszállt a lélek.
Bólintottam, mielőtt meggondolatlanul folytattam volna.
– Anyám azt mondta, azért választotta, mert a klementin
mandarinfajta a legbarátságosabb gyümölcs a világon.
Még jobban elmosolyodott, így óvatosan előbukkant egy
kis gödröcske a bal arcán. Szóval nem tökéletes a szimmetria.
– Na és miért kellene neked bármilyen gyümölcshöz hasonlítanod?
♡
– Megérkeztünk – szólalt meg Theo, megtörve a varázst.
Kibámultam az ablakon. A városban voltunk, a gyógyszertárnál,
Theo pedig éppen parkolt, méghozzá a járdával párhuzamosan.
Uramatyám. Hol van már a borotvareklám? Párhuzamos
parkolás elsőre, mindenféle erőlködés nélkül? Egyik kezével a kormányt tekerve,
a másikkal átfogva a fejtámlámat, vészesen közel az arcomhoz? Hivatalosan is ez
a mozdulat volt az én mocskos szexuális perverzióm, ugyanis életemben nem
indultam még be ennyire semmitől.
Az alkarja szinte az arcomat súrolta. Azok az izmok meg
tetoválások, és az a puha, napbarnított bőr…
– Aú! Bassz, Clemmie, te most komolyan belém
haraptál?
♡
– De szépen kiszívták a nyakad – üdvözölt az ajtóban
állva lényegre törően Serena, egy undorítóan korai órán, kedd reggel. – Mesélj
még, kérlek, azokról a pusztán baráti érzésekről, amelyeket Theo iránt
táplálsz.
♡ ♡ ♡ ♡ ♡
Nem saját képek. HANGULAT TÁBLA: Megigézve
Theo
& Cynthie #1 a GoodReads-en.
♡ ♡ ♡ ♡ ♡
A Magnólia Kiadó egy új,
zenével megtöltött romantikus történetet hozott el nekünk: ez a Megigézve! Clemmie egy hosszan
tartó, toxikus kapcsolatból kilépve testvéreivel megpróbálnak bevetni egy bűbájt
csak a poén kedvéért, hogy bevonzzanak számára egy őrületes éjszakát. Vajon a
bűbáj dolgozott, vagy Clemmie-nek és a tehetséges zenésznek, Theo Eliottnak
mindenképpen találkozniuk kellett? Egy bűbájos, romantikus, zenész rom-kom,
amit a legédesebb nyári olvasmánynak is hívhatunk!
Nyereményjáték:
Barangoljuk be a Magnólia Kiadó
kiadásait! Nektek az a feladatotok, hogy az állomásokon található
fülszövegrészletből felismerjétek, melyik kötetről is van szó! Megfejtésként
írjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a regény szerzőjét és címét!
(Figyelem!
A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72
órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új
nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
|
„Török Luca életének legjobb éveire
készül, miután felvették álmai iskolájába... Egy sor kihívást állít maga elé:
teljesíteni a délutáni edzéseken, bekerülni a csapatba, beilleszkedni az új
osztályába és barátokat találni.”
ÁLLOMÁSOK:
08.12 Kitablar 08.14 Csak olvass! 08.16 Angelika olvas 08.19 Hagyjatok!
Olvasok! 08.23 This is my (book) universe 08.25 Kelly és Lupi olvas |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése