– De most komolyan! Jobban ki tudsz
állni magadért, mint bárki, akit ismerek. Ne várj a szüleid jóváhagyására!
Legyél a magad ura! – Nem ismered őket. – Nem is kell. Elég, ha téged
ismerlek. – Teljes testtel felém fordul, és komoly tekintettel néz rám. –
Mac, te olyan erő vagy, amivel számolni kell. Nyerésre születtél, nem
vesztésre. És ezt vésd az eszedbe!. |
|
Mackenzie „Mac” Cabot igyekszik mindig mindenkinek megfelelni. Az elvárásokat támasztó szüleinek. A középiskolai osztálytársainak.
A barátjának, akivel már hosszú ideje együtt van… Kimerítő feladat a folytonos szabálykövetés. Főleg úgy, hogy a
legtöbb húszévessel ellentétben Mac legszívesebben az internetes vállalkozásának
a fejlesztésére koncentrálna. Csakhogy a szülei szerint mindennél fontosabb,
hogy egyetemi diplomát szerezzen. Ehhez Avalon Baybe kell költöznie, a
tengerparti kisvárosba, aminek a közösségét a helyi lakosok és a Garnet
College gazdag diákjai teszik ki. Mac már ügyesen megtanulta, hogyan nyomja el magában a vadabb
impulzusait. De megismerkedik a helyi rosszfiúval, Cooper Hartley-val, és a
találkozásuk próbára teszi ezt a képességét. A szókimondó, nyers, őszinte
srác hatására veszélybe kerül Mac előre megtervezett sorsa, mert kettejük barátságából hamarosan
olyan igazi érzés bontakozik ki, amit Mac még sosem élt át. Cooper mélyen megveti a városába érkező gazdag fiatalokat, de rá
kell jönnie, hogy Mac nem olyan, mint a többi pénzes klón. Őrülten beleszeret.
Cooper és a barátai befogadják Macet, aki úgy érzi, közöttük végre otthonra
lelt. Csakhogy a boldogsága felett mindvégig ott lebeg a titok, amit
elhallgattak előtte. Mi baj lehet? Hiszen mindent jól csinált… |
Könyv
információk: Eredeti
mű: Good Girl Complex Eredeti
megjelenés éve: 2022 Könyvmolyképző, Szeged, 2025 384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636755782 · Fordította: Tóth
Katalin Műfaj/téma: New
Adult, Romantikus, Erotikus, Realista, Humoros, Gazdag vs Szegény |
|
Off-Campus sorozat: The
Deal – Az üzlet / The
Mistake – A baklövés / The
Score – A pont / The
Goal – A cél / The
Legacy – Az örökség Avalon Bay sorozat: Jókislány-komplexus
/ Bad Girl Reputation / The Summer Girl Sarina Bowen - Elle Kennedy: |
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
A történetről…
A gazdag családból
származó Mac nem akar kirakatfeleség lenni, így boldog a szintén vagyonos
családdal rendelkező Prestonnal, akivel nem a mindent elsöprő szerelem, hanem a
„kompatibilitás” tartja együtt. Főszereplőnk éppen most kezdi az első évét a
főiskolán, ahol kedvese nemsokára végez, de ez az év az övék. Mackenzie Cabot
egyébként önerőből lett milliomos igen fiatalon, ugyanis két rendkívül sikeres
applikációt is kifejlesztett: a GázosExpasit és a GázosExcsajt. Ezeken a
felületeken osszák meg kínos és/vagy kellemetlen pasis és csajos élményeiket a
posztolók – természetesen anonim módon. A regény egyik legnagyobb poénja, hogy
mindkét alkalmazás írásaiba beleolvashatunk...
Persze Mac is elcsodálkozik,
amikor zsigeri vonzalmat kezd érezni az egyik helyi pasi iránt. Természetesen
egyből beközli Cooperrel, hogy csak barátok lehetnek, mert van barátja, de a
tetovált rosszfiút ez nem igazán tartja vissza. A kérdés az, hogy Mac vissza
tudja-e fogni tomboló hormonjait? Ez biztosan könnyebb lenne, ha tudná, hogy
Cooper revansot esküdött Preston ellen, aki miatt elvesztette az egyik
munkáját, és a tervéhez szüksége van arra, hogy elcsábítsa a gazdag ficsúrtól a
csaját.
Szerintem…
Nem ez lesz az író
mindent megváltó regénye, de igazából elég jól szórakoztam Avalon Bayben. Mac
nagyon szimpatikus és érdekes karakter, aki eléggé kirakatgyereknek tűnik, és
emiatt nem vágyik kirakatfeleség szerepre… Okos, vagány lány, szerintem igazán
elképesztő, hogy ha valaki ilyen fiatalon saját vállalkozásba mer kezdeni!
Nagyon szerettem az applikációival kapcsolatos részeket akkor is, ha ő már új
kihívás után vágyott, hiszen ezek az appok futottak nélküle is, hála a
dolgozóinak. (Igen, tényleg felfutott cégről van szó! Saját alkalmazottai
vannak!)
Mac ugyanakkor elég
zárkozott, nem igazán vannak barátai, hiszen szabadidejében elmolyolgatott a
mobilján, a főiskola előtti évben pedig egyedül utazgatott a világban. Eléggé
bántott, hogy vérrokonai nem igazán érdeklődnek iránti… Irtó pipa tudok lenni a
hozzájuk hasonló szülőkre, akik akkor veszik elő a gyerekeiket, ha pózolni kell
a fotókon.
– Ha számít a véleményem – szólalok meg, mert tudom, hogy ebben a
pillanatban egy odafigyelő, megértő barátra van szüksége –, nem hiszem, hogy
bármiben is hasonlítanál rájuk. Szorgalmas vagy, tehetséges és okos.
Ambiciózus. Hidd el, az emberek többségében nincs meg ez. Pedig némi
szerencsével és sok akarással olyanná tudjuk tenni az életünket, amilyenre
vágyunk. – Te könnyen beszélsz. Hány pónit vettek neked az őseid a
születésnapjaidra? – böki oda gúnyosan, de tudom, hogy pusztán azért teszi,
mert én vagyok az egyedüli célpont ott, ahol éppen vagyunk. |
Másik főszereplőnk
Cooper Hartley, aki az ikertestvérével, Evannel él kettesben, miközben több
állásuk is van, hogy eltartsák magukat, és még a házat is legyen pénzük felújítani,
ahol az apjuk halála után hagyta őket széltoló anyjuk. Ha Mac szüleitől kinyílt
a bicska a zsebemben, akkor a fiúk édesanyját agyon tudtam volna csapni
péklapáttal... (Nem túl nagy spoiler, mert sejthető, hogy mindkét szülőpár
felbukkan „szemük fényeik” életében észt osztani. Gondolom mondanom se kell,
hogy könyvet földhöz csapkodni vágyó fejezetek voltak részeről.)
Hoppá, szóval
Cooperről akartam beszélni! Cooper egy magas, sötét hajú, gazdagon tetovált
rosszfiú kisugárzású pasi, aki tele van tetkókkal. Khm… Igen, azt hiszem, engem
már itt megvett. Nem kell se csibészes mosoly, se flörtölős sms – már a
megjelenésekor neki drukkoltam és nem az unszimpatikus, „enyém a világ” Prestonnak.
(Akit szintén megcsapkodtam volna péklapáttal, bár tudom, hogy ő már
sokadgenerációs szokásproblémák miatt olyan amilyen.) Egyébként Cooper mellett
szól az is, hogy ért a férfias dolgokhoz: a nagybátyja építész cégénél melózik
kétkezi munkásként, hobbi gyanánt bútorokat készít, stb. Nagyon is vonzónak
tartom az ügyes kezű embereket!
A harmadik szívem
csücske Evan volt, aki nagyon ellenszenves alakként indult, mert megvan a maga
rossz élménye a gazdagokkal, akiket a baráti körükben csak klónokként
emlegetnek. És emiatt nagyon paraszt volt Mac-kel… de a könyv végére totál
odáig voltam érte is. Evan egy összetört szívű elhagyott pasi, aki annyira
tűnik megközelíthetőnek, mint egy sündisznó, de csodás barát és testvér. Szerencsére
a sorozat soron következő történetének ő lesz a főszereplője.
Összességében
A történet tele van
kiszámítható csavarokkal és tipikus könyves trope-okkal, de ezek ellenére sem
éreztem azt, hogy az írónő repetitív lenne (pedig most elég sok könyvét
elolvastam relatíve rövid időn belül, ld. az
Off Campus ajánlóim). Megvannak a maga mélységei, a karaktereknek pedig
a traumái és sérelmei, amik miatt kellően egyedivé tudott válni.
Talán Mac karaktere
miatt szerettem igazán ezt a regényt, mert jól esett egy ennyire talpra esett
és jó üzleti érzékkel rendelkező fiatalról olvasni, aki nem fél új bizniszbe
belevágni. Úgy gondolom, hogy több olyan könyves karakter kellene, mint ő, mert
jó kis példakép.
Értékelés: 4
Várom-e a következő részt? Igen, mert nagyon
szeretném, ha Evan (Cooper ikertestvére) végre boldog lenne, és a következő
rész az ő szerelmi történetét beszéli el!
BORÍTÓMUSTRA ~ külföldi borítóvariációk:
Kedvcsináló idézetek:
♡
Lábujjhegyre állok,
puszit nyomok a simára borotvált arcára, majd folytatjuk az utunkat.
Ez is egy oka annak,
amiért összeillünk: mindketten üzleti aggyal gondolkodunk. Egyikünket sem
érdekli a művészek idealizmusa, és nem vonz minket a romantikus gondolat, hogy
hátizsákkal beutazzuk Európát, vagy megmásszuk a Machu Picchut. A neveltetésünk
produktumai vagyunk, kék vér folyik az ereinkben. Két ütőképes, birodalmakat
irányító jövőbeli vezető.
Megvan az előnye az
ilyen kompatibilitásnak.
♡
– Akkor miért nem
teszed?
– Nem olyan könnyű.
– Dehogynem. – A
gazdagok mindig arról picsognak, milyen teher számukra a pénz. Csak azért lehet
így, mert nem tudják, hogyan használják. Annyira megrekednek a saját szarságukban,
hogy elfelejtik, valójában nincs szükségük az idióta barátaikra meg a hülye
country klubjaikra. – Felejtsd el őket! Pocsékul érzed magad valaki miatt?
Visszatart valami? Felejtsd el, és lépj tovább!
♡
– Nem tudom.
– Akkor nem akarod
eléggé.
– Ez nem fair.
– Persze, hogy nem.
Mi volt valaha is fair? Az emberek képesek egész életükben olyan dolgokon
siránkozni, amiken nem hajlandóak változtatni. Eljön az a pont, amikor vagy
összeszeded a bátorságodat, vagy jobb, ha kussolsz.
♡
– Az kizárt –
vitatkozik Cooper. – A sütemény a gazdagok étele. Egyetlen minimálbérből élőt
sem látni, hogy beugrana egy pékségbe egy doboz kibaszott croissant-ért. Mi
fánkot eszünk, töltött kekszet hidegen, vagy valami aprósüteményt, de friss
péksüteményt, azt nem.
– A fánk is süti. A
fánkárusító hely pedig pékség.
♡
♡ ♡ ♡ ♡
Nem saját
képek. HANGULAT TÁBLA: Avalon Bay
Avalon Bay #1 a GoodReads-en.
♡
♡ ♡ ♡ ♡
A Könyvmolyképző
Kiadó legújabb Elle Kennedy-regénye
a Jókislány-komplexus, ami egy kisvárosba, Avalon
Baybe kalauzol el bennünket. Mackenzie Cabot megelégelte, hogy a teljes
élete egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlik: gazdag örökös férjjelölt,
neves egyetem, neki már nincs más dolga, mint csendben követni mindezt. De
amikor a helyi rosszfiú, Cooper Hartley feltűnik az életében, a lány meglát egy
új létlehetőséget - de vajon lesz elég bátorsága szakítani a megszokott
konvenciókkal? Egy romantikus, szenvedélyes történet, egy modern Romeo és
Júlia. Tartsatok velünk, és legyetek részesei ti is az élménynek!
Nyereményjáték: A
nyereményjáték során Elle Kennedy főhősei kapják a főszerepet: nektek az a
feladatotok, hogy kitaláljátok az anagrammákat - és a szereplő nevét írjátok
a Rafflecopter doboz megfelelő sorába! (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem
áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a
kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak
magyarországi címre postáz.) |
AGHJLNNOO
ÁLLOMÁSOK: 08.18 Kitablar 08.20 Hagyjatok!
Olvasok! 08.22 Kelly és Lupi olvas 08.24 Ambivalentina 08.26 Zakkant olvas |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése