Oldalak

2019. május 19., vasárnap



Rainbow Rowell: Szív ​küldi | BTK ajánló




– Van ebben az egészben valami totál romantikus. Minden nő olyan férfit szeretne, aki a lelkébe ugyanúgy beleszeret, mint a testébe. De mi lesz, ha találkoztok, és nem találod vonzónak?
– Azt hiszem, nem érdekel, hogy néz ki – jelentette ki Lincoln. Nem mintha ne gondolkodott volna már rajta. Nem mintha ne lett volna furcsán izgalmas, hogy nem ismeri, csak elképzeli.
– Na, ez ám a romantika! – mondta Christine.


Fülszöveg:
✿
Beth Fremont és Jennifer Scribner-Snyder tisztában van vele, hogy valaki olvassa az e-mailjeiket. Ez ugyanis a szabály a lapkiadónál, ahol dolgoznak. Ám a lányok nem tudják komolyan venni a dolgot. Vicces, szabadszájú leveleikben részletesen megbeszélik a magánéletüket.
Lincoln O'Neill nem is érti, hogy került ide, ebbe az állásba, ahol az a dolga, hogy mások e-mailjeit olvasgassa. Amikor jelentkezett internetbiztonságisnak, egészen másra számított.
Amikor Lincoln elkezdi olvasni Beth és Jennifer levelezését, tudja, hogy figyelmeztetnie kellene őket. De nem teszi, annyira elvarázsolják a lányok történetei. Mire rájön, hogy beleszeretett Bethbe, már túl késő lenne bemutatkozni…

Könyv információk:

Eredeti mű: Attachments
Eredeti megjelenés éve: 2011
Scolar, Budapest, 2019
328 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632449708 ·
Fordította: Gebula Judit

Rainbow Rowell könyvek a blogon:
(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

2019. május 16., csütörtök



Beth Kempton: Wabi Sabi | BTK ajánló



A wabi sabit csak az értheti és élheti át igazán, aki a japán kultúrába született. Ennek ellenére Beth Kempton kutatásai során megpróbált rájönni a lényegére, és a Libri Kiadó gondozásában megjelent Wabi Sabi – Útmutató a belső békéhez című könyvében nekünk is megírta, mire jutott. A Blogturné Klub négy bloggere végigolvasta a kötetet, és elmondja a véleményét róla a turné keretében. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.


Kevésbé fontos, hogy mit látunk, fontosabb, hogy hogyan látjuk.


Fülszöveg:
✽
A ​wabi sabi a japán esztétika egyik irányzata, amely segít, hogy megtaláljuk a szépséget a tökéletlenségben, és értékeljük az egyszerűséget, illetve a természetességet.

A zenben gyökerező wabi sabi bölcsessége különösen fontos a modern korban, amikor folyamatosan keressük az élet anyagi világon túlmutató értelmét és belső békénket. 
A wabi sabi a maga évezredes bölcsességével segít lelassítani, és megmutatja, hogyan kapcsolódhatunk újra a természethez. Legyen szó az évszakok váltakozásban való gyönyörködésről, a hívogató otthon megteremtéséről vagy akár a méltósággal teli öregedésről, ez az ősi japán megközelítés és a könyvben található gyakorlati tanácsok segítenek, hogy tökéletesen tökéletlen életünk örömteli és tartalmas legyen.

Beth Kempton a japán kultúra nagy tisztelője és követője. Japán szakot végzett az egyetemen, s második otthonaként tekint Japánra. Volt műsora a japán televízióban, és rendszeresen publikál a keleti filozófiákról. Online is népszerű workshopjainak köszönhetően emberek ezreinek segített rájönni, mi az, ami valóban inspirálja őket, és hogyan élhetnek kreatívabb és teljesebb életet.

Könyv információk:

Eredeti mű: Wabi Sabi
Eredeti megjelenés éve: 2018
Libri, 2019
280 oldal · keménytáblás · 
ISBN: 9789634335504 · 
Fordította: Bakonyi Berta
(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

2019. május 12., vasárnap



Benjamin Alire Sáenz Életem ​kifürkészhetetlen logikája | BTK ajánló




– Csak meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e.
– Nehéz – felelte. – A gyász egyszerre szörnyű és gyönyörű dolog.
– Nem hinném, hogy olyan gyönyörű lenne.
– A fájdalom azt jelenti, hogy szerettél valakit. Hogy igazán szerettél valakit.


Fülszöveg:
✿
A gimi utolsó évének első napján…

Minden megváltozik. Sal egészen idáig biztosan tudta, hol a helye az őt örökbe fogadó, meleg apukája mellett és a szerető mexikói-amerikai családjukban. De most váratlanul kísérteni kezdi a múltja, és az életét felforgató események következtében a legjobb barátjával, Samanthával együtt kénytelen szembenézni a hit, a veszteség és a fájdalom kapcsán felmerülő kérdésekkel.

Sal verekedni kezd, mindent megkérdőjelez, és már nem is tudja, ki ő valójában. De ha nem az, akinek hitte magát, akkor ki ő?
Benjamin Alire Sáenz, az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában díjnyertes írója lenyűgöző, sokrétű történetet sző szeretetről, identitásról, elveszített és megtalált családokról.

Könyv információk:

Eredeti mű:
The Inexplicable Logic of My Life
Eredeti megjelenés éve: 2017
Könyvmolyképző, Szeged, 2019
472 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789634575795 ·
Fordította: Benedek Dorottya

(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

2019. május 10., péntek



JÁTSSZUNK! | Két napos nyereményjáték a Két lépés távolság című film kapcsán!



Nemrég írtam nektek a KÉT LÉPÉS TÁVOLSÁG című regényről*, és arról, hogy milyen hatással volt rám a regény. A napokban adódott egy lehetőség, hogy kisorsolhatok az olvasóim között egy páros mozi belépőt a könyvből készült filmre, és én megragadtam az alkalmat, mert szeretném, ha minél többen megismernék Will és Stella történetét.

♡ ♡ ♡ ♡ ♡
A NYEREMÉNY:


A nyeremény egy darab páros mozijegy a Két lépés távolság című filmre. 
A páros mozijegyet a Cinema City hálózatában lehet beváltani május 22-ig.

FÜLSZÖVEG:
Szerethetsz valakit, akihez sosem érhetsz hozzá?
Stella Grant élete minden pillanatát pontosan megtervezi. Cisztás fibrózissal küzd, és egyedül egy új tüdő adhatna neki egy kicsit hosszabb, könnyebb életet. Mindig szigorúan három lépés távolságot kell tartania más betegektől, és ő nem olyan, aki kockáztatni merne. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe a vad Will Newman, akinek rakoncátlan tincseitől és csodás kék szemétől Stella gyomra azonnal szaltózni kezd. Azonban a fiú éppen az, akitől a lánynak mindenképp távol kéne tartania magát, hiszen már a lehelete is életveszélyes lehet a számára. De mi van, ha a szívük és zsigeri vágyódásuk egyre közelebb húzza őket egymáshoz? Ha csak egy kicsit lefaraghatnának a távolságból… Vajon két lépés tényleg olyan veszélyes lenne, ha egyszer csak így nem törik össze a szívük?



Ha kedvet kaptál a könyvhöz, akkor ide kattintva megvásárolhatod 30% kedvezménnyel!

A Két lépés távolság című film magyar nyelvű előzetese:


A JÁTÉK:
TUDNIVALÓK / SZABÁLYOK:
Figyelmesen olvasd el!

● RAFFLECOPTERrel játszunk!
● A megadott e-mail címre fog menni az értesítés, vagyis arra, amivel belépsz a dobozba. (Ha Facebook-os fiókkal játszol, akkor azzal az e-maillel, amivel oda regisztráltál.)
● A nyereményt a Maxim kiadó postázza, de én továbbítom nekik a nyertes adatait.
● A nyerteseknek 24 órája van válaszolni az értesítő e-mailre, ha ez nem történik meg, akkor új nyertest sorsolok.

SORSOLÁS: 2019. május 13. hétfő



♡ ♡ ♡ ♡ ♡
Jó játékot! Köszönöm a figyelmet!

♡ ♡ ♡ ♡ ♡


2019. május 9., csütörtök



Adam Bray: Marvel ​Studios - Szereplők nagykönyve | BTK ajánló




A Kolibri kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Marvel Studios - Szereplők nagykönyve, mely egyetlen rajongó polcáról sem hiányozhat. Ha szeretnéd tetőtől talpig megismerni az univerzum összes hősét, nagy hatalmú gonoszát és követőiket, az álnok kémeket, a bátor katonákat és azokat a hétköznapi embereket is, akik minduntalan belekeverednek a hősök nagyszabású csatáiba, akkor tarts a Blogturné Klub kilenc bloggerével.
Kövesd a turnét, játssz és vidd haza a könyv egy példányát!

Fülszöveg:
☆
Rajongó vagy? Tudj meg mindent kedvenceidről – legyenek aprók, hatalmasok, szupererősek vagy hétköznapi emberek – Vasembertől Pókemberen át egészen Marvel Kapitányig!
Ez a könyv segít megismerni a szereplők életén keresztül a Marvel-filmek több mint egy évtizedének történetét. De nem csupán a hősökről esik benne szó: itt megtalálod a nagy hatalmú gonoszokat és követőiket, az álnok kémeket, a bátor katonákat és azokat a hétköznapi embereket is, akik minduntalan belekeverednek a hősök nagyszabású csatáiba.

Könyv információk:

Eredeti mű:
Marvel Studios Character Encyclopedia
Eredeti megjelenés éve: 2019
Kolibri, Budapest, 2019
176 oldal · keménytáblás ·
ISBN: 9789634374022 ·
Fordította: Sárpátki Ádám
(Az értékeléshez olvass tovább!  ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )

2019. május 6., hétfő



Borítómustra | Blogturné Extra (Szív küldi)


A könyvekhez készített extra állomásaimat itt leled: BTKextra

A Scolar kiadó jóvoltából nemrég megjelent a Fangirl és az Eleanor ​és Park írónőjének legújabb regénye, Szív küldi címmel. A történet középpontjában Lincoln van, aki kettesben él az édesanyjával és szócsatákat vív jóval monogámabb nővérével. A férfi munkája az, hogy internetbiztonságisként egy lapkiadó dolgozóinak az e-mailjeit olvassa minden éjszaka, vagyis azokat, amik valami csúnya vagy tiltott szót tartalmazva a megjelölt e-mailek között landolnak. Lincoln eléggé unja a munkáját, ám élvezettel olvassa Beth Fremont és Jennifer Scribner-Snyder levelezését. A két szabadszájú nő humorosan, önirónikusan és vidáman ír egymásnak mindennap, és pontosan tudják, hogy valaki olvassa a leveleiket. Mire Lincoln észbe kap, beleszeret Bethbe…
Tartsatok bloggereinkkel, és tudjátok meg, hogy ők mit gondolnak a regényről. A turné végén pedig a kiadó jóvoltából kisorsolunk köztetek 3 példányt a Szív küldi c. regényből!

Fülszöveg:
Beth Fremont és Jennifer Scribner-Snyder tisztában van vele, hogy valaki olvassa az e-mailjeiket. Ez ugyanis a szabály a lapkiadónál, ahol dolgoznak. Ám a lányok nem tudják komolyan venni a dolgot. Vicces, szabadszájú leveleikben részletesen megbeszélik a magánéletüket.
Lincoln O'Neill nem is érti, hogy került ide, ebbe az állásba, ahol az a dolga, hogy mások e-mailjeit olvasgassa. Amikor jelentkezett internetbiztonságisnak, egészen másra számított.
Amikor Lincoln elkezdi olvasni Beth és Jennifer levelezését, tudja, hogy figyelmeztetnie kellene őket. De nem teszi, annyira elvarázsolják a lányok történetei.
Mire rájön, hogy beleszeretett Bethbe, már túl késő lenne bemutatkozni…


Kiadó: Scolar kiadó
Oldalszám: 328 oldal / puhatáblás
ISBN szám: 9789632449708
Fordította: Gebula Judit
Eredeti mű: Attachments / Eredeti megjelenés éve: 2011


<< BLOGOS ÉRTÉKELÉS HAMAROSAN >>
--- Olvassatok tovább! ---

2019. május 4., szombat



START! Mini-könyvklub 13. felvonás

A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.

Heyho, kedves Olvasók!

Ismét eltelt 4 hónap, ami azt jelenti, hogy elindult a Mini-Könyvklub soron következő fordulója! Miután az egyik előző körben az egyik könyvet nem sikerült elolvasnom, megfogadtam magamnak, hogy egyik 2019-es fordulóval sem járhatok így! Izgatottan vártam, hogy mi lesz a szavazás eredménye, de pechemre kellett egy újraszavazás, mert 3 könyv is ugyanannyi szavazatot kapott, de mostanra már biztossá váltak a könyvek. Ha kedvet kapnál, még ebben a hónapban csatlakozhatsz hozzánk - Blog se kell a részvételhez! -, de most már el kell olvasnod az első megszavazott könyvünket! ;)
òòò A folytatáshoz olvass tovább! òòò

2019. május 1., szerda



Borítómustra | Blogturné Extra (Veronai szerelmesek)


A könyvekhez készített extra állomásaimat itt leled: BTKextra

Mindenki ismeri Rómeó és Júlia történetét, ám ezúttal egy olyan könyvet hozott el nekünk a Könyvmolyképző Kiadó, amely a szerelmések tragédiáját követő időszakban játszódik. Melinda Taub történetében Benvolió és Rozalin történtét ismerhetitek meg, akik együtt próbálják meg elérni, hogy a családjaik ne kényszerítsék őket bele egy előre elredezett házasságba. Tartsatok velünk április 22. és május 1. között, és ha velünk játszotok, megnyerhetitek a kiadó által felajánlott 3 db nyereménypéldány egyikét!



Eredeti mű: Still Star-Crossed / Eredeti megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 360 oldal  / ISBN: 9789634573524
Fordította: Mergl-Kovács Bernadett


--- Olvassatok tovább! ---