2015. február 2., hétfő



Lois Lowry: Valahol, messze (Az emlékek őre 2.)



„– Ott a gunyhó…! – kiáltotta. – A banya meg a kertben, a kezei teli vannak szivárvánnyal!”
- Matt

1. Az emlékek őre / 2. Valahol, messze / 3. Hírvivő / 4. A fiú
Fülszöveg:
A Föld ki tudja, melyik zugában, valamikor a jövőben él egy közösség, melyben annak, aki egyedül marad, akinek valami testi hibája van, nincs sok reménye a túlélésre. A sántikáló Kira serdülő lányként jut árvaságra, ám az Őrzők Tanácsa nem csupán megvédi az ellenségeitől, de szinte fényűző körülményeket is biztosít a számára, s egy igen fontos feladattal bízza meg. Mihez kezd a lány megbízatásával, melyet egyedülálló tehetségének köszönhet? – ezt meséli el az Emlékek Őre szerzője különös hangulatú, izgalmas történetében. A regényt Az Év Legjobb Könyve díjjal tüntette ki az amerikai iskolai könyvtárak folyóirata, a School Library Journal.

Eredeti mű: Lois Lowry: Gathering Blue
Eredeti megjelenés éve: 2000
Animus, Budapest, 2004
200 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639563366 · Fordította: Csatári Ferenc

Szerintem:
Nem rossz, nem rossz, de az első valahogy jobban tetszett. A borító most sem árul el túl sokat, megint sztori közben esett le a borító "jelentése".

Problem

A legnagyobb gondom az igénytelen szerkesztéssel van. Hiányzó betűk és gondolatjelek, néhol bónusz gondolatjelek feleslegesen… Idegbajt tudok kapni, ha a „miért” helyett „mért”-et olvasok egy könyvben. A történetet persze jobban megzavarják a félbetört mondatok, amikor ugyanazon szereplő szövegét új sorba rendezve másik szereplő mondatának állítanak be… mintha más beszélne!


A kedvencem – Kirán kívül persze – Matt volt. Imádtam a lápföldi tájszólását, a ragaszkodását, segítőkészségét. (Pláne miután kiderültek az életkörülményei.) Thomas és Jo is szerethető mellékszereplők, de őket inkább sajnáltam.

A sztori kikövetkeztethető, de vannak aranyos elemei és karakterei. Kicsit humoros, kicsit drámai és könnyedén olvasható, gördülékeny történet. A vége meglepő volt, szokás szerint lezáratlan. Kíváncsi vagyok, hogyan folytatódik a sztori: egy harmadik történet-szállal? Vagy folytatódik valamelyik könyv sztorija? Totál új világ, jövő és karakterek lesznek benne? Alig várom a Hírvivőt! 
Értékelés: 4

Szerintem (spoiler):
A nevek és a korok

Nagyon tetszett a könyvben, hogy ahogy különböző életszakaszokba lépnek az emberek, úgy kapnak még egy szótagot a nevükhöz! A legfiatalabbak egyszótagos nevekkel rendelkeznek (Jo, Matt), míg az idősek négyszótagossal (Annabella). Persze egy-egy új név kapcsán mindig elmerengtem a többi szótagos verzióján, gyakorta elbambultam a probléma felett…

Nagyon szép gondolat, hogy akkor neveznek el valakit, amikor „megérkezik a lélek”. Vagyis a korokat, ezáltal a neveket is a lélek megérkezése óta eltelt időben mérik! Fantasztikus és csodaszép.

A történet

Igazából egészen hamar összeállt a sztori, még ha a vége meg is lepett. Várható volt, hogy a kreativitását észrevették, ezáltal különleges az Őrzők szemében. Tetszett, hogy nincs egyedül, hanem felbukkan egy zseniális faragó és egy csodásan éneklő művész is.
Egy pillanatig sem vontam kétségbe az első benyomásomat, hogy van némi összefüggés a hirtelen megárvulás és a szükségességük között… de nem? Annabellát is rémesen sajnáltam, de már akkor szidtam Kirát, amikor elszólta magát!

Kira egyébként kicsit lassú felfogású, de kemény karakter. Kíváncsi vagyok rá, hogy mi fog kisülni a sorozat ezen szálából, hiszen pár suta gyermek hogyan dönti meg ezt a társadalmat?!

Idézetek:
– Ajándékba?
Kira meglepődött, hogy nem érti.
– Amikor fontos valaki, és adsz neki valami különlegeset. Valamit, amit szeret. Ez az ajándék.

Matt felnevetett.
– Lápföldön ez nem létezik – mondta. – Ottan te csak egy seggberúgást kaphatsz.

Az Imádat Tárgyának nevezett rejtélyes fakonstrukció mindössze két, kereszt alakban egymáshoz erősített lécből állt. Azt beszélték, hogy régen nagy hatalma volt, az emberek meghajlottak, megalázkodtak előtte, annyira tisztelték.

– Tehát már mindannyian… – kezdte lassan. – Nem tudom, hogy mondjam ezt.
– Művészek voltunk? – szólt Thomas. – Így hívják. Még senkitől sem hallottam, hogy ezt a szót használta volna, de olvastam könyvekben. Olyasvalakit jelent, akiben, hm, megvan a képesség, hogy gyönyörű dolgokat hozzon létre.

❀❀❀❀❀
A képek a „Könyv - Giver series” nevű Pinterest táblámról származnak.
További borítókat pedig a GoodReads-en találsz.
❀❀❀❀❀ 

5 megjegyzés:

  1. Nekem ez jobban tetszett, mint az Emlékek Őre. Azért, mert hihetőbb - a társadalmi berendezkedés is, meg a történet is. (Az a tétel nekem kicsit meredek volt, hogy az EŐ távozásakor vagy halálakor az emlékek kiszabadulnak és visszaszállnak a közösségre, pedig már sokat látott sci-fi és disztópia olvasó vagyok.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az első része valahogy jobban bejött, mert szeretem, ha egy disztópia kicsit elrugaszkodik a valóságtól. A második része talán realisztikusabb, ahogy írtad is, de szerettem az Emlékek őrének a rendezettségét, a szereplőket és az egész ünnepséges részt.

      A film katasztrófa és hatalmas csalódás a könyvhöz képest, bár a színészek azért jók voltak. Persze nálunk eléggé elvett a mozi-élményből az is, hogy szinte percenként kérdeztek rá a társaim egy-egy dolgora, ugyanis a könyvet nem olvasták...
      //Igazából a harmadik részt várom - hamarosan sorra is kerítem -, mert annak a történetére vagyok a legkíváncsibb.//

      Törlés
  2. A hangsúly itt azt hiszem, a "kicsit"-en van. A jó sci-fi ismérve szerintem az, hogy csak egy dolgot változtat meg, és az összes többi abból következik. A disztópia - mármint annak a leírása - a könyvben tökéletes (és szerintem a filmben is jól sikerült megjeleníteni, bár én nem pont azt láttam a lelki szemeim előtt, amikor olvastam) csak ez a dolog az emlékekkel tűnik nekem a hajánál fogva előrángatottnak...

    Közben elkezdtem olvasni a Hírvivőt, jó negyedénél tartok most. A paródiám érdekel esetleg? Direkt nem kezdtem el olvasni a folytatásokat, nehogy befolyásoljanak, amíg azt be nem fejeztem. De ezt senki sem fogja nekem elhinni. Túlságosan ráéreztem Lowryra, legalábbis a fordítójára.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, próbálkoztam a műfajjal, de nem éreztem rá az ízére (holott egész sok nagy kedvencemet vették alapul: Herri Kóklertől (Harry Potter) a Nyomitig (Hobbit)). Egyébként az kifejezetten jó, ha ráéreztél az íróra! Ha ő is írhatta volna, az az igazi, nem? (Tényleg nem vagyok otthon a paródia műfajban.)

      A hangsúly valóban a "kicsit"-en van, de persze kicsinél jobban is eltávolodhatunk a realitástól, végülis sci-fi a fő műfaja a disztópiának. Bár a science-fiction sem igazán a kedvencem, csak 1-1 szegmensét kedvelem - így a disztópiát is. Viszont egy űroperának nem állnék neki...

      Törlés
  3. Nekem is megvannak a Harry Kóklerek, de még bele sem olvastam. (Lehet, hogy nem is fogok, mert sok más van, ami jobban érdekel, az idő meg kevés.) De tényleg az adta az ötletet...

    Ma este vélhetőleg végzek a Hírvivővel. Ha jól látom, te azt még nem énekelted meg, úgyhogy egyelőre nem mondok róla semmit.
    Egy űroperának én se állnék neki, "rendes", klasszikus sci-fit értek a megnevezés alatt.

    VálaszTörlés