Markus Zusak: A könyvtolvaj (könyv és film)

„Csinál velem valamit ez a fiú. Mindig. Ez az egyetlen baj vele. A szívemre lép. Megríkat.”

Fülszöveg:

❀

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

EGY APRÓ KIS TÉNY: MEG FOGTOK HALNI

1939. A náci Németország. Az ország visszafojtja lélegzetét. A halálnak sohasem volt még ennyi dolga.

Liesel, egy kilencéves kislány a nevelőszüleivel él a Himmel utcában. A szüleit koncentrációs táborba vitték. Liesel könyveket lop. Ez az ő története meg a Himmel utca többi lakójáé, amikor a bombák hullani kezdenek.

FONTOS INFORMÁCIÓK

ez a kis történet

egy lányról

egy harmonikásról

néhány fanatikus németről

egy zsidó bokszolóról

és egészen sok lopásról szól.

MÉG VALAMI, AMIT TUDNOTOK KELL

A HALÁL HÁROMSZOR FOGJA

MEGLÁTOGATNI A KÖNYVTOLVAJT.

❀

Eredeti mű: Markus Zusak: The Book Thief

Eredeti megjelenés éve: 2005

Ulpius-ház, Budapest, 2014

598 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633831908 · Fordította: M. Nagy Miklós · Illusztrálta: Trudy White

❀

A könyvről:

❀

Engem tényleg nem érdekel semmilyen háború, nem szeretem a túlünnepelt/ túlhypeolt történelmi eseményeket sem. Csak a címe fogott meg, amiatt érdekelt annyira ez a történet! Még a horogkereszt sem tántoríthatott el, a narrátor személye (Halál) pedig csak még inkább vonzott.

A történet főbb szereplőit imádtam, de az abszolút kedvencem a könyvben Hans Hubermann volt! A többiek esetében inkább az egymáshoz kötődéseket szerettem és csak aztán az egyes karaktereket.

„Míg Hans Hubermannt és Erik Vandenburgot a zene kötötte össze, Maxot és Lieselt a szavak csendes gyűjtögetése.”

Amikor a két fiú betoppant a történetbe, akkor az egyik – Rudy - unszimpatikus volt, a másik – Max - felbukkanásával simán nem tudtam mit kezdeni. Aztán Rudyt megkedveltem, akárcsak Maxet és drukkoltam a boldogságukért: legyen az egy csók a könyvtolvajtól vagy a háború túlélése.

Nem szoktam szeretni, ha egy történetben előre utalnak cselekménybeli történésekre, de a Halál így mesél. Őt nem érdekli, hogyan adja elő a történetet, nem szórakoztatja az, hogy talányosan mesélje el a dolgokat. Szóvá is teszi ezt később, de addigra már megszoktam, hogy így mesél. Megnyugtató volt előre tudni a dolgokat.

Ez a történet nem a szörnyeteg németekkel foglalkozik, nem azokkal, akik élvezettel kínoznak vagy ölnek, de még csak nem is arról, hogy micsoda rohadt dolog volt akkortájt zsidónak lenni, hanem a jószívű németekről szól, akikről ritkán hallunk. Pedig tudom, hogy ők is ott voltak. Én örülök, hogy róluk is mesélnek. 

Nagyon sok olyan apróság van, amit imádtam. Tetszettek a biztonságos kék szemek és az németszőke haj – hasonlatok. Az árja boltos, a toll hajú idegen, az emberséges harmonikás, a sárga hajú fiú, a boldogtalan szomszédok, a sokgyerekes Steiner család… Rengeteg szeretnivaló rész, szerethető ember és történetecske van a könyvben. Meg egy szemkibökő helyesírási hiba: 51. oldal – „scwhein” (12 évig üldözött a német nyelv, de szerintem a legtöbb laikus is tudja, hogy SCH, ha német szóról van szó…)

Volt, hogy csak potyogtak a könnyeim, ráadásul képtelen vagyok mindent megfogalmazni, amit A könyvtolvaj története kapcsán érzek. Mégsem 5 csillagos, mert fél-fél pont elmegy a mélypontjaimra, mert kicsit utálom ezt a könyvet…

Mélypontok: az Ő bevonulása, egy másik Ő elvonulása és A világ vége (II. rész) című fejezet…

Értékelés: 4

A film értékelése (spoiler!!!):

❀

(2013 - Port.hu / IMDb)

A filmből nagyon hiányzott: a német káromkodás, a „néma” és összetört Ilsa, Frau Holtzapfel, a gyümölcstolvajlás, Max bokszolósága, a kislány és az édesapja közös munkája-pezsgőzése és főleg a KÖNYVEK! A könyvtolvaj könyveinek nem ismertük meg a történetét… A karácsonyra ajándékba adott, cigarettára cserélt könyvekét, a Max által készített könyvekét, a polgármesterné ajándékait…

Amit nem hittem volna, hogy sajnálni fogom, amiért kihagyták: a cigaretta. Akárcsak a harmonikázás, úgy a cigaretta is Hans Hubermann szerves része. Rosa – a magyar szinkronban – MOCSADÉKnak szólít mindenkit, ami érdekes, ha nem olvasta az ember a könyvet. Ha olvasta, akkor hiányolja a SAUMENSCH, SAUKERL, ARSCHLOCH és SCHWEINE megszólításokat, amik Rosa Hubermann részévé válnak.

Ami abszolút a film mellett szól az a FANTASZTIKUS színészgárda. Szerintem minden főbb karakterhez sikerült megtalálni a hozzáillő színészt. Liesel és Rudy nagyon bájosak lettek, a Hubermann házaspárt másnak képzeltem el kinézetre, de a lényükből áradó szeretet és emberség meggyőzött… aztán a Max Vandenburgot játszó srác. Az a cicaszemű, mogyoróbarna szemű bájgúnár… Úristen. Akkorákat dobbant a szívem, amikor az első pár alkalommal szemből mutatta a kamera (tudnám, mit hazudozom… akárhányszor szemből mutatták), hogy alig hallottam, mit mondanak a tévében. (Kicsit Lord Voldemort/Tom Denem utánérzés, de kit érdekel, amikor ilyen szépséges?! Rendben. Megyek és elásom magam…)

Utáltam, hogy a bombázás UTÁN minden rom, de az emberek, akárha aludnának, épek, egészben vannak és alig piszkosak. Semmi katartikus nincs a kislány életben maradásában, nem is csodálom, hogy rémesen játszotta el a kétségbeesést a színész leányzó… Bomba után emberi test darabok, vérfoltok és igazi sokk / pánik kellett volna, nem egy lanyha megbékélés A KÖNYV nélkül… amit a könyv szerint görcsösen fog. Az meg, hogy szegény Rudy túlélte a lebombázást… a könyvben örültem, hogy gyorsan halt meg, a történtek tudata nélkül. Ez genyóság volt.

Imádtam, hogy ugyanazzal a mondattal ér véget a film, mint a könyv. Akármennyi eltérés és megváltoztatott dolog volt is a mozi verzióban, ez jól esik a nézőnek a végén. Legalábbis én örültem neki.

Adaptáció: 5/2 ☆☆

Sok dolgot kihagytak, ráadásul a hangsúlyosabbak közül. Vagy átdolgoztak, ami talán rosszabb. Nem ugyanaz a hangulat, a filmbe a szív csak belesajdul, de meg nem szakad… A filmben viszont volt humor. Nagyon szerettem Liesel és Max közös jeleneteit.

Kedvenc könyvborító:

❀

Az első magyar kiadásét nagyon szeretem, de a filmes borítót sikerült beszereznem. A dominósat értem, de annyira mégsem illik a sztorihoz… nem jön be. Szép-szép, de emiatt bukott nálam, de tetszik egy másik borító is, ami hasonlít az első magyaréhoz.

Idézetek:

❀

Liesel rendszerint valami takaróponyván üldögélt. Olvasott, miközben Max a keresztrejtvényt fejtette. Egymástól néhány méterre ültek, nagyon ritkán szólaltak meg, és nem nagyon volt más zaj, mint a lapok zizegése. Gyakran otthagyta a könyveit Maxnak, hogy olvassa őket, amíg ő iskolában van. Míg Hans Hubermannt és Erik Vandenburgot a zene kötötte össze, Maxot és Lieselt a szavak csendes gyűjtögetése.

- Szia, Max.

- Szia, Liesel.

Leültek és olvastak.

❀

Mielőtt ki-ki hazament, Rudy megállt egy pillanatra, és azt mondta: – Viszlát, Saumensch. – És nevetett. – Jó éjt, könyvtolvaj.

Ez volt az első alkalom, amikor Lieselt ezzel a szóval illették, és nem tudta titkolni, hogy mennyire tetszik neki. Mint tudjuk, korábban is lopott már könyveket, de 1941 októberének végén hivatalossá vált. Ezen az estén Liesel Meminger végleg könyvtolvajjá változott.

❀

– Ne halj meg – suttogta. – Kérlek, Max, ne halj meg.

Ő volt a második hóember, aki a szeme láttára olvadt, csak ez más volt. Egy paradoxon.

Minél hidegebb lett, annál jobban olvadt.

❀❀❀❀❀

A képek a „Könyvek – Markus Zusak” nevű Pinterest táblámról származnak.

További borítókat pedig a GoodReads-en találsz.

❀❀❀❀❀