2024. december 19., csütörtök



James Norbury: Kövesd ​a Holdat! | Blogturné Klub könyvajánló

   

 

De ne feledd, hogy a jutalom néha elmarad. Olykor hiábavaló a küzdelmünk, a türelmünk és az optimizmusunk. De maga az út, ahogy megtettük, és akikkel megtettük, örökké bennünk él majd.

Ezért csinálunk mindent teljes szívünkből, így amikor nem sikerül, legalább tudjuk, hogy a legjobbat adtuk magunkból a világnak.

 

 



„Előfordul, ​hogy megteszünk mindent, ami tőlünk telik, de akkor is hiába. Ilyenkor hátrálnunk kell egy lépést, és a beláthatatlan, csodás univerzumra bíznunk, hogy megtörténjen, aminek meg kell lennie.”

Amaya, a kiskutya magára maradt, és a néma hegyek mélyén kóborol. Egy irtózatos hóviharban elkeveredett a szülei mellől, és életében először egyedül kell helytállnia.

Találkozik egy bölcs, öreg farkassal, aki megmenti az életét, és vezetőjéül szegődik ezen a feledhetetlen utazáson.

Amaya és öreg barátja a holdat követik. Miközben éjjel-nappal haladnak előre a hófödte tájon, életre szóló leckéket sajátítanak el szeretetről, áldozathozásról, az életről és a veszteségekről: végeredményben a változás természetéről.

James Norbury könyvei és megkapó illusztrációi világszerte millióknak nyújtanak inspirációt. Ezek a művek érzékeny húrokat pendítenek meg olvasóik lelkében. Negyedik könyvében Norbury egy olyan utazásra kíséri el régi és új olvasóit, amely a keresés örök témáját dolgozza fel, és amelynek emléke, ha elolvastuk, örökké velünk marad. A Nagy Panda és Kicsi Sárkány, Az utazás és A macska, aki zent tanított szerzője ismét megindító történettel és kedves, művészi rajzokkal szólítja meg a felnőtt és a fiatal olvasót egyaránt.

Életre szóló leckék szeretetről, áldozathozásról, az életről és a veszteségekről: végeredményben a változás természetéről.

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Following the Moon

Eredeti megjelenés éve: 2024

XXI. Század, Budapest, 2024

176 oldal · keménytáblás ISBN: 9789635685677 ·

Fordította: Laik Eszter · Illusztrálta: James Norbury

WEBÁRUHÁZ

MOLY

GOODREADS

JAMES NORBURY KÖNYVEK:

Nagy ​Panda és Kicsi Sárkány + Az ​utazás

A macska, aki zent tanított

Kövesd a Holdat!

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért figyeltem fel erre a könyvre?

 

Nagyon szerettem az író Nagy Pandáját és Kicsi Sárkányát, és mivel teljesen beleszerelmesedtem az illusztrációiba, mindig örömünnep, amikor megjelenik egy újabb kötete magyarul.

 

Szerintem…

 

Órák óta gondolkodom, hogy mit írhatnék erről a szomorú, de szép történetről azon kívül, hogy szép volt, de szomorú… Oké, igazából a könnyein törölgettem eddig, és hiába próbáltam összeszedni a gondolataimat. Szóval, beszéljünk egy kicsit a történetről!

 


Mesénk ismét egy utazásra invitál minket, ám ezúttal egy kiskutya, Amaya a főszereplőnk, akik elkeveredett a szüleitől és nagyobbacska kutyákra lel az erdőben. Persze a farkasok egyből úgy döntenek, hogy megeszik az apróságot, ám egy váratlan fordulattal a falkavezér megmenti a kölyköt, és bár végzetes sebet kapott társaitól, úgy dönt, hogy segít Amayának visszakerülni a szüleihez.

A „Kövesd a holdat” nem csupán a könyv címe, de az iránymutatás is, amit az anyukája mondott egyszer a kutyusnak, és bár az egyre inkább erejét vesztő Farkas butaságnak gondolja, mégis támogatja új, apró barátját a holdkövető küldetésben. Útjuk megmászhatatlan falakon, romok labirintusában és elhagyott csillagvizsgálókon át vezet.

 

 

- Alkalmazkodunk, változunk, új utat találunk. Semmi rossz nincs abban, ha ráébredünk, hogy egy út nem oda vezet, ahová kell, és újat választunk.

 

 


Az utazás torokszorító, hogy az első pillanattól sejthető, hogy a Farkasnak ez lesz az utolsó útja, ami ráadásul nem is könnyű menet, hiszen követnie kell a Holdat hegyeken-völgyeken, útvesztőkön és vízeséseken át, miközben óvja és az életre tanítja Amayát. A Farkas egyszerre bölcs tanítója és társa a kiskutyának, ám egy ponton rá kell döbbennie, hogy ő is tanul, ahogy átadja a tudását az ifjúságnak.

Azt hiszem, hogy a hangvétele miatt szinte végig könnyben álltak a szemeim, szóval nem ajánlom emberek között olvasni James Norbury új történetét.

 

 

- Minden, ami fontos, ma történik velünk.

- Ezt hogy érted? – kérdezte Amaya.

- A holnap nem létezik – mondta a Farkas. – A holnap ma válik valóra.

 

 


Összességében

 

Ez egy hosszabb történetet elbeszélő, szomorúan szép mese egy önfeláldozó farkasról, aki megment egy családjától elkeveredett kiskutyát a saját falkája haragjától. Farkas nem csak megmenti a kölyköt, de társául szegődik, miközben a holdat követve igyekeznek eljutni oda, ahol Amayának lennie kellene – a családjával. Gyönyörű, de sírós élmény volt, ami nem lopta be magát annyira a szívembe, mint a szerző pandás-sárkányos történetei, de legalább annyira elvarázsoltak a benne szereplő csodálatos illusztrációk, mint a korábbi köteteké.

 

Értékelés: 4

 


Kedvcsináló idézetek:

- Anyukám egyszer mesélt nekem a holdról.

A Farkas csendben hallgatott.

- Azt mondta, ha követed a holdat, ha teljes szívedből követed, elvezet oda, ahol lenned kell.

A Farkas felhorkant.

- Ez butaság…

A Farkas nem volt jól, érezte, hogy az élet lassan elszökik a testéből.

Mégis, bizonyos volt benne, hogy ezt az utat kell választania. Soha semmit nem akart még annyira, mint hogy életben tartsa ennek az ártatlan kis teremtménynek az álmát.

- Talán ez lesz életem legnehezebb útja, de elfogadom, és átadom magam neki.

- Előfordul – szólalt meg a Macska -, hogy már mindent megtettünk, ami tőlünk telik. Akkor meg kell tanulnunk hátralépni, és hagyni, hogy az univerzum véghez vigye a maga kifürkészhetetlen csodáját.

 

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

Nem saját képek. Pinterest tábla: Kövesd ​a Holdat

Following The Moon a GoodReadsen

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

 


James Norbury szívmelengető és elgondolkodtató kötetei sokak szívébe belopták magukat, hála a gyönyörű illusztrációknak és a történetben szereplő állatoknak. A 21. századó gondozásában jelent meg az író legújabb könyve, melyben egy elveszett kiskutya, Amaya és egy idős farkas nyomába szegődhetünk. Tartstatok bloggereinkkel a turné során,ha pedig nektek kedvez a szerencse, akkor tiétek lehet a kiadó által felajánlott nyereménykönyv.

  

 

 

Nyereményjáték:

 

Mivel James Norbury köteteiben mindig állatok a főszereplők, ezért a mostani játékunkban a szövegben elrejtett betűkből kell összeolvasnotok egy-egy olyan állatfaj nevét, amely az eddig magyarul megjelent 4 kötet valamelyikében szerepet kapott.

 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

 

 

a Rafflecopter giveaway

 

BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

 

[BLOGTURNÉ KLUB]

12.03. This is my (book) universe

12.05. Readinspo

12.06. Könyv és más

12.07. Fanni’s Library

12.09. Szembetűnő

12.11. Csak olvass!

12.15. Dreamworld

12.17. Booktastic Boglinc

12.19. Hagyjatok! Olvasok!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése