„– Ez egy fontos könyv.
Azokat is érdekelni fogja, akik nem olvasnak ilyen történeteket.
– Igen. Én sosem olvasok
képregényeket, de még engem is érdekel.
– Téged persze hogy
érdekel! Ez a te történeted!
– Igen. Kívülről fújom a
saját történetemet, és mégis érdekel!”
☠
A mai amerikai valóságnak
elengedhetetlen kelléke a képregény. És már ennek a műfajnak is vannak
klasszikusai. Az egyiket épp a kezében tartja az olvasó. Art Spiegelman
„nagyja” a képregénynek, a Mausszal Pulitzer-díjat is nyert, nem véletlenül.
Komoly bátorságra és nagy tehetségre volt szükség ahhoz, hogy valaki Auschwitz
borzalmait képregényre vigye, ráadásul úgy, hogy nemhogy nem sért kegyeletet,
de még örök emléket is állít holtaknak és túlélőknek, mely utóbbiak sok bosszantó,
elviselhetetlennek érzett tulajdonsága, lelki torzulása a tények ismeretében
egyszeriben kedves, bocsánatos rigolyává szelídül.
Art Spiegelman a New Yorker
munkatársa, az avantgárd Raw magazin alapító tagja. Rajzait és metszeteit
múzeumokban és galériákban állították ki Amerika szerte és külföldön egyaránt.
A művész New Yorkban él.
☠
Eredeti mű: Art Spiegelman: The
Complete Maus
Ulpius-ház,
Budapest, 2005
296 oldal · ISBN: 9789632542331
· Fordította: Feig András
☠
Szerintem:
☠
EZ miért
nem kötelező olvasmány még?
Nagyon jól megrajzolt, tényleg
megrendítő történet, ami a legkérgesebb szívű, történelmet nem kedvelő olvasó
szívét is megdobogtatja. Tudom, hogy ez a történet tényleg megtörtént, mégis
sikerült elvonatkoztatva és - kicsit morbidan hangzik ugyan -, de élvezettel elolvasnom ezt a művet. Értékeltem volna akkor is, amikor a II. világháborúról
tanultunk…
Nagyon bejött az, hogy a
történet egyszerre halad a jelenben és a múltban is. Érdekes az állatos
koncepció, persze egyből megértettem azt is, hogy a nemzetiségeket különíti el
(ezek után ENYHÉN sokkoltak az
egér-macska kölkök a vége felé). A Mickey Mouse - zsidó egér párhuzam jó
kiindulópont, értem, hogy miért fogta meg Art Spiegelmant…
Szóval röviden: IMÁDOM ezeket a
rajzokat. Rajzolt egérnek ki gondolta, hogy ennyi arckifejezése lehet? Én nem.
„Ha élni akarsz, nem árt, ha kedves
vagy.”
A jelen szál viccesebb, hiszen
ott már csupán a Holokauszt árnyéka van jelen, ugyanakkor a fiatal Vladek a
kedvencem a történetben. Buta dolog olyasvalakiért és a szerelméért szurkolni,
akikről tudom, hogy túlélők. Ez a
történet még így is rátelepedik az emberre.
Értékelés: 5
☠
Karakterek
A történet arról szól, hogy Art
lejegyzeteli, majd felveszi kazettára, ahogyan az édesapja elmeséli neki a
saját II. világháborús, holokausztos történetét. Ezeket dolgozza fel és át
képregénnyé.
Vladek a múltban egy okos és
furfangos férfi, akiről őszintén hiszem, hogy a jég hátán megélt volna és tuti
rásózta volna az eszkimókra a jégszekrényeket is. Fantasztikus! Ellenben az
idős Vladekkel, aki egy önző, bolondos, morgós öregember. Én mindkettőt
szeretem, bár a fiatalabbat jobban csodáltam. Az idősnek viszont felvidítottak
a szokásai és egynémely tette.
Art nem szépítette meg se
magát, se az apját, se senkit. Finom iróniával és nagy-nagy szeretettel
figurázta ki a szeretteit, ismerőseit. Nagybetűs MŰVÉSZ – bár tényleg rémes
témát dolgozott fel, de akár bukhatott is volna egy nagyot ezzel a
képregénnyel…
„Apa épp olyan, mint a zsugori öreg
zsidóról rajzolt rasszista karikatúra.”
Én meg a történelem
Annyira nem vagyok oda a
történelmi regényekért, pláne nem a Holokausztot feldolgozókért. A zongorista (port.hu)
kötelező iskolai megnézendő volt (– a suli évente kibérelte a mozit és rémes történelmi
filmeket nyomtak le a torkunkon -), de nagyon vártam Adrien Brody miatt.
Egyszer láttam, rengetegszer meghallgattam a filmzenéjét, de nyomott hagyott
bennem. Ugyanígy vagyok még a Sorstalansággal (port.hu) –
imádom a filmzenét, de a film elég volt egyszer.
A ma (még) élők mumusa ’56.
volt, az én történelmi esti meséim is arról szóltak. A nagyim a II. világháború
szemelvényeken nőtt fel, nekem egy másik év borzalmait mesélte el újra és újra
az évek során. Mindkettő távol áll tőlem és remélem, sosem kell az unokáimnak
ilyesmiket regélnem…
Azt hiszem, hogy minden ember
máskorra érik meg annyira lelkileg, hogy akár képregény formában, akár
könyvben, akár naplóban vagy akár filmen nekiáll magának feldolgozni ezeket a
műveket. Ma már sajnálom, hogy elvadítottak ettől az iskolában… Túl nagy teret
engedtek a WWII-nek és Hitletnek nálunk úgy érzem.
A MAUS csodálatos remekmű, még
beiktatom magamnak A könyvtolvajt könyvben,
majd filmen
kíváncsiságból. Utána megint pihentetem a kapcsolatomat ezzel a témakörrel pár
évig.
Idézetek:
☠
– Ja, ami Vladek gyufáit illeti
… a dolog eszelősebb, mint hinnéd… Mivel a gázdíj benne van a bérben, az egyik
láng egész nap ég, így spórol a gyufával.
– Ha nem lenne olyan szánalmas,
még vicces is lehetne.
☠
– Miért húzol, Vladek? Hagyj
magamra! Én már nem akarok élni!
– Nem, drágám! Meghalni könnyű…
de neked küzdened kell az életért! Az utolsó pillanatig együtt kell küzdenünk!
Szükségem van rád! És meglátod, hogy együtt túl is fogjuk élni.
Mindig
ezt mondtam neki.
☠
– Mit csinálnak ott –
lövészárkokat ásnak, hátha támadnak az oroszok?
– Lövészárkokat – hah! Azok
tömegsírok! Most töltik meg… Májustól egész nyáron folyt. Annyi zsidót hoztak
Magyarországról – nem győzték a kemencék, ezért ásták azokat a
hamvasztógödröket.
Azok a gödrök akkorák voltak, mint itt a
Pines Hotel úszómedencéje. És egyre jöttek a magyarokkal a szerelvények. És
akik meghaltak a gázkamrákban, még mielőtt belökték őket ezekbe a sírokba… azok
voltak a szerencsések. A többieknek élve kellett beleugraniuk a gödrökbe… Az
ott dolgozó rabok benzinnel öntötték le az élőket és a holtakat. És az égő
testekből kifolyó zsírt fellapátolták és visszalocsolták, hogy mindenki jobban
égjen.
☠ ☠ ☠ ☠ ☠
☠ ☠ ☠ ☠ ☠
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése