2016. január 13., szerda



Abbi Glines: A végzetem (A végzetem 1.)



A szellemek nincsenek arra kényszerítve, hogy a Földön bolyongjanak. Csakis azok, akik félnek továbbmenni, maradnak itt, és töltik az idejüket értelmetlenül. Ha úgy döntenek, hogy elhagyják a Földet, akkor új testben fognak visszatérni, és új életet kapnak. A te lelkeddel is ugyanez a helyzet. Ugyanazt mondta, amit a kedvenc könyvem, a Narnia krónikájának az írója, „nem csupán test vagyunk, hanem testünk van. Igazából lelkek vagyunk.”


Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Mi történik, ha az ember nyomában van a Halál? Persze, hogy beleszeret.
Pagan Moore nem csapja be a Halált, hanem beleszeret.
A tizenhét éves Pagan egész életében szellemeket látott. Tudja, hogy azok az idegenek, a falon át közlekednek, mások számára láthatatlanok. Ezért úgy éli a mindennapjait, hogy nem vesz tudomást a bolyongó lelkekről. Ha nem adja a tudtukra, hogy látja őket, akkor eltűnnek. Ez csak addig működik, míg ki nem száll az autójából a tanév első napján, és meg nem pillant egy hihetetlenül szexis fickót a piknikes asztalnál álldogálni, aki őt bámulja szórakozott vigyorral az arcán. Az egyetlen probléma csupán az, hogy tudja: a srác halott. Nemcsak, hogy nem akar eltűnni, amikor úgy tesz, mintha nem látná, de olyan dolgot csinál, amit a többiek sohasem. Megszólítja. Pagant teljesen elbűvöli a szellem. Amit még nem tud, hogy elérkezett az idő, hogy meghaljon, és az az átkozottul helyes szellem, akibe beleszeretett, az nem csupán egy szellem.
Ő a Halál és készül megszegni a törvényt miatta.

Könyv információk:

Eredeti mű: Existence
Eredeti megjelenés éve: 2004

Maxim, 2015
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632616148 · Fordította: Dávid Katalin
A sorozat részei:

2. Predestined
2,5. Leif
3. Ceaseless

(befejezett trilógia)
 (Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?

Nem a „fantasztikus” borítója miatt, annyi biztos… Nem is az írónővel való korábbi csalódásom miatt… Érdekelt, hogy milyen az, amikor a Halál beleszeret valakibe (meg kihívása is van :)).

Szerintem
Hirtelen döntés volt – csak úgy lekaptam a könyvtár polcáról, amikor megláttam, hogy bent van. (Az a baj, hogy a borítója miatt nem szeretném a tulajdonomban tudni.)*

Történetünk szerint adott egy okos leányzó, Pagan Moore, aki meghal, de mégsem. Folytatódik az élete: tanítja a nagy, ámde nem buta focistát, aki totál belepistult, lavírozik a barátai szerelmi kapcsolata körül és igyekszik nem beszélgetni az általa látott szellemekkel.

A sztori nagyon so-so számomra, szóval, íme, egy kis Pro És Kontra:

PRO:
  • Szeretem a dögös, sötét kisugárzású, titokzatos és kaján mosolyú srácokat.
  • Nagyon szeretem a halálról és a Halál munkájáról szóló sztorikat!
  • Bírom, ha van egy jó felütés a végén! A legjobb talán a vége volt, ugyanis felcsigázott a folytatás iránt a legutolsó mondataival.

KONTRA:
Dank Walker
(szerintem - Sean O'Pry)
  • Nem kedvelem a butának beállított, ám okosnak megírt karaktereket, akik hiába okosak, ez csak a jegyeiből derül ki, ugyanis képtelen összerakni a történéseket.
  • Nem szeretem a szerelmi háromszögeket.
  • Nem kedvelem a szőke, ám „hiába focista, nem bunkó” -karaktereket, akiket igyekeznek nekem eladni jó fiúknak (és ez által jó választásnak). Kicsit átlagos lett, kicsit szántam is.
  • Nagyon nem bírom a teátrális szereplőket. A csaj folyton elrohan mindenhonnan. FOLYTON!
  • Nem tetszett, hogy szinte az egész könyv tőmondatoktól áll.
  • Nem tetszett, hogy rengetegszer van rossz helyen a gondolatjel és ezáltal összemosódnak a kimondott dolgok a cselekvésekkel…
  • És az sem tetszett, hogy képtelen volt utánanézni a fordító annak, hogy a „Where the Wild Things Are” magyarul nem úgy lett adaptálva, hogy „Ahol vad dolgok vannak”, hanem: Ahol a vadak várnak!



Összességében nem rossz az egész alapötlete. Némelyik szereplő jó, némelyik nagyon tipikus, akárcsak a történet némely eleme. Vannak benne jó részek és ígéretesnek tűnik a folytatás, de egyelőre nem ájultam el ettől a szerelmi háromszögtől. A fordítástól és a szerkesztéstől nem vagyok elájulva, de más könyveiknél más a színvonal, szóval reménykedem, hogy a folytatásra jobban odafigyelnek majd.

Érdekes volt, hiába egy elhúzott és néhol átlagos történet, azért engemet érdekel a folytatása!

Kedvenc szereplő: Halál. Komolyan haláli szereplő!

Borzalmas szereplők: Pagan. Okosnak van írva, de nem megy neki az 1+1=2.

Értékelés: 4
*Borító

Igazából még a GoodReadsen figyeltem fel a könyvre és az eredeti borítója egyszerűen csodás, szóval nagyon el akartam olvasni. Aztán megjelent magyarul és csak tologattam, tologattam… a szegény, kihipózott srác a borítón nagyon előnytelen. :’)


Kedvcsináló idézetek:
Pagan Moore
(szerintem / random szépség)
Leif volt az összekötő kapocs köztem és a való világ közt, a vigaszforrásom, különösképpen most, hogy épp csak túl vagyok azon, hogy összetörték a szívemet. Mi volt a leginkább félelmetes? Az, hogy még nem is tudom igazán, ki az, aki összetörte.

Tudod, a hangok a fejemben kicsit túl hangosak, amikor egyedül vagyok.

– Tehát ezen a héten azzal a velős kérdéssel kell szembesülnünk: Mennyire helyes, hogy a középiskolások a kávé frissítő hatására bízzák magukat reggelente? Ugye milyen fontos téma? (…)
– Azt hiszem, érdemes lesz utánanéznünk a Google-ban. Mert én azok közé tartozom, akik számára a kávé az istenek nektárja, és szerintem szükségünk van rá eszeveszettül. Azonban azt hiszem, hogy a te tanárod ezt másképp gondolja.

♨ ♨ ♨ ♨ ♨
Képgyűjtemény a Pinteresten: Existence / A végzetem.
Különböző "Existence #1" kiadások borítói a GoodReads-en!
♨ ♨ ♨ ♨ ♨

4 megjegyzés:

  1. Óóóóó, de kár! Ezt a könyvet kikölcsönöztem angolul, mert nekem is megtetszett (részben a szép borító, részben a fülszöveg). De ezek alapján nekem se tetszene a történet. :( Most már kisebb az esélye, hogy el fogom olvasni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem rossz, csak nagyon tini. :/ A Ha az enyém lennél... (vagy valami hasonló) című könyve / orozata az, ami ennél sokkal rosszabb...

      Törlés
    2. *sorozata
      - csak telóról partizánkodom :)

      Törlés
    3. Hát azt se olvastam, annyira nem győzött meg... Ezen viszont majd még gondolkodom.
      Egyébként az orozat sokkal viccesebb, mint a sorozat. :)

      Törlés