2016. február 28., vasárnap



Friss megjelenések, amik érdekelnek - Tilos az Á, Móra (LOL), Főnix Könyvműhely, Könyvmolyképző, General Press, Manó Könyvek, Kossuth


Ha már csináltam egy a Várható megjelenésekkel foglalkozó bejegyzést, úgy döntöttem, hogy készítek egy olyat is, ami a mostanság (2015. december eleje és 2016. február vége között) megjelent regényekkel foglalkozik. Összeszedtem 9 olyan regényt, ami az utóbbi időben – akár két napja, akár két hónapja – jelent meg és nagyon szeretném elolvasni, mert: tetszik a borítója, jó a fülszövege, bírom az íróját, szeretem a műfaját vagy már azóta vártam, hogy felbukkant GoodReadsen és végre megjelent magyarul.

Figyelem!
Nem a teljes fülszövegeket másoltam be, mert vagy túl hosszúnak ítéltem meg őket, vagy spoileresnek. Figyelemfelkeltőnek tökéletesek a részletek, a bővebb verziót pedig a linkelt molyos könyvadatlapokon lehet elérni!

Tilos az Á Könyvek

> Louise O'Neill: Örökké a tiéd

- ifjúsági, disztópia

FÜLSZÖVEG:

Egy szép új világ, ahol a lányok már nem természetes úton születnek. Ahol a nőket az iskolákban csak arra tanítják meg, hogyan tudnak örömet okozni a férfiaknak, miután kikerültek a való világba A végzős év után a legmagasabb értékelést kapott lányok házastársakká válhatnak, hogy tehetős és befolyásos férjük mellett fiúkat szüljenek. A többi lány jövője mint szeretők és tanárok leírhatatlanul kegyetlen. (moly.hu)


~ Azt hallottam, hogy szinte egy az egyben Margaret Atwood: A szolgálólány meséje című könyvet meséli el (újra?), de mivel még nem jutottam el odáig, így vevő vagyok erre a feldolgozásra. Biztos fognak érte morogni páran, én biztos nem leszek köztük. :D Sajnos a borító nem jön be, de késő, mert a fülszöveg megfogott.


Móra (LOL)

> Anne Eliot: Toplistás szerelem

- romantikus, ifjúsági

FÜLSZÖVEG:

Hunter tudja, hogy az a balhé a kocsival hülyeség volt. De hát egy popsztártól mindenki azt várja, hogy őrültségeket csináljon, nem? Emiatt még nem kéne az anyjának meg az ügynökének száműznie őt a nagynénjéhez egy isten háta mögötti kisvárosba. Na és kit kérnek meg, hogy segítsen neki álruhában elvegyülni a helyi gimiben? Valami flúgos kiscsajt, aki fiúk közelében teljesen lebénul, és/vagy véletlenül kiüti őket. Remek… (moly.hu)


~ Imádom a LOL-könyveket, szóval örülök, amikor megjelenik egy újabb. Kedvelem az ilyen „híres ember be akar illeszkedni” témájú történeteket.


Főnix Könyvműhely

> Hertelendy Anna: Alma és az elveszett álmok városa

- gyermek- és ifjúsági irodalom, steampunk

FÜLSZÖVEG:

Egy napon Juna, az ifjú órásinas váratlanul elbóbiskol, ezért lekési az inasvizsgáját. Városszerte egyre többen alszanak el a legkülönösebb helyzetekben, a legváratlanabb időpontokban. Lassan nyilvánvalóbbá válik, hogy a furcsa események mögött valami rejtély lapul. Történetünk mégsem itt kezdődik, hanem egy másik világban, ahol Alma, a tíz éves diáklány, szüleivel és testvéreivel Tokióba költözik, majd bérelt házuk padlásán egy különös órát talál. Vajon mi köti össze a két világot, ki suttog Alma iskolájában egy közönségesnek tűnő szekrényéből, és messze innen, miért forgatják fel Lampbridge de Flottát a város bűnbandái, a titokzatos Utazót keresve?  (moly.hu)


~ Steampunk hangulatú, két világot összekötő kapus történet? Ide nekem! Igazából a címe fogott meg, érdekel, milyen sztorit írhattak köré.


Könyvmolyképző

> On Sai: Apa, randizhatok egy lovaggal?

- fantasy, ifjúsági

FÜLSZÖVEG:

Mia Anne tizenhat éves, és nem túl lelkesen Pestre költözik apja munkája miatt. Egyik éjjel azonban különös fantasy világgal álmodik, ahol ő egy mágus, és onnan kezdve álmában egy helyes, pimasz lovagot bosszant. Bele lehet zúgni valaki állába? Kósza csavargó kölyökből lett lovag, semmi kedve egy lányba beleszeretni, és feladni a nehezen kiküzdött életét. Ám nyugtalanítja a szemtelen varázslólány, túl sokszor kalandoznak felé a gondolatai. Legszívesebben sose látná őt viszont, de a lány hatalmas veszélyben van, két világ akarja holtan látni. (moly.hu)


~ Az író stílusa megvett magának a Calderon könyvekkel, szóval kíváncsian várom, hogy mit csinál időutazós, romantikus fantasy műfajban!


> Richard Roberts: Légyszi, ne mondd el a szüleimnek, hogy szupergonosz lettem!

- fantasy, gyermek- és ifjúsági, sci-fi, szuperhős

FÜLSZÖVEG:

Penelope Asch szuperhős akar lenni. A szülei is azok. Egy őrült tudós erejével bír, és a világát olyan eszméletlen kütyük tarkítják, amiket még ő maga sem ért pontosan. A két legjobb barátjának is van szuperképessége. Az általános iskolában a jó és a rossz között húzódó határvonal még tisztán látszik, a valóságban azonban már semmi sem ilyen egyértelmű. Csupán annyi kell, hogy az egyik hős tanonca verekedést kezdeményezzen, és onnantól kezdve Pennyt és a barátait gonosztevőként tartják számon. Mindeközben Pennynek igen kemény leckét kell megtanulnia a gonosztevéssel kapcsolatban: azt, hogy nagyon is jól csinálja! (moly.hu)


~ A vicces-bolondos címe, a steampunkos borító és a mosolyra fakasztó fülszöveg hármasa elérte, hogy egy nagyon gyerekkönyv is a listámon landoljon. Jó lenne már egy laza, de idősebb korosztály számára is vicces kölyköknek szóló könyvet találnom.


> Jenny Han: A fiúknak, akiket valaha szerettem (A fiúknak, akiket valaha szerettem 1.)

- romantikus, ifjúsági

FÜLSZÖVEG:

Írás közben egy csöppet sem fogom vissza magam. Úgy fogalmazok, mintha ő soha nem olvasná el. Merthogy nem is olvassa. Minden egyes titkos gondolatomat, gondos megfigyelésemet, mindent, amit eltettem magamban, belesűrítem egy levélbe. Amikor megírtam, lezárom, megcímezem, majd elteszem a pávakék kalapdobozba. Ezek nem szerelmes levelek a szó legszorosabb értelmében. Akkor íródnak, amikor már nem akarok többé szerelmes lenni. Búcsúlevelek. Mert miután megírtam őket, nem emészt többé a mindent felemésztő szerelem. Onnantól fogva úgy tudom megenni reggel a gabonapelyhet, hogy közben nem azon jár az eszem, vajon ő is banánnal szereti-e a Cheeriost. Úgy éneklem a szerelmes dalokat, hogy már nem neki éneklem. Ha a szerelem olyan, mint a megszállottság, a leveleim olyanok, mint az ördögűzés. Megszabadítanak. Legalábbis azt kéne tenniük. (moly.hu)


~ Nagyon lányos, nagyon bájos, nagyon hangulatos könyvnek ígérkezik! Olvastam már róla rosszat is, jót is, de mindenképpen el fogom olvasni, ugyanis érdekel a levelezéses koncepció, amire a fülszöveg alapján számítani lehet.


General Press

> Elizabeth Berg: Sorsok szőttese

- romantikus, chick lit

FÜLSZÖVEG:

Cecilia Ross motivációs szónokként arra biztatja az embereket, hogy változtassanak az életükön, az ő élete azonban lassan elmerül a megszokások tengerében. Legjobb barátnője halála és egy váratlan levél egykori szerelmétől azonban kizökkenti a régi kerékvágásból. Úgy dönt, elérkezett a változás ideje, ezért önkéntes munkát vállal egy helyi hospice-ban, eladja minnesotai otthonát, majd beköltözik egy gyönyörű, régi kertes házba, ahol három másik nő lakótársa lesz.  (moly.hu)


~ Tetszik a borítója, a címe és hogy csajos könyvnek ígérkezik. Igazából már itt várja a sorsát a polcon.


Manó Könyvek

> Kalapos Éva: Massza

- ifjúsági, zaklatás / bullying

FÜLSZÖVEG:

Ráber Patrik tök átlagos. Tizennégy múlt, egy hatosztályos gimibe jár, normális családja van és néhány (kevésbé) normális barátja. A haja szőke, a szeme sötétkék, a testalkata átlagos. A lányok alig veszik észre. Legalábbis a legtöbb.
Ráber Patrik mégis elüt az átlagtól. Színésznek készül, szabadidejében verseket és monológokat tanul. A családja nem igazán érti meg, ahogy az osztálytársai sem.
Ráber Patrik kretén.
Ráber Patrik nyomorék.
Ráber Patrikra nincs szüksége a világnak.
Legalábbis azok szerint, akik zaklatják őt. (moly.hu)


~ Már a fülszövegébe is belesajdult a szívem, kíváncsi vagyok a sztorira. Érdekelnek a BULLYING témájú történetek, akkor is, ha legszívesebben végigsírnám őket…  A borítótól nem vagyok különösebben elájulva – talán emiatt nem figyeltem fel rá máig.


Kossuth

> M. R. Carey: Kiéhezettek


- zombi, disztópia, horror

FÜLSZÖVEG:

A történet a jövőben játszódik, az emberiség nagy része egy gyorsan terjedő fertőzés áldozatává vált. A fertőzést egy különleges gomba okozza, amely a szervezetbe jutva átveszi az irányítást a gazdatest idegrendszere fölött. A fertőzöttek, a „kiéhezettek" gyorsan elveszítik személyiségüket, emberi mivoltukat, és egészséges emberek húsával táplálkoznak.
A egészségesek védett városokba húzódtak vissza, vagy „guberálókká" válnak, azaz veszélyes bandákhoz csapódva próbálják túlélni a helyzetet. (moly.hu)


~ Zombi, világvége, horror, fantasy. Kicsit thriller is, kicsit disztópia is – én odáig vagyok az ilyen könyvekért! Már amikor először megláttam a „The Girl with All the Gifts” könyvet a GoodReadsen, akkor tudtam, hogy akarom!


Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
Pinterest: Érdekel és megjelenik tábla

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése