Milyen különös, hogy jó érzésű és helyes ítélőképességű emberek,
akik nem fölényeskednek egy kar vagy láb nélkül, vagy vakon született emberrel,
nem átallanak kicsúfolni egy csökkent értelemmel született embert.
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Ennek a regénynek
rendhagyó a története: először novella volt, szépirodalmi és
tudományos-fantasztikus antológiáknak egyaránt kedvelt darabja, utána
televízió-dráma lett belőle, s csak azután teljes jogú és méretű regény. Nem
véletlen, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom is magának követeli Keyes
művét: a gyengeelméjű Charlie Gordon zsenivé operálása, majd eredeti állapotába
való rohamos visszahanyatlása valóban hálás témája lehet a science fiction
népszerű műfajának. De ez a regény több merőben fantasztikus témánál:
mélységesen hiteles lélektani rajza egy rokonszenves személyiség fejlődésének,
s a tragédiába torkolló befejezés mégsem elkeserítő, hanem felemelő: Charlie
Gordon a mesébe illő pálya befutása és a végső zuhanás után is megőrzi emberi
tartását, élni akarását, optimizmusát.
Könyv
információk:
Eredeti cím: Flowers for Algernon
Eredeti megjelenés éve: 1959
Árkádia, Budapest, 1988
270 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9633071003 ·
Fordította: Szepessy György
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
Miért álltam neki?
Azt hiszem, hogy művészet
úgy nekiállni egy könyvnek, hogy elképzelésed sincs a tartalmáról… Innen nézve
művésznek számíthatok, ugyanis ismét csak a címe miatt álltam neki – no, meg (a ráaggatott címkék végett)
mert klasszikus, Nebula-díjas, Hugo-díjas és Nagy Könyv is.
A történet és én:
◈
Algernon nem a
főszereplő, nem ő narrálja a regényt! Az első sokk az volt, amikor kiderült,
hogy kicsoda Algernon… a sokadik pedig az, hogy miért kellene Virágot vinnem
Algernonnak.
A regény Charlie Gordon
előmeneteli jelentéseiből áll (naplószerűen vezeti őket), de még a legelején
meghökkentett azzal, hogy belelapozva / beleolvasva a könyvbe, több oldalon
keresztül csak helyesírási hibáktól hemzsegő szöveg van…
A könyv
első néhány mondata:
„Dr
Strauss aszongya lekel irnom amit gondolok és emlékszek meg mindent ami velem
történik mostanától. Nem tudom mér de aszongya fontos mer igy fogják látni hogy
használhatnak e engem. Reméllem tudnak használni mer Miss Kinnian aszongya
lehet hogy fognak okositani. Szeretnék okos lenni.”
Döbbenetes regény, nagyon
tud fájni az Olvasónak, aki „érti”. Ugyanis erről szól az egész – megértjük-e,
hogy az emberek velünk vagy rajtunk nevetnek? Charlie Gordon, a könyv
főszereplője egy hatéves szintjén visszamaradt felnőtt férfi, aki nagyon
szeretne okos lenni, jókat beszélgetni a barátaival, és visszatalálni a
múltjához, a családjához. Persze egy értelmileg visszamaradott ember hogyan
érthetné meg az „átlagos” emberek érzelmi motivációit?
A könyv fáj, mert Charlie
hamar az olvasó szívéhez nő és gombóccal a torkunkban olvassuk a vele megesett
vicceket, múltbéli történéseket. A játék nem mindig játék, inkább a fogyatékos
ember kigúnyolása, amin ő is a neki ártókkal nevet, mert nem érti… Nem érti,
hogy bántották, megalázták…
(SPOILER)
De milyen erre
rájönni, amikor egy műtét segítségével folyamatos emelkedésnek indul az ember
Intelligencia Hányadosa? Okos Charlie megérti és megalázva érzi magát, aztán
ismét belerúg egyet a világ – rájön, hogy hol van a hiba és vissza fog esni a
korábbi IQ szintre. A könyv az ő vesszőfutását meséli el, ugyanis elhatározza,
hogy míg eszénél van, addig segíti a kutatók tudományos munkáját az értelmileg
visszamaradott felnőttek megokosítása és az aggyal kapcsolatos kutatásaik kapcsán.
A hirtelen
megnövekedett intelligenciája viszont ugyanilyen rohamosan romlik le és
számomra ez volt a legrémesebb az egész könyvben. Félek azoktól a betegségektől
(pl. Alzheimer-kór), amik elveszik az eszemet, az önellátási képességeimet, az
emlékeimet, mert tisztában lenni azzal, hogy mi vár az emberre nemsokára - borzasztó érzés lehet…
(SPOILER
vége)
Összeségében…
Nem hatódtam meg Charlie
története kapcsán, dehogy, szerintem
ez nem is arról szól. Inkább toleránsabbá tett és állított kicsit a korábbi
életszemléletemen. Olyan átlagigazságokat hordoz, miszerint: nem szabad
gúnyolni a beteg embereket, segítenünk kell őket és hálát kell éreznünk, hogy
nem vagyunk az ő helyzetükben. Szörnyen hangzik, de még szörnyűbb, ha nem így
állunk hozzá… Elgondolkodtató regény. Nekünk „normális”, avagy „átlagos”
embereknek annyiféle érzésünk van, annyiféle gondolatunk, álmunk, emlékünk és
lehetőségünk. Ezeket nap mint nap ki kell használnunk, ugyanis mások a felének
is örülnének… Ami nekünk mindennapi, az nekik vágyálom csupán, elérhetetlen
cél.
Charlie nagyon jó,
szerethető főhős – mind a maga jámbor módján szerettem, mind a kiábrándult
zseni szerepében. A kutatók és tudósok egyszerre voltak szimpatikusak és
felelőtlenek (picit el is ítélem őket a felelőtlenségük miatt!), míg Miss
Kinnian az elejétől kezdve a végéig egy rokonszenves, segítő szándékú ember
volt a szememben.
A történet nagyon jó, de
mint már többször is írtam: nagyon tud fájni! Nem ígér könnyed kikapcsolódást
vagy pihentető perceket. Izgalmas, jól megírt és meglepő regény, de nem habos torta!*
Értékelés: 5
*Ajánlás: A regényt nem KIKNEK,
hanem MIKOR ajánlom.
A megnyert díjaira és a kapott helyére az irodalomban
rászolgált, így egyszer sort kell keríteni rá – lehetőleg azután, miután benőtt
a fejed lágya. Nem kötném korhoz vagy nemhez, ugyanis kell hozzá egy hangulat,
egy lelkiállapot, amikor úgy érzi az ember, hogy megért a könyvhöz.
Filmadaptációk:
◈
Több verziója is van, de
nem nagyon hiszem, hogy bármelyikkel is meg tudnék birkózni a könyv után. Nem
vetem el a lehetőségét annak, hogy megnézzem őket – A japán dorama verzió kifejezetten érdekesnek tűnik! -, de még nem
hevertem ki Charlie és Algernon történetét. ~ Szívesen megnézném színházban is
alkalomadtán. (Ha bárkinek bármely feldolgozással
van valami élménye, akkor bátran ossza meg velem – kíváncsi vagyok melyiket
érdemes és melyiket nem érdemes megnézni!)
Charly
– Virágot Algernonnak (1968)
A saját könyvpéldányom
borítóján ennek a filmnek a Charlie-ja szerepel. Az elülső borítón az „okos”, a
hátsó borítón az „igazi” Charlie Gordon. Már csak a film guglizott képei
alapján is nagyon jónak tűnik a színész játéka! Először ennek a feldolgozásnak
a megnézésén gondolkodtam.
Virágot
Algernonnak (2000)
Nem tűnik túl szimpatikusnak
a szereplőgárda, de nem tűnik ez sem rossz verziónak. A barátaim mégis ezt
ajánlgatták, mint a szerintük legjobb filmfeldolgozást! :D (Érdemes tudni, hogy
ebben Alice Kinnian szerepét a Hazudj, ha tudsz!-os pszichiáternő - Kelli Williams - alakítja, akiért odáig
vannak.)
Algernon
ni Hanataba wo (2002–2002)
Japán sorozat, de nem
tűnik szimpatikusnak a szereplőgárda. Hiába japán, nagy valószínűséggel nem
fogom megnézni. Ráadásul senki még csak nem is hallott erről az adaptációról…
Algernon
ni Hanataba wo (2015)
Nem ígérkezik a legjobb
feldolgozásnak, de ez a legesélyesebb arra, hogy megnézzem. Ez egy japán dorama
minisorozat, ami 10 részben dolgozza fel a regényt. Egész modern verziónak mondják,
persze ettől még egyáltalán nem biztos, hogy jó! Bár többen is megesküdtek
nekem rá, hogy nagyon jók a színészek és abszolút hozza a könyvet a sztori…
persze Japán köntösbe bugyolálva. Oh, és sírós. NAGYON.
Kedvenc borítóim:
◈
A nekem leginkább tetsző
és a történetet legjobban kifejező borítók balról-jobbra:
- 2010-es vietnámi Văn Học & Nhã Nam borító,
- 2013-as román Editura Art borító,
- 2015-ös német Hobbit Presse borító.
Mégiscsak úgy járja, hogy a címszereplő legyen a borítón,
nemde bár?
Kedvcsináló idézetek:
◈
Azelőtt kinevettek,
lenéztek a tudatlanságom és a nehéz felfogásom miatt; most gyűlölnek a tudásom
és értelmem miatt. Miért? Az isten szerelmére, hát mit akarnak tőlem?!
Ez az értelem éket vert
közém és mindazok közé, akiket ismertem és szerettem, és kiűzött a pékségből.
Magányosabb vagyok, mint azelőtt bármikor. Szeretném tudni, mi lenne, ha
Algernont visszatennék a nagy ketrecbe, a többi egér közé. Ellene fordulnának?
◈
Az intelligencia az
emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is
gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést. Ezt éppen most fedeztem föl.
Fogadják el hipotézisként: az intelligencia, ha nem képes arra, hogy szeretetet
adjon vagy elfogadjon, szellemi és erkölcsi összeomláshoz, neurózishoz, sőt
esetleg pszichózishoz vezet. Az önmagával eltelt, befelé forduló értelem, mint
önző végcél, kirekesztve az emberi kapcsolatokat, csak erőszakhoz és
fájdalomhoz vezet…
◈
– De mondok neked valami
mást, Charlie. – Fölálltam, és hátráltam a tükörtől. – Én nem vagyok a barátod.
Az ellenséged vagyok. Nem vagyok hajlandó küzdelem nélkül feladni az intelligenciámat.
Nem tudok visszamenni annak a barlangnak a mélyére. Most már nincs számomra
hely, ahova menjek, Charlie. Maradj távol! Maradj benn a tudatalattimban, ahová
tartozol! És nem mászkálj utánam mindenfelé! Nem fogom feladni; mindegy, hogy
azok odabenn mit gondolnak! Mindegy, hogy milyen magányos vagyok! Meg fogom
tartani, amit nekem adtak, és nagy dolgokat fogok tenni a világért és a hozzád
hasonló többi emberért!
◈ ◈ ◈ ◈
◈
A könyv a Goodreadsen: Flowers
for Algernon.
◈ ◈ ◈ ◈
◈
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése