2016. március 29., kedd



Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés (Maddox testvérek 1.)



    – Biztosra vettem, hogy tegnap este belekortyoltál a hülyeség forrásába, de most már tudom, hogy vödörszám ittál belőle.
   – Csak az én barátnőm hozakodhat elő egy ilyen beteg hasonlattal úgy, hogy továbbra is dögös maradjon.


Fülszöveg:
A függetlenségét szenvedélyesen védelmező Camille Camlin, becenevén Cami boldogan hagyta a háta mögött a gyermekkorát, mielőtt az véget ért volna. Dolgozik, amióta megszerezte a jogosítványt, és a főiskola első éve óta albérletben lakik. Most a Red Doorban pultos, és a munkán meg főiskolai óráin kívül nincs másra ideje. Trenton Maddox az Eastern Állami Egyetem koronázatlan királya volt, aki már középiskolásként egyetemista lányokkal járt. A barátai irigyelték, a nők be akarták törni, de miután egy tragikus baleset fenekestől felforgatta az életét, Trenton otthagyta az egyetemet, hogy megbirkózzon iszonyatos lelkifurdalásával.
Tizennyolc hónappal később Trenton otthon lakik özvegy édesapjával és egy helyi tetováló szalonban vállal munkát, hogy fizetni tudja a számlákat. Amikor már azt hiszi, hogy az élet visszazökkent a megszokott kerékvágásba, a szeme megakad a Red Doorban egyedül üldögélő Camin.
A lány hisz abban, hogy sikerül szigorúan plátói szinten tartania a Trentonhoz fűződő friss barátságát. De amikor egy Maddox fiú szerelmes lesz, az örökre szól – még akkor is, ha esetleg Cami miatt hullik szét a már így is szétforgácsolódott családja.


Könyv információk:

Eredeti mű: Beautiful Oblivion
Eredeti megjelenés éve: 2014

Maxim, 2015
368 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632616155 ·
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
A sorozat részei:

4. Gyönyörű lángolás
5. A Beautiful Funeral

(befejezett?)

 (Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?

Cami
Hamarosan lejár a kihívása és éppen bent volt a könyvtárban. Sajnos nem a csatolt borítóval, hanem a keménytáblás kiadás félig pucér, tetovált hátú csajával…

A történet

Röviden? A rossz családi háttérrel rendelkező pultos lány meg a teletetovált tetováló szalonban dolgozó pasi egymásra találása…

Annyira nem jött be nekem, mint vártam, ugyanis Trent hatalmas kedvencem volt Travis és Abby történetében, de ez a regény… 

Nem. Volt. Az. Igazi! Trent nem az a szerethető bolond, akinek korábban tűnt.

Trent
(Mateus Verdelho)
Trent tulajdonképpen egy felnőtt pasi, aki az apjával él, tetováló szalonban dolgozik, este csajozni és piálni jár, napközben meg gyakran vigyáz a szomszéd kislányra. Széttetovált, éppen csak nem suhogógatyás, napellenzős sapis, „ki ha nem én?”-stílusú pacák, aki akkor is rámegy A Nőre, ha annak éppen pasija van. Szerintem ez akkor se megbocsátható, ha egy nőnek elfoglalt a párja – mondjuk én sosem vártam herceget fehér lovon, lehet, bennem van a hiba? 
A fentiekből következik, hogy jön a „legyünk barátok” -felállás, amit kicsit megbolondít a szerelmi háromszög esélye és a „nem mondhatom el, ki a pasim” pikantériája. 

Mondjuk én tudtam kicsoda Cami titokzatos pasija (T.J.), mert belelapoztam a könyv végébe, és a regény utolsó sora – szépen kiemelve! – T.J. teljes neve… Hát ez van. Tudtam, mi van és mélységesen elítéltem a szituációt…

Azért képes kiborítani az írónő egy-két húzása…

Olive
Sajnálom, valószínűleg nem leszek túl népszerű, de én idegbajt kapok a nevektől. Az addig tetszett, hogy a Maddox fiúk T kezdőbetűjű neveket kaptak (Travis, Trent, Thomas, stb…). Még az is lecsúszott, hogy az alap-szériába Abby Abernathy a főszereplő leányzó neve. DE…!

Ebben a részben Trent szívszerelme Camille Camlin, becenevén ’Cami’ és Trent kislány barátja (Hagyjuk, miért írom ezt így le!) Olive Ollivier, akit ’Ó’-nak becéz... Amúgy nekem a kiscsaj neve volt a hab a tortán, de a regényhez hozzátartozik, hogy Cami srác rokonainak a neve szintén C betűvel kezdődik (Clark, Coby, Chase meg Colin).

A Maddox fivérek sorozata ugyan érdekel, de érzem, hogy nem vagyok felkészülve az elkövetkező részek beígért főszereplőire, vagyis a soron következő nagy Maddox-szerelmekre - Liis Lindy, Falyn Fairchild és Ellison Edson nevezetű hölgyekre.

Összességében

Ha nem szeretném ennyire a tetoválással (is) foglalkozó regényeket meg a Maddox-sztorikat, akkor lehet, hogy idegbajt kaptam volna ettől a regénytől, de így lecsúszott. Nem volt egy frenetikus olvasmány ugyan, voltak mélypontjai – a nevek ugye -, de egy könnyű, kis semmiségnek elment. Alkalomadtán kifejezetten jól szórakoztam a néha bájos, néha idióta szövegeken.


„Eszembe jutott, hogy akár most is elmondhatom, hogy tökéletes vagy, és cseppet sem bánnám, ha hamarosan halálosan belém szeretnél.”


Voltak jó és rossz részei is. Tetszettek a srác csapdái a kislánnyal, és az is, hogy azért igyekezett nem tovább alázni magát, amikor úgy érezte, hogy a csaj döntött. Tetszett, hogy Cami kapott egy sanyarú hátteret, amivel együtt mégis azon igyekszik, hogy megtalálja a helyét a világban. Érdekes volt ennyire a háttérből megismerkedni a Gyönyörű Sorscsapás című regény történetével és végigasszisztálni Travis lelkiállapotait. Cami barátnőjének (Raynek) a viselkedése viszont nagyon idegesített - jó nagy gyökér a csaj, mit ne mondjak?! -, egy az egyben kihagyható tölteléknek érzem a pasik közötti ingadozását. 

(OFF: Amúgy ezt a rengeteg dohányzást is szívesen kihagytam volna... Mióta leszoktam, még a regényekben sem szeretem a folyton dohányzó emberkéket...)

Bár kicsit kiábrándultam Trentből, akit jobban szerettem mellékszereplőként, és T.J. magatartását is nagyon gáznak / kínosnak éreztem ebben a részben, azért engemet érdekel a sorozat folytatása!

Értékelés: 4

Ajánlás

Ha olvastad a Gyönyörű Sorscsapás, ~ Veszedelem, ~ Esküvő történeteket és tetszettek. Szereted a furcsa összejövős sztorikat, esetleg a tetoválással kapcsolatos regényeket.

Borító:

Én nem értem, hogy miért éppen páva-minta, de ha választhatok, akkor a puhaborítós kiadásé tetszik jobban. (Jó, hogy más a keménytáblás és a puhatáblás borítója, mert van választék!)

Kedvcsináló idézetek:
– Cami! – rázott fel Raegen. Az órára siklott a tekintetem. Trenton csaknem két órája kopogott be. – Az a kislány rajzfilmeket néz a nappalinkban! – suttogta, láthatóan feszélyezetten.
– Tudom.
– Hogy került oda?

– Egy nap én is elveszlek téged.
– Majd ha piros hó esik – vigyorogtam.
Vállat vont.
– A havat is meg lehet festeni. Nem gond.
– Na, jó, akkor megyek hozzád, ha Britney Spears egyik dalára táncolsz ágyékkötőben apád előtt.
Hosszan mélyen beszívta a levegőt, aztán hangosan kifújta.
– Elfogadom a kihívást.

– Ha összeházasodtok, jössz nekem száz dolcsival.
– Házasság? – fintorodott el undorral Travis. – Mi a francról beszélsz, Cami? Még csak tizenkilenc vagyok. Ilyen idősen senki sem nősül meg.
(…)
– Valószínűtlen, hogy valaha is megnősülök. Vagy akár a közeljövőben. Ilyesmi sosem következik be.
– Ahogy az is valószínűtlen, hogy Travis Maddox egy lány miatt feldúltan jöjjön be egy bárba. Sosem lehet tudni.
Képgyűjtemény a Pinteresten: Maddox Boys.
Különböző "Beautiful Oblivion" kiadások borítói a GoodReads-en!


4 megjegyzés:

  1. Ne már! Nekem most így az utolsó részre a Gyönyörű Sorscsapás kezd a szívemhez nőni és már ezt a könyvet is beszereztem... de akkor ezek szerint ez rosszabbul sikeredett :(
    ((Egyébként nekem is jobban tetszik a puhaborítójú kiadás, de a kedvencem az ez: https://www.goodreads.com/book/show/28090444-beautiful-oblivion))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, de gyönyörű ez a borító! Nekem a magyar puha mellett még ez a kedvencem: https://www.goodreads.com/book/show/23395788-beautiful-oblivion
      Illetve most már a te kalickásoddal együtt ez a három a favorit. :D

      Amúgy lehet, hogy neked meg jobban fog ez tetszeni, ki tudja. Várom a többi fiú történetét, pedig nem kevés goodreads-es ismerősöm 1-2 csillagosra értékelte őket. :')) Biztató, de majd eldöntöm magamnak, tetszenek-e.

      Törlés
    2. Én is a kettő között vacilláltam :D
      Kíváncsi leszek, hogy a többi hogyan fog tetszeni. ;) Én is olvastam az értékeléseket és eléggé lehangoló, de azért reménykedek :D

      Törlés
    3. Nem bírtam magammal - kihoztam a könyvtárból Thomas könyvét is. Ha lesz időm, akkor nem viszem vissza olvasatlanul. Reménykedem veled. :D

      Törlés