2016. március 30., szerda



Rick Riordan: Neptunus fia (Az Olimposz hősei 2.)



– Jól vagyok! – kiáltotta futtában Percy, nyomában egy üvöltő, vérszomjas óriással.


Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Percy Jackson mellé új hősök társulnak, és a nagy prófécia mind a hét hőse felbukkan… Percy teljesen össze van zavarodva. Hosszú álmából felébredve a nevén kívül nem emlékszik semmire. Nagy nehezen mégis sikerül eljutnia egy ismeretlen félvértáborba. A múltjából csak egyetlen arcot tud előbányászni: Annabethét. Hazelnek halottnak kéne lennie. Az első életét alaposan elrontotta. és a világ veszélybe került egykori ballépése miatt. Most nem kíván mást, mint hogy messzire vágtathasson a gondok elől az álmában látott csődörön.
Frank egy rakás szerencsétlenség. Nagyanyja szerint hősök leszármazottja, de ő ebből semmit sem érez. Ormótlan medvének érzi magát, különösen legkedvesebb barátja, Hazel közelében, akiben teljes mértékig megbízik. Olyannyira, hogy legféltettebb titkát is rábízza.
Mindhármuknak köze van a titokzatos Hetedik Próféciához. A lélegzetelállítóan izgalmas történet a „másik” tábortól egészen az istenek háta mögötti földig, Alaszkáig ível. Útközben új félistenekkel ismerkedhetünk meg, félelmetes szörnyek, különös lények bukkannak fel és segítik, vagy éppenséggel veszélyeztetik a legújabb küldetés kimenetelét.

Könyv információk:

Eredeti mű: The Son of Neptune     
Eredeti megjelenés éve: 2011

Könyvmolyképző, Szeged, 2015
484 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633992876 · Fordította: Acsai Roland
Percy Jackson és az Olimposziak:

1. rész: A villámtolvaj
3. rész: A titán átka

(befejezett)
Az Olimposz hősei:

3. Athéné jele
4. The House of Hades
5. The Blood of Olympus

(befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el? 

Vicceltek? IMÁDOM Riordan bácsi történeteit és a 39. kulcs kapcsán kedvet kaptam Percy Jackson történetének a folytatására (is). Amúgy abszolút megérte elolvasnom, mert végre felbukkant az egyik legjobban várt karakterem: Ella, a hárpia!

A történetről röviden (spoileres!)

Szóval az első részben (Az elveszett hős) Annabeth végig Percyt kutatja, aki eltűnt és nyoma sincs. Ugyanakkor a Félvér táborban felbukkan néhány római beállítottságú emberke, akiknek a lila pólóján az SPQR felirat olvasható. (SPQR - Senātus Populusque Rōmānus (a szenátus és a római nép)) A regény végére mindenki számára kiderül, hogy léteznek görög meg római félisten táborok egymástól elkülönítve, és Jászont kicserélték Percyre az istenek.

A Neptunus fiának az elején feltűnik Percy, akit üldöznek a gorgók, nem emlékszik semmire és a rómaiak Jupiter táborába jut menekülés közben (ami Berkeley mellett van egyébként). Itt barátkozik össze Hazellal meg Frankkel, majd némi bizalmatlankodás után Mars küldetésre küldi őket. Alaszkába… óriásokra vadászni… 

Hah, szóval az amnéziás, a kishitű és a gyereklány nekivág.

Hazel is titkolózik, Frank is titkolózik, Percy meg semmire se emlékszik, szóval vicces az egész, de nagyon humoros és jól elmesélt történet ez, akárcsak a többi. Jobban megismerkedünk a római félvérekkel, az ő kiképzésükkel, táborukkal és az ő isteneikkel. Nagyon poén, hogy például Árész és Percy összetűzésére az isten Marsként nem emlékszik!
(spoiler vége!)

Szerintem

„Dilisek ezek a rómaiak!” – mondá’ Asterix és csak egyetérteni tudok vele.

Tök jó volt megismerkedni egy teljesen más világgal, mint ami eddig szerepelt a PJ-történetekben. A Félvér tábor még mindig a szívem csücske, de a Jupiteres srácokat és a helyzetüket is bírom. (Csak zárójelben tenném hozzá, hogy jobban örülnék a narancssárga pólónak és a gyöngynyakláncnak még mindig!) Örültem, hogy a mitologikus szörnyek, a bonyodalmat okozó ellenfelek fel-felbukkanása, és a mind újabb szövetségesek / barátok felfedezése még mindig szorosan a sztorihoz tartoznak.

Nagyon vártam, hogy végre kiderüljön, hogy mi történt Percyvel – bár már az előző rész közben rájöttem, hol lehet – és mihez kezd magával. A fan artok kapcsán már hallottam Hazelről, Frankről, Reynáról meg a többiekről, de jó volt végre megismerkedni velük. (Oké, nem mindenkivel. Azért egynémely személy nélkül meglettem volna. Pl.: a plüssállat boncoló jós nélkül… Őt eláshattuk volna a csata hevében!)

Szerettem, hogy megmaradt a lökött stílus és közelebb kerültünk a Hetek próféciájához. Kíváncsi vagyok, mi sül ki az egészből (és ki marad életben… Előre félek!), hamarosan folytatom. 
  • Kedvenc: amazonok és az Amazon.com – mekkora ötlet már?! Frank „képessége”. Ella, a hárpia. Arion és a boldog gazdája! Thanatosz meg az iPad. 
  • Nem szerettem: Hmm… egyedül azt nem szerettem, hogy nincs nálam a folytatása. (Athéné jele). Óh, és nem bírtam Jós-kát sem, vagyis Octavianust… 

Értékelés: 5

Ajánlom, ha… bírod Rick Riordan műveit, szeretted a Percy Jackson és az Olimposziak sorozatot. Szereted a csavaros, ötletes és kissé elszállt történeteket. Érdekesen elegyíti a görög és a római mitológiát, majd elég különös módon hozza be ezt a mi századunkba.

Hazel és Frank
(by sukieblackmore)
Bővebben - Az új szereplőkről röviden

(minimális spoiler)
Frank Csang

Egy kamasz srác, aki relatíve új a Jupiter táborban. Nem tudja, hogy ki az isten szülője, nem tudja, hogy miért küldte el ebbe a táborba a nagyanyja az édesanyja halála után. Nem tudja, hogy miért vonzódik az íjászathoz, hiszen nincsen íjász testalkata és teljesen odáig van a Hazel nevű leányzóért, aki csak 13 éves és a legjobb barátja. Elég vegyes a srác, ugyanis kínai-kanadai, amibe ugye beköszön a római isten édesapa…

Hazel Levesque

13 éves, Nico testvére és nem kevés titka meg különleges képessége van. Édesapja, Pluto (Hádész), de ő nem a halottak feletti erőt örökölte apucitól. New Orleans-ból származó, fekete bőrű gyerek, gyönyörű aranyszínű szemekkel és kiskora óta vonzódik a lovakhoz.

Hylla és Reyna
(by cookiecreation)
Reyna és Hylla

A szörnyek tengerében Percy és Annabeth eltévelyednek Kirké szigetére és ott felszabadítják a rabszolgasorba vetett férfiakat, így a kalózokat is, akik lerombolják a Spa-t. Reyna és Hylla ott dolgoztak Kirkével, majd elszabadultak a kalózoktól is és felépítették a saját életüket. Hylla az amazonok királynője, míg Reyna a Jupiter tábor vezetője / praetor-a lett. Igazából kedveltem mindkettejüket, mert igazságosak, de nem hisznek vakon senkinek és semmiben. Mérlegelnek, nem kapkodnak és óvják a sajátjaikat.

Kedvcsináló Idézetek:
Y
– Pluto klassz figura. Nem az ő hibája, hogy az Alvilágot vezeti. Csak pechje volt, amikor az istenek felosztották egymás között a világot. Jupiter kapta az eget, Neptunus a tengert, Pluto meg a pincét.

Y
– Őőő… – csuklott el Hazel hangja. – Vagyis nem fog… nem akar engem…
– Magammal vinni? – kérdezte Thanatosz. – Nézzük csak…
A levegőből előhúzott egy szénfekete iPadet. Egy darabig nyomkodta a képernyőt, közben Frank ezt gondolta: „Könyörgöm, ugye nincs applikáció a lélekaratásra is?!”

Y
Hazel nem értette, mire céloz, de Percy határozottan Jászonra emlékeztette, pedig kinézetre semmi közös nem akadt bennük. A nyugodt erő aurája vonta be őket, és ugyanaz a szomorúság – mintha látták volna sorsukat, hogy egyszer találkoznak egy szörnnyel, amit nem tudnak legyőzni.

Y
Szerencsére alkalom adódott a pihenésre, ugyanis a csónak mellett megjelent egy gyilkos bálna, és Percy telepatikus úton megszólította.
A beszélgetés nem így zajlott szó szerint, de nagyjából erről volt szó közöttük:
– El tudnál vinni bennünket északra? – kérdezte Percy? – Olyan közel Portlandhez, amennyire csak lehet?
– Én fókákat eszem. Ti fókák vagytok?
– Tudtommal nem – vallotta be Percy. – De van nálam egy férfi oldaltáska makrobiotikus szárított marhahússal.
A bálnát látványosan kirázta a hideg.
– Ha megígéred, hogy nem kell megennem, elviszlek északra!
– Áll az alku!
Y Y Y Y Y
A képek a „Könyv - Percy Jackson” Pinterest táblámról vannak.
Egyéb The Son of Neptune borítók a GoodReadsen.
Y Y Y Y Y


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése