2016. augusztus 25., csütörtök



Patrick Ness és Siobhan Dowd: Szólít a szörny



Azt hiszed, azért mesélek, hogy tanulságot vonj le belőle? gurgulázta a szörny. Azt hiszed, hogy azért indultam meg a tér és az idő mélyéből, hogy megtanítsalak viselkedni?
Egyre hangosabban nevetett, amíg már a föld is remegett, és szinte leszakadt az ég.
– Jól van, na – mondta zavartan Conor.

  
Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz. 
A ​​szörny, ahogy a szörnyek szokása, nem sokkal éjfél után jelent meg. Conor ébren volt, amikor megérkezett. Rémálomból riadt fel. Nem egy rémálom volt ez, hanem az a rémálom, amit annyiszor álmodott mostanában. Az, amiben sötét van és vihar és sikoltás. Az, amiben kicsúszik keze szorításából a másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Amelyik mindig úgy végződött, hogy…
De ez a szörny valahogy másmilyen volt, nagyon öreg és vad, és a legveszélyesebb dolgot akarta Conortól. AZ IGAZSÁGOT.
Conor rákban szenvedő anyjával él. Rémálom gyötri, amiben kicsúszik keze szorításából egy másik kéz, akárhogy is próbálja megtartani. Aztán megjelenik egy szörny előtte, de az nem a rémálombeli szörny, nem olyan rémisztő, és három történetet mond el neki. A negyediket Conortól várja, amiben Conornak ki kell mondania az igazságot. Az igazságot, amelyben Conor ki meri és ki tudja mondani, hogy legyen már vége a szenvedésnek, legyen már vége az elhallgatásoknak, a félig kimondott mondatoknak, a vele szemben tanúsított lelkét pusztító kíméletnek.

Könyv információk:

Eredeti mű: A Monster Calls
Eredeti megjelenés éve: 2011

Vivandra, Budaörs, 2012
216 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789638883995 ·
Fordította: Szabó T. Anna ·
Illusztrálta: Jim Kay
                                (Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?
Barátnőm (Lorelle) az én kártyámra vette ki a könyvtárból és miután visszahozta olvasás után, úgy döntöttem, hogy ha már nálam van, akkor elolvasom.

(OFF: Ezzel a regénnyel bővült az a képzeletbeli lista, ami az általam javasolt iskolai kötelezőket tartalmazza.)

A történetről spoilermentesen:

A 13 éves, Conor nevű főszereplőnkhöz egy éjszaka, nem sokkal éjfél után eljön a szörny, aki egyébként a temetőben élő tiszafából változott szörnnyé. A Szörnyeteg közli, hogy 4 mese erejéig zaklatja a kisfiút, amiből hármat ő mondd Conornak, ám a negyediket már a srác fogja elmesélni. A fiú az éjszakai látogatások mellett éli a teljesen átlagos életét is: napközben iskolába jár, együtt van az édesanyjával, satöbbi.
Van benne haldoklás, megfélemlítés / bullying, szomorúság, düh, rombolás, kivetíts. Ráadásul Jim Kay B/W illusztrációi elképesztő módon passzolnak a regény stílusához és mondanivalójához.

Szerintem

Zseniális, bár elég kemény a sztorija. Engemet teljesen lekötött a történet, az illusztrációk pedig ahhoz képest, hogy fekete-fehérek nagyon részlet gazdagok, könnyedén beléjük tudtam feledkezni. A történet olyan, amin akkor is kattog az ember agya, ha éppen nem olvassa vagy már a végére ért… meg kell emészteni és fel kell dolgozni. Megkockáztatom, hogy mindenkinek más a könyv tanulsága, mondanivalója, mert mindenkinek másmilyen a szörnyetege is. Tetszett. Igazi remekmű.

Jakub Rozalski képe
(link)
Igazából amiatt vettem előre a várólistámon, mert hamarosan jön a könyvből készült, amit szeretnék megnézni. Így a könyv elolvasása után egy dologban vagyok 100 %-ig biztos: rommá fogom magam bőgni a filmen!

A nyelvezete

Gyönyörű. Tele van sötét hangulatú, ám sokatmondó mondatokkal, nagyon jó meglátásokkal, ráadásul csodás az egész felépítése is. Fontos, hogy kicsoda, mit és hogyan mondd. Ha odafigyelünk, akkor már a (magyar) címben is ott van az elrejtett üzenet.

    
– Azt mondtad, hogy gyógyító fa vagy. Akkor, gyógyíts!
Azt csinálom, felelte a szörny.



Összességében

Nem szokványos gyerekkönyv, hiszen azok általában vidámak, míg ezen ül a szomorúság, mégis odaadnám minden gyerek kezébe… meg jó pár felnőttébe is. Csak ismételni tudom önmagam: ez a sztori zseniális. Imádtam a meséket a mesében és különösen tetszett, ahogyan az álmok és rémálmok világa elkeveredett a valósággal.
Gyönyörű szép az egész: a kiadás, a szövege, a sztori, az illusztrációk. Abszolút újraolvasható, olyan könyv, amibe csak úgy belelapozgat az ember, ha a polcán meglátja. Tényleg nem egy vidám olvasmány, de a mondandója miatt érdemes odafigyelni rá és elolvasni.

Értékelés: 5*
*kedvenc lett
Ajánlom…
ha sírni akarsz;
ha van valami feldolgozni valód;
ha egy ütős sztorit keresel;
ha gyászolsz;
ha kedveled az igényes történeteket, amiket még illusztráltak is.
ha hiszel abban, hogy mindannyiunknak megvannak a magunk feldolgozhatatlannak tűnő rémálmai.

Nem ajánlom, ha nem szereted az olyan történeteket, amikben szenvednek a szereplők vagy nem bírod, amikor bőgnöd kell a történettől. 

 

Várható filmadaptáció: Szólít a szörny (2016)
(IMDb / PORT / Snitt)
Érdekel? Hogyne érdekelne! Persze abban biztos vagyok, hogy szét fogom bőgni a fejemet rajta, szóval abszolút kiesik a moziban nézés… Majd suttyomban otthon nézem meg, a szobám biztonságos falai között egyszer a távoli jövőben…

Az előzetese alapján érdemes lesz megnézni. (Linkek: Magyar előzetes, angol előzetes – két különböző!)


A könyv után legeltaláltabb karakternek a hideg, megközelíthetetlen nagymamát mondanám, akit Sigourney Weaver alakít majd. Az eredeti nyelvű trailerben (katt ide érte) Liam Neeson hangja épp olyan, amilyet a szörnynek elképzeltem (és még jobb is! KOMOLYAN, mintha a pasi néha dorombolna! Grrr…), de a magyar szinkronhangja (Csernák János) is jól hangzik, bár nem annyira szörny(es)en mély. Ha a kissrác nem bénázza el és nem lesz béna vagy karikatúraszerű a szörny megjelenítése, akkor rendben lesz a film.

Kedvcsináló idézetek:
– Bárcsak lehetett volna száz évem – mondta nagyon halkan. – Száz évem, amit mind neked adhattam volna.
tiszafa
Nem szavakkal írod az életedet. Tettekkel írod. Nem az a lényeg, hogy mit gondolsz. A lényeg az, hogy mit cselekszel.
De mi is az álom, Conor O'Malley? mondta a szörny, és lehajolt hozzá, a szemébe nézett. Ki tudja? Talán ez itt a valóság, és minden más álom.
És ha senki nem vesz észre, mondta a szörny, akkor vajon létezel-e egyáltalán?

✖ ✖ ✖ ✖ ✖ 
A képek a Pinterest táblámról származnak: Szólít a szörny
Az illusztrációk JIM KAY művei.
A Monster Calls borítók a GoodReads-en.
✖ ✖ ✖ ✖ ✖ 


9 megjegyzés:

  1. Nahát, még sose hallottam erről, de nagyon érdekesnek tűnik. Felkeltetted az érdeklődésemet. :)

    VálaszTörlés
  2. Ezzel most totálisan meggyőztèl. Eddig is gondolkodtam már a könyvön egy ideje, de az èrtèlelèsed utân biztosan el fogom olvasni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök! Szívből ajánlom, engemet nagyon elkapott magának ez a könyv! :D

      Törlés
  3. Engem is annyira meggyőztél, hogy el is határoztam, hogy megveszem a könyvet. :) Az illusztrációk miatt papírban, pedig nézegettem amazonon, hogy kindle-re olcsóbb lenne. De azt írták páran, hogy a képek miatt hagyományos könyvként érdemesebb megvenni, mert sokat adnak az élményhez. Ezt meg tudod erősíteni? Vagy cáfolni? :) Egyébként mekkorák a képek, egész oldalasak vagy kisebbek? (Ma meg akartam nézni a Libriben, de nem volt nekik.) Előre is köszi!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)) Örülök, hogy sikerült újat mutatnom, pláne ha érdekelni kezdett!

      Ez egy régi könyv, igazi ritkaság - én könyvtárból hoztam ki. Nem tudom, be lehet-e szerezni boltban vagy rendelgetni / kutatni kéne.

      Nyilván nagy élmény papírban olvasni a rengeteg illusztráció miatt, de tudod, hogy nekem alapból is a papírkönyvek felé húz a szívem. (És nem tudom, hogy néz ki a kindle példány, mennyire vannak benne a képek.)

      Ilyenek az illusztrációk benne (több is kétoldalas), hátha segítenek a döntésben:
      https://hu.pinterest.com/pin/505388389418274650/
      https://hu.pinterest.com/pin/505388389418274638/
      https://hu.pinterest.com/pin/505388389418274651/
      https://www.instagram.com/p/BI8TLy0gpQW/?taken-by=anitiger_mosolya

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm a képeket!!! Így már teljesen egyértelmű, hogy papírkönyv lesz ebből. :) A kindle verzióban is benne vannak a képek, de az nyilván nem adja ezt az élményt, mint a kétoldalasak... Hálás köszönet! :)

      Törlés
    3. Ja egyébként lehet még kapni a boltokban, csak pont abban az üzletben nem volt. :)

      Törlés
    4. Lehet, de én itt Dujv-ban jártam úgy 1 Librivel és két kisebb könyvesbolttal, hogy nem volt. (A két kisebb helyen nem is hallottak még róla. :)) Szóval ebből indultam ki.

      Törlés
  4. Köszönöm még egyszer az ajánlást, már el is olvastam!!
    http://konyv-sarok.blogspot.hu/2016/09/szolit-szorny.html

    VálaszTörlés