2020. május 16., szombat



Stéphane Garnier: Macskabölcsesség ​tiniknek | Blogturné Klub ajánló

Alcím: Gondolkodj és önállósodj úgy, mint a macskád!


Az én nevem Ziggy. Egy házimacska pedigréjével, no meg egy lábbal kevesebbel rendelkezem, emellett hatkilónyi kedvességet, szeretetet és bölcsességet bocsátok a rendelkezésetekre. Tálcán kínálom nektek tanácsaimat, melyek segítenek, hogy jól érezzétek magatokat a bőrötökben, és boldogan éljetek meg minden egyes napot!


Fülszöveg:
Ziggy, a háromlábú macska egy francia kisvárosba költözik, ahol összebarátkozik a környéken élő fiatalokkal. A tizennyolc rövidke történetben tizennyolc gyereket ismerhetünk meg, akik sorra kiöntik a szívüket Ziggynek, ő pedig egyszerű, hasznos és bölcs tanácsokat ad a kiskamaszoknak. A gyerekek hamar ráébrednek, milyen értékes a macskabölcsesség: megtudják többek között, hogyan élhetnek boldogabban, miként javíthatnak a barátaikhoz és a családjukhoz fűződő kapcsolataikon, hogyan küzdjék le a szorongást és álljanak ki magukért, valamint hogyan dolgozzanak meg a sikerért. Az üzenet egyszerű: gyerekként is élj úgy, mint a macskák – szabadon, kiegyensúlyozottan, öntudatosan és boldogan.
Stéphane Garnier, a nagy sikerű Macskabölcsesség szerzője legújabb könyvében a 9-13 éves korosztályt szólítja meg, őket hívja közös gondolkodásra és játékra.

Könyv információk:

Eredeti mű: Agir et grandir comme un chat
Eredeti megjelenés éve: 2019
Partvonal, Budapest, 2020
176 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9786156058102 ·
Fordította: Novák Petra
(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért olvastam el?

Érdekesnek tűnt egy olyan önsegítő könyv koncepciója, amiben egy háromlábú, beszélő macska segít megoldani néhány fiatal problémáját. A könyvre persze a borítója miatt figyeltem fel, mert imádom a macskákat, és ez irtó aranyos! (Érdekességként muszáj megemlítenem, hogy ennek a könyvnek van egy felnőtteknek szóló verziója is, ami szintén megjelent magyarul! A címe: Macskabölcsesség. Nem is értem, hogy kerülte el a figyelmem.)
A könyvről…

A könyv főszereplője és elbeszélője Ziggy, aki az író cicája. Franciaországban élnek, egy álmos-poros tengerparti városkában, Sanary-sur-Mer-ben, ahol mindenki imádja Ziggyt. Persze azt nem tudják, hogy a macska mindenkit megfigyel: a buszmegállóban megforduló embereket, a téren játszó gyerekeket, a tömbházak lakóit… Egy nap Ziggy úgy dönt, hogy megossza a téren játszó gyerekekkel a titkát, hogy tud beszélni, és azt a rengeteg bölcsességet, amit hosszú élete során szerzett.

A könyv tele van édes cicás, madaras illusztrációval, ezért öröm belelapozni, és emiatt szinte azonnal nekiálltam olvasni, amint megérkezett hozzám a kiadvány. Az elején megismerjük Ziggyt és az ő történetét, majd a további fejezetekben az általa megismert és felkeresett gyerekek problémáival foglalkozik 1-1 fejezet. Minden fiatal története 4 részből épül fel. Van egy felvezetés, amiben megismerjük a gyereket és a körülményeit Ziggy elbeszélésében, aztán jön a néhány oldalas történet, ahol Ziggy beszélget a gondjairól a problémás fiatallal, tanácsokat ad neki, segít neki másképp látni a dolgokat vagy csak egyszerűen biztatja. A rövid, pozitívan záruló történet után egy „Miau a lényeg?” egyoldalas összefoglaló jön arról, hogy kezelik a macskák a problémákat, és hogyan viselkednek, illetve, hogy mit kellene tőlük átvennünk a saját lelki békénk érdekében. Az utolsó rész egy vagy két oldalnyi „Gondolkodj macska módra!” kérdéssor, amire őszintén kell felelni önmagunk (és a gondjaink) jobb megismerése érdekében, ezeket pedig Ziggy ösztönző szavai zárják.


„Álmodjatok bátran, és higgyétek, hogy bármi lehetséges, hiszen így épül a jövő.”


Szerintem…

A szerző és a macskája, Ziggy
Ahogy már említettem, elkerülte a figyelmem a könyv felnőtteknek írt verziója, viszont örülök, hogy a tiniknek szólót elolvastam, mert emlékszem, hogy mennyire szerettem tinikoromban mindenféle humoros önsegítő és problémamegoldásban tanácsokat adó kiadványokat olvasgatni. Nos, ez éppen olyan, csak az elbeszélő egy kedves, aranyos macska. Ziggy szuper főszereplő, ráadásul nagyon okosan vezeti rá a gyerekeket a jó megoldásokra. Szerettem a történeteket sokszínűségét is, ugyanis 17 gyerek eltérő problémáinak a megoldására kerül sor a könyvben. Ezek között akadnak olyanok, akik rendszeresen hazudoznak, morognak, hogy nem bíznak benne a szülei, kevés az önbizalmuk, félnek új barátokat szerezni, nem állnak ki a véleményük mellett, nem tudnak nemet mondani az őket kihasználóknak, telefonmániások, szerelmesek, rossz testvérek vagy csak simán úgy érzik, hogy nincsenek megelégedve a jelenbéli helyzetükkel. És ez a sokat megélt és sokat látott, tapasztalt macska mindannyiuknak segít a maga biztató, szerény módján.


Azt hiszem, nagyon jó témákkal foglalkozik ez a könyv, mert a legtöbb fiatalnak meg kell tanulnia, hogy hogyan nyithat új emberek felé, hogyan keltheti fel a kiszemeltje figyelmét, hogyan érheti el a vágyait, hogyan élhet túl egy órai előadást, hogyan értheti el, hogy megbízzanak benne a szülei, hogyan kell a konfliktusokat jól kezelni, hogyan kell a mostohaszülőket elfogadni, hogyan kell befogadni az új gyereket vagy hogyan kell egymást támogató jó testvérekké válnunk. Mindegyik történet csupán néhány oldalas, de egyszerűek, érthetőek és tele vannak jó tanácsokkal. Nálam bónusz pontot ért, hogy nem csak érthető és szerethető, de humoros is Ziggy!

Összességében

Nekem tetszett ez a sok, rövid, bátorító történet, és nagyon szimpatikusnak találtam Ziggyt meg az általa segített fiatalokat. Eléggé kinőttem már a célközönségből, és bánom, hogy nem fiatalkoromban találkoztam ezzel a macskával. Tudom, hogy fiatal Anita imádta volna a „Miau a lényeg?” részeket, míg engem elsőre elképesztett a Miau/Mi…? szójáték… A kedvencem egyértelműen Florian része volt, aki unta már, hogy mindig kap valakit a nyakába, aki vigyáz rá, de Ziggy segítségével szépen lassan elérte, hogy a szülei észrevegyék, hogy megváltozott, és megbízhatóvá, felelősségteljessé vált.

Értékelés: 4,5

Kinek ajánlom?
Macskaimádó, illetve problémás fiataloknak. (De igazából egy nem macskaimádó fiatal számára is értékes, hasznos olvasmány lehet, mert nagyon jó témakörökkel foglalkozik Ziggy.)

Az író cicája a könyvekkel:

Kedvcsináló idézetek:
Drága fiatal barátaim! Szeretlek benneteket! Mégpedig azért, mert ti vagytok a holnap felnőttei. Ti fogjátok felépíteni a jövő világát.
MIAU A LÉNYEG?
A macskát nem érdekli, mit gondolnak róla mások.
A macska elfogadja és szereti önmagát olyannak, amilyen.
Ha mást mutatsz, mint aki vagy, ha igazodni próbálsz mindenhez és mindenkihez, akkor könnyen elfelejted, ki is vagy valójában. Ha mindig azzal vagy elfoglalva, ki mit gondol rólad, olyan dolgokat is megteszel, amiket magadtól nem tennél. Így nem jut időd arra, amit szeretsz, és nem mutathatod meg, milyen vagy valójában. Mások véleménye nem számít, egyedül az, hogy hű legyél önmagadhoz, és mindig azzal foglalkozz, amit szeretsz, ami érdekel, és ami örömöt okoz. Miért öltenél magadra jelmezt, ha a saját ruhád áll a legjobban neked?
„Az ember értékét mindig az határozza meg, mennyire tesz boldoggá másokat.” - Garfield

◈ ◈ ◈ ◈ ◈
Képek: Random Pictures Pinterest tábla
◈ ◈ ◈ ◈ ◈

Legújabb blogturnénkban egy Ziggy nevű macskát ismerhetünk meg, aki a környéken élő fiataloknak ad értékes tanácsokat, amelyekkel segít nekik továbblépni a problémáikban. Tartsatok velünk, és ismerjétek meg Ziggy barátait, hallgassátok meg a háromlábú macska életvezetési tanácsait, de ne felejtsetek el játszani se! A blogturné végén egy szerencsés olvasónk a Partvonal kiadó jóvoltából megnyerheti a Macskabölcsesség tiniknek könyvet!

  
Nyereményjáték:

Mindannyian ismerünk híres macskákat könyvekből, filmekből, képregényekből. Ezúttal az lesz a feladatotok, hogy az egyes állomásokon található képekről kitaláljátok a nevüket, és beírjátok azt a rafflecopter megfelelő rubrikájába!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
  
BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

05/18 - Könyv és más
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése