Leiner Laura: Útvesztő (SzJG 7.)

„Én már tudom, hogy milyen szakra fogsz végül jelentkezni, de nem mondom el neked, hagyom, hogy szenvedj, kutakodj, keresgélj, és tépelődj. Nem fosztanálak meg attól, hogy világfájdalommal az arcodon járkálj és gondterhelten sóhajtozz, hiszen ez a lételemed.”

- Kinga

Előző részek: SZJG1 – SZJG2 – SZJG 3 – SZJG4 –

SZJG5 - SZJG6 – SZJG7 – SZJG8 - Kalauz

Fülszöveg:

♫

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Szeptember 1-jén Reniék immár irigyelt végzősökként lépnek be a suli épületébe, de vajon tényleg irigylésre méltó a helyzetük? Egy biztos: a legzsúfoltabb, legeseménydúsabb évnek néznek elébe, amelynek már az első fele is tele lesz óriási élményekkel (szalagavató, nagy végzős bulizások, utolsó közös szilveszter), ugyanakkor komoly buktatókkal (érettségi tárgyak kiválasztása, a felkészülés megkezdése és a nagy kérdés: a továbbtanulás).

Ám a 12/b., mint tudjuk, nem átlagos társaság: ők mindent megtesznek azért, hogy az utolsó évük valóban felejthetetlenné váljon, nemcsak önmaguk, de a Szent Johanna gimi összes tanára és diákja számára is…

♫

Eredeti megjelenés éve: 2012

Ciceró, Budapest, 2012

538 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635397907

♫

Szerintem:

♫

A leghatásosabb - aztaleborultszivarvégit – befejezés díját kapja: *dobpergés* Útvesztő! Eddig 2015 "legpofáraejtősebb" lezárása ezé a köteté, bár ez abszolút szubjektív vélemény – ugyanis engemet ritkán lehet ennyire meglepni.

Jó rész volt, tetszett. Melankolikus, vicces, aranyos és picit szomorkás ez a kötet. NAGYON nyomasztó volt visszaemlékezni erre az időszakra, mert imádtam a gimimet. Bár szerencsére erre a lótás futásra nem emlékszem, de emlékszem a nulladik órai emelt magyarokra, szomorú összeborulásokra, rémesen hajlakkos frizurára és az érzésre, hogy mennyire nem akarom, hogy vége legyen. Egyre jobban bírom Renit, illetve mindenkit imádok. Szeretnivaló kis társaság, nincsen túlromantizálva, szóval folyamatosan van okom aggódni egyesekért.

A könyv szerkesztése katasztrófa. Több, mint 500 oldal, de nagyon igénytelenre sikerült, a hibái változatosak: helyesírási hibák, elgépelések, hiányzó oldalszegélyek (keretek), „roszsz” mássalhangzó duplázások tömkelege… (Szimplán irritáló, hiszen a fiatalok fogékonyak.)

A nagy kérdés a könyv végén: és most mi a szösz lesz?!

Kedvenc: Vladár és Reni továbbtanulós beszélgetése. A feladatos borítékok.

Kedvenc szereplők: Ne vicceljünk. SOKAN!

Értékelés: 4

Bővebben (spoiler):

♫

Cortez  vs. Arnold

Tulajdonképpen elértem oda, ha kördiagramon kéne ábrázolnom, mennyire bírom a két (Reni életében) hangsúlyos fiúkaraktert, akkor az állás 90% Cortez – 10% Arnold lenne. Persze én továbbra is szeretem Arnoldot, de jobb neki így (és az olvasóknak is). Kellett ez a rész ahhoz, hogy ne sajnáljam a távozását és ne örüljek az újbóli feltűnésének. Az emberek megváltoznak és a barátságoknak sajnos nem tesz jót a külön töltött idő; azt viszont nem értem, hogy miért nem lehet a szép emlékeknél feladni?! Nagyon megfogott Reni mondata, miszerint:

„Régen volt egy barátom, aki tizedik évvégén elköltözött (…). Azóta nem hallottam róla.”

Így kell felfogni, felmelegíteni nem lehet az ilyesmit. Különösen tetszett Reni – immár második – igazán tökös kiállása, magabiztos szövege és a kifakadása. Nem hittem volna, hogy lehet jól kezelni ezt a szituációt.

Szalagavató és a továbbtanulás

Az egész téma szívás, mert az utolsó év zsúfolt és minden létfontosságúnak van beállítva, ami szépen lassan felőrli az ember idegeit. Kicsit megértettem a lázadókat is, de egészen biztosan a ráparázók táborát erősítettem.

A táncórák tetszettek, akárcsak a tánctanár. Imádtam a kis öreget, aki a 12/b osztály szabója volt és az a-sok átverését. Persze voltak sokkal apróbb, de vicces esetek: például a földrajz kiválasztása vagy a kémia – vegyész dolog.

Abszolút meglepett Vladár, de miért is múlna el év nélküle?! Amúgy személy szerint imádtam a nagy monológjait, amiket Renihez intézett. Reni elutasító magatartása idegesített, de sarokba szorított helyzetét át tudtam érezni.

A gondom ezzel a résszel csupán az, hogy készek az idegeim Zsák miatt, Ricsi miatt, Dave miatt és felsorolhatnám az összes többi gimnazistát, mert nagyon várom a történet végét és hogy mi lesz már velük.

Kicsit kilátástalan az egész most.

Kicsit féltek mindenkit.

Főleg a Ricsit. Cortezt. Renit. Emót.

Egyéb

A halloween-i buli miatt ismét esz az irigység. Annyira jó kis programjaik vannak még mindig! Kingát meg a karitatív tevékenysége az agyamra megy, pedig támogatom az ilyesmit. Engem beugratott az először hangoztatott szakkal, a második viszont nem lepett meg, ahogy az ízlése férfiak/fiúk terén sem.

(Sajnálom, de Zsolti baromságait (csajozás) nagyon nehezen viselem…)

Imádtam a ruhapróbát is. Ricsi szerelmi vallomását! Az olvasó szakkör társaságát!!! Kata jelenlétét és Kinga megdöbbenéseit. Jó rész volt, de még hozzátehettek volna 5 oldalt, amiken hatalmas kérdőjelek vannak…

Idézetek:

♫

– Hát akkor jó vásárlást – hajoltam oda hozzá, hogy adjak egy „úristen holnapig nem látlak” csókot.

– Kösz. Mindig jól sül el. Fél óra után szenvedek. Egy óra után végiggondolom az életem. Másfél óra után meg akarom ölni magam. És olyankor átmegyünk a másik üzletbe – mondta, én meg felnevettem.

– A vásárlás ilyen.

– Vetekszik azzal, amikor rád várok a könyvesboltban…- tűnődött.

– Hé, rám nem is kell sokat várni! – védtem magam azonnal.

– Persze. Nekem is ugyanolyan gyorsan elrepül az a három óra.

♫

– Jó. Szóval. Uhh. A tünetek alapján biztos, hogy… nekem… jaj. Szóval prosztatagyulladásom van – mondta ki. Én mosolyogva a szám elé kaptam a kezem, Kinga pedig lehunyt szemmel egyszerűen megfejelte a mosdó csempéjét. Egymás után háromszor.

♫

– Kinga is jön velünk, az aulában vár.

– Akkor megnyugodtam. Rendben. – Ez érdekes. A legtöbb felnőtt, ha megtudja, hogy Kinga is velünk van, megkönnyebbül és mindenre legyint. Az sem lenne hatásosabb, ha azt közölnénk, hogy két, vérszomjas pitbull vigyáz majd ránk. Nem, az kevés. De Kinga? Akkor mehetünk. Hihi.

♫

– Hé! Találtam gumikacsát. Mekkora már! – lépett ki Robi a kis medencéből, egy sárga műanyag kacsát lóbálva a kezében. Na, ekkor viszont mindannyian Zsoltira néztünk. Merthogy az ő kertjük, az ő medencéjük, és ezek szerint az ő kiskacsájuk. Ami pech, mert gyerek nincs a családjukban.

– Minden normális háztartásban van sárga gumikacsa – közölte, és valóban úgy tűnt, ennyi magyarázattal tud szolgálni.

♫

– Felmayer, Gazdag tanárnő mondta, hogy elvette a telefonod. Év végén megkapod! – folytatta Máday a szokásos reggeli monológját.

– Hogyne. Ráér – legyintett Dave.

– Mi? – fordultam hátra hozzá.

– Nyugi. A bigyóról rendeltem három műanyag iPhone-t. Azokat szedik el tőlem. Oda nem adnám az igazit.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

A képek a „Könyvek - Leiner Laura” Pinterest táblámról és az „SZJG by Leiner Laura” we<3it kollekciómból származnak.

♫ ♪ ♫ ♪ ♫

Kedvenc számom a könyvből + idézet:

♫

A teremben lévő valamennyi diák, technikus, tanár, szervező és dekoráló a kivetítő felé nézett, ahol megjelent a legelső osztályképünk, ezzel együtt pedig felcsendült a Supergrass Alright című dala.

♫

Vidéki sanzon: 5/5*** - Ma sokat nevettem ezen. Egyszer pedig még nagyon sokat fogok sírni rajta.

♫

Éppen az All The Small Things üvöltött, rengeteg diák ugrált a tánctéren, mi pedig felültünk a lelátóra.

♫

Ha a mai napot egy mondattal kéne jellemezni, akkor: „It’s raining men!”

(Ez van a könyvben, de az eredetit szeretem. :D)

♫

Érett, tizennyolc körüli fiúk, nincs ezzel semmi baj), amikor a sulirádióból felcsendült a HIM Join Me In Death című dala.

♫

A ne együnk órán, ne beszélgessünk órán, ne táncoljunk órán (Zsolti bemutatta a Waka Wakát, aminek nagy sikere volt; mondjuk, fizikán, de ez részletkérdés), ne készítsük ki a tanárokat idegileg stb. fejmosás után Haller rátért az őszi szünet programjaira.