2016. január 3., vasárnap



Dan Wells: Ruins - Romok (Részlegesek 3.)



– Mindenkinek világos, hogy ki a barát, ki az ellenség? Nehogy valaki idegességében mást lőjön le, mint kéne.
– Kira barátja az én barátom – kiáltotta Green.
– Marcus minden barátjának pedig őszinte együttérzésemet kell kifejeznem – kiáltotta Woolf. – De attól még nem lövöm le.


Fülszöveg:
A legjobb döntést a legnehezebb meghozni.

Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat.
Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre.

Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerül…
A Részlegesek sorozat befejező része epikus izgalmakat ígér, amelyben a bolygó utolsó megmaradt értelmes lényei összecsapnak egymással, hogy meghatározzák a jövőt.

Könyv információk:

Eredeti mű: Ruins
Eredeti megjelenés éve: 2014              

Fumax, 2014
438 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789639861763 ·
Fordította: Bayer Antal
A sorozat részei:


(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?

Jó ideje tologattam, de szerettem volna valami jóval zárni az évet. (Abszolút sikerült). A tologatás, halogatás oka viszont nyilvánvaló: ez volt az utolsó magyar Dan Wells regény.
Imádom az írót és alig várom, hogy mivel rukkol elő a Fumax tőle legközelebb.

Szerintem:
Bár olvasás után úgy éreztem, hogy a vége kicsit túl simán ment – jobban belegondolva ez egy nagyon kegyetlen, nagyon ijesztő, nehéz döntéseket meghozni szükséges helyzetekbe kényszerítő és durván komplikált regény volt.

A történetben mindenki kap valami kisebb-nagyobb szerepet. Van, aki azt kutatja, miért érdemes élni, mi értelme a szerelemnek és miért éri meg feláldozni az életét. Van, aki szimplán annyira vágyik, hogy a kicsinye élje túl. Van, aki szeretne szólni, hogy „Hé, nemsokára, jön a tél! Vegyetek fel téli kabátot!”, de voltak teljesen elgurult gyógyszerű, őrültek, akik szimplán legyilkoltak itt-ott pár humanoidot…

Figyelni kell, hogy az apró dolgok is értelmet. Szerettem ezt a részt olvasni, nagyon megkedveltem a karaktereket. A leginkább Marcusról és Heronról változott meg a véleményem. Marcus egy tesze-tosza szobatudósból egy tényleg vicces és szerethető, aktív karakterré nőtte ki magát. Mármint nem tudott túl sokat hozzátenni semmihez, de legalább, ha megszólalt, akkor mosolyogtam, egy jót néhány kemény helyzet közben és nem csak idegesített a jelenléte. Heron már más tészta – őt igazán a kiegészítő regénye miatt kezdtem el kedvelni, de a részben az út- és értelem keresés kifejezetten jól állt neki. (Meg marhára szórakoztatott, ahogyan Samm képtelen feldolgozni Heron mélységeit. :D)

Jó volt, nagyon jó lett az egész trilógia.

My personal problems

Akadnak kisebb-nagyobb gondjaim, miszerint MI VAN? Most akkor ki merre is járt és miért? Megpróbálnád egy USA térképen jelölni, hogy ki merre járt? Ki ne találd! El se bírom képzelni, hogy mennyire össze-vissza lenne a végeredmény!
Mi van a világ többi részével? Mennyire haltunk ki mi itt Európában? Mi lesz azokkal akik ott maradtak a khm… ott, ahonnan Samm indult ebben a részben? Szóval sok-sok mi van velük és mi lesz mindenkivel kérdés kering bennem, és nagyon szívesen olvasnám tovább.

Hiányozni fognak.

Az én kedvenceim: Samm. Kira. Marcus szövegei. Heron.

Kiver tőle a frász: Vérember meg a kopoltyúsai.

Értékelés: 5
Ajánlás:

Igazi posztapokalitikus, problémamegoldós, kemény karakterekkel tűzdelt, disztópiás regények rajongóinak. A történet néhol ijesztő, néha kétségbeejtő, néhol túl véres és néha kegyetlen, de zseniális.

Heron és Dan Wells: Isolation (#0,5)
November elején nekiestem a Részlegesek (Partials) előzmény novellájának, aminek a főszereplője - legnagyobb meglepetésemre - a számomra furcsán kettős érzetet keltő: HERON, kém modell.

Heron egy nagyon erőteljes, kitartó és ügyes karakter, ám távolságtartó, önző, agresszív és durvaságra hajlamos, ami a Részlegesek posztapokaliptikus világában nyerő, de az én kényelmes fotelemből csupán idegesítő. (Végülis néha elég nyíltan Kira ellen van, aki viszont abszolút a kedvencem.)

Dan Wells: Isolation: Miről is szól ez a pár oldal? Heron „születéséről” és kiképzéséről 2059-ben, illetve az első nagy bevetéséről 2060-ban. Durva.

Azt hiszem, Heron fantasztikus, bár eléggé ellenszenves teremtmény. Mégis neki drukkoltam és szerettem olvasni a történetét. Mindig is érdekelt, hogyan lesznek a Partialsok, milyen a kiképzésük – csak eddig kifejezetten Samm-é érdekelt volna… utólag belegondolva Heronhoz képest az övé unalmas lehetett.

Értékelés: 5/5 ☆☆☆☆☆

Kedvcsináló idézetek:
– Csak a testemen keresztül! Gyerünk, próbálják csak meg! De figyelmeztetem magukat, hogy valószínűleg sírni fogok, ha fájdalmat okoznak nekem, és emiatt majd később nagyon rosszul fogják érezni magukat.
Vinci ránézett.
– Ezt nevezi maga kemény kiállásnak?
– Így nyomom – mondta Marcus. – És még mennyi hasztalan hősködés van a tarsolyomban.

Te Kira Walker vagy. Nem azért fogod megmenteni a világot, mert te vagy a kiválasztott, hanem azért, mert meg akarod menteni, és nincs a világon még egy valaki, aki ilyen keményen dolgoznak azért, amit akar.

– Tehát őt is megcsókoltad – állapította meg Marcus. – Ez a beszélgetés kezd egyre zavarosabb és kényelmetlenebb irányt venni.
– Annyira sajnálom, Marcus. Nem tudom, mi a baj velem.
– Nincs veled semmi baj – mondta Marcus, bár érezhetően nehezére esett megtalálni a megfelelő szavakat. – Mindketten hibátlan példányok vagyunk, én sem igazán tudnék választani kettőnk közül.

☣☣☣☣☣
Képgyűjtemény a Pinteresten: Könyvek - Dan Wells.
Különböző Partials Sequence series #3 kiadások borítói a GoodReads-en!
☣☣☣☣☣

3 megjegyzés:

  1. Most meghoztad a kedvemet hozzá. Lehet, hogy én is befejezem a sorozatot :D

    VálaszTörlés
  2. Olyan ambivalens a viszonyom ezzel a sorozattal.
    a hatásodra kezdtem el olvasni, és bár látom én, hogy pörgős, és mozgalmas és minden, de nem tudott megfogni (szerintem rosszkor találkoztunk).
    Most megint felkeltetted az érdeklődésem, lehet elolvasom ezt az utolsó részt is, hátha meglesz az az isteni szikra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem az író egész stílusa, történet felépítése, kreativitása és kegyetlensége kifejezetten bejön. Imádom Dan Wells-t. :) Ha nem csúszott a trilógia, akkor lehet kár erőltetned, majd lehet úgy hozza egy hangulat és egy év alatt letudod az összes magyarul elérhető művét (mint én).
      (Igen, nálam is előfordul a "rosszul találkoztunk" -dolog... de általában hagyom pihenni azokat a sztorikat, hátha egyszer...)

      Törlés