2016. január 2., szombat



TERVEK 2016-ra: újévi fogadalmak, várólista csökkentés és mindenféle molyos, könyves kihívások


Igazából ezt a bejegyzést tegnapra terveztem, de jobb szeretek megmaradni az 1 nap = 1 poszt vonalon. A kevesebb több, én meg vérbeli minimalista vagyok. Sajnos túlzsúfolni az egyes posztokat sem szeretem, de ebbe a maiba belefért három dolog is:

- az újévi fogadalmaim,
- a várólista csökkentő listám és
- a nagyobb molyos kihívások listája, amikbe idén belevágtam.

2016 folyamán 366 napunk lesz arra, hogy kisebb-nagyobb változtatásokkal feldobjuk vagy felforgassuk az életünket. Azt hiszem, kicsit unom magamat így év elején és valami igazán extravagánsra vágyom. :D


„Nem az az élet célja, hogy sértetlenül érkezzünk meg a sírba, hanem hogy úgy csússzunk bele oldalvást, hogy közben azt kiáltjuk: Szent szar! Ez király volt!”
☆☆☆☆☆
Jelenleg így néz ki a polcom - tele az évre tervezett mindenféle könyvekkel.
Újévi fogadalmaim:

Kicsit személyesebb hangvételűre sikerült ugyan némelyik pont, de semmi vállalhatatlant nem írtam a fogadalmi listámra. Nem mondom, hogy mindegyiket sikerülni fog idén megvalósítani, de január 2-án még úgy érzem, hogy akár sikerülhetnek egytől-egyig. Akár. :) A lényeg az, hogy szerintem egy nyitott, 27 éves, értelmes, fiatal(os) felnőtt nő előtt még ott az egész élet és 366 napba simán beleférnek a következők:

A blog folytatása. (Mindenfélével, ami tavaly is volt. Pl.: Havi összesítők. Nyereményjátékok. Recenziók. Book tagek.)
Rendes munka keresése (és találása, of course)
Ha szükséges, akkor munka miatt elköltözni Dunaújvárosból
150 könyv elolvasása 2016-ban (manga / képregény nélkül)
Végre megnézni a Rocky Horror Picture Showt!
Elmenni Szimirzával a Könyvhétre!
A 2016-ban vett könyveknek minimum az 50%-át elolvasni adott évben.
TBR-jar használata. (Kis üvegcse benne könyvcímeket rejtő cetlikkel – húzol, olvasol!) Az enyém így néz ki. Még nem tettem bele mindent, csak az éves kihívások (lásd lejjebb) könyvcímeit.


eBook olvasó beszerzése
Megnézendő sorozatok: The Walking Dead 6. évad + Sherlock 4. évad + Wayward Pines összes + American Horror Story Hoteles évad
Mínusz 10 kg :)
1 színház + 1 mozi + 1 szabadtéri koncert az évben
Minimum 5 darab minimum 100 oldalas könyv elolvasása ANGOLUL
Ejtőernyőzni.
Angliai út / nyaralás
Sziklát mászni / falat mászni + ereszkedni az előbbiekről
Tetoválás
Minden elkövetkező Mini-könyvklub forduló sikeres teljesítése
Sikeres Várólista Csökkentés 2016-ban is
Minden reggel azzal ébredni, hogy az Élet szép és érdemes élni!

Várólista Csökkentés 2016 (blog / moly)

Immár harmadik éve jelentkeztem az Olvasónapló blog Várólista Csökkentésére, amit LOBO eszelt ki. A 2014-es fordulón lelkesedésemben sikerült a 24 kiválasztott könyvből 20-at elolvasom (a molyos lista, mindmáig megvan), de a 2015-ös fordulón már jóval kevesebbel sikerült teljesítenem: 24-ből 14 könyvet olvastam el (itt a molyos listám). A 2015-ös forduló könyveit a VLCS 2015 címke alatt megtalálhatjátok a blogon is (egyetlen könyvről nem lett végül blogbejegyzés – a Siló sorozat egy részéről…).

A 2016-os forduló címkéje: VLCS 2016
A Várólista csökkentés 2016 saját aloldalt is kapott. < katt >

Várólista csökkentés 2016 KÖNYVEIM


Alap lista

vs.
Alternatív lista
1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.


Várólista csökkentéses könyvek a polcomon. Nem mind van rajta, ami szerepel a listán!
MOLYOS kihívások

Fejlesszük az általános műveltséget 2016-ban is! (link)

Mivel az előző évet buktam… Erre az évre gondosabban választottam ki a 12 könyvemet, amik közül 3-at lehet cserélni, ha valami nagyon nem csúszna. Ezek közül az első 5 könyv saját, őket már előpakoltam. :))


Műveltség növelők a polcon
2016 a magánkönyvtár éve (link)

12 darab olyan könyvet kell elolvasni a kihívás teljesítéséhez, ami már a magánkönyvtáradba tartozik, de még nem olvastad. Az alaplista 12 könyve mellé lehet még 12 könyvet választani, amit elnevezel szépen alternatív listásnak és bármennyit cserélhetsz róla.
Tehát ha nincsen kedved az eredetileg eltervezettekhez, akkor akármennyit olvashatsz az alterlistádról. A lényeg, hogy előre add le és legyen meg a 12 könyv év végén.


alap:


alternatív:


Ne porosodjon! (link)

Ennek a kihívásnak az a lényege, hogy 12 darab olyan könyvet kell elolvasni, ami 2015-ben került a birtokotokba valahogyan (vásárlás, ajándék, csere, stb.). Szóval ne csak porosodjon a polcon. 
  1. Claudia Gabel – Cheryl Klam: Káprázat 
  2. David Levithan – John Green: Will & Will 
  3. Ernest Cline: Armada 
  4. Lauren Morrill: Vakrandi a végzettel 
  5. Raina Telgemeier: Drama
  6. Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Álomország 
  7. Neil Gaiman: Sandman – Az álmok fejedelme – Párák évszaka 
  8. Marie Lu: Champion – Bajnok 
  9. Roald Dahl: Danny, a szupersrác 
  10. Courtney Summers: This Is Not a Test – Éles helyzet
  11. Cassandra Clare – Maureen Johnson: A Dumort Hotel tündöklése 
  12. Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Raphael Santiago megmentése

Szóval azért elég egysíkúak lettek a listáim, de szerintem az a tuti, ha bebiztosítok egy-egy könyvet azzal, hogy több kihíváshoz is beválasztom. Így nyilván nagyokat lehet bukni, de nem igazán izgat, hiszen mindegyik kihívás csupán játék. Nem megy vérre és nem jön belém rúgni egyetlen kihívás gazda sem, ha nem teljesítem év végéig a kihívását. (UGYE? :P)

☆☆☆☆☆
Köszönöm a figyelmet! =^.^=
Jó olvasást 2016-ban is!
☆☆☆☆☆

6 megjegyzés:

  1. Jó kis összegzés! :) A jar szuper, szerintem én is be fogok egy ilyet újítani. :) Fforde melyik könyve van a polcodon, nem látom a címét. :( BÚÉK!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fforde előző évi elmaradásként maradt a polcon. :) :) de vannak az összesített képen folytatások, könyvtáriak, minden, ami a listák mellett elfért. :)

      Hajrá a JARhoz! BUÉK! :)

      Törlés
  2. Sok sikert a fogadalmak betartásához! :) Könyvhétre én is tervezek elmenni, majd meglátjuk, hogy összejön e :D ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem sikerülni fog! :)) Tavaly voltam először és elég nagy élmény volt. ^^

      Törlés
  3. Sok sikert a fogadalmakhoz. És majd kérünk beszámolót az ejtőernyőzésről, nekem tavaly volt ez a fogadalmam és imádtam!:)
    És a JAR-os megoldáson már én is gondolkoztam egy ideje, lehet kipróbálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Féltem, hogy túúúúúl extravagáns, de egyszer élünk*. ^^
      A JAR megoldás megvalósítása nálam mindig azon csúszott el, hogy elkezdtem írni a cetliket, aztán kedvet kaptam 1-1 könyvhöz és buktam az egészet, mert leültem olvasni. :))

      (*Vicceltem, hiszek a reinkarnációban. :D)

      Törlés