2016. augusztus 2., kedd



AniTiger & a 12 napos blogger kihívás | 1. nap


(Ezt a rovatot a „kihívás 12 nap” címke alatt lehet megtalálni.)

Találtam egy 12 napos blogger kihívást BacchanteBlues blogján, aminek van egy molyos kihívás verziója is. (ITT) A 12 napos blogger kihívás lényege annyi, hogy 12 napig minden nap posztolni kell egy rövid, de annál tartalmasabb bejegyzést a blogra különféle feltételek / feladatok alapján. Nem ígérem, hogy 12 egymást követő nap fognak felkerülni a bejegyzések, mert „néha” szeretnék másról is írni – teszem azt könyvekről? (Ez egy könyves blog, ugye… Sajnálom, ha ezt most tudtad meg, de ez van.)


❖❖❖❖❖
1. NAP | – Miért írsz blogot? + 5 random tény rólad

Szerintem már elég sokszor elmeséltem a saját „Miért…?”-emet, de talán nem árt meg az ismétlés… Eleinte csak amiatt írtam, hogy egy zárt fórum közösségét szórakoztassam a morcos-vidám értékeléseimmel, illetve hogy emlékezzek az egyes regényekre, a szereplőkre, a cselekményekre és persze arra is, hogy tetszett vagy nem tetszett. Aztán létrehoztam ezt a blogot, ami segített kilépegetni a komfortzónámból és amit imádok a bannerjétől az alján lévő creditig.
Azért írom a blogomat, mert nagyon szeretem írni. Élvezem a bejegyzések megírását, a könyvek elolvasását, a folyamatosan változó repertoárt, az új megjelenések figyelését, a képek keresgélését, mindent.

(Folyt. lejjebb!)
5 random tény rólam:

1) Én a költő!
Egyszer régen elhittem, hogy híres költő leszek, ha nagy leszek. :)) (Tudjátok: Ady Endre, Petőfi Sándor, Sötétlelkű Angyal… totál illettem az irodalmi miliőbe. :’D)


2) Animáció-mánia
Általában South Park-ra, Family Guy-ra vagy Archer-re szeretek elaludni és SpongyaBob Kockanadrágra ébredni. (Vagy Agymenőkre, ha 9-re megyek dolgozni és nem 8-ra… vagy Bob's Burgerre hétvégén.) ~ a Comedy Central nem fizetett hirdetését  olvashattad

3) Elveszett felnőtt
Már nagy vagyok, de még mindig nincs elképzelésem se arról, hogy „mi leszek, ha nagy leszek”. Mármint még van 50-55 évem, ha mázlim van, de én csak „létezem” - tervek nélkül. :D Jó lenne előre tudni a forgatókönyvet, hogy néha beleleshessek, hogy mi jön?


4) Mikor is kezdjem el?
IMÁDOM, ha rend van és ide-oda pakolászni, rendet rakni is nagyon szeretek, ha belevágok, alig bírom abbahagyni, de nekiállni?!
Amúgy a legtöbb dologgal így vagyok…
Például:
Mire elkezdenék sütni (süti bekeverése, ízesítése + 20-25 perc sütés), addigra elment fél nap pepecseléssel, amit „előmunkálatnak” nevezek, de tudom, hogy nem az. Ha lenne kihez (és itt minimum egy humoros, bolondos Nagy Ő-re gondolok), lehet, hogy már holnap hozzámennék Vegasban, de jelenleg a pasizástól is kiver a víz… :P

5) Jutna is, maradna is
"Ha megijeszt téged,
akkor talán ideje kipróbálnod."
Ha most hirtelen nyernék néhány milliárdot, akkor varratnék pár tetkót, kiosztanám a családnak az általuk választott helyre a nyaralást, elmennék pár érdekes földrészt körbejárni egyedül…, bár Japán szigorúan csak Jeffivel jöhet szóba, Szimirza meg választhatna, hogy egy-egy helyre vagy mindenhova jön velem, hogy ne legyek egyedül. ;)) Letudnám az összes vágyott mániámat, vagyis a különféle extrém sportokat (tandemugrás, snowboarding, sziklamászás, búvárkodás, aszfaltszánkó, bázisugrás, rafting, kitesurf, sárkányrepülés, siklóernyőzés, wakeboard, egy „via ferrata” megtétele, stb.). Közben valószínűleg bejárnám a világ összes vidámparkját és kipróbálnék minden beteg objektumot bennük. :’)
Persze mindezt munka mellett, vagyis szabi közben, hétvégén, technikai szünetben intézve, hogy ki ne rúgjanak. :] Megoldjuk, megoldjuk.

❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
❖❖❖❖❖


5 megjegyzés:

  1. Ezzel a süti sütéssel meg a rendrakással én is ugyanígy vagyok!!! Nem is a sütés a baj, hanem az a rengeteg előkészület. Összességében iszonyat sok idő megy el vele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...főleg, ha még pepecselsz is. :D Továbbá, ha úgy kezded, hogy belenézve a szakácskönyve olyan tetszik meg, amihez boltba is kell menned... :D

      Törlés
    2. hát igen, a bolt, azt sose úszom meg. :S

      Törlés
  2. De jó ez a kihívás! :) (énisénis :D)
    Az 'elveszett felnőtt"-ség ismerős, én is talán pár éve szűkítettem le egy szakmára, hogy mi is az ahol az elememben lehetnék. :) Sosincs késő rájönni, mihez van igazán kedved, milyen munkához, élethez! A bakancslistád is nagyon tetszik - extrém, hajrá a teljesítéséhez! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)) Jó tudni, hogy az eset nem egyedi! ^.^ (Én szakterületre bontottam le, de az még így is elég tág: "kommunikáció emberekkel, illetve az informálásuk" - a szakmára lebontás meg jelenleg nem esedékes. :))

      Törlés