2016. szeptember 17., szombat



Darren Shan: Zom-B ​Alvilág (Zom-B 2.)



Nem mondanám, hogy így képzeltem a jövőmet, amikor még suliba jártam. Sose voltak nagy terveim a karriert illetően, de az emberevés még a legtávolabbi céljaim között sem szerepelt.


Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Emberséges tudsz-e maradni, ha már szörnyeteggé váltál?
Szembe tudsz-e nézni a jelennel, ha a múlt foglya vagy?
Kihez fordulhatsz segítségül egy valóságos rémálomban?
B Smith számára a halállal semmi nem ér véget.

B egy zombi. Mégsem hasonít azokhoz az élőholtakhoz, akiknek leállt az agyműködése. Rajta kívül akad még néhány áldozat, aki szintén túlélte a zombivá alakulást, és magát zombifőnek nevezi. Miközben a világban elszabadult a pokol, és őrült agyvelőzabálók népesítik be a városokat, a kormány a zombifőket használja fel a harcban. Nem túl szívderítő kilátások! B kezdetben örül, hogy kegyetlen halála után újjáéledt, aztán apránként ráébred, nem járt jól azzal, hogy visszanyerte a tudatát.

Könyv információk:

Eredeti mű: Zom-B Underground
Eredeti megjelenés éve: 2013

Móra, Budapest, 2015
224 oldal · 
ISBN: 9789634150190 ·
Fordította: Magyari Andrea ·
Illusztrálta: Varren Pleece
Sorozat részei:

1. Zom-B (angol)
3. Zom-B Város
4. Zom-B Angels
5. Zom-B Baby
6. Zom-B Gladiator
7. Zom-B Mission
7,5. Zom-B Circus
8. Zom-B Clans
9. Zom-B Family
10. Zom-B Bride
11. Zom-B Fugitive
12. Zom-B Goddess

(befejezett)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?

Szeretem a zombis történeteket, ráadásul Darren Shan az egyik kedvenc íróm. A sorozatot angolul kezdtem el, mert kilátástalannak láttam a magyar kiadást, de a Móra kiadónak sikerült meglepnie.


Szerintem

Egészen érdekes ez a folytatás, mert bár már másodszor találkozom zombi szemszögű történettel – az első a Kiéhezettek volt! – mégis egy egészen új perspektívát kaptam. Az, hogy B Smith zombiként öntudatra ébred és a lukas mellkasával funkcionál (ugyanis kitépték a szívét) nagyon, nagyon meredek!
A történet elég felkavaró és elég sok témát igyekszik feldolgozni (lét-elemzés, élet-elemzés, emberi jogok, embertelenség, szörny-lét, satöbbi), de engemet a főszereplő lepett meg a legjobban: bevallom, nem vártam volna ennyi mélységet B-től. Kedveltem ezt a makacs dögöt, kedveltem a merengéseit, a felzúdulásait a jogainak a hiánya miatt. Aggódtam, hogy kinyírják végül…

A történetben minden benne volt, ami egy izgalmas zombis könyvhöz kell: váratlan fordulatok tömkelege, bajtársiasság és egymás ellen fordulás, őrület, katonák, orvosok, kutatók, bizalmatlanság, felbukkanó „régi” ismerős, zombi támadás, elzárt és „biztonságosnak” mondott hely. Meg a zombifők…?!

Vicces volt ez a „zombifő” téma, bár kíváncsi lennék arra, hogy a doktor mit is kutatott, mire sikerült rájönnie. Meg a szörny bohócra is… De komolyan, az mi a recefice volt? Rémálmaim voltak Mr. Dowling-tól!

A folytatás…

Tuti, hogy továbbhaladok a sorozattal, mert érdekel, mi lett B Smith-tel és hova lépett le Dühöngő! Remélem, találkozunk még vele – hiába volt egy igen agresszív és zárkózott mellékszereplő, látok benne némi potenciált.

Összességében

Szeretem Shan bácsi átgondoltságát, hogy kitalál egy sztorit és/vagy világot, aztán az utolsó szívdobbanásig, az utolsó szürke trutymóig vagy hat számjegyű kódig kitalálja, felépíti. Nincsenek magyarázat nélkül maradt dolgok, következmény nélkül maradt tettek és lecsapatlan labdák, hanem az elejétől a végéig összeszedett és logikus minden. Totál profi, imádom! 

Maga a sztori inkább érdekes, mint nagy durranás, de én jól szórakoztam rajta. Gusztustalan? Igen. Iszonytató dolgokat tud kitalálni az író és mindig képes meglepni a bizarr csavarjaival. 
A nyelvváltást nem éreztem zavarónak, mert a magyar fordítás nagyon jó, abszolút átjön a sztori így is.

Értékelés: 4,5


Ajánlom, ha… bírod a zombis sztorikat és az olyan könyveket, amikben tizenévesek igyekeznek túlélni a világvégét, beilleszkedni az új világrendbe és összebarátkozni a többi „túlélővel”.

Nem ajánlom, ha… nem bírod az agresszív szereplőket, a megfélemlítést, a horrort, a bántalmazást, a zombikat és/vagy a zombi főszereplőket.

Kedvcsináló idézetek:
– Egyszer volt, hol nem volt, egy icipici házikó, icipici házikóban icipici ágyikó – éneklem kissé hamisan a tükörképemnek. – Ottan élt, éldegélt, az icipici B Smith lány, de a szívét már kitépték, s zombi lett a kisleány.
Jó, meghaltam, de röhögni azért még lehet, nem? Főleg, ha bőgni már úgysem tud az ember.
Néhányan dühös pillantásokat küldenek felém, haragszanak, amiért eszükbe juttattam, hogy végső soron mind rabok vagyunk, kitéve a fogvatartóink kénye-kedvének. És, még ha emberségesen bánnak is velünk, nem vagyunk emberek.
Jogaik? – mondja ingerülten Josh. – Jogaik csak az élő embereknek vannak, ők pedig nem élnek, legalábbis nem igazán. És te sem. Egy újjáéledt szörnyszülött vagy, semmi több, az élő emberek elrettennének tőled, és ha nem etetnénk, nagyon hamar megint kíméletlen fenevad válna belőled. Azért tartunk itt, mert szükségünk van rád, de jogaid, azok nincsenek. A jogaidat elvesztetted, amikor meghaltál, és gyilkos lett belőled.

☣ ☣ ☣ ☣ ☣
Képgyűjtemény a Pinteresten: Theme - Zombie.
Különböző Zom-B (Zom-B #2) kiadások borítói a GoodReads-en!
☣ ☣ ☣ ☣ ☣


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése