2017. június 28., szerda



A varázslók – rendhagyó könyvajánló!


 
Mini-könyvklub 7. felvonás: fantasy
A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.


– Azért jöttetek, hogy megmentsetek minket. Azért jöttél, hogy a királyunk légy. De árulj el nekem valamit, Quentin! Hogy is remélheted, hogy megmentesz minket, amikor még saját magadat sem tudod megmenteni?


Fülszöveg:
 
A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.

Könyv információk:

Eredeti mű: The Magicians
Eredeti megjelenés éve: 2009

Agave Könyvek, Budapest, 2015
442 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9786155522536 ·
Fordította: Sámi László
A trilógia részei:

2. A varázslókirály
3. A varázsló birodalma
(BEFEJEZETT)

(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Újraolvasás (2015 vs. 2017)

Korábban már írtam a blogon < Lev Grossman: A varázslók > című könyvéről, amit elérhettek a címére kattintva. Először 2015 augusztusában olvastam a regényt, aztán ismét kézbe kellett vennem a Mini-Könyvklub miatt, mert kellett egy újraolvasás és egy új poszt a könyvklubhoz. Így született meg ez a bejegyzésem, de úgy döntöttem, hogy némi extra tartalmat is viszek a posztba – hogy ne csak ismételjem önmagam -, ezért ledaráltam a könyvből készült sorozat ELSŐ ÉVADÁT!


SOROZAT: The Magicians (2015 - )
/Snitt.hu – 77%, IMDb.com 7,5/10/

Le kell, hogy szögezzem már az elején: ÉN IMÁDTAM A KÖNYVET!
…aztán megnéztem az első évadot és rádöbbentem, hogy az író még nagyobbat alkotott a forgatókönyvvel – ugyanis ő is segített az írásában -, mint magával a regénnyel! Egy elképesztően szellemes, jól castingolt szereplőgárdát kaptam, egytől-egyig egyedi és igazán jól eltalált karakterekkel – plusz maga a sztori is sokkal fordulatosabb, izgalmasabb, mint a könyvben. Az események jobban pörögnek, iszonyat jó a látványvilága az egésznek, ráadásul zseniálisak a könyvben nem is létező részek vagy máshogy behívott szálak / személyek! 
Én lepadlóztam az első pár rész után, aztán szinte orrvérzésig függtem a sorozaton, miközben olvasgattam a könyvet. Ami egyébként LÉNYEGESEN eltér a sorozattól, ezért az első évad utolsó részével megvártam, míg befejeztem az első rész olvasását.

Adaptáció: 5/2 ☆☆

SPOILER!!!

Mivel jócskán eltér egymástól a két történet, ezért adaptációnak ROSSZ a tévésorozat – hiába frenetikus -, ugyanis például akadnak szereplők és jelenetek, amik egyáltalán nincsenek benne a könyvben vagy totál más szerepet kaptak. A leglényegtelenebb szereplő Richard, aki a könyvben segít a fiataloknak Filloryban levadászni a Bestiát, míg a könyvben egy titkos szektát vezet, ahol kamu-boszik állnak össze Juliával, hogy megidézzenek valami istennőt. Apropó, Julia tevékenyen részt vesz a sorozatban, míg a könyvben összesen három röpke rész jut neki: egyszer, amikor megbukik az iskola tesztjén, másodszor, amikor megtudja Q-tól, hogy tényleg nem hallucinált és harmadszor, amikor Fillory egyik királynője. (Szép nagy bakugrások, mi?)

A sorozatban egyáltalán nem végeznek a sulival, hanem minden kalandjukat tanulóként élik meg. Penny nem tűnik el sok időre, hanem végig jelentős részét alkotja a történetnek, aminek én külön örültem, ugyanis az őt alakító Arjun Gupta ELKÉPESZTŐ mimikával rendelkezik és egy totál vagány szerepet hozott ki a könyvbéli nyomingerből! (Sajnos a csaja Kady (Jade Tailor) csupán a sorozatban létezik, ami kár, mert iszonyatosan király párost alkotnak és van egy elképesztő háttérsztorija is a csajszinak.)

A másik kedvencem a sorozatból Eliot – bár őt imádtam a könyvben is -, akit Hale Appleman olyan fenomenálisan alakít, hogy legszívesebben most azonnal hozzámennék… és nem érdekel, hogy meleg, sőt felesége is van. (Hagyjuk, hogy ezt hogyan kivitelezte. Ha érdekel, akkor sasoljátok meg a sorozatot!)

  (…spoiler vége.)

HUMOR?

Mind a könyvnek, mind a sorozatnak NAGYON BETEG és felnőttes humora van (hogy másról ne is beszéljünk), szóval én semmiképpen nem ajánlanám 16 éven aluliaknak ezt a történetet se könyvben, se tévésorozatban.

Aki szereti a fekete humort, a szexszel viccelődést, az alpáriságot vagy a morbid szóvicceket, nagy örömét leli a SOROZATBAN. A könyvben is akadnak poénos dolgok / témák, de azok annyira nem jöttek át. Sokkal, de sokkal jobban szórakoztam a sorozaton. (KÉT KEDVENC poénom angolul, avagy 1) hogyan szívjuk egy gondolatolvasó vérét és 2) hogyan szúrjunk ki valakivel, aki tényleg nem bírja Taylor Swiftet.)

DE! (…és ismét egy kis spoiler…)

Tényleg csak idősebbeknek javaslom, mert igenis dugnak benne a rókák, akad benne szexmágia, megisszák a varázsakármi spermáját a szupererőért, frankón édeshármasoznak benne, szerepelnek benne meleg szerelmesek, levitálós szex is akad a sorozatban, de még pedofil szál is van.
  (…spoiler vége.)
                    
Összességében a könyvről

Egy hangulatos, egyedi történet, ami kizárólag az igazi, türelmes fantasy-rajongók fognak élvezni, főleg azok, akik imádják a hosszadalmas (néhol szájbarágós) magyarázatokat és a nagyon összerakott történeteket, amikben több oldalon keresztül vesézik ki a legkisebb dolgokat is – legyen szó akár egy szereplő kinézetéről vagy érzéseiről, akár egy táj vagy iskolarendszer bemutatásáról!

Miért ajánlom, miért szerettem mégis?

Bár néha zsibbasztott Q útkeresése és folyamatos elégedetlenkedése, boldogtalansága, mégis kedveltem őt. Néha talán irigyeltem is, hiszen ő az a GEEK, aki lenni szeretnék: egy mázlista, aki idősebb korában végre eljut oda, abba a fantáziavilágba, ahova mindig szeretett volna. És nem ábrándul ki belőle, ha tudja is, hogy iszonyat nagy szívás ott lenni, ha tudja, hogy életveszélyes a varázslat, Fillory földje és minden, amire vágyott.


A legtöbb diáktársához hasonlóan, Quentin is még az általánosban kiolvasta a Fillory-könyveket. Ám a többséggel – köztük Jamesszel és Juliával – ellentétben ő sosem tudott teljesen megfeledkezni róluk. Hozzájuk fordult, amikor úgy érezte, nem képes megbirkózni a „való világgal”, ami – mi tagadás – igen gyakran megesett.


Bár nem 100 %-osan rajongtam érte, mert több kedvenc fantasymből lopott – építkezett… mondjuk ezeket nyíltan fel is vállalta a könyv írója. Ugyanakkor a jó dolgokat gyűjtötte be, felturbózta és beszippantott a világ, amit kaptam. A Varázskapu Egyetem, Semfölde, Fillory… Nagy valószínűséggel sosem jönnék haza, ha egyszer Semföldére keveredhetnék – és ha egy könyv miatt így gondolkodom, akkor az megérdemli az 5 csillagot*.

*(Ettől függetlenül a kedvenc szereplőim – Eliot, Penny - jóval királyabbak a tévésorozatban, ezért nálam azé a csillag az általam a könyvnek és a sorozatnak ítélt 5-ösök felett.)

OFF:

Örülnék, ha végre felbukkanna valaki az életemben, akinek szintén a szívébe lopta magát ez a túlírt, ám abszolút fantasztikus és egyedi hangvételű, sötét fantasy. De úgy érzem, hogy még várat magára, amíg felfigyel rá egy nagyon szűk réteg Magyarországon. (Tulajdonképpen ezért is örülnék, ha a sorozatnak nekiállnának néhányan a mini-könyvklubból. :) Talán meglágyítaná a sorozatbéli Penny a kérges kis szívüket! ;))


Kedvcsináló idézetek:
Quentin pontosan tudta, hogy valójában nem boldog. De miért nem? Pedig kínos alapossággal begyűjtötte a boldogság minden létező kellékét. Elvégezte az összes szükséges rituálét, kimondta a varázssavakat, meggyújtotta a gyertyákat, meghozta az áldozatokat. Ám a boldogság akár valami engedetlen szellem, mégsem volt hajlandó eljönni hozzá.
– A legtöbb ember nem fogékony a varázslásra. Ők egy üres és sivár világban élnek. Unják az életüket, és ez ellen az égvilágon semmit nem tehetnek. Elevenen felfalja őket a vágyakozás, és már jóval a haláluk előtt megszűnnek létezni.
– Figyu, nem akarom olyasmibe ütni az orrom, ami nem rám tartozik – kezdte Quentin –, de feltételezem, valami titkos mágikus úton ártalmatlanítod ennek a sok ciginek az egészségre gyakorolt káros hatását. Jól sejtem?
– Kedves tőled, hogy kérdezed. Négyhetente feláldozok egy szűz diáklányt a telihold fényénél egy ezüstszikével, amelyet svájci albínók készítettek. Akik szintén szüzek, természetesen. Az tüstént kitakarítja szegény kis tüdőmet.

❖❖❖❖❖
A képek a Pinterest tábláimról származnak: 
The Magicians kiadások a GoodReadsen.
❖❖❖❖❖


6 megjegyzés:

  1. Nekiálltam a sorozatnak! De azt hiszem még kicsit ülepednie kell a dolognak, mert már az első részt sem tudtam végignézni :(

    VálaszTörlés
  2. Vegazusnál láttam a sorozat előzetesét, és az alapján érdekesnek tűnt a sorozat, meg te is írod, hogy imádtad, ezért előbb-utóbb én is biztos elkezdem majd nézni. Csak most még várok vele egy kicsit. Amíg el nem felejtem a könyvet. :D De szenya vagyok, jobb is, ha megyek aludni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ezen jót nevettem! :D :D
      Én is halogattam eddig csak a sorozat nézését, pedig tényleg nagyon felkeltette az érdeklődésemet az előzetes nekem is. De szerintem max. pár nap és tényleg elkezdem! :)
      AniTiger: jók ezek a képek, amiket beválogattál a sorozatból, tényleg poénosnak tűnik! :)

      Törlés
    2. wmagda, a sorozatnak igazából 2 évvel a könyv után álltam neki. Mondjuk én nem nagyon felejtettem el a könyvet, nem sikerült. :D Azért, ha nekiállsz, majd meséld el, hogy tetszik!

      Vegazus: Köszönöm! ^^ Én nagyokat röhögtem Penny és Q párosán, folyton egymás vérét szívják.

      Törlés
    3. Jelentem, hogy tegnap este megnéztem az első két részt. Nekem eddig tetszik, bár a könyvet csak nyomokban tartalmazza. :) De talán jobb is így. :D Ja és meglepő volt, hogy az első részben gyakorlatilag le is nyomják a regény harmadát. :) Számomra ez is mutatja, hogy milyen lassú sodrású a könyv, de persze a háttérinformációk még nem kerültek elő a sorozatban, gondolom azt majd fokozatosan adagolják.

      Törlés