2021. március 17., szerda



Aleksandr Voinov: Dark ​Soul - Sötét lélek (Sötét lélek 1-3.) | Blogturné Klub ajánló

  

18+ OLVASMÁNY

 

 

Olyan könnyű lenne csókkal gyógyítani. Vagy harapással, dugással. Elfeledtetni Silvióval – talán idővel és türelemmel – azt a másik férfit.

Stefanónak fogalma sem volt róla, hová vezet ez. Még mindig felfoghatatlanul nagy volt a veszély. Megcsalná a feleségét, akit szeret, és lefeküdne egy férfival, eleget téve az egész életében titkolt vágyának.

 




A szeretet még a legsötétebb lelket is megvilágítja.

Stefano Marino teljes jogú maffiatag, boldog házasságban élő maffiafőnök a nyugati partvidékről, aki keletre utazik, hogy kivárja a család egyik fejedelmének halálát. Az összes öreg róka összegyűlik – nyilván köröznek a cápák, ha vér van a vízben –, ám akad egy új arc is, aki felkelti Stefano figyelmét.

Silvio „Barracuda” Spadaro a nyugdíjba vonult consigliere testőre. A fiatal gyilkos alvilági családjában főbenjáró bűnnek számít melegnek lenni, de ő sohasem törődött különösebben a szabályokkal.

Fekete szemét rászegezi Stefanóra, olyan érzéseket keltve ezáltal az idősebb maffiózóban, amiket egész életében igyekezett elnyomni. Stefano akármennyire is tiltakozik, amikor az orosz maffia behatol a felségterületére, és segítségkérésre kényszerül, a consigliere olyan árat kér, aminek következtében még egyszer szembe kell néznie Silvióval – és a legsötétebb vágyaival.

Ám már Silvio puszta közelsége is tönkreteheti mindazt, ami fontos Stefanónak: a maffián belüli helyzetét, az emberei iránta érzett tiszteletét és végül, de nem utolsósorban a házasságát is.

Stefanónak az üzleti ügyeiben is súlyos döntést kell hoznia: vagy harcol és kockára tesz mindent, vagy elmenekülve megvédi magát és azokat, akiket szeret.

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Dark Soul (3-volume edition)

Eredeti megjelenés éve: 2012

Könyvmolyképző, Szeged, 2021

400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635613311

Fordította: Sándor Alexandra Valéria

WEBSHOP

BELEOLVASÓ

MOLY

GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miről szól a regény…?

 

Adott egy harmincas maffiafőnök – Stefano Marino -, aki nem csak jól néz ki, de szépséges felesége és jól menő érdekeltségei is vannak a nyugati parton. Amikor egy temetésen megjelenik Olaszországból Gianbattista Falchi „védence”, a sicarioként dolgozó Silvio Spadaro, akkor Stefano képtelen levenni a fiúról a tekintetét. Stefano igazán szereti a feleségét, de régóta küzd a saját vágyaival, és a huszonéves fiú teljesen kisajátítja a gondolatait. Habár Silviot eléggé megkínozzák a testőrével, amikor éjjel megpróbál besurrani a férfihoz, később mégis őt küldi Falchi Amerikába, hogy Stefano segítségére legyen... A fiatal maffiafőnöknek egyszerre kell megküzdenie az árulókkal, az ellenséges oroszokkal, a feleségéhez való hűségével és a fiú iránti vágyaival.

 

Szerintem…

 

Rendkívül tabudöntögető iromány, de nem is vártam mást, hiszen a kiadó Rázós könyvek sorozatában jelent meg. Ez egy férfiak közti szerelemmel  (is) foglalkozó regény, amiben a BDSM központi szerepet játszik, de amikor taburól beszélek, akkor hozzá kell tennem, hogy ez még a legbarátibb része a regénynek... Elég sokféle kemény hangvételű mangát olvastam már, de még így is elkerekedett a szemem már az első fejezetknél, amikor a szobába betörő Silviot Stefano a testőre segítségével kikötözi, majd megkínozza egy berettával és némi síkosítóval… (Nem, ne menjünk bele ennél jobban a részletekbe.) Az egyik érdekes fordulata a regénynek, hogy Silvio kifejezetten szereti, ha „keményen szeretik”, így akárhányszor találkozik a későbbiekben Stefanoval újra és újra kikezd vele, provokálja őt. Eleinte furcsának találtam a kiképzett gyilkos stílusát, ám hamar az egyik kedvenc karakteremmé vált, és rendkívül zokon vettem, ha valami sérelem vagy elutasítás érte! Összetett, mély és nagyon sérült személyiség, ugyanakkor izgalmas is!

 


Míg Silviot a nyílt, felháborító, mégis szerethető karaktere, addig Stefanot elnyomott vágyai, a munkája, illetve a felesége iránt érzett szerelme közti őrlődésé tette izgalmassá számomra. Nem meglepő módon az olasz maffiában nem igazán csípik a férfiak közti szerelmet, így nem csak a büszkesége, de az életben maradás miatt is muszáj volt megtiltania magának, hogy melegkapcsolatba keveredjen. Szinte mindent elvesztene, ha megadná magát a Silvio iránt érzett vágyainak. A regény nem csak egy random erőszakos maffiózós sztori, de egy maffiafőnök lassú széttöredezésének is a krónikája… Stefano lépésenként esik bele a hideg tekintetű gyilkosba, aki nyíltan flörtöl vele. Fokozatosan veszti el az irányítást minden tekintetben, és egy ponttól már nincs tovább…

 

 

– Vannak dolgok, amiket a nők nem tudnak velem – húzódott különös kis mosolyra Silvio szája. – Vagyis tudnak, csak nem könnyű megtalálni a megfelelőt.

Erről nem akarok hallani.

– Úgy áll a helyzet, hogy én ebbe egyáltalán nem fogok belekeveredni. Te...

Te vagy a legszexibb és legérdekesebb ember, akivel valaha is találkoztam.

– …te Falchival vagy. Én segítséget kérni jöttem. Ennyi. Ez minden.

– De azért ha itt és most letérdelnék, és lehúznám a nadrágodat, akkor megbasznád a számat.

Ó, egek!

 

 

A történet nem csak a meghökkentő és tüzes szexjelenetek, illetve a véres akciójelenetek miatt olvastatja magát, de amiatt is, mert nem kizárólag a főszereplők közti váltott szemszögből van elmesélve. Habár a két főszereplő, Stefano és Silvio a leggyakoribb E/3 POV, egy ponton például átvált a regény Szergej szemszögébe, aki a Marino-klán ellen áskálódó oroszok egyike, majd a légióból szabaduló mesterlövész Franco kap saját nézőpontot. Sőt, a regény végén még egy Sebastiano nevű szövetségi ügyész lapjaiba is belepillanthatunk, aki habár kezdő, elég elkötelezett a Cosa Nostra felszámolása iránt.

 


Egyébként én maximálisan meg vagyok elégedve a cselekménnyel, mert egyetlen egyszer kaptam azon magam, hogy előre tudtam egy fordulatot (azt is csak azért mert jól dekódoltam az elejtett információmorzsákat), többnyire mindig valami meglepő történt a regényben vagy valami váratlan dolgot tettek a szereplők. Talán emiatt a kiszámíthatatlanság miatt ragadott magával Stefano és Silvio története annyira, hogy csak úgy végigsuhantam ezen a pár száz oldalon. A legjobban a végét szerettem, amikor végre Stefano felesége, Donata is porondra lépett, és kiderült, hogy mennyire karakán, erős nő! Szinte az egész regény alatt sajnáltam őt – annak ellenére, hogy drukkoltam Silvionak, hogy sikerüljön végre becserkésznie a házas maffivezért!

 

Összességében

 

Izgató, izgalmas, felkavaró és nem hétköznapi történet egy nem szokványos szerelemről. Az utolsó pillanatáig imádtam ezt a regény, pedig néha tényleg leesett állal vagy elkerekedett szemekkel olvastam, hogy mi szerepel a lapokon… Szinte vártam, hogy egy pörgőrúgással a komfortzónámon kívülre taszítson, és ez be is jött. Nagyon kemény történet, ami mindenféle tabuval foglalkozik, ezért nem mindenkinek ajánlanám, pedig tényleg elsöprő siker volt nálam!

 

Értékelés: 5

 

Azoknak ajánlom, akiket nem borítanak ki a tabudöntögető, kemény történetek, illetve azoknak, akik szeretik a maffiás sztorikat!   

 

Extra tartalom: Borítómustra - külföldi borítók a regényhez

 


Kedvcsináló idézetek:

– Szerintem Silvio az a fajta, aki tud vigyázni magára.

Elintézett négy ruszki exkatonát, mindössze egy pár magas sarkúval meg a fájdalom iránti sóvárgással. Túlélt egy lövést és egy vérmérgezést, de továbbra is állítja, hogy semmitől sem eshet baja.

– Talán csak azt akarom hallani, hogy te is szeretsz engem – felelte határozott tekintettel.

– Az fontosabb, mint hogy öltem érted?

– Igen – horkantott fel Stefano félig zavarban, félig hitetlenkedve. – Az nem ugyanaz. Francba, te azért öltél meg embereket a kedvemért, mert szeretsz? Tényleg?

Silvio érte nyúlt és megcsókolta.

– Ugyanaz.

– Szóval meleg vagy? Erről szól ez az egész? Azért vettél el, hogy valamiféle védelmet élvezz? Hogy is hívják ezt, Silvio?

– Kellékfeleségnek – segítette ki Silvio.

– Köszönöm – nyugtázta higgadtan Donata. – Erről van szó? 

 

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

Nem saját képek. Pinterest tábla: Dark Soul by Aleksandr Voinov

Dark Soul Series a GoodReadsen

◈ ◈ ◈ ◈ ◈ 


A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában érkezik Alexandr Voinov nagy sikerű Sötét lélek kötete, ami egy igazi rázós, 18 éven felülieknek szóló LMBT sötét románc.

Kövesd velünk a turnét, ahol  három értékelést és három extra állomást találsz. Ha szerencsés vagy, megnyerheted a könyv egy példányát.

 

 

Nyereményjáték:

 

A mostani játékot a Rázós Könyvek rajongóinak találtuk ki! Minden állomáson találtok egy idézetet, ami valamelyik már megjelent Rázós Könyvből származik. A feladatotok beírni a könyv címét a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

 

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

 

 

„Csak azt kell megbánnunk, ha nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy megtegyük azt, amitől félünk.”

a Rafflecopter giveaway

ÁLLOMÁSLISTA:

 

[Blogturné Klub]

03.09. - Sorok Között extra állomás

03.11. - Kelly & Lupi olvas értékelés

03.14. - Hagyjatok! Olvasok! extra állomás

03.17. - Hagyjatok! Olvasok! értékelés

03.20. - Dreamworld Blog extra állomás

03.23. - Sorok Között értékelés

 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése