2024. január 11., csütörtök



Szabó Krisztina: Ezüsterdő | Blogturné Klub könyvajánló

  

 

– Rögtön tudtam, hogy remek párost fogunk alkotni – teszi hozzá vigyorogva.

Felvonom a szemöldökömet.

– Megfenyegettelek, hogy lelőlek, ha nem kotródsz el innen.

– Abban a pillanatban indult virágzásnak a szerelmünk.

 




Egymásba ​szerethet a farkas és a vadász?

A mágikus képességekkel bíró Grosvenor-ház a kezdetektől fogva védelmezi az Ezüstvidéket és a környező országokat a farkas alakváltóktól. Ám az egykor nagy hatalmú családból napjainkra csupán ketten maradtak: Calluna és a nagymamája. Nem sokat tehetnek az ifjú Faelan király ellen, aki a trónra kerülését követően merész hódító hadjáratba kezdett. A farkasok jelentette fenyegetés nőttön-nő.

Amikor a farkaskirály házassági szövetséget ajánl, Calluna az otthona

és a szerettei védelmében kénytelen igent mondani. Előítéletekkel felvértezve száll le a repülőről a Lykon Birodalomban. Csakhogy Faelan egészen másnak bizonyul, mint hitte, és egyre nehezebb összeegyeztetni a kegyetlen uralkodó képét azzal a férfival, akit megismer.

Ráadásul nem elég, hogy vonzalom ébred benne az ellensége iránt, megdöbbentő családi titokra is bukkan Lykaiában. Mégis mi köze az ősének a farkasokhoz? És mi az a különös mágia, ami összeköti őt Faelannel?

Calluna kénytelen helytállni a veszedelmekkel teli, ellenséges udvarban, és fényt deríteni az igazságra, mielőtt minden, amit szeret, menthetetlenül odavész.

Merülj el ebben a szerelemmel, titkokkal és mágiával teli modern mesében!

 

Könyv információk:

 

Eredeti megjelenés éve: 2023

Ajánlás: 16 éves kortól

 

Könyvmolyképző, Szeged, 2023

368 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635975969

KÖNYVMOLYKÉPZŐ

BELEOLVASÓ

MOLY

GOODREADS

Szabó Krisztina regényeiről a blogon:

Az ellopott kívánság

Ezüsterdő

 (Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért olvastam el…?

 

Nagyon szeretem a lassan kibontakozó romantikus szálakat, a klasszikus mesék újramesélését, illetve ahogy a debütáló regényénél rájöttem: az író kalandos, izgalmas történetmesélését is.  Az ellopott kívánság a tavalyi év egyik legnagyobb kedvence volt nálam!

 


Szerintem…

 

Ezúttal a Piroska és a farkas mesét szedte darabjaira és a számára szimpatikus elemeket egy egészen új világba helyezte, ahol az atomjaira szedett történetdarabokból  valami egészen zseniálisat alkotott. A nagymama, Lady Grosvenor uralkodik Ezüstvidéken és őrzi az Ezüsterdőt, ahonnan a mágiájuk ered. Piroskánk mágiáját és puskáját használva vigyázza és védi az erdőt a farkasoktól és más behatolóktól. Bármit megtenne az országáért és az övéiért, így amikor a farkasok birodalmából - a Lykon Birodalomból - küldöttség érkezik, hogy felkérjék őt Faelan király feleségévé, belemegy (bár van pár feltétele, amit nem fogok elspoilerezni, mert fontosak a sztori szempontjából).

Calluna nehéz szívvel hagyja maga mögött az Ezüsterdőt és a szeretteit, ráadásul mérhetetlenül gyűlöli a véreskezűnek tartott farkas királyt, aki mind több országot igázott le pár éves uralkodása alatt.

 

Ámde Faelan Athelwulf, a Lykon Birodalom ura nem tűnik olyannak, amilyennek gondolta! Persze hozzá kell tenni, hogy a farkasok imádják a modern giccset, az egész palota fehér és arany, ráadásul minden dolguk vérvörös, ami elsőre eléggé meghökkenti az erdőhöz és a természethez kötődő lányt... de könnyedén beilleszkedik, amit nagyban segít, hogy Faelan a párjának nevezi (ami a farkasoknál nem kis szó) és hamar sor kerül az esküvőre is. Ki merne packázni az új királynéval? Természetesen a király gonosz nagybátyja… aki nekem már küldöttségi tagként is egy nagyon unszimpatikus valaki volt, így meg sem lepett, hogy micsoda ármányos és problémás alak! De üde színfolt volt a telibe görény természetével a titokzatos király, illetve a folyton kedves és vidám unokatestvér mellett.

 

 

– Nem értelek – rázom a fejemet. – Miért akarsz megvédeni?

A szemem sarkából látom, hogy felém fordul.

– Mi olyan érthetetlen ezen? Nemrég fogadtam meg, hogy életem végéig védelmezni foglak.

Már-már olyan érzésem van, hogy ugrat. Önkéntelenül felhorkanok.

– Ez csak egy politikai házasság. Nem vagyunk együtt. Nem várom el, hogy betartsd az esküdet.

 

 

Oké, kimondom: IMÁDTAM a regényt! Eddig bírtam… Egyszerűen faltam a sorokat és csak úgy fogytak az oldalak, míg egyszer csak vége lett… Szabó Krisztina tényleg csupán alapjaiban használta fel a fent említett mesét, és mágiát, trón körüli ármánykodást, váratlan árulást, véres harcokat, alakváltást, birodalmak leigázát, gyilkossági kísérleteket, eredet mítoszokat, könyvtári kutatásokat, ellenségekből szerelmesek közti romantikát írt hozzá.

Legnagyobb meglepetésemre még csak nem is egy régies korba helyezte a sztorit, hanem a modern korba! Calluna a farkasok birodalmában egyből kap egy mobilt, amin van net, nem úgy, mint az otthonról hozottján. Fekete szedánokkal utaznak, már amikor nem királyi magánrepülőn és még sorolhatnám. Szerettem, hogy ennyire ötvözte a fantaziát és a varázslatot a regény, ugyanakkor egy alternatív jelenbe játszódott a történet. (Egyébként jót nevettem a roaming problémán, hiszen csak farkassá változni tudó emberek vették körül a főszereplőnket!)

 


Még egy gondolat: A nevek... Bár értékeltem, hogy végre nem mindenféle tucat nevű karaktereket kaptam egy regényben, sőt, kifejezetten különleges neveket talált az író a karaktereknek, de...  Shame on me, puskáznom kellett, hogy kik a szereplői a regénynek. A jegyzeteim összes oldala úgy indult, hogy felsoroltam a leírhatatlannak és megjegyezhetetlennek tetsző neveket: Faelan, Grosvenor, Lycus, Calluna, Athelwulf, Rieka, Asteria, Aideen, Larentia. Hozzá kell tennem zseniálisan illenek a regényhez, csak az én eszem rövid.

 

Összességében

 

A könyv letétele után egyből azon kezdett el kattogni az agyam, hogy vajon hogyan lehetne elérni, hogy Szabó Krisztina az összes ismertebb és felkapott mesét írja át ilyen fantasyval nyakon öntött, ugyanakkor modern köntösbe öltöztetett romantikus YA-regénnyé?

Nálam abszolút tarolt Calluna és Faelan története, nem hiszem, hogy idén sikerülne bárminek felülmúlnia ezt. A cselekmény izgalmas, olvasmányos és nagyon élvezetes!

Olvassátok, szeressétek! Részemről ment az idei kedvencek* közé! *(Tudom. Január 11-e van, de mibe fogadunk, hogy ez a regény ott lesz az éves Best Of-ban még év végén is? Igen, ANNYIRA jó!)

 

Értékelés: 5*

 

*Best Of 2024 listás

 

Kinek ajánlom a könyvet? A Piroska és a farkas című történet rajongói ki ne hagyják, ahogy azok se, akik hozzám hasonlóan szeretik a klasszikus (tündér)mesék új köntösbe öltöztetését, vagyis az újramesélését. Bónusz tipp: ha idén egy YA fantasy rajongónak akartok meglepetésbe könyvet venni, akkor az írónő bármelyik könyvét is válasszátok, tuti nem fogtok mellé lőni!

 


Kedvcsináló idézetek:

Önző és kegyetlen dolog ezreket feláldozni egyetlen emberért. A Lykon Birodalom számos más országot bekebelezett, milliók életét keserítette meg.

De hiába tűnik szörnyűnek az, amit Faelan tett, megszólal idebent egy kis hang. Először még csak halkan, finoman, aztán már egyre hangosabban, követeli, hogy vegyek róla tudomást, egyszerre dobban a szívemmel, ott kering a vérrel az ereimben.

Te is ugyanezt tetted. Te sem vagy különb.

Hiszen én is feláldoztam a kontinens másik felét csak azért, hogy megmentsem az Ezüstvidéket és mindazokat, akiket szeretek. A nagymamámat, Yvonne-t, a kastély összes lakóját, és minden egyes pártfogoltunkat.

A szeretet néha ocsmány dolog. Szörnyetegeket szül.

– Nem kell megjátszanod magad. Nem vagyunk barátok. – A hangom visszafojtott indulattól remeg.

Faelan szavai egy árnyalattal hűvösebben csengenek a korábbiaknál:

– Gondoltam, legalább megpróbálhatnánk jóban lenni.

– Szó szerint megzsaroltál, hogy ha nem megyek hozzád feleségül, felégeted az erdőmet és megölsz mindenkit, akit szeretek! Komolyan azt várod, hogy jóban legyek veled?

– Félsz? – kérdezi mézesmázos mosollyal.

Kiráz tőle a hideg, de megfeszítem az izmaimat, hogy elleplezzem az ösztönös reakciót. Próbálok éppolyan önhitten és fennhéjázóan visszakérdezni, ahogyan ő beszél velem.

– Mióta fél egy vadász a vadtól?

Faelan közelebb hajol, és egy riasztó pillanatra azt hiszem, meg akar csókolni, de csak a fülembe súg:

– Mióta körbevették a farkasok.

Amikor nem felelek, így folytatja: – El kell érned, hogy Faelan a te szavadra adjon. Ez az egyetlen módja annak, hogy biztosítsd a helyedet Seleniában.

Már épp meg akarom kérdezni, mégis hogyan érhetném ezt el szerinte, amikor hirtelen rádöbbenek a válaszra.

– Azt akarod, hogy bolondítsam magamba? – kérdezem félig a megrökönyödéstől, félig a kitörni készülő nevetésemtől fuldokolva. Már maga a gondolat is abszurd. – De hát Faelan farkas!

– Attól még férfi.

  

☆☆☆
Nem saját képek. Pinterest tábla: Ezüsterdő by Szabó Krisztina

EZÜSTERDŐ a GoodReads-en.

☆☆☆ 


A Könyvmolyképző Kiadónál megjelent Szabó Krisztina második regénye, az Ezüsterdő. Ennek örömére a Blogturné Klub tagjai bemutatják ezt a szerelemmel, titkokkal és mágiával átitatott modern mesét. A kérdés csak az, egymásba szerethet-e vadász és farkas?

Tartsatok velünk, ismerjétek meg a történetet, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott regény egy példányát!

  


 

Nyereményjáték:

 

Mostani játékunk során szeretnénk veletek is megismertetni az Ezüsterdő történetét. Ebből adódóan minden állomáson találtok egy, a könyv elejéből származó idézetet, csakhogy kissé hiányosan… Nektek nincs más dolgotok, mint elolvasni a regény beleolvasóját, és megkeresni a hiányzó szavakat, kifejezéseket, majd azokat beírni a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

 

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

 

 

„Hiába a fegyver, hiába a kés, hiányzik a ________ ismerős súlya a hátamról, egy kicsit meztelennek érzem magamat nélküle.”

a Rafflecopter giveaway

 

BLOGTURNÉ ÁLLOMÁSOK:

[BLOGTURNÉ KLUB]

01/10 Kelly és Lupi olvas - Borítómustra
01/11 Hagyjatok! Olvasok!
01/13 Kelly és Lupi olvas
01/15 Readinspo
01/18 Dreamworld - Idézetek
01/21 Könyv és más
01/23 Dreamworld

 

 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése