Robert Merle: Védett férfiak

„Minden nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy maga rendelkezzék a testével. Csak úgy tiszteljük igazán az életet, ha tiszteljük a nőt, és szabad embernek tekintjük, nem pedig csatornának, amelyen keresztül a jövő állampolgárai, akikre az államnak szüksége van, csupán áthaladnak.”

Fülszöveg:

‡

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Fagyos éjszaka. Dermedt csöndbe burkolódzik a szögesdróttal körülkerített, nagy kiterjedésű birtok. Egyetlen bejáratánál őrtorony magasodik, ahol egy tengelye körül forgó gépfegyver mellől egy milicista lány fürkészi a kihalt tájat, amelyet kísértetiesen pásztáz egyre-egyre a fényszóró sugara.

Hol vagyunk? Koncentrációs táborban? Vagy csupán egy védett körzetben, ahol tudós férfiak a halálos kimenetelű agyvelőgyulladás ellenszerét kutatják? A kitűnő francia író legújabb politikai-fantasztikus regénye a mostanában sokat emlegetett kérdésről: a férfiak és a nők egyenjogúságáról szól. A regény valamikor a nyolcvanas években játszódik az Egyesült Államokban. A swifti képtelen helyzet a következő: ismeretlen vírusú agyvelőgyulladás pusztít, és a járvány halálos minden nemzőképes férfira. A nők az élet minden területén átveszik a hatalmat, a köztársasági elnök pedig egy férfigyűlölő nő lesz, aki a látszat kedvéért beleegyezik, hogy egy nagy gyógyszergyár védett területet létesítsen a betegség ellenszerét kutató tudós férfiaknak. A kutatócsoport vezetője Martinelli doktor, aki, miközben társaival az emberi faj fennmaradásáért küzd, a nők között is szövetségesekre talál, és megindul a tragikomikus, fordulatos, szövevényes küzdelem…

Merle elsősorban társadalmi érdeklődésű író, nagyszerű atmoszférát teremt, fel tudja kelteni egy nyomasztó mikrovilág veszélyérzettel és megalázottsággal teli levegőjét, és egyértelműen elítéli, mint eddig is minden regényében, az embertelen elméletet és gyakorlatot.

‡

Eredeti mű: Robert Merle: Les hommes protégés

Eredeti megjelenés éve: 1974

Európa, Budapest, 1980

442 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630721325 · Fordította: Réz Ádám

‡

Szerintem:

‡

Tulajdonképpen imádnom kellett volna! Végre egy olyan járványos könyv, ami megfér az én hipochondriámmal; végre egy könyv, amiben a nők elnyomják a férfiakat; végre egy könyv, ahol az XX kromoszómáimmal enyém a dominancia!

És mégsem az én könyvem.

Férfi írta és ez az egész regényen érződik, hiszen a férfiak félelmeit ábrázolja (kasztrálás, sikertelen „teljesítés”), illetve a nők félelmeit (milicista elhanyagolt babájává válás, megerőszakolás) komikusan jeleníti meg a férfi nemre vonatkoztatva.

Az egész nagyon lassan indul be és nem is nagyon gyorsulnak fel az események. Kaptam egy mutatóban sem hős karaktert, aki dögös olasz vonásokkal rendelkezik, régimódi elveket vall és csodás apa. Rajonganom kéne, de meg sem érintett… Megszoktam a látványosan fordulatos és eseménydús könyveket, amikben erős karakterek vannak.

Ez a sztori viszont nem rossz, hiszen elgondolkoztat és abszolút beleássa magát a felbukkanó járványt követő jelenségekbe és a pszichológiai hatásaiba. Ráadásul mindenféle férfiábránd megjelent benne: domina, prostituált, katonanő egyenruhában, hűvös-dögös munkatársnő, karrierista nimfomán… Vannak benne humoros jelenetek és társadalmi karikatúrák, amik tetszettek, bár eltúlzottak voltak. Minden eltúlzott volt, mégis realisztikus a járvány és az általa okozott jellemtorzulás…

Értékelés: 3,5 

Bővebben:

‡

Miért is álltam neki, illetve mi az a TEO?

Tulajdonképpen elég sokszor jött szembe velem és egy idő után elkezdett érdekelni mire ez a felkapottság… Aztán éppen beleszaladtam a könyvtár könyvkiárusításán, szóval hazajött velem. Ennyire egyszerű.

Az, hogy megvásárlás után ilyen hamar nekiálltam (alig több mint 1 hónap) igazából @Bélabá TEOjának (Tömeges Együtt Olvasás) köszönhető! Érdekességként megemlíteném, hogy 16 résztvevőből csupán 2 férfi! Nem egyszer jutott eszembe, hogy érdekes ez a hasonlóság a szituáció és a könyv sztorija között, hiszen arról szól, hogy jelentősen lecsökken a férfiak száma… Engem ez szórakoztat, megmosolyogtat.

Morbid humorom van, na.

Meg egyébként a könyvnek is:

„A nőt csak a neurotikusok és a szadisták tartják „köpőcsészének”. A férfiakra általában nem jellemző ez a magatartás. Éppen ellenkezőleg. Nem látom be, hogy lehet ezt félreismerni. Azok a nők, akik a férfiak egyetemes „vaginagyűlöletét” emlegetik, ezzel talán csak a maguk „péniszgyűlöletéről” akarják elterelni a figyelmet.”

SPOILER – fallokrata társadalomból női dominancia

Ebben a történetben MINDENKI elvakult. Nagyon tetszett, hogy a nők milyen hamar kapcsoltak és milyen gyorsan megragadták az alkalmat a változtatásra, de az USA férfiellenessége borzalmas volt.

„Az erekció önmagában véve is agresszív jelenség.”

Az elején sokkal hamarabb rájöttem arra, hogy mi történhet a nagyvilágban, mint az egyébként OKOS tudós. Bevallom, hogy néha szimpatizáltam ezzel a kissé tufa palival, de jobbára szemellenzősnek véltem és idegesített a korlátoltsága. IMÁDTAM azt, ahogyan a körülötte élő nők terelgetik.

A névrokonomat, Anitát gyűlöltem a könyv elejétől az utolsó pillanatáig, de nem azért, mert nem akar gyerekeket vagy mert karrierista – igazából hasonlítunk. Én sem tervezek gyerekeket és ölni-halni tudnék egy jó melóért. Viszont érthetetlen számomra, hogy minek is tartotta maga mellett ezt az egy gyerekes apukát?! Férjnek… Akihez átugorhatott ráugrani meg enni? Azt értem, hogy védte a férjét. Talán ez az egy szimpatikus megmozdulása volt a szememben, de aztán a végén a pálfordulása az anyasággal kapcsolatban ezt a maradék szimpátiát is kitörölte belőlem.

A könyvben egyértelműen a kissrác (Dave) volt az, akit bírtam, de relatíve kevés szerephez jutott. A másik személy, akit élvezet volt olvasni az Burage – szerencsére hamar több szerephez jutott. (Egyébként biztos voltam benne, hogy ő a fő-fő-fővezére a blueville-i „mi”-nek.) Bírtam Steint, Mrs. Barrowt, Mutschékat, Jackiet és a többieket a társaságban.

Szóval kaptunk egy lanyha, lassúfelfogású, de dögös, göndör hajú, olasz tudós főszereplőt, aki mellé Merle írt több érdekes és tényleg szerethető barátot. Sosem fogom megérteni, miért alakult így.

Hilda és Audrey párosa egyszerre volt bájos és szörnyű, de a rájuk vonatkozó befejezés nekem tetszett. Kicsit sokkolt, de nagyon jól alakult így minden! Bredford kormánya és minden reformja borzongató, viszont haláliak a társadalmi változások, amiket okozott (a férfiak elrablása szex rabszolgának, a Szuperdollok). Deee… az utána következő már-már kötelező anyaság, a férj és apa fogalmának megszüntetése legalább annyira rémes. Nem látom megoldottnak a problémát, de örülök a személyes boldogságuknak.

Idézetek:

‡

Mihelyt észrevesznek, a munkásnők rám meresztik a szemüket, szinte felfalnak vele, és amikor hallótávolságba érek, a nyelvüket sem türtőztetik többé. Leírhatatlan, hogy miket kiabálnak felém. A támadás szadista és megalázó, úgy érzem magam, mintha a szavaik megerőszakolnának, vadságuktól meghűl bennem a vér.

‡

Nem azért, mintha bennem is megvolna az a fallokratikus gőg, amellyel oly sokszor vádolják a férfiakat. Falloszimádat, igenis, létezik, de éppen azoknál a neurotikus egyéneknél, akiknek a túlzott férfiassága nagyon is gyanús, mert nárcisztikus jellegű.

‡

Luxus koncentrációs tábornak. Ez az igazság: kitűnő koszt, fűtött úszómedence, társalgók, lovaglás. De azonkívül még valami: szögesdrótok, géppuskával felszerelt őrtorony, este takarodó, mindenütt lehallgatókészülékek, ellenőrzött telefonbeszélgetések, felbontott levelek. Ja, el ne felejtsem: se rádió, se televízió. Nagy ritkán egy-egy újság, megcenzúrázva.

‡

A nőt csak a neurotikusok és a szadisták tartják „köpőcsészének”. A férfiakra általában nem jellemző ez a magatartás. Éppen ellenkezőleg. Nem látom be, hogy lehet ezt félreismerni. Azok a nők, akik a férfiak egyetemes „vaginagyűlöletét” emlegetik, ezzel talán csak a maguk „péniszgyűlöletéről” akarják elterelni a figyelmet.

‡ ‡ ‡ ‡ ‡

A képek a „Random Pictures…”Pinterest táblámról származnak.

Egyéb borítók a GoodReads-en.

‡ ‡ ‡ ‡ ‡