2016. július 19., kedd



Colleen Oakley: Nem hagylak egyedül


 Köszönet a recenziós példányért az Athenaeum kiadónak!
(FB / Weboldal / Moly)


– Szeretlek – mondom gyorsan, bár úgy érzem, ez nem illik ide. Egyszer azt hallottam, hogy az eszkimóknak tizenhat szavuk van a szeretetre, s most hirtelen azt kívánom, bárcsak mindet megtanultam volna, pusztán csak ezért a mostani pillanatért. – Jack, szeretlek.

  
Fülszöveg:
Daisy Richmond gyerekkora óta tudja, hogyan szervezze életét, és még a rák sem zökkentheti ki. Tennivalói listájára a heti bevásárlás, valamint a szakdolgozat megírása mellé újabb tétel kerül: új feleséget keresni férje, Jack számára – hogy a tehetséges állatorvos, de az élet gyakorlati dolgaiban gyermekien tehetetlen férfi boldogsága biztosítva legyen. Persze ez korántsem olyan egyszerű, és a húszas évei végén járó nő kénytelen újragondolni, mit is jelent az elengedés, és kinek a boldogsága a (leg)fontosabb. Versenyt fut az idővel: ultrahatékony személyiségének megfelelően, határidő előtt próbál teljesíteni egy lehetetlen feladatot.

Könyv információk:
Eredeti mű: Before I Go
Eredeti megjelenés éve: 2015
Athenaeum, Budapest, 2016
440 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632935447 ·
Fordította: Szili Orsolya
Megvásárolható ITT:
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?

A fülszövege alapján azt gondoltam, hogy hasonlítani fog az Utóirat: Szeretlek című történethez, amit imádok. Mondjuk valóban hasonló, de nem annyira, amennyire vártam – örültem, hogy nem koppintás.

Szerintem

Daisy (Kathryn Prescott)
Sokkoló élmény volt olvasni, mert a főszereplő éppen annyi idős, mint én (27 éves) és hirtelen derült égből villámcsapásként kiderül, hogy „Rengeteg Rákja” van. Extrém nyomasztó olyasvalaki személyes tragédiájába belegabalyodni, ennyire közel áll hozzánk korban... NEM?!

Aztán mind jobban és jobban megismertem Daisy-t, a főszereplőt, akiről kiderült, hogy elképesztően távol áll tőlem, ha a személyiségét nézzük.* Csodálatra méltó, eltökélt, szívszorító módon képes szeretni másokat és törődni a szeretteivel. Szinte végig mások körül forogtak a gondolatai, igyekezett mások felé koncentrálni a gondolatait és nem a rákja miatt depizni.

*Csak szeretnék annyira összeszedett lenni bármilyen (vész)helyzetben, mint ő!

Rákos könyv vagy szerelmi történet?

Ez a könyv inkább szerelmi történet, mint egy regény, ami egy rákos nőről szól. Daisy életének középpontjában nem a betegsége, hanem a férje, Jack áll, aki a mindenben precíz, összeszedett, rendszerető nő totális ellentéte! Jack imádni való, de nagyon elvarázsolt „tudós alkat”, „majd megcsinálom” ember. Két ilyen eltérő emberről régen olvastam, de imádtam a párost! Nagyon megérintett Daisy és Jack hétköznapinak mondható tragédiája, amely szituációban a kettejük szerelme és a másik iránti elköteleződésük viszont nem tűnt hétköznapinak! (Még így is elszorult a torkom a titokzatos PW147 miatt!)

Majdnem megszakadt a szívem, amikor leesett, hogy miért az a könyv címe**, ami... Ez a szerelem!

**Mire fel ez a cím? Spoiler: Daisy fél ott hagyni az ő elvarázsolt, rendetlen urát, így a fejébe veszi, hogy szerez Jacknek egy új feleséget! Spoiler vége.

Szóval…
Nem tökéletes a regény, néha túlromantizált a szövege, de jól áll a regénynek, ahogyan a kissé fekete humora is. Nem egy depis regény! Persze nem mondom, hogy egy vidám, komolytalan olvasmány. Dehogy. Naná, hogy eltörött nálam az a bizonyos mécses olvasás közben...

Az utolsó fejezetnek konkrétan féltem nekiállni, mert a címe az, hogy „Május - egy évvel később”. Képes voltam napokat ülni fölötte és képtelen voltam belekezdeni, mert féltem, hogy mi vár rám?! Mondjuk nem sikerült eléggé felvértezni magamat: végigbőgtem a fejezetet... (Szóvá kell tennem, hogy kifejezetten rossznak tartom azokat a „sírós” regényeket, amik nem hatnak meg - ugyanis akkor nem kerültek közel a szívemhez a szereplők. Ki szereti az olyat?!)

Jack (Sam Claflin)
Összességében

Örülök, hogy léteznek még élvezetes egyrészes regények a világon és olyan író(nő)k, akiknek ilyen zseniális az első regényük. Fordulatos és megragadó történet középpontban egy szerethető házaspárral, néhány fura-furcsa baráttal és rokonnal, egy borzasztó diagnózissal, egy idióta ötlettel és sok-sok egészséges turmixszal.

Egyszer mindenképpen érdemes elolvasni, mert nem minden szép szerelem szól örökre és nem minden álompár élete zökkenőmentes. Néha érdemes kimozdulni a rózsaszín cukorvatta-felhő alól!

Értékelés: 4,5
  
Kinek ajánlom?

® Azoknak, akik szeretik Ahern történeteit vagy odáig voltak az Utóirat: Szeretlek című könyvért / filmért! (Tudom, hogy elég más a kettő, de ez a regény valahol a kettő között van: szerelem + önsegítő sztori.)
® Mindenkinek, aki olyan rákkal foglalkozó történetet szeretne olvasni, ami nem feltétlenül a könnyfakasztásról szól, hanem vannak benne humorosabb részek.
® Chick lit fanoknak, akik szeretik, ha a habos lávsztoriba némi dráma is vegyül.

Külföldi borítók:
Még nem sok helyen jelent meg a könyv, így elég korlátozott számban jelentek meg különféle kiadások mindenféle borítókkal. Viszont a magyarral együtt már 6 db egészen pofás borítót kapott a történet:





Kedvcsináló idézetek:
Halál.
Nevetés buggyan ki a szám sarkán. Ez történik most velem? Haldoklom? Maga a gondolat is nevetségesnek tűnik. A halál az öregeknek való meg a felfúvódott hasú afrikai árva gyerekeknek, meg az apukáknak, akiket elgázol egy autó, amikor rosszkor, rossz kereszteződésben bicikliznek. Nem pedig huszonhét éves nőknek, akik épp most mentek férjhez, és gyerekeket szeretnének, és fittek szeretnének lenni meg egészségesek, és egy picike fájdalomra sem vágynak. Úgy érzem magam, mintha az étteremben mást hozott volna a pincér, mint amit rendeltem. Halál? Nem, nyilván valami tévedés történt. Nem rendeltem ilyet.

Felsorolom magamban az összes dolgot, amit az elmúlt négy évben pont azért tettem, hogy megelőzzem a mostanihoz hasonló pillanatokat. Jógáztam. Pedig utálom a jógát. Sütöttem, főztem, gőzöltem és pároltam az emberiség által ismert valamennyi létező zöldséget. Utálom a zöldségeket. Légzőgyakorlatokat végeztem. Plusz-mínusz 1467 gyümölcsturmixot készítettem. Megittam 1467-et. Plusz-mínusz. Áfonyát ettem meg gránátalmát. Zöld teát meg vörösbort ittam. Halolajat szedtem. Q10 koenzimet szedtem. Kerültem a passzív dohányzást, mint ördög a kápolnát.
És most mégis itt vagyok.

Hirtelen elfogy a levegő a szobában, mintha csak a Roxfort kellős közepén mondta volna ki Voldemort nevét.

◈◈◈◈◈
A képek a Pinterest táblámról származnak: Nem hagylak egyedül
Before I Go borítók a GoodReadsen.
◈◈◈◈◈

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése