2024. augusztus 11., vasárnap



Róbert Katalin: Halld ​a szív szavát | YA újramesélés ajánló

  

 

– Ezek a műsorok erről szólnak. Típusokról. Komolyan mondom, ha tudtam volna, hogy ennyire sötét vagy hozzá, rendesen felkészítelek. Nem sétálhatsz csak úgy be, hogy helló, Dini vagyok, játszanék!

– Miért ne?

– Mert kit érdekelsz te így?

 

 



ÉR ​HAZUDNI A SZERELEMÉRT?

A VarázsÉlmény különleges valóságshow, ahol tizenhat‒húsz éves fiatalok mérik össze az ügyességüket.

Szereted a szabadulószobákat?

Szereted az olyan versenyeket, ahol bárki kiemelkedhet?

Akkor ezt neked is látnod kell!

Dini önálló, vérbeli vagány. Eddig nem érdekelte a VarázsÉlmény álomnyereménye, nem hitt benne, hogy egy magafajta, nincstelen kölyöknek esélye lehetne rá. Ám megtetszik neki a stábból egy lány… És, hogy a közelébe kerüljön, másnak adja ki magát.

Jázmin szinte egy kis hercegnő. Az élete gyerekkora óta percre pontosan be van osztva: forgatások, tévéműsorok, szereplések. Ami valaha élmény volt, mára nyűg lett. Jázmin most már csak azt szeretné, ha végre egyszer azt tehetné, ami neki fontos. Csakhogy sem az apja, sem a menedzsere nem foglalkozik azzal, hogy ő mire vágyik. Álruhában kiszökik, és elindul élete kalandja…

Jázmint és Dinit egy világ választja el egymástól, a tévében most mégis összetalálkoznak. De vajon mit szól a gonosz Sáfár, ha Jázmin Dini hatására elkezd kiállni magáért? És hogyan fogadja Dzsi, Dini mentora azt, ami a fiú és a lány között történik? Lehet igazi az a szerelem, ami hazugságokra épül? És mi történik, ha kiderül, hogy Dini egy csaló?


Siker, szerelem, őszinteség – te melyik kettőt választanád? Aladdin és Jázmin örök szerelme ezúttal egy televíziós show-műsorban éled újjá. Az ismert történet alakjai benépesítik Budapest utcáit. Tarts te is velük!

Engedd, hogy elvarázsoljon!

  

Könyv információk:

 

Eredeti megjelenés éve: 2021

Könyvmolyképző, Szeged, 2021

296 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789635613885


Műfaj/zsáner: romantikus YA újramesélés

Róbert Katalin regényei:

Szelídíts meg!

6 hét a világ

Keresd az igazit!

A hold vonzása

Válassz engem!

Halld a szív szavát

Kezdjetek el élni!

Tündéralku

Nalávia titka

WEBSHOP / BELEOLVASÓMOLY / GOODREADS

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

A történetről…

 

Mit tehet egy nincstelen fiú, aki mellett egyedül az unokatestvére, Abu áll? Amikor Dini (Aladdin) szeme megakad a népszerű valóságshow, a VarázsÉlmény egyik háttérmunkásán, úgy dönt, hogy bekerül a műsorba, és meghódítja az önmagát Julcsinak nevező lányt. Persze a szerepléshez több kellene, mint egy unalmas háttérsztori, így az ijesztő Sáfár (Jafar/Dzsafar) segítségével Dini szintén háttérmunkás lesz a műsorban…

Ám amikor a fiúnak lehetősége adódik némi csalással a versenyzők közé jutni, úgy dönt, hogy megkockáztatja a dolgot. Mázlijára az ellenszenves Sáfár nem buktatja és az ügyességi feladatokban is többnyire jól szerepel. Hogy mi bonyolítja a dolgot? Naná, hogy a szerelem… Az önmagát Julcsinak nevező lány igazából Jázmin (Jasmine), aki a műsor producerének lánya, aki nemcsak felkapott sorozatszínész, de igazi celeb is.

 

Szerintem…

 

Bevallom, hogy elsőre kétkedve álltam a történethez, hiszen nagyon nehéz volt elképzelnem a klasszikus Aladdin sztorit modern köntösbe öltöztetve. Ráadásul olyannyira modernizáltan, hogy egy valóságshowról szól, ahol sorra bukkannak fel a meséből ismert alakok – mindenki szigorúan ember formában. Szerencsére az írónak több fantáziája volt, mint nekem, mert Róbert Katalin valami igazán varázslatos élménnyé alakította át Aladdin (Dini) és Jasmine (Jázmin) történetét!

 


A regény romantikus, de sokkal mélyebb témákat is feldolgoz, amelyek nekem kifejezetten tetszettek! Dini és Abu itt is tolvajlással igyekeznek túlélni, de közben ott van a rossz családi hátterük és a Magyarországon nem ismeretlen mélyszegénység. Abszolút érthető, hogy Dini minden alkalmat megragad arra, hogy kiszabaduljon belőle. Neki csak a szabadsága van, míg Jázminnak mindene megvan, csak szabadsága nincs. Az ő részén megismerhetjük, milyen lehet aranykalitkában élni, azt tenni, amit mondanak neked, és bár mindent megkapsz, épp csak arról nem dönthetsz, hogy mit kezdesz a saját életeddel…

A cselekményt Dini és Jázmin szemszögéből követhetjük nyomon, de nem csak az ő karaktereik vannak jól megírva, nem csak ők kaptak mélyebb háttértörténetet a regényben. Az én kedvencem a kék hajú mentor volt, Dzsi (Dzsini), aki Dini valóságshowbéli életét és szereplését igyekezett támogatni, ugyanakkor legalább annyira vágyott a műsortól való szabadulásra, mint Jázmin, de őt a hitelei kötik oda... Azért szerettem Dzsi karakterét, mert a nem ez alapozta meg a karakterét. Vidám, erősnek tűnő, céltudatos és nagyon segítőkész figura – kifejezetten imádtam a Dinivel közös jeleneteit. (Egyébként a mesében is mindig Dzsiniért és az Aladinn-nal való bohókás kapcsolatáért rajongtam.)

 

 

– Nem megyek szoliba – szólt közbe Dini. – Nem vagyok csaj.

A két férfi felé fordult, a stylist tekintete gúnyosan megvillant.

– Ja, mert ha befeküdnél, azonnal nővé változnál. Ennyire egyszerű.

 

 

A regény gerincét adó valóságshow is érdekes és ötletes volt, bár szívesen olvastam volna többet a versenyzők kamerák előtti és kamerák mögötti dolgairól. Lényegében annyit tudtunk meg a többiekről, hogy Dzsi még két lányt mentorál Dinin kívül, de ők vatták, illetve Sáfár mentoráltja (és a műsor favoritja) egy vörös fiú, Jákob, aki elsőre is nagyon unszimpatikus volt. (A regény vége felé esett le, hogy Jákob lényegében Jágó, a papagáj felújított változata… Nem kapcsoltam túl gyorsan… Ráadásul egy papagájos résznél esett le, szóval rá voltam vezetve.)

Szívesen olvastam volna a különféle ügyességi játékokról meg a versenyzők tréningjeiről, amelyeket azért érintett a regény. Említve voltak egyéni, páros és csapatversenyek – többnyire szabaduló szobás és ügyességi vetélkedők voltak -, de kitért az író a kiszavazó showkra, a versenyzők interjúira és a fotózásaikra. Ezek elég viccesek voltak, hiszen ezeket mindig Dini szemszögéből élhettük át, akinek ugye semmi köze sincs az ilyesmihez… és nem is csinálta túl jól az interjúkat meg a fotózásokat. Néha komolyan sajnáltam szegény egyszeri legényt…

 


Összességében

 

Nekem eléggé bejött ez a felújított Aladdin-sztori! A főszereplők érdekesek és szerethetőek voltak, de ugyanezt elmondhatom egy-két mellékkarakterről is. Tetszett a VarázsÉlmény ötlete annak ellenére, hogy elsőre ráncoltam a homlokom, hogy az Aladdin újramesélésébe valóságshow lesz. De működött! Ráadásul tele volt a történet csavarral, árulással, hazugsággal, romantikával, igazságkereséssel és érzelmekkel.

Hogy mit hiányoltam? Egy szép, hosszú epilógust! Imádtam volna egy pár évvel később fejezetet arról, hogy mi történt az én drága Dzsimmel, Dinimmel, Abummal és Jázminommal! (Illetve remélem, hogy az epilógus hiánya nem jelenti, hogy fogunk kapni egy „Sáfár visszatér” című folytatást… Eléggé cidriztem a pasitól most is.)

 

Értékelés: 4

 


Azoknak ajánlom, akik szeretik Róbert Katalin romantikus történeteit vagy érdekli őket egy izgalmas Aladdin újramesélés!

 

EXTRA - borítótervek a regényhez

 

Kedvcsináló idézetek:

– Jól vagy? Nagyon sápadtnak tűnsz. Ki ne dobd a taccsot, kölyök, vagy ha mégis, akkor figyelj az ingedre, nem találunk meg egy ilyen menő darabot neked fél óra alatt. – Dzsi kritikus arccal nézegette Dinit. Még az állát is megfogta, és megforgatta a fejét, mintha kevésbé lenne sápadt, ha minden irányból megnézi. – Kérek neked egy sminkigazítást.

– Megvagyok – motyogta Dini.

– Dini, értsd meg végre, ez nem a te versenyed!

Dini meghökkent. Nem mintha ő maga ne gondolt volna már ezerszer arra, hogy nincs itt helye, de pont Dzsitől nem várta volna, hogy így az orra alá dörgölje.

– Mert kevés vagyok hozzá?

– Mert nem az a lényeg, hogy ki nyer közületek! – Dzsi megrázta a fejét. – A bábuk ott vannak a sakktáblán, mondhatni, ők viszik a vásárra a bőrüket, ők lépnek, és őket ütik le. De ugyan ki gondolja, hogy a fekete vagy a fehér király játéka lenne a sakk?

– És én még futottam utánad… – suttogta dühösen. – Feljöttem Budapestre, szar melókat végeztem, hagytam, hogy a Sáfár használjon, beverekedtem magam ebbe a hülye show-ba, mert minden erőmmel meg akartam találni egy Julcsi nevű lányt, hátha újra dumálhatok vele. De az a lány sosem létezett. Te is hazug vagy, Jázmin.

– Ja, hogy az egész az én hibám?! – Jázmin keresztbe fonta a karját. Elutasítás és harag sugárzott belőle, Dini visszariadt volna, ha nem lesz ő is egyre dühösebb.

– Nem, tök normális kilógni a forgatásról, valaki másnak kiadni magad, aztán meg csodálkozni, ha keresnek.

– Hát, én nem hívtalak, az tuti!

– Nem, te csak játszadoztál kicsit.

 

♡ ♡ ♡ ♡ ♡

Nem saját képek! Pinterest tábla: Halld ​a szívszavát

Halld a szív szavát a GoodReadsen

♡ ♡ ♡ ♡ ♡

 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése