Lauren Oliver: Delírium (Delírium-trilógia 1.)

„– Mindenki alszik. Itt mintha mindenki évek óta aludna. Te viszont… ébernek látszottál. – Alex most már hang nélkül suttog. Behunyja a szemét, és ismét kinyitja. – Elegem van az alvásból.”

Fülszöveg:

❀

„Kilencvenöt nap, és védett leszek. Nem tudom, fájni fog-e a kúra. Túl akarok lenni rajta. Nehéz türelmesnek maradnom. Nehéz nem félni, amíg nem vagyok biztonságban, habár a delírium eddig még elkerült. Mégis aggódom. Állítólag a régi időkben az emberek megőrültek a szerelemtől. Ez a legelvetemültebb gyilkos a világon: akkor is végez az áldozattal, ha megérinti, és akkor is, ha nem.”

LAUREN OLIVER már első, remekbe szabott regényével lenyűgözte az olvasókat. A Mielőtt elmegyek a Publishers Weekly elragadtatott kritikájában „nyers, érzelmes, helyenként gyönyörű” könyvként szerepelt, amelynek vége „merész, ugyanakkor szívfacsaró”. Az írónő rég várt második regényével, amely egy disztópikus trilógia első kötete, ismét kivételes tehetségéről és sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot.

❀

Eredeti mű: Lauren Oliver: Delirium (angol)

Eredeti megjelenés éve: 2011

Ciceró, Budapest, 2011

408 oldal · ISBN: 9789635397563 · Fordította: Heinisch Mónika

❀

Szerintem:

❀

Nem igazán kötött le az eleje... Ismét minden izgalmasabb volt, mint ez a könyv. (Ráadásul el kéne olvasni a trilógia 2. és 3. részét is januári kihíváshoz, de nem igazán érdekel jelenleg a folytatása… - már le is jelentkeztem a kihívásról!) Végig az motoszkált bennem, hogy a kamaszok szokták ilyen végzetesnek érezni a szerelmüket, abban a korban szokás ágyban fekve éhezni, ha összetörik az ember szívét. Akkora ügyet csinálnak a szerelemből ebben a könyvben is! Túlságosan szerelem központú nekem - főleg az elején, a végére vagy belerázódtam, vagy nem volt annyira tömény.

A fülszöveg nem sokat ígért, nem sokat mondott el a sztoriról (egy idézet a könyvből). Valószínűleg nem állok neki, ha megmondja a frankót, miszerint: A szerelem törvényileg tiltva van ugyan és bár rettenetesen várja Lena a közönyös robottá tevő szuriját, de aztán meglátja az a borostyán szempárt… Ugye, hogy nem?

Egyébként tipikus disztópia: betiltják, lázadunk, lesz baj.

Cselekmény: szerintem a 22. fejezetnél vált igazán érdekessé… Összességében unalmas első kötet.

Legnagyobb röhej: Brian Sharff 

Értékelés: 3,5

Merengéseim spoilermentesen:

❀

A történet eleje, vagyis azok ketten keringenek egymás körül

Számomra egyértelmű volt, hogy Alex nem mindig mond igazat, Lena pedig nem veszi észre – annyira idegesített… Persze értem én, hogy a szíve mélyén el akarja hinni a félrevezetést, a hazugságokat. Vagy lehet, hogy simán figyelmetlen…? Sosem kellett semmire odafigyelnie, mindenre volt kézikönyv, füzet, tankönyv – mindent a szájukba rágtak.

Nagyon kérdőjeles a csajszi jelleme, ráadásul stiklis a múltja, nagyokat csalódik, néha nagyon gyáva és néha elég bátor. Kockáztatni nem szeret, holott alapból – már csak a kapcsolatait nézve is – elég abnormálisak a körülményei. Alexszel nincsen gondom - őt megértem, elég vakmerő és szimpatikus a proaktív hozzáállása is az élethez. Szerencsére felhozza Lenát is egy érdeklődő, aktívabb szintre, ahol már nem akartam legyilkolni…

Két személyre mondanám azt, hogy normálisan cselekednek a lehetőségeikhez mérten: Alex és Hana. Mind a ketten igyekeznek a legjobbat kihozni a körülményekből, míg az írónő Lenát sajnáltatja az olvasókkal azáltal, hogy mind újabb és újabb szomorú sztorikat mesél az apróság életéről. Kösz nem. Lenánál jobban már csak a családja (igazi és mostoha) taszított, nagyooon távol állnak tőlem az ilyen egyének, szerencsére.

„Szeretlek, szeretlek, szeretlek. Egy tiltott szó, amit soha nem mondhattam még senkinek, amelybe igazából még bele sem gondolhattam.”

Elmélkedés a szerelemről és a szerelem nélküliségről

Az a helyzet, hogy nem teljes ostobaság a sztori, nem teljesen abszurd a szituáció! Biztos van, akinek megváltás egy szerelem nélküli világ, ahol nem kell várnia, hogy valakinek megtetsszen, és nem kell rettegnie attól, hogy mikor dobják…

Igazából – nem lévén nagy romantika-fan – még hajlok is az elfogadására, de a gond a kötelezősége. Muszáj párt választani, muszáj a megadott számú gyereket világra hozni, aztán a füzet alapján felnevelni. Sajnos nincs tánc, nincs éneklés és zene sincs. Azt hallgathatod, nézheted és olvashatod, amit központilag engedélyeztek. Az életedet rácsok között éled le, lekorlátozott jogokkal, de szigorú követelményekkel.

Persze a történet nem erről szól, ez csak a körítés. A történet a szerelemről szól egy ilyen világban… mert a szerelmet nem lehet betiltani, lekorlátozni vagy kizárni az életből. Se a kalandvágyat és az adrenalint, ha már itt tartunk. Tetszettek a veszélyes helyzetek, amiknél még az olvasó is velük izgul – totál ráparáztam a kiszökésre és a bulizókon ütésre is!

My DreamCast és hivatalos Casting:

❀

Volt egyszer egy sorozat, ami Narancsvidék néven futott Magyarországon. TOTÁL nem emlékszem semmi másra belőle, mint Sethre és Summerre meg a nagyon aranyos – vicces – szép - eleve elrendelt kapcsolatukra. Apró „zárkózott” és morcos csajszi (bár nagyszájúbb volt, mint Lena) magas, szőke (??? nem esküszöm meg rá) barátnővel és egy magas, nevetős szemű, szájú, cuki férfiúcska (és nem érdekel, hogy nem szőke és borostyánszemű, mint Alex). Na, nekem ők Lena és Alex!

Egyébként nem hinném, hogy jó sorozat volt… csak a kretén Seth Cohen miatt néztem és csak miatta emlékszem Summerre is… minden mást vagy kitörölt az agyamból az eltelt idő, vagy rátelepedett a múlt pora.

Egyébként itt a film előzetese, angolul. (IMDb link) Szokás szerint csak annyit tudok mondani a színészekről, hogy abszolút nem őket választottam volna a szerepre. Éppen The Walking Dead sorozatot ismétlek és sajnos Alex (Daren Kagasoff) nagyon hasonlít nekem Shane-re, akit rettenetesen utálok a sztoriban… A Lenát játszó Emma Roberts meg szerintem eltévedt a szereplőválogatáson, mert inkább Hana lehetne.

Előzetes (magyar feliratos):

Idézetek:

❀

– Ilyesmit nem szabadna mondanod! Lehet, hogy valaki…

– Valaki hallgatózik? – Félbeszakít, és befejezi helyettem a mondatot. – Jaj, Lena, ebből is annyira elegem van! Neked nincs? Hánynom kell attól, hogy folyton hátra kell néznem, hogy ki van mögöttem, ki figyeli, amit beszélek, amit gondolok, amit teszek. Nem… nem kapok levegőt! Nem tudok aludni, nem tudok mozdulni! Úgy érzem, mintha mindenütt falak vennének körül. Akármerre megyek… bumm, egy nagy falba ütközöm! Akármit akarok… bumm, ismét csak egy fal!

❀

– Mik ezek? – Egyik-másik könyv olyan régi, hogy attól tartok, ha hozzájuk érek, szétporladnak. Ízlelgetem a gerincekre írt neveket, legalábbis azokat, amiket ki tudok olvasni: Emily Dickinson, Walt Whitman, William Wordsworth. Alex rám néz.

– Költészet.

– Mi az a költészet? – Soha nem hallottam még ezt a szót, de tetszik a hangzása. Előkelő és könnyed; furcsamód egy szép, hosszú ruhát juttat eszembe.

❀

Keveset tudok róla – múltjának és történetének java része még el van temetve benne. Meg kellett tanulnia titkolózni, még a többi embernél is jobban. Valahol bizonyára van egy középpontja, a lelke mélyén. Úgy ragyog, mint a szén, amit lassan gyémánttá tömörítenék a rátelepedő, súlyos földrétegek.

❀❀❀❀❀

A képek a Delirium Series Pinterest táblámról származnak, ott többet megtudhatsz róluk és további képek várnak. Különféle Delirium borítók a GoodReads-en.

❀❀❀❀❀