„Csakhogy én gyönge voltam,
nem éppen bölcs, és iskolás nimfácskám rabszolgaságban tartott.”
{
„A Lolita bizonyos értelemben
túlságosan nagy regény. Úgy zúdul rá az olvasóra, mint valami minden eddig
ismertnél erősebb kábítószer. Akárcsak a narrátora, ellenállhatatlan és
felejthetetlen... A Lolita kegyetlen könyv a kegyetlenségről.” - Martin Amis
írta ezt Nabokov leghíresebb regényéről, egyike a számos írónak, akikre a
Lolita s szintúgy a szerző többi műve, stílusa, erkölcsi szemlélete, esztétikai
világnézete mély hatást gyakorolt.
A XX. századi világirodalomból
kevés könyv vált annyira a kultúránk részévé, mint épp a Lolita, az a regény,
amelyet először, egy prűdebb korban, meg sem akartak jelentetni a merészen
szexuális tartalma miatt, s amelyet sokáig mindenféle szexuális forradalmak
híres-hírhedt műveivel emlegettek egy sorban. Pedig mi sem állt távolabb a
szerzőtől, mint a szexuális ösztön felszabadítására való törekvés. Nabokov
művészi célja nem egy perverzió felmagasztalása, se nem elítélése: a mű
metaforikus szinten az emberi „én” börtönéről szól - pedofil főhőse, Humbert
Humbert ahhoz a majomhoz hasonlít, amelyik „létrehozta az első szénrajzot, amit
állat valaha is készített; ez a vázlat a szerencsétlen pára ketrecének rúdjait
ábrázolta”.
Lolita, a „nimfácska” és a
kiskorú szerelme miatt gyilkolni is képes Humbert Humbert története ezúttal az
első magyar nyelvű Nabokov-sorozat részeként jelenik meg: nagyszerű regények
sorába illeszkedik, melyek mindegyike az emberi lélek, a művészi teremtés és a
nyelv végső határait kutatja
{
Eredeti mű: Vladimir Nabokov:
Lolita (angol) / Eredeti megjelenés éve: 1955
Európa,
Budapest, 2011 / 424 oldal · ISBN: 9789630792837 · Fordította: Békés Pál
{
Szerintem:
{
Hát…
ez a könyv is elég régóta izgatta már a fantáziámat!
Először is leszögezném, hogy az
ilyen férfiak „gondjait” én szalámi szeletelővel „kezelném”, mielőtt valaki
félreértené az értékelésemet. Ugyanis én élvezettel olvastam ezt a könyvet, bár
néha túlcifrázottak a mondatok, néha nehéz volt kisilabizálni, hogy akkor most
mi is történt. Tetszett, pedig H. H. nagyon túlmeséli a dolgokat! Csodaszép a
nyelvezete, szépek a képei, a hasonlatai.
„Zivatar szegődött
hozzám útitársul a Grimm Roadra visszavezető út nagy részén, de amikor elértem
a Mámor majort, a nap újra előbújt, gyújtogatott, akár egy piromániás, és
madarak rikoltoztak az ázott, gőzölgő fákon.”
A szövegbe finoman belekevert
francia szöveg, néha egész mondatok, bejöttek – bár rövid a memóriám és
franciául sem tudok-, szóval, ha másodszorra bukkant fel egy-egy szó, akkor
átugrottam rajta. (Szerencsére nem túl gyakran duplázott-triplázott az író.)
Egyik szereplőt sem lehetett
megkedvelni, lehetetlen azonosulni velük vagy a gondjaikkal. Igazából ez
tipikusan olyan könyv, amelyben még a mellékszereplők is rejtegetnek valami
stiklik az Olvasó elől! (Gaston TUTI kisfiúkra szakosodott pedofil volt!
UGYE?!)
Első találkozásom az orosz
irodalommal szépen végződött. Ezért nem tartom kizártnak, hogy az ignorált
kötelezőknek is eljön még az ideje nálam!
A sztori röviden: Humbert
Humbert és Lolita egymást törik össze végzetesen, egészen rövid idő alatt.
Egyszerre könnyed, izgalmas és
megterhelő, nehéz olvasmány.
Olvasható: egyszer. Tökéletesen
elég, nem igénylem az újraolvasását!
Értékelés: 5
Bővebben:
{
Picit becsülöm a palit, ugyanis
Humbert Humbert egész jól megoldotta magának a dolgot Lolita előtt. Én minimum
egy gyerekekre vadászó pedofil erőszaktevőre számítottam az előzetes hallomások
alapján. Jobb utánajárni a dolgoknak… Persze elítéltem, betegnek tartom…
Szalámi szeletelőt neki… Viszont szerintem Lolitát is kezelgetni kéne, ahogy
még jó néhány szereplőt a regényben.
Nehéz volt észben tartani, hogy
Lo kislány, mert olyan helyzeteket vázolt fel az író, amelyekbe nem feltétlenül
gyermeket képzel el az, aki olvassa a könyvet. DE! De szerencsére gyakorta
felemlegette Dolly korát – 12-13 éves kölyökről van szó, nem pedig egy húszas
éveiben járó nyafka, hisztis, kitartott nőről.
Pedig úgy viselkedett. Értem,
hogy H. H. egy istenverte papucsállatka, de néha helyette is akkora maflásokat
kevertem volna le a kislánynak…! Igazából egymás Isten csapásai voltak ezek
ketten, szép kis páros, mondhatom. Mégis érthetetlenné és zagyvává vált a
történet, amikor Lo eltűnt Humbert életéből. Zavaros és összevissza volt az
írás, követhetetlen a cselekmény. Ide-oda csapongtunk addig, amíg Lolita újra
fel nem tűnt a sztoriban.
Visszatértek a költő képek, a
szépséges hasonlatok, újra színes lett Humbert világa és ismét követhető lett a
cselekmény. (Bár erősen burleszk elemei voltak a gyilkosságnak!)
Borító-válogatás:
{
IMÁDOM, ha rengetegféle
kiadással, újra- és újra borítózással vagy alternatív borítótervekkel
rendelkezik egy könyv! Persze jelen esetben a legújabb kiadású (Európa, 2011)
magyar borító is nagyon bejön, de ismét találtam pár szépségeset a GoodReadsen!
Három kedvenc a kiadott
borítókból (balról-jobbra):
1. A 2009-es Editorial Teorema
filmes borítója.
2. A szintén 2009-es Proa kiadásé.
3. A 2006-os Penguin Books
borító.
És 6 újratervezett kiadó, ami
kering a neten – én a Pinteresten találtam őket, de nem találtam hozzájuk
kiadást.
Lolita filmek:
{
A Lolita hallatlan világsikerét - két film is készült belőle (Stanley Kubrick, illetve Adrián Lyne rendezésében), és a világirodalom legtöbbet elemzett művei közé tartozik - elsősorban hihetetlen nyelvi és gondolati gazdagságának köszönheti: minden idők egyik legnagyobb művészregénye ez, amelyet képtelenség „kiolvasni”. – írja a fülszöveg.
Bevallom: engem a Jeremy Irons verzió érdekelt nagyon, ugyanis imádom a színészt! Ez az 1997-es Adrian Lyne féle Lolita verzió (IMDb, port. hu). Azért is olvastam el, mert megkaptam kölcsönbe a DVD-t, de maradtam az „előbb a könyv, aztán a mozi” –elvemnél.
A film megnézése után:
Zene: Ennio Morricone
(Egyszerűen imádom, a legtrébb, tőlem legtávolálóbb filmeket is élvezetessé
teszi számomra.)
Az adaptáció 5/5 ✰✰✰✰✰, majdnem tökéletes adaptáció.
A film zseniális, nagyszerű
mozit hoztak össze. Gaston kimaradt és elsikkadt HH múltja / visszaemlékezései,
továbbá meglettem volna a végén a másik pedofil csupasz pöcse és segge
látványa nélkül, de tetszett! Jeremy Irons fergetegeset alakított! A kedvencem
mégis a Lolitának lekevert pofonok voltak, mert azokat mind megérdemelte a kis
ripacs. Amúgy Dominique Swain nagyon jól alakította az üres Lót, de muszáj volt
utánanéznem, hogy mennyi idős is volt a film forgatásakor, mert néha túl jól
alakította… (1980-as a leányzó, a film pedig 1997-es… 17 éves volt – a film
forgatásának kezdetekor pedig 14!!! Legális ez?!)
Amúgy az angolul tudóknak itt
egy érdekes interjú a film Lolitájával, aki többek között elmeséli, hogy
hatszor olvasta a könyvet…. (link)
Bár általában az olvasásra
bíztatok, most azt mondom, hogy a történetük éppúgy megismerhető és megérthető
az adaptációból. Ha csak egy filmnyi időt adna valaki nekik, akkor tegye meg és
nézze meg!
Idézetek:
{
Most
pedig szeretném bevezetni a következő fogalmat. A kilenc és tizennégy éves
korhatárok között előfordulnak olyan hajadonok, akik bizonyos, náluknál kétszer
vagy többször idősebb, megbabonázott utazók előtt felfedik igaz természetüket,
mely nem emberi, hanem nimfikus (vagyis démonikus); ezen választott lények
jelölésére a “nimfácska" megnevezés alkalmazását javaslom.
Nem
tudom, említettem-e, hogy Lolita milyen elbűvölő mosolyt tartogatott az
idegenek számára: szeme gyöngéden, pillaborzasan összeszűkült, arckifejezése
édes álmodozást sugárzott, mely persze mit sem jelentett, de oly gyönyörű és
megnyerő volt, hogy szinte lehetetlennek látszott mindezt egy bizonyos varázsos
gén hatásának tulajdonítani, mely automatikusan deríti föl arcát az üdvözlés
ősi rítusának valamely tudat alatt rögzült jelképeként – vagy vendégmarasztaló
prostitúcióként, mint némely nyersebb olvasóm fogalmazhatná.
{
Szellemileg visszataszítóan
sablonos kislánynak találtam. Édeskés dzsesszimpró, népi tánc, ragacsos vegyi
fagyi, musicalek, mozimagazinok és így tovább – ezek álltak slágerlistája élén.
Csak a jó ég tudja, hány tízcentest tömtem a minden áldott étkezésünket kísérő
káprázatos wurlitzerekbe! Még most is hallom a neki szerenádozó, Sammy, Jó,
Eddy, Tony, Peggy, Guy, Patty, Rex és efféle neveket viselő egyének hangját és
az érzelgős slágereket, melyek éppoly egyformák voltak fülemnek, mint Lo különféle
cukorkái ínyemnek.
{{{{{
{{{{{
Csak ket ropke megjegyzes:
VálaszTörlésIgen, Gaston pedofil!
"Egyik szereplőt sem lehetett megkedvelni, lehetetlen azonosulni velük vagy a gondjaikkal." En tobbszor is tudtam azonosulni HH-val, es ezt masoktol is hallottam. Ez a konyv egyik legnagyobb ereje szerintem, es ijeszto is benne: nyelvileg annyira szep es magaval ragad, hogy hajlamos vagy atvenni a foszereplo gondolatait, ha akarod, ha nem. Nekem legalabbis abszolut kikapcsolta az olvasas idejere a moralis kerdeseket.
Egyebkent angolul is olvastam, es uramatyam, tenyleg az egyik legszebben megirt konyv, amit valaha olvastam. Durva, hogy Nabokov bevandorlo volt... :D (Egyebkent inkabb amerikai irodalom, mint orosz szerintem.)
Tetszett a bejegyzes!^^
Köszönöm a két röpke megjegyzést!
TörlésHajlamos vagyok egyetérteni veled, miszerint inkább amerikai irodalom, mégis orosz a téma besorolása "hivatalosan". A kiadás végén is van egy Nabokov A Lolitáról rész, amiben elmeséli, hogy az előzményt még oroszul írta, de a Lolita már angol... Nehezen hihető, annyira szép a nyelvezete.
Bővítés: Akkor én nem tudtam azonosulni vele, de olvasás közben nem is moralizáltam!