(A fordítás a
bejegyzésben saját, vagyis nem hivatalos.
Magyarul
(még) nincs kiadva.)
“You’re
one of us.”
“In
name only,” I said, echoing their description of Agarin. “I’ve always been
closer to the humans than to you, even since the beginning.” I looked up. “You
keep yourselves apart from them, but I can’t. I know them too well – I’ve been
them more than I’ve been myself.”
~ „Egy
vagy közülünk.”
„Csupán
névleg,” – mondtam, megismételve Agarin szavait. „Mindig közelebb álltam az
emberekhez, mint ti, már a kezdetektől fogva.” – Felnéztem. „Te távol tarthatod
magadat tőlük, de én képtelen vagyok. Túlságosan jól ismerem őket – inkább
vagyok ők, mint önmagam.”
3.
részről írtam: Nem
akarlak megölni
3,5. részről írtam: Next of Kin
4. részről írtam: Az ördög egyetlen barátja
5. részről írtam: Csak a holttesteden át
6. részről írtam: Már nincs vesztenivalód
3,5. részről írtam: Next of Kin
4. részről írtam: Az ördög egyetlen barátja
5. részről írtam: Csak a holttesteden át
6. részről írtam: Már nincs vesztenivalód
Fülszöveg:
☠
We call them demons, for lack of a better word, but the
truth is something much more mysterious. In the „I am not a Serial Killer” trilogy,
the young sociopath John Cleaver killed three of them to protect his family,
but he has no idea what horrors he's stirred up.
Elijah Sexton was a god of the ancient world. Now he drives
a hearse in a Midwest town and keeps his head down. He avoids the world as much
as he can, drinking dead memories while his own mind drifts slowly toward
oblivion. But when the memories he drains reveal the presence of another fallen
god, Elijah is drawn back into a war between humans and monsters–a war that
threatens the woman he doesn't dare to love.
„Next of Kin” is the
introduction to an all-new John Cleaver trilogy, beginning in 2015 with „The
Devil's Only Friend.”
„Legközelebbi
hozzátartozó” fülszöveg magyarul
(spoileres!):
☠
Jobb szó híján démonoknak nevezzük őket, de az igazság
sokkal misztikusabb. Az „Én nem vagyok sorozatgyilkos” trilógiában, a fiatal
szociopata John Cleaver megölt hármat belőlük, hogy védje a családját, de
fogalma sincs arról, hogy mit kavart fel ezzel.
Elijah Sexton az antik világ istene volt. Most ő vezeti a
halottaskocsi egy középnyugati városkában és igyekszik semmibe sem
belebonyolódni. Annyira elkerüli a világot, amennyire csak lehetséges, issza a
halottak emlékeit, amíg az elméje a feledés felé sodródik. De amikor az egyik
emlékben egy másik bukott istenségre ismer, akkor Elijah belesodródik az
emberek és szörnyek háborújába – egy háborúba, amely veszélyezteti a nőt, akit
nem mer szeretni.
A „Legközelebbi
hozzátartozó” a bevezetője a teljesen új John Cleaver trilógiának, aminek az
első része 2015-ben jelenik meg meg „Az ördög egyetlen barátja” címmel.
☠
Eredeti megjelenés éve: 2014
Smashwords, Los Gatos, 2014 / ISBN:
9781311085559
☠
Szerintem:
☠
Nem voltam maradéktalanul elégedett a lezárással, mert
abszolút folytathatónak éreztem. Emiatt is álltam neki ennek a regénynek, ami
igazából a bevezetője a következő adagnyi John Cleaver-történetnek!
3,5 Dan Wells: Next of Kin
könyvről dióhéjban.
Íme, egy Elijah nevű férfi, aki a hullaházban dolgozik és a
halottak emlékeit issza magába. Fincsi, hm? Ő lenne a főszereplője ennek a
novellának, ami által a démonok szemszögét is megismerhetjük. Ő „Gifted”-ként
aposztrofálja a fajukat, ami Ajándékozottat, Áldottat jelenthetne, ha nem lenne
átok számára emléktől-emlékig élni.
Természetesen jön egy feledhetetlen nő, képbe kerül egy
titokzatos Alzheimer-kóros bácsi és felbukkannak a rosszfiúk, akik a maguk
oldalára akarják állítani Elijaht. (Nem szeretek Alzheimeres emberekről
olvasni, mert rettegek ettől a kórtól. Mindazonáltal fantasztikus ez az emlékek
köré épített történet, ugyanakkor ijesztő is.)
Stílusában és történetvezetésében tökéletesen beleillik a
sémába, de kifejezetten tetszett, hogy az előző történetelemeket is belekeveri,
szóval nem egyedi egyetlen eset sem. Nincs új a nap alatt - pláne, ha ennyi
ezer évet éltek már ezek a lények…
Értékelés: 5
Bővebben
az íróról: Dan Wells
☠
Igazából a 3,5. kötet kapcsán jutottam el odáig, hogy
kíváncsi lettem magára az íróra is. Előtte abszolút figyelmen kívül sikerült
hagynom a róla írtakat, csupán annyit tudtam róla, hogy van egy másik sorozata
is, ami inkább sci-fi, inkább disztópia… Általában igyekszem tartani a
távolságot az alkotóktól, mert szeretem a személyük szeretetétől függetlenül
megítélni a műveiket. Most sem hobbiból jártam utána Dan Wellsnek, hanem mind a
Köszönetnyilvánításban (Acknowledgments), mind Az Íróról (About the Author)
részben leírtak által jutottam ezekhez az információmorzsákhoz.
„Ezért a könyvért több hálával tartozom a nagyapámnak, Lowell
Alley Wellsnek, mint bárki másnak.” – írja a könyv elején. – „Aki a legjobb
emberek egyike volt, akikkel valaha találkoztam, és akinek az elméjét megette
az Alzheimer-kór. Nem hiszem, hogy képes lettem volna horrort írni anélkül,
hogy átéltem volna azt a horrort. Nagyapa, örülök, hogy már egy jobb helyen
vagy. Üdvözlöm a Nagyit.”
A könyv végén lényegesen vidámabb szeleteket kapunk Wells
életéből: „Több, mint 300 társasjátéka van. 15 országban járt már, 3-ban élt
is. Gyerekként hipochondriát diagnosztizáltak nála, de nagyjából már elmúlt.
Poénból verseket memorizál. Ronda nyakkendőket gyűjt. Retteg a tűktől, a
középszerűségtől és az öregkori demenciától (~elmebaj).”
Lehet nem szeretni ezt a pasit? Imádom ezt a sorozatát, és
ezután a bevezető után alig várom a következő John Cleaver trilógiát.
Idézetek:
☠
His mind was gone, but his body was still strong; he was
sixty-five years old, younger than most of the residents in the building, but
early onset Alzheimer ’s was common enough, and he couldn’t take care of
himself, so here he was. Healthy as a horse, empty as a drum.
~ Az elméje már elhalványodott, de a teste még erős volt; 65
éves, fiatalabb, mint a hely többi lakosa, de az Alzheimer korai stádiuma közös
volt mindannyiukban, és képtelen volt gondot viselni magára, szóval itt
tartották. Egészségesen, mint egy ló, üresen, mint egy dob.
☠
“So is it worth it?”
For the second time in our short conversation, his question
stopped me cold. I looked at the boy in surprise. “Is what worth it?”
“Coming here,” he said. “Caring about a man who doesn’t care
about you – who couldn’t care about you if he tried. Making connections with
people who are only going to disappear.”
~ „Szóval megéri?”
Rövid beszélgetésünk alatt, már második alkalommal akasztott
meg a kérdése. Meglepve néztem a fiúra. „Miért ér meg mit?”
„Idejárni,” – mondta. „Törődni egy férfival, aki nem törődik
veled – aki akkor se tudna veled törődni, ha megpróbálná. Megéri kapcsolatok
kiépíteni emberekkel, akik úgyis el fognak tűnni?”
☠
“Is it worth it?” I asked suddenly. I couldn’t get that
boy’s words out of my mind. “We spend our whole lives making connections with
people who are inevitably, every time and without fail, going to leave us.
Unless we leave them first, which might actually be worse. We’re building a
foundation that cannot last, with materials that will never hold, and time goes
on and mountains crumble and everybody dies, everyone and everything that ever
was, and I . . . I am so old.”
~ „Megéri?” – kérdeztem hirtelen. Képtelen voltam kiverni a
fiú szavait a fejemből. „Az egész életünket azzal töltjük, hogy kapcsolatokat
építsünk ki emberekkel, akik elkerülhetetlenül, minden alkalommal és kivétel
nélkül el fognak hagyni minket. Hacsak nem mi hagyjuk el őket előbb, ami talán
még rosszabb. Építünk egy alapot, ami nem maradandó, olyan anyagokkal, ami nem
tart…, és múlik az idő, a hegyek leomlanak…, mindenki meghal…, mindenki és
minden, ami egyszer volt… és én… én olyan öreg vagyok.”
☠☠☠☠☠
☠☠☠☠☠
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése