2015. április 24., péntek



Jeff Kinney: Egy ropi naplója (Egy ropi naplója 1.)



„Tudtam, hogy meg kellene mondanom Mr. Winskynek, hogy én kergettem a gilisztákkal a gyerekeket. De még nem álltam készen rá. Tudtam, ha vallomást teszek, elveszítem a forró csoki-előjogomat. Ez elhallgattatott egy időre.”


Fülszöveg:
New York Times bestseller
„Egy napon híres leszek, de egyelőre itt dekkolok a felső tagozatban egy csapat idióta társaságában.”

Gyereknek lenni tényleg gáz. Senki nem tudhatja ezt jobban Greg Heffleynél, hiszen a felső tagozatban rohad, ahol méreten aluli nebáncsvirágok teremnek az olyan izompacsirták között, akik már rég borotválkoznak.

Eredeti mű: Jeff Kinney: Diary of a Wimpy Kid
Eredeti megjelenés éve: 2007
Könyvmolyképző, Szeged, 2008
224 oldal · ISBN: 9789632450810 · Fordította: Szabados Tamás · Illusztrálta: Jeff Kinney

Szerintem:
Szóval van az a dolog…, hogy gyakran csalódom a szériakezdésekben. Azt hittem, már elmúlt, de úgy néz ki, megint előjött… Ez egy rém kellemetlen, idegesítő főszereplős kis butaság volt, amihez már – úgy néz ki – túlságosan felnőtt vagyok. (Vajon utálnám a sajt felsős-énemet is így utólag? Szerintem Gregnél is nagyobb roh.dék lehettem…)

A főszereplőt - vagyis a ropi srácot -, Greget legszívesebben különféle kínzásoknak vetném alá az alávalóságok miatt, amiket a könyvben tett másokkal, és amiket csak és kizárólag emberellenes cselekményeknek tudok minősíteni… 
Milyen testvér / barát / gyermek / ember az ilyen?

Egyébként nagyon vártam ezt a sztorit. A történet érdekes volt, bár semmi extrát nem mutatott fel, illetve nekem tetszettek a minimalista dizájnú rajzok is! Kifejezetten humorosak ezek a már-már pálcikaemberek, amilyeneket összességében akárki tudna rajzolni, aki nekiül.


Kedvenc szereplő? Vicceltek? Csak sajnáltam szegény Rowleyt óraszám…
Amit szerettem: Greg pofára eséseit. Megérdemelte!

Folytatás:
Úgy érzem magam, mint Mortough a Halálos fegyverben: "Túl öreg vagyok én már ehhez..."
Azért folytatni fogom, mert kíváncsi vagyok, mi fogta meg ebben a nyikhajban az embereket. Nem egy megerőltető olvasmány. Rövid, órák alatt kiolvasható.

Értékelés: 3

Egy ropi naplója – a film:
(PORT.HU / IMDb adatlapok a filmhez)

„Greg utálja az iskolát. Szerinte a felső tagozat a legostobább dolog, ami létezik. Nincs rémesebb és megrázóbb élmény számára, mint a kócos, szeplős idiótákkal, a bugyuta szájhősökkel és a borotválkozó nagyfiúkkal való találkozás. A szenvedését, állandó megpróbáltatásait sajátos módon próbálja oldani a srác, arra készül, hogy naplót ír. Nem olyan ömlengőset, amit a lányok szoktak, hanem igazi naplót, amelyben megörökíti a világról, az iskoláról, a családról és az emberekről alkotott véleményét. Így születik meg "ropi" naplója.”

A könyvecske után nem hiszem, hogy meg fogom nézni a filmet, vagyis nem rohanok kölcsönkérni, ahogyan általában szoktam. Mindazonáltal érdemes egy szót pazarolni Rodrickra, aki legalább a női nézőket becsalogatja a dögös menősrác imidzzsel. Greg, Rowley karaktere elbírt volna két másik színészt is, de nem szeretek látatlanban ítélkezni, inkább majd pár Ropi-regénnyel később mégis megnézem majd a filmet.

Idézetek:
Úgy döntöttem, én is csinálok egy saját kísértetházat. Valójában Rowley-t is be kellett vonnom az üzletbe, mert anya biztosan nem engedte volna, hogy a házunkat totális kísértetkastéllyá alakítsam.
Tudtam, hogy Rowley apja nem őrül be az ötlettől, ezért úgy döntöttem, hogy az ő pincéjükben rendezkedünk be, és egyszerűen nem szólunk a szüleinek.

A nyaram – hála a bátyámnak, Rodricknek – nem indult valami fényesen.
Épp csak megkezdődött a szünet, amikor Rodrick egyszer fölkeltett az éjszaka közepén. Kijelentette, hogy végigaludtam az egész nyarat, de szerencsére a tanév első tanév napjára felébredtem.

Öregem, fogalmam sincs, mi ütött manapság a lányokba. Az alsó tagozatban sokkal egyszerűbb volt minden. Ha te voltál a leggyorsabb futó, az öledbe hullt az összes lány. És ötödikben Ronnie McCoy futott a leggyorsabban.
Manapság sokkal komplikáltabb az ügy. Most az számít, milyen ruhát viselsz, milyen gazdag vagy, jó feneked van vagy valami. És a Ronnie McCoyhoz hasonló srácok csak a fejüket vakarják, és nem értik, most mi a rák van.

Képgyűjtemény a Pinteresten: Egy ropi naplója.
Különböző "Diary of a Wimpy Kid" kiadások borítói a GoodReads-en!

1 megjegyzés:

  1. Érdekes volt olvasni az értékelésedet :) nekem tetszett a könyv, így felnőtt fejjel is. :)
    A filmek közül szerintem a második rész sokkal jobb, abban Rodrick is többet szerepelt. :)

    VálaszTörlés