2016. március 31., csütörtök



Havi összefoglaló - 3. fejezet: MÁRCIUS

(Ezt a rovatot a „havi összesítő” címke alatt lehet megtalálni.)

Az a helyzet, hogy eltelt 2016 első negyedéve és arra döbbentem rá, hogy máris teljesítettem néhány Újévi FOGADALMAMAT – a teljes lista ITT. Végignéztem az összes Wayward Pines részt, amiről írtam is (link). Használgatom a TBR jaromat, bár nem sok sikerrel. :D Eddig csak három könyvet sikerült kb. elolvasni a kis könyves cetlis bödönkémből… A blogot folytatom – bár szépen csendben elsumákoltam a blogom második születésnapját, ami március 3-án volt -, de a folytatás érdekes lesz, mert egy NAGY tételt is kipipáltam az újévi listámon: munkát kerestem és TALÁLTAM.

A napi 8 óra meló valószínűleg belassítja a blogot, de nem adom fel. Előfordulhat, hogy megváltoznak a dolgok a Hagyjatok! Olvasok! táján, de igyekszem összehangolni az életem a rendszeres munkával.  Szóval örülök nagyon, és valami nyereményjátékon töröm a fejem. Szülinapos, munkának örülős, „az első hónapot túléltem”-féle témában gondolkodom… fizu után. :)
Azt hiszem, hogy ennyi történt röviden, hosszabban meg lejjebb olvasható mindenféle: könyvklub, havi könyves beszerzések, a hónapban értékelt könyvek, TOP –könyvek márciusból, új könyvjelzők és hasonló mindenféle téma.
 (A folytatáshoz olvass tovább! ⇩⇩⇩)

❖❖❖❖❖
Mi történt 2016 márciusában?
❖❖❖❖❖
Személyes kitérő –

Én és a könyvek - bevallásom következik. Ebben a hónapban 11 példánnyal növekedett a polclakók száma. És ugyan drasztikusan fogy a helyem, máris azt tervezem, hogy június 9-én Szimirzával elmegyünk a Könyvhétre! :) A Könyvfesztivál valószínűleg kiesik, amiért nem sírok (nagyon), de spórolgatok és szerzek banyatankot és majd a Könyvhéten mindenfélét összevásárlok, mi szemnek-szájnak-polcnak ingere. =^.^= (Tudom, hogy soká' van az még, szóval hagyjuk egyelőre!)

Vásároltak

- Megleptem magam nőnapra… (és iszonyatosan meglepődtem, amikor átvettem a csomagot!) Nem bírtam kihagyni a KMK nőnapi kuponját. Cassandra Clare – Maureen Johnson: A Whitechapel réme és Cassandra Clare – Sarah Rees Brennan: Csak árnyékok
- Egy egyszer már félbehagyott regény, amit barátnőzés közben random megláttam az akciós polcon: Vernor Vinge: A szivárvány tövében 
- Könyvtári leselejtezett megmentése az enyészettől: Susan Andersen: Jane és a nagyestélyi

Recik

Összesen négy recenziós példány boldog tulajdonosa lettem márciusban.  
- 3 Athenaeum kiadós regényé – nagyobb képek itt : LINK.
- Illetve a Typotex kiadótól és érkezett egy zenés-operás életregény: Richard Harvell: A kasztrált (Illetve várok még egy regényt tőlük, ami nagyon érdekel, de még nem ért ide.)

Nyeremények

- TUMBLR-en nyertem egy illusztrált HARRY POTTER kötetet, ami több mint másfél KILÓS! (Ezen a vonalon elindulva bele se merek gondolni, hogy már a negyedik rész is milyen súlyú lesz?! És a hetedik?) J. K. Rowling: Harry Potter and the Sorcerer's Stone  
~ Itt nyertem: typewriterdaily (Több kép a könyvemről itt: LINK.)


Ajándékba kapottak

- Lorelle lepett meg a kedvenc sárkányos sorozatom két újabb (angol) részével! Én nem tudom, hogy képes rá, de folyton belefut a 3 font / 2 könyv akciókba és olyan könyveket hoz nekem, hogy… Csak tátom a számat! :)

Más érdekeltségek –

A mázli széria folytatódik márciusban is, már a hónap legelején TALÁLTAM munkát. Mármint a Munkaügyi találta nekem, de a lényeg ugyanaz: ma már reggeltől délutánig dolgoztam a helyi színházban. Van saját kis zugom, ahol kettesben vagyok egy nagyon kedves és szimpatikus nővel. Irodai munka, bele kell rázódni (főleg a felébredésbe…), de örül a szívem.

Vásárlás ügyben elég sokat talpaltam a városban, se papucsom, se kabátom, se táskám – hirtelen úgy tűnt semmim sincs, amit felvehetnék. (Jah, nincs elég ruhám… Hihető…) Viszont lett új táska, papucs, cipő, kabátok és kész is egy vigyori pénzügyi asszisztens. :)

Nyertem a Delta Vision kiadónak az egyik Terry Pratchett játékán, szóval majd küldik az Égből szőtt kalap című új Korongvilág regényt! Várom, várom… =^.^=

Lorelle barátnőm hazajött picit Angliából és sokat tudtunk találkozni: forró csokizások, könyvtárazások, séták, traccs partik – nagyon jó volt, hogy ennyire ráértünk egymásra. Sajnos már visszament Londonba, de előtte még kaptam tőle jó néhány könyvjelzőt!

Lorelle-től: 1. adag
Lorelle-től: 2. adag

Életemben először adományoztam könyvet a könyvtárnak (a Lick – Taktus-t). Semmi apropója nem volt, csak úgy. Hátha a karma úgy működik, hogy valaki nemsokára beadja a Démonüveget, mert kedve támad „jófejkedni” és végre elolvashatom.

   Jeffi segítségével ugye rendelgettem könyvjelzőket (500-600 Ft-ért egy-egy adagot kb.) és nemrég ért ide a második adag. Az előző adag az előző havi összefoglalóban van (az arany apróságok). Szóval íme a maradék, ami ma ért ide:


A hónap dalai ~

Vad Fruttik - Lehetek én is (+ dalszöveg)


Napoleon Boulevard - Szállj velem (+ dalszöveg)

  
Áprilisi terveim:
- Recenziós példányok:

- Könyvtári példányok kivégzése:


- Saját példányok kivégzése:


Április huszadikáig el kéne olvasnom őket egy kihíváshoz (Karácsonyi (Könyv)lidércnyomás 2015). Előre szólok, valószínűleg nem fog sikerülni… :D Na, nem mintha nem akarnám elolvasni őket – egyszerűen nincs időm… (Tudnék mit kezdeni egy időnyerővel.)


Mini-könyvklub Vegazussal és több más bloggerrel!

Helyzetjelentés

Folytatódik a mini-könyvklub 3. fordulója és a magyar fantzasy regény úgy néz ki, hogy (majd) mindenkinek tetszett, de még elég sokan nem írták meg a bejegyzésüket. A márciusi regényünk ~ Kleinheincz Csilla: Ólomerdő volt.

Furcsa szerelmi háromszög, szívet felzabáló sárkányok, elátkozott emberek és tündérek, tudathasadt manó, útkereső kamaszleány. Jó volt!  A többiek ajánlóit most is a < közös oldalon > érhetitek el.

A következő könyv egy szabadon választható fantasy lesz, de még tippem sincs, hogy mit fogok választani… Esélyesek vannak ugyan, de ki tudja, mi lesz!

~ Alig várom, hogy a többiek mit olvasnak majd!


A kapcsolódó bejegyzéseim a mini-könyvklub címke alatt elérhetőek!

❖❖❖❖❖
Könyvek és a blog -
16 könyvről írtam a hónapban, és ha volt, a filmadaptációikról: 
  1. Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és Kockafej
  2. Sarah Addison Allen: Sugar Queen - Édes élet
  3. Neil Gaiman: Csillagpor (könyv és film)
  4. John Green: Papírvárosok (könyv és film)
  5. George Orwell: Állatfarm (könyv és film)
  6. Roald Dahl: Danny, a szupersrác
  7. Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés (Maddox testvérek 1.)
  8. Paul Tobin: Colder, Vol. 1 (Colder #1)
  9. Kleinheincz Csilla: Ólomerdő (Ólomerdő 1.)
  10. Rick Riordan: A csontlabirintus (A 39 kulcs 1.)
  11. Gordon Korman: Egy hamis hang (A 39 kulcs 2.)
  12. Peter Lerangis: A kardtolvaj (A 39 kulcs 3.)
  13. Rick Riordan: Neptunus fia (Az Olimposz hősei 2.)
  14. Jeff Kinney: Az utolsó szalmaszál (Egy ropi naplója 3.)
  15. - 16. Cassandra Clare: Bane krónikák 5-6. 

Nagyon sok filmes könyvet olvastam, nagyon sok folytatást olvastam és úgy általában - ebben a hónapban nagyon sokat olvastam! Ezerfelé jártam, ezer félét rendeztem, terveztem, de az az esti egy (vagy több) óra olvasás elalvás előtt… az nagyon kellett mindennap. Műfajilag igyekeztem változatos lenni a hónapban: akadt new adult romantikus, akadt ifjúsági kalandregény, de volt képregény, novella, képSregény, élettörténet és útkereső sztori is.

A TOP1 kedvencem abszolút a hónapban a Neptunus fia volt, ami egy újabb Percy Jackson történet az egyik kedvenc írómtól, így elég könnyen tarolt. A TOP2 a Sugar Queen - Édes élet volt, ami egy varázsos, szerelmes, könyves és fordulatos regény. A TOP3 egy klasszikus lett: az Állatfarm! Ez igazán földhöz vágott, pedig nem vagyok oda az ilyen irományokért. Sokkoló, durva és nagyon igazinak tűnő regény.

Egyéb bejegyzéseim: 2 book tag és 1 db egyéb poszt. – 

❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
A képek némelyike SAJÁT vagy saját szerkesztés! 
A többi meg a Pinterest tábláimról van.
❖❖❖❖❖


8 megjegyzés:

  1. Aaaa, 16 értékelés, gratula! Én álmaimban sem tudok ennyit összehozni, úgyhogy felnézek rád! *-* A HP könyvhöz szintén gratula, annyira jól nézhet ki élőben! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Majd most csökkenni fog ez a szám, idő hiányában. :))

      Törlés
  2. Boldog blogszülinapot!! :) És gratulálok a gyönyörű HP könyvhöz! Meg az álláshoz. ;) Úgy tűnik, szép hónapod volt.

    VálaszTörlés
  3. Boldog Blogszülinapot, így utólag is :) wow, még HP könyvet is nyertél?? Te kis extramázlista!
    (úúú, ezek az alsó könyvjelzők honnan vannak? nálam is mindig könyvjelző hiány van...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :)) A könyvjelzők ebayről - Kínából - vannak, ha beírod, hogy "30Pcs Set Travel Famous London Paris Book Marks Paper", akkor kidobja a találatokat! :)

      Reklám helye: http://goo.gl/WhlRFO

      Törlés
  4. Gratulálunk az álláshoz! És boldog blogszülinapot is kívánunk. Tényleg nagyon sokat olvastál ebben a hónapban! Ismerős a "nincs elég ruhám" probléma. :) Duplán is! :)

    VálaszTörlés
  5. De jó olvasni, hogy jobbra fordultak a dolgaid! Remélem kitart a mázlid egész évre :D Gratulálok az álláshoz is! :) Jó sokat és sokfélét olvastál *-* Azért arra kíváncsi leszek, hogy mit fogsz hozni a mini-könyvklubba, nekem már megvan az áprilisi könyvem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, rám fért. :))
      Még nem tudom, mi lesz a szabadon választhatóm... mi lesz a tiéd? :D

      Törlés