– Ez csak legenda! Vámpírok nincsenek!
– Ezt pont te mondod? – nézett rám Charlie bácsi, és felvillantotta farkasfogait. Nem fenyegetően, csak célzásként. Azonnal értettem belőle, és elszégyelltem magamat. Hogyan is merhetnék kételkedni bármi természetfelettiben?
|
Fülszöveg:
☯
Vérfarkasnak lenni nem egyszerű.
Különösen, ha az ember fia lánynak születik.
És persze lőnek is rá.
Meg egy csomó maffiózó csörtet a nyomában.
Máskor meg beleölik a fő keresztapa medencéjébe.
Amikor éppen fontos randija lenne!
Ráadásul még a bátyja is hazajön, és az istennek sem maradna nyugton, minek következtében rájuk szabadul a teljes emberi civilizáció, minden veszett baromságával együtt!
Vérfarkasnak lenni nem egyszerű.
J. Goldenlane ezúttal a vérfarkasok kihívásokkal teli világába kalauzolja el olvasóit. Mesteri részletességgel rajzolja meg a farkaslét mindennapjait, az ember és a szörnyeteg örök harcát, a természetfeletti hatalom problémáit: az elmaradhatatlan, pikírt humorral fűszerezve. Az írónő a tőle megszokott ellenállhatatlan, sodró lendülettel, fordulatos drámával mutatja be a főszereplő, Christina és a bátyja, Christian különleges testvéri kapcsolatát – amely a Holdtestvér imádott és a rendőrcsalád elátkozott áldásán túl mindkettejük számára a legfontosabb a világon… nem is csoda, ha bármit hajlandók feláldozni, bárkivel hajlandók megharcolni érte.
Könyv információk:
Eredeti megjelenés éve: 2002
Delta Vision, Budapest, 2015
692 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789633951385
(második, javított kiadás)
|
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
Miért olvastam el?
Vannak írók, akikről egy könyvük elolvasása után érzem, hogy „nekem írnak”, illetve, hogy nem tudnak olyat alkotni, ami ne tetszene nekem az ő stílusukban előadva. J. Goldenlane Napnak fénye című regénye kapcsán így éreztem, ezért betáraztam a regényeiből, amikor lehetőségem adódott rá! (Ezek az új borítók egyébként csodálatosak, odáig vagyok tőlük meg vissza! *.*)
Miről szól a könyv?
Az alaptörténet az, hogy egy ikerpárban felébrednek a felmenőikben lappangó farkas gének és képessé válnak vérszomjas ösztönlényekké változni. A kisfarkasok felcseperednek, erről néhány igazán izgalmas (és néhány szomorú) visszaemlékezésben szerzünk tudomást. Igyekeznek emberként élni, de becsúszik egy-két probléma – persze ex zsarufőnök apjuk miatt minden botlásukat megússzák. Az ikrek, Christina és Christian Hunter mindenféle rosszfiúkkal kerül összetűzésbe, folyton lelövik őket, szembekerülnek a maffiával – és még a rendőrség is zaklatja őket. Továbbá egy dögös, erőteljesen sántikáló, jócskán összevert, ám áthatóan kék szemű újságíró is felfigyel Christinára.
Szerintem
Humoros regény, aminek egy kicsit „vavyanfables” a stílusa, de az urban fantasy szál nagyon passzolt ehhez a nyomozós-maffiás témához. Nagyon jól esett egy újabb, izgalmas J. Goldenlane regénybe keverednem, még ha a főszereplő stílusában tényleg Vavyan Fable főhőseit idézte bennem (pl. Kyra Emett a Vis Major –sorozatból).
Az a péntek este, amikor először találkoztam Christinával meglehetősen furcsa volt. Jött, szétvert pár pasit, legurult egy kisebb hegyoldalon, majd fogakat és kavicsokat köpködve sántikált vissza verekedni… Aztán este egy parkban osztotta a pofonokat, gyűjtötte a hasba szúrásokat! Ki ez a csaj?! Bírom a stílusát!
Szerelmi szál az urban fantasy krimiben?!
Nem, cseppet sem szerelmes regény, habár van benne némi romantika… Kedveltem Luit, nagyon jó (és kicsit túlságosan elhivatott) nyomozó lenne, de mivel újságíró lett, így egy igazi, mániákus hírhajhász, aki mindent tudni akar – akkor is, ha végül nem írja meg a cikket. Bírtam a hozzáállását mind agresszív főszereplőnkhöz, mind a viselt dolgaihoz! Érdekes volt, hogy éppen a kék szemű, összevert firkászra figyelt fel kicsi Chris, de a regény mégis inkább a maffiózók lelakatolásáról és megbuktatásáról szól.
 |
| Christian és Christina Hunter |
A másik kedvenc pacákomról is muszáj szót ejtenem, aki természetesen a lány bátyja, Christian! Kicsi Chris és Chris párosa elképesztően zseniális – mindjárt kitérek a viszonyukra egy picit lejjebb -, de ez a pasi önmagában is megér nekem egy misét! Igazi rosszfiú, akinek képtelenség megmondani, hogy mit kéne csinálnia és tuti, hogy egy igazi, fékezhetetlen pszichopata lenne, ha a rossz oldalon állna (vagy ha rossz családba születik). Így csak egy szeretetre méltó, játékos és kicsit perverz beállítottságú „vadász” (nem, nem akarok vadállatot írni…), aki élvezi az életet!
Testvéri szeretet a könyvben…
Érdekes volt az ikrek nagyon tesós, irigylésre méltó kötődése egymáshoz. Szerettem a negatív, picit bántó becézgetéseiket, mint például a tetves öleb, a bolhamenhely, a bolhabusz vagy a tűzcsapvitéz! De nem csak Christinát és Christiant kedveltem, akik ébredés után máris képesek voltak ölre menni egymással, hanem a szüleiket is, akik pár szóval képesek voltak megfegyelmezni őket! Baromi lazák ezek a regénybeli szülők, csodálom, hogy nem hullott ki a hajuk a gyerekeiktől! (Persze ott volt a fiataloknak Charlie bácsi, de mégis…)
– Megnyúzlak – közlöm a gyéren bútorozott, üres szobával.
– Sajnos nem hallottam, amikor azt mondtad, hogy várjalak meg – hazudja a bátyám a bal oldali ajtó mögül. Nem habozok utánamenni, mütyür ablakú, nyirkos szagú fürdőszobába érkezem.
– Tetves öleb!
– Bolhamenhely!
Negatívumként talán csak egy-két sokszor ismételt szófordulatot tudnék felhozni. Ilyen a „vak vagy a veszélyre” szöveg, amibe nem egyszer szaladtam bele, bár a rengeteg monoton verekedés se volt éppen izgalmas. (A Vadász-szálra meg tök kíváncsi lettem volna, csak mondom.)
Összességében
Szerettem olvasni, jól esett az írónő humora és a karaktereinek összetettsége. Christina tükör-problémái, Christian nőügyei, Lui elképesztő intelligenciája és a fel-felbukkanó Hunter szülök nagyon jól kiegészítették ezt a verekedős, nyomozós, Holdtestvért átkozó/imádó történetet. Nekem jól esett, hogy nem egy sima krimit kaptam, amiben harcos vérű emberkék nyomozgatnak a saját szakállukra… Imádom a fantasyt, haláli volt a krimi-fantasy párosítás.
Tetszett, bár lassan indult be, és mivel elég sok szálon futnak az események, jó időbe telt, míg összeállt a fejemben a sztori. A vége egészen szimpatikus, szeretem a hasonló befejezéseket, ahol nem vágnak hozzám egy 20 év múlva ez meg ez van epilógust, hanem hagynak tovább ábrándozni.
Értékelés: 4,5
Kinek ajánlom?
► …mindenkinek, aki szereti az önálló regényeket, az igényes kiadásokat, amiben nincsenek helyesírási hibák és csodás a borítójuk.
► …a J. Goldenlane-, az urban fantasy és a nyomozós krimi rajongóknak.
Kedvcsináló idézetek:
☯
– Tehát életben vagy – szögezi le megnyugodva anyánk. – Hát arra sem voltál képes, hogy egy lapot küldj? Csak annyit, hogy nincs semmi bajod. Apáddal azért egy kicsit aggódtunk, amikor azt hallottuk, hogy Kolumbiában meggyilkolt a maffia.
☯
– Lui, neked ugye vannak fotóid a jelesebb maffiózókról?
Hökkenten kapja fel a fejét, de habozás nélkül válaszol.
– Igen.
– Látni akarom őket! Menjünk hozzád!
– Christina, szerintem a kapcsolatunk már eljutott abba a stádiumba, hogy nem kell a bélyeggyűjteményemre hivatkozni, ha fel akarsz jönni! – vet rám egy kétértelmű, egy fenét, teljesen egyértelmű pillantást, aztán visszafordul a fényképezőgép felé.
☯
– Na ugye, hogy remek pasas? – húzom ki magam diadalmasan, és nekikezdek fésülködni.
– Csak azt nem értem, mit eszik rajtad – mélázik el a bátyám, és későn hajol el a hajkefe elől.
– Dögölj meg, te habzó szájú, veszett eb! – kiabálom, de már csak az üres szobának, mivel Christian hirtelen roppant sietősre vált. Hamarosan hallom, ahogy ledübörög a lépcsőn.
☯☯☯☯☯
☯☯☯☯☯
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése