Cecelia Ahern: Ahol a szivárvány véget ér

„Alex, te szíveket gyógyítasz. Szó szerint kívülről-belülről ismered a szívet – mit lehet tenni, ha valakinek megszakadt a szíve? Arra van gyógymód?”

Fülszöveg:

❀

Rosie és Alex jóban-rosszban kitartanak egymás mellett, és életre szóló szövetséget kötnek az iskola és a felnőttek zord világa ellen. Az izgalmas órai levelezések alatt még nem sejtik, hogy életük következő jó néhány évét is így fogják eltölteni: egymással levelezve… A sors újra és újra elválasztja őket egymástól, hogy próbára tegye barátságukat, kitartásukat és őszinteségüket. A gyerekek komoly felnőtté cseperednek: mindketten dolgoznak, házasodnak, gyereket nevelnek, válnak, de a varázslatos kötelék, amely összeköti őket, életük minden öröme és bánata közepette is megmarad.

Több van-e köztük puszta barátságnál? Ha kapnának egy utolsó lehetőséget, kockára tennének-e mindent az igaz szerelemért?

❀

Eredeti mű: Cecelia Ahern: Where Rainbows End

Eredeti megjelenés éve: 2004

 Athenaeum, Budapest, 2008

446 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639797291 · Fordította: Morcsányi Júlia

❀

Szerintem:

❀

Azt hiszem, hogy a romantikus mini-könyvklub második könyve sem nevezhető romantikus történetnek, hiszen egy nő 40 évét meséli, amiben nagy szerepet kap a családja, a barátai és az útkeresése. Fejlődésregény, amiben a megjelenő kapcsolatok sokfélék, nem csak romantikusak. Egyébként a levelezések kapcsán ismerjük meg a történetet, a szereplőket… Nem tudtam. Az 50. oldalon rágtam be és lapoztam át a könyvet, hogy hol van már a vége a levelezésnek – nem, nincs vége! Az EGÉSZ könyv levelek és válaszok a levelekre, e-mailezések és chat beszélgetések hosszú sorai, de szerencsére hamar megszoktam. (Más is járt már úgy, hogy ilyen alapdolgot nem tud a könyvéről? Felvállalom, égő vagyok.)

Az elején túl személyes volt, hiszen mégis a levelezésüket olvasgatom, de érdekes élmény volt meglesni, mit írnak egymásnak. Valahogy mégis személytelennek éreztem, őket pedig távolinak – ez egyébként a végére teljesen megváltozott, szétbőgtem a fejem az utolsó huszonpár fejezeten. Egyszerre voltam irtó dühös a könyvre és gondolkodtam az 1 csillagon, illetve nagyon boldog, hogy elolvashattam. Abszolút megérdemli az 5 csillagot (amit meg is adok neki), mert teljesen lekötött, élvezetes és vicces volt! Útkeresős levélregénynek tökéletes.

Kedvenc mellékszereplők: Ruby, Miss Casey

Kedvenc rész: Újságcikk Gregről (B@sszus! Ez mindent vitt nálam!)

Értékelés: 5

Bővebben:

❀

Nem mondom, hogy egy lélegzettel el lehet olvasni (hiszen, hogy lehetne?), de olvasmányos és olvastatja magát ez a regény. Kicsit kaotikus, amikor a kb. 10 éves gyerekek hibás levelezését olvassuk, nagyon személyes, amikor az álmaikról beszélgetnek vagy a tanárt fikázzák.

A történetben Rosie egy nagyon peches leány, akitől elszakítja az élet a legjobb barátját és egy elég nagy hibát követ el, ami miatt meg kell változtatnia a jövőbeli terveit. Különösen érdekes, hogy egy gyermekkori legjobb barátok –szál ismételten felbukkan a történetben. Odáig voltam Katiért és Tobyért.

Rosie legjobb barátja - Alex, aki Dublinból Bostonba költözik, aztán ott is tanul tovább, viszont rendszeresen tartják a kapcsolatot egymással. Az évek telnek, egyre több ember levelezik, chatel egymással és mind jobban belemászunk a családjaik, barátaik életébe is – vannak szereplők, akiket képtelenség megkedvelni vagy később vesztik el a szimpátiánkat, de nagyon kevesen vannak. A többiek meg a szívünkhöz nőnek!

Sajnáltam, hogy Dublinról keveset tudtam meg, mert imádom Íroszágot, de tulajdonképpen több család élettörténetét követhettem nyomon, szóval nem panaszkodom. A könyv SOK és kevés egyszerre, ráadásul túl hamar elfogy a 446 oldal, túl hamar múlik el 40 év… hiányoznak. Szerettem őket!

A kedvencem az anya-lánya kapcsolat volt Rosie és a lánya között. Ijesztő volt szegényt olvasni, ahogyan tanulja hogyan kell édesanyának lenni, hogyan küzd meg az élettel, a lányával, az álmaikkal. Csodás volt, amikor a kicsi az édesanyja tökéletes mása lett és bekapcsolódott a levelezők körébe és már őt is megismerhettem az írásai által. Én is imádok anyukámmal mindenféle bugyuta, néha érdektelen leveleket váltani, szóval tetszett az ismerős játékosság, ahogyan egymáshoz "szólnak". Annyira bájos páros!

Hasonló okokból szerettem Rosie és Ruby levelezését - fantasztikus egy ilyen baráti kapcsolat, ahol mindenféle marhaságról - és persze a fontos dologról is - folyamatosan tájékoztatjuk a másikat. Szerencsés vagyok: ilyen barátom is van. 

Ahern jó történeteket talál ki, amiket egész különleges módon önt formába. Nem vagyok a levélregények híve, de ezt jó volt olvasni. Plusz piros pont, hogy a második regényem az írónőtől és ebben is van egy dögös, vicces (és sikeres) állásinterjú!

„RUBY: Akkor meglett a lányod?

ROSIE: Igen, úgy lett idomítva, hogy három füttyszó és egy taps után visszarohanjon hozzánk.

RUBY: Lenyűgöző…”

!Abszurdum – SPOILER!

Két dolog abszolút kihozta belőlem az állatot (na, rendben van, több résznél is begőzöltem, de két dolognál nagyon). Egyes eset, amikor a könyv felénél (plusz-mínusz pár fejezet) simán le lehetett volna zárni, aztán meg újult erővel sodródnak el megint nagyon messze egymástól főszereplőink… Már majdnem odaköltözik a pasihoz, aki szakít a nőjével, amikor is felbukkan apuci, aki egy pár sejtjét és percét adományozta csupán a gyerekhez… hogy ő akkor így 13 év után (!) foglalkozna vele.

Én úgy elmentem volna Amerikába, mint a pinty… oda is utazgathatott volna Ibizáról, NEM?!

A második dolog a történet vége… Olvasom ezt a két imádnivaló, bár kissé buta döntéseket hozó és peches fordulatokkal teli élettel rendelkező embert, akiknek a happy endjére vártam 40 évet, aztán egy rövidke bekezdés a könyv végén és VÉGE?!

Persze ehhez a ponthoz ugye hozzátartozik az is, hogy annyira-elvetemültem-rémesen bőghetnékem van és dühös vagyok attól, hogy kb. 50 éves korukban találnak végre egymásra. Értem, hogy így volt az igazi, mert a fiatalok sorsa is elsimult, de annyira szerettem Alexet és Rosiet, bár megspórolt volna nekik (minimum) 20 évet az írónő.

Kedvenc borító(k):

❀

Kicsit kutakodtam GoodReadsen a kiadások között (lint lent). Kicsit érthetetlen, hogy az új magyar kiadáson mit keres ott a világítótorony, miért nem postaláda van rajta? De a régebbi kiadás borítóját (fent a fülszöveg mellett) IMÁDOM! Annyira szépséges ez a borító!

A másik és a magyarra kicsit hasonlító, de színesebb borító, amit szintén nagyon szeretek az egy szlovén kiadásé: Na koncu mavrice, 2011, Učila International kiadó.

Love, Rosie (2014)

❀

Létezik belőle egy film, aminek a címe: Love, Rosie (2014 – Port.hu / IMDB), magyarul – úgy néz ki - ugyanaz lesz a címe, ami a könyvnek: Ahol a szivárvány véget ér. A két főszereplőt két – szerintem – össze nem illő színész fogja alakítani: az Alexet játszó Sam Claflin-t már megszoktam Finnicknek (Futótűz és A kiválasztott), míg a Rosiet alakító Lily Collins nekem már csak Clary marad (Csontváros). Mindenképpen szeretném megnézni a filmet, szóval törekszem arra, hogy friss szemmel nézzem a két színészt, de most furcsának tűnnek együtt.

Idézetek:

❀

Az életünk időből áll. A napjainkat órákban mérjük, a fizetésünket ezeknek az óráknak az alapján kapjuk, a tudásunk az évek során nő. Gyorsan bepréselünk egy kis kávészünetet a zsúfolt napunkba. Visszarohanunk az asztalunkhoz, figyeljük az órát, az életünket találkákhoz igazítjuk. Mégis, az idő végül elfogy, és az ember szíve legmélyén azon gondolkodik, hogy vajon a lehető legjobban használta-e ki azokat a másodperceket, perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, éveket és évtizedeket?

❀

Az, hogy van egy kis tinta a bőre alatt, nem ejt foltot a jóságán, és a belőle sugárzó intelligenciát sem halványítja el. Édesanyja becsületére válik.

❀

Amikor gyerekek vagyunk, a szüleinket használjuk mérceként, hogy eldöntsük, mennyire rossz a helyzet. Ha nagyot esünk, és megütjük magunk, de még nem tudjuk eldönteni, hogy fáj-e vagy sem, egyből a szüleinkre nézünk. Ha rémülten rohannak felénk, sírni kezdünk. Ha csak nevetnek, és megcsapkodják a gonosz földet, akkor feltápászkodunk, és tovább játszunk.

❀

ROSIE: Igazad van. De, hogy a csudába vetted rá Garyt, hogy táncórára járjon veled? Életveszélyesen megfenyegetted, vagy mi?!

RUBY: Igen.

ROSIE: Ó. Hát, remélem, élvezni fogja.

RUBY: Ne viccelj, utálni fogja, és hetekig kiabálni fog velem, de akkor legalább újra kommunikálni fogunk. Na, jobb, ha megyek; az ebédszünet alatt még vennem kell Garynek egy tornadresszt meg egy macskanadrágot. Tudom, hogy igazából nem kell ilyesmit hordanunk, de az a fej, amit vágni fog, amikor előhúzom őket a szatyromból, megér minden kiadást.

ROSIE: Te gonosz, kegyetlen nőszemély.

✿❀✿❀✿

Képgyűjtemény a Pinteresten: Ahol a szivárvány véget ér.

Különböző Where Rainbows End kiadások borítói a GoodReads-en!

✿❀✿❀✿