2017. december 6., szerda



Linnea Dunne: Lagom

alcím: A svéd életstílus, amely kiegyensúlyozottá tesz

 Köszönet a recenziós példányért a Kossuth Kiadói Csoportnak!
  

Ez a lagom stílusú boldogság: nem felfokozott, nem eufórikus, és egyértelműen nem hivalkodó fajta. Megfontolt boldogság. És pontosan ez a fajta kiegyensúlyozottság az igazi, fenntartható boldogság titka.


Fülszöveg:
 „Lagom, azaz "nem túl kevés, nem túl sok – éppen elég”.
Az anyagi világon túllépve a jelentés egyre kifinomultabbá válik, a társas viszonyok szabályainak tökélyre fejlesztésére is utal. Lagom az, ha elfogadjuk egy barátunk meghívását, hogy nála töltsük a hétvégét, de ágyneműt viszünk magunkkal, hogy praktikus autót veszünk, nem pedig a legmenőbbet, vagy hogy pusztán a maradékokból ütjük össze a vacsorát, mivel a pazarlás bűn…
  
Érdemes a lagom életmód mellett dönteni, mert:
– környezettudatosabbá válhatsz
– egészségesebb egyensúlyt tarthatsz munka és szabadidő között
– megszabadulhatsz az otthonodat ellepő felesleges holmiktól
– tudatosabb fogyasztóvá válhatsz
– szeretetteljesebb emberi kapcsolatokat építhetsz
– élvezheted a svéd táplálkozás előnyeit
– megtanulhatod az önellátó gazdálkodás fortélyait
– több időt tölthetsz a természetben sporttal, kirándulással…
…egyszóval boldogabb és kiegyensúlyozottabb életet élhetsz!

Könyv információk:

Eredeti mű: Lagom:
The Swedish Art of Balanced Living
Eredeti megjelenés éve: 2017

Kossuth, Budapest, 2017
160 oldal · keménytáblás ·
ISBN: 9789630989589 ·
Fordította: Kiss Gábor
Megvásárolható ITT:
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?

Szeretnék változni. Kevésbé pazarló lenni. Szeretnék rendet teremteni magam körül. Boldog és kiegyensúlyozott szeretnék lenni. Szerintem aki úgy dönt, hogy változtat, kezdjen el körbenézni a számára vonzó divatirányzatok, követendő kultúrák vagy testhez állónak tűnő stílusok között – és járjon utána, hogy mit tud átemelni a saját életébe. Nálam ez a könyv egy ilyen próbálkozás. Jó lenne egy kicsit svédnek és nagyon lagomnak lenni.


A lagom törvénye

Szóval mi is a lagom törvénye? Legegyszerűbb értelmében a kifejezés valami olyasmit ír le, ami „éppen elég”, vagy „pont helyes” – mint a megfelelő mennyiségű tej a kávéban, vagy a tökéletes mértékű nyomás masszázs közben. Az anyagi világon túllépve a jelentés egyre kifinomultabbá válik, a társas viszonyok szabályai között tökélyre fejlesztett kötéltáncra utal. Lagom az, ha elfogadjuk egy barátunk meghívását, hogy nála töltsük a hétvégét, de magunkkal visszük a saját ágyneműnket, mert úgy tisztességes, ha nem kell még mosnia is utánunk. Lagom a jog, hogy otthon maradhatunk a beteg gyerekünkkel – fizetett szabadságon –, de soha nem élünk vissza e jogunkkal.

Lagom az, hogy praktikus autót veszünk, nem pedig a legmenőbbet. Lagom az, hogy csak az egyik falat festjük ki dizájnosra a nappalinkban, a többit pedig fehéren hagyjuk, mivel az egész szoba kidekorálása túl sok volna. Lagom az, ha élénkvörös rúzst viselünk, ám a sminkünk többi részét szolidra vesszük. Lagom az, ha veszünk egy hamburgert, de nem veszünk hozzá krumplit, mivel a mértékletesség erény. Lagom az, ha pusztán a maradékokból ütünk össze egy vadonatúj vacsorafogást, mivel a pazarlás halálos vétek.

MI AZ A LAGOM? - a vikingekről, az egyensúlyról és a félzsíros tejről


Szerintem

Ez a könyv nem egy gyorstalpaló ahhoz, hogy miként válhatsz átlagos svéddé, de még csak is azt írja le, hogy lehetsz X lépésben a világ legboldogabb embere. A könyv egy olyan életstílust mutat be, amely egy igazán kiegyensúlyozott nép sajátja! A lagom a szomszédok közti bizalom egymásban, a 360 fokos barátság jelenléte az életünkben, a slow food-mozgalom táptalaja. A lagom az, amikor önmagunkra oda sem figyelve tréningruhéban leszaladunk a közeli Friskis&Svettis önkéntesek által vezetett fitneszklubba, hogy egy kicsit együtt mozogjunk az emberekkel. 
Engemet meggyőzött arról, hogy a svédek életstílusa – ha nem is teljes egészében, de részleteiben – követendő, ha egy fenntartható boldog állapotra vágyunk az életünkben! Minden este olvastam egy kicsit a könyvből, néhány naponta újraolvastam a korábbi részeket és igyekeztem összerakni magamban, hogy micsoda a lagom. Beletelt egy kis időbe, míg letisztult előttem, de megérte utánajárnom.
Úgy lennék most svéd!

A könyv belsőértéke megkérdőjelezhetetlen!

Nagyon jól felépített, oda-vissza utalásokkal teletűzdelt, mindent megmagyarázó és roppant igényesek összeválogatott könyv. Imádtam a recepteket – Micsoda glöggöt ittunk! Ne tudjátok meg! – és a rengeteg „Tudtad?” részt. Nem, nem tudtam semmit…! Tele volt számomra új és érdekes információkkal, igazi élvezet volt ennyiféle érdekességet megtudni a svédekről, az IKEÁról, az egyes hírességeikről!

A kiadvány minősége: ámulatba ejtő!

Keménytáblás kiadás, de a lapjai is vastagok – egészen stramm. Simán kibírta, hogy hetekig ide-oda hurcoltam magammal a táskámban. Tele van szövegdobozokkal, rengeteg képpel és borzasztóan összetettnek tűnik! Az elején a cím bele van süllyesztve a fedélbe, ami nekem különösen bejött. Jó kézbe venni, jó érzés forgatni, de csak úgy ránézni is.

Mintakép a könyvből. Katt rá a nagyobb képért!

Összességében

Szeretem a letisztultságot otthon és ámulatba ejtenek a svédek rendszerező képességei. Imádom, hogy a szorgos heti munkát azzal honorálják, hogy pénteken mackónaciban nassolnak a tévé előtt és a szombat reggelt édességgel bűnözve kezdik! Nagyon rokonszenvesnek tűnik ez az északi nép még azzal együtt is, hogy az érzelmi élet egymás előtti teljes felvállalását vallják és nincsenek számukra tabuk, nincsen köztük dráma. 
A lagom-fajta boldogság nagyon tetszik, mert őszinte. Kimondja, hogy nem lehetünk egyvégtében boldogok, hiszen „ha folyton az örömöket kergetjük, nem vesszük észre magát az örömöt – így néha unatkoznunk is kell”. Azt hiszem, hogy ez a nagy titok: a svédek elfoglalják magukat, aztán megjutalmazzák a kitartásukat – akár egy zacskó édességgel, akár egy fikával, akár egy színes fallal.
Most nagyon északra húz a szívem.

Értékelés: 5

Különleges svéd fogalmak:

Pyttipanna: „kis darabok serpenyőben”, lényegében a maradékok felhasználására használt szó. A maradékot dobd be egy serpenyőbe, apríts hozzá virslit és süsd össze, aztán jó étvágyat! (Abszolút NEM pazarló nemzetről van szó.)

Köpstopp: amikor egy adott ideig nem veszel semmit. Pl.: egy hónapig nem veszel csak annyi kaját, amennyi elfogy, de mást nem. (A svédek igyekeznek minél takarékosabban élni.)

Plastbanta: „műanyagtalanítást” jelent szó szerinti fordításban, azaz az otthonodba igyekszel minél kevesebb – vagy semennyi – műanyagot behordani. Ha valamiből van nem műanyag verzió, akkor azt megvenni lagom. Pl.: fémből készült szívószál, magadnak kötött szatyor, fa nyelű fogkefe


Fika: A napi kétszer 15 perces kávészünet neve, amikor a munkahelyen az asztaltól felállva kötetlenül beszélgetsz a munkatársaiddal egy kis kávé és némi aprósütemény mellett.

Fredagsmys: „végre péntek”, azaz lazulsz otthon kényelmes szerkóban és ennyi. Ilyenkor lehet némi rágcsálnivalóval és nem egészséges kajával levágódni a tévé elé és pihenni egyet az egész heti meló után.

Kedvcsináló idézetek:
Van egy családi sztorink, amit soha nem felejtek el. Arról, hogy az apánk egyszer tizenvalahány kilométert biciklizett, hogy az akkori legjobb kávéfőzőgépet áron alul beszerezze. Egy órát állt sorban, míg megvehette a legutolsó darabot, majd beugrott az italboltba, és csak az után látta, hogy defektes az egyik kereke. Hátán a dögnehéz kávéfőzővel és egy szatyornyi kézműves sörrel – ráadásul épp elkezdett esni – még csak eszébe sem jutott, hogy felszálljon a helyközi buszra, Mondanom sem kell, hogy bőrig ázott, míg hazaért – svéd büszkesége azonban sértetlen maradt.
KÖZLEKEDÉS ÚJRAGONDOLÁSA - az utazás élvezete lagom módra
A svédek összesen 480 nap szülői szabadságra jogosultak a gyerek nyolc éves koráig, de a gyerek betegsége esetén is elmehetnek fizetett szabadságra. Ha mindehhez hozzávesszük a jól támogatott és minőségbiztosított gyermekgondozási rendszert – amely szerint az egyévesnél idősebb gyerekeket alanyi jogon megilleti az óvodai elhelyezés a valódi költségek töredékéért –, akkor máris érthető, hogy miért látják Svédországot a szülők utópisztikus paradicsomaként.
EGYENLŐSÉG ÉS CSALÁDI ÉLET - a latte-apákról, a gyermekgondozási támogatásról és a hatékony gazdaságról
A lagom szempontjából a fenntartható boldogság épp annyira szól a problémák megoldásorientált szemléletéről, mint a hétköznapok nyugodt, derűs pillanatainak élvezetéről. Adjuk hozzá mindehhez a nyelvhez való őszinte viszonyt és a drámaiság elutasítását: máris sikerrel birkózunk meg a legkülönfélébb érzésekkel és élményekkel. Csak semmi dráma! 
❖❖❖❖❖

A képek a Pinterest táblámról származnak:
❖❖❖❖❖


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése