2017. december 22., péntek



Karin Tidbeck: Amatka



– Minden probléma akkor kezdődik, amikor olyan formába kényszerítjük az anyagot, amit nem képes megtartani. Ha nem tennénk… ha megtanulnánk másként élni… de hát hogyan, amíg ez a tudás titokban marad?


Fülszöveg:
Vanját, a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben: Amatka lakói furcsán viselkednek, miközben a hatalom mindenütt a felforgató tevékenység nyomait kutatja.
Bár a kiküldetése csak rövid időre szól, Vanja beleszeret lakótársába, Ninába, ezért meghosszabbítja látogatását. Eközben akaratlanul is tudomást szerez az egész kolóniát érintő, növekvő fenyegetésről. Minden erejével igyekszik eltitkolni, és önhatalmúlag olyan vizsgálódásba kezd, amivel önmagát is bajba sodorja.
Karin Tidbeck világában mindenki gyanús, senki nincs biztonságban, és semmi nem egyértelmű – még az írott és beszélt nyelv, vagy éppen a valóság szövete sem. Az Amatka lenyűgöző és végtelenül eredeti mű, óda a szabadságról, a szeretetről és a művészi teremtőerőről.

Könyv információk:

Eredeti mű: Amatka
Eredeti megjelenés éve: 2012

Athenaeum, Budapest, 2017
240 oldal · ISBN: 9789632937007 ·
Fordította: Babits Péter

Megvásárolható ITT:
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Miért olvastam el?
Vonzó a borítója, megtetszett a címe és hát… Mit is mondhatnék? Majd megdöglök a disztópiákért!

Szerintem...

Ez egy elég sötét atmoszférájú, ám eléggé lassú történet, amit nagyon felhúz a főszereplője. A főszereplő teljes neve: Brilarék Vanja Essre Kettese. A neve eleinte homályos, ám idővel kiderül, hogy elbeszélőnk (E/3) Essrében élő lány, akit Vanjának hívnak és a Kettes talán a Gyermekotthon vagy mi jelölése, ahol felnevelkedett. (Ugyanis ebben a világban a szülő-gyermek kapcsolat eléggé furcsa, hét közben a fiatalok egy otthonban tanulnak, és csak hétvégére mennek haza lakni…)

Vanja egy kitaláltnak tűnő, semmire sem vezető munka miatt utazik Amatkára. Azt a feladatot kapta, hogy mérje fel az amatkai lakosok milyen higiéniai eszközöket használnak és milyen új termékekre lenne igényük. (A frissen megalakult EHSZ, azaz Essrei Higiéniai Szakértők tájékoztatási asszisztens.) Persze nagyon butus a munka, inkább az volt az izgalmas, hogy Vanja minden dolgára rá van írva a tárgy neve (és funkciója). A bőröndre, amiben a holmijai vannak, rá van írva jelölőtollal, hogy BŐRÖND. A ceruzáira, hogy CERUZA és így tovább – és ez az ötlet elképesztően zseniális volt szerintem! Aztán amikor az ember a történet egy pontján rádöbben, hogy ez tulajdonképpen egy posztapokaliptikus sztori…! Akadnak benne nagyon érdekes fordulatok!

De…

Két nagy szívfájdalmam van a történet kapcsán! Nem értem, hogy most akkor Vanját tényleg ezzel a bugyutasággal bízták-e meg, vagy ez csupán valami álcázott meló volt talán? Nagyon annak tűnt… A másik gondom az, hogy nem derült ki, hogy akkor miből is van az a massza, ami a gyárakban sikoltozik… Azért az egy iszonyatosan weird szál volt, amit aztán szinte félbehagytak.


– Szerintem mindnyájunkban van egy kis melankólia, még ha nem is vagyunk betegek.



Nagyon furcsa volt – ismét ez a szó… de sajnos ez jut eszembe a legtöbbször, ha erre a regényre gondolok -, hogy azon nem akadtak fent, amikor két nő csókolózott vagy fogta egymás kezét, míg azon igen, ha egy szülő meg merészelte ölelni a gyermekét. Az érzelmek ilyen kinyilvánítása a gyerekeket neurotikussá teszi! „Nem kéne elkényeztetned a gyerekeket, korholta Britta. Neurotikusok lesznek tőle.” Furcsa, ugye?

Összességében

Tetszett is, untam is. Nehéz eldöntenem, mit éreztem a történet, a főszereplő és a világ kapcsán, de magát az ötletet nagyon jónak találtam! Érdekes volt a különleges massza, ami akkor tartotta meg a formáját, ha ráírták a nevét. Nagyon ki volt találva, hogy a megjelölésre rendezkedett be a társadalom, pl.: jelölőverset tanulnak a fiatalok, vannak jelölőórák
Borzongató volt ez az egész!
A főszereplőt, Vanját kedveltem, mert akkor is elkötelezett volt a munkáját illetően, amikor szinte instrukciók nélkül elküldték egy általa ismeretlen helyre egy olyan munkát elvégezni, ami addig nem is létezett. (Nagyon emlékeztetett a könyv hangulata A szolgálólány meséjére, de Fredét egyáltalán nem kedveltem…)

Most úgy érzem, hogy mindenképpen jól esett ez a könyv – még egy kicsi cidri a kinti hideg mellé -, de lehet, hogy sokkal jobban tetszene tévésorozatként vagy filmen. Imádnám, ha feldolgoznák!

Értékelés: 3,5


Ajánlom, ha… szeretted A szolgálólány meséjét, ugyanis abszolút ugyanaz a hangulata vagy ha kedveled az enyhe LMBT szálakat, az érdekes disztópiákat, a furcsa cselekményeket!

Borító variációk!

Nekem a magyar és a spanyol borító tetszik a legjobban, bár míg a magyar olvasásra csábított, addig a spanyol csak szép, de nem olvasnám el miatta a regényt.

Mix Förlag (2012, svéd) / Ediciones Nevsky (2016, spanyol) / Vintage (2017, angol)

Kedvcsináló idézetek:
Egy egészséges közösségben a könyvtáros nem gyújtja fel a könyvtárat.
Anyjuk, Britta visszahúzódó és szigorú szülőként kizárólag parancsszavakban kommunikált gyerekeivel: edd meg, ülj fel, feküdj le! Lehetőség szerint az érintésüket is kerülte. Lars egészen másként viselkedett. Engedte, hogy Vanja megfogja a kezét-néha még azt is, hogy az ölébe másszon-, csak akkor engedte el, ha más felnőttek is megjelentek a közelben. Nem kéne elkényeztetned a gyerekeket, korholta Britta. Neurotikusok lesznek tőle.
Elvenni egy életet – akár a sajátját, akár másét –, a legnagyobb árulás, amit egy polgártárs elkövethet, hiszen minden elveszett élet veszélybe sodorja a kolónia fennmaradását. A gyilkosok megszűnnek polgárok lenni. Ivart újrahasznosítják, azután kitörlik az emlékét is.

◈◈◈◈◈
AMATKA Pinterest táblája.
Különféle AMATKA kiadások a GoodReadsen.
◈◈◈◈◈


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése