2017. december 31., vasárnap



2017 was AWESOME! - Évösszegző bejegyzés (Boldog Új Évet Mindenkinek!)


Először is, B. Ú. É. K. minden kedves erre tévedőnek! Ez az idei év utolsó bejegyzése, 2018-ban folytatjuk!

Ezzel a mai poszttal együtt 185 bejegyzésem van ebben az évben. Oké, kevesebb a könyvértékelés, de eszem ágában sincs hanyag, összedobott, ám gyorsan elkészített posztot kirakni a blogra, hogy TÖBB legyen. 2016-ban 207 könyvet olvastam el – cirka 51000 oldalt -, ami ebben az évben 213-ra módosult (214-re, ha ma befejezem valamelyik aktuális olvasmányon), viszont le vagyok maradva, mert ~49400 oldalnál járok! ;)) Szerintem ez is csodálatos eredmény, főleg, hogy ezerrel dolgozom és élem az életem!

Ez szerintem fantasztikus, ahogy az is, hogy idén is olvastatok. =^.^= 
Köszönöm szépen!
A kiadóknak és íróknak pedig köszönöm a támogatást!
❖❖❖❖❖

Szilveszteri terveim:
Forralt bort helyett mézes teát iszom, mert egy kicsit beteg vagyok, de a retro szendvics evés idén is tuti program! Még nem tudom, hogy mit fogok nézni, mert megvan az új AZ, de közben a tévében is mennek a horrorok (Kaptár 3., Alien 4., Hannibal, A bárányok hallgatnak, stb.), és ugye rólam tudni, hogy a Szilveszter estét vagy olvasva, vagy horrort nézve szoktam tölteni. :D

❖❖❖❖❖

Személyes sikereim / érdekességek:

 Kedves ismerősök és ismeretlenek írtak rólam és/vagy kérdeztek tőlem néhány dolgot! ^.^ Szóval ezeken a helyeken olvashattok rólam:

 Sikeresen teljesítettem az összes 2017-es Mini-könyvklub fordulót. (A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt érhetőek el.)

  Csodás munkám és munkatársaim vannak, élvezet a közös munka velük és minden nap történik valami érdekes a színházban, így minden reggel örömmel indulok dolgozni!

 Sok új molyt ismertem meg 2017-ben! És sikerült a Könyvfesztiválra és a Könyvhétre is eljutnom!

 Sikeresen teljesítettem a harmadik és egyben utolsó Könyvmoly Párbajomat. (Nem indul több kör.)

 Sikeresen teljesítettem Lobo (Olvasónapló) Csökkentsd a várólistádat 2017 kihívását, és már jelentkeztem a 2018-asra (+ blogos felhívás) is!
Plecsni gyűjtemény. :D

 Sikeresen megcsináltam több nehéz kihívást az évben. (PL.: Választok a várólistádról 2017, 25 manga/manhwa/manhua egy év alatt – 2017, 501-es Moly Darts avagy listás könyvek viadala-2017ben is., Minek az éve lesz 2017 ? (nálam a magánkönyvtáré volt)) 

 Sikeresen végigcsináltam az első évemet a Merítés szerkesztőjeként! Különösen büszke vagyok a rovataimra. Ha érdekel, akkor sasold meg a polcomat: Gyűjtőpolc – Merítve „Forever Young Adult” rovatban

 Miután minden hónapban beletettem az aktuális kedvenc zenémet a havi összesítőbe, összejött egy érdekes és sokszínű lejátszási lista Youtube-on! :D Magyarul EZT kapod, ha a fejedben ragadnak a dalok…

 2017-ben 5 alkalommal voltam moziban! Ez csak azért érdekes, mert nem vagyok nagy moziba járó. Vegazussal megnéztük a Vén rókákat, Lorelle-lel pedig ezeket: Transformers: Az utolsó lovag, Valerian és az ezer bolygó városa, Thor – Ragnarök, Jumanji: Vár a dzsungel.

❖❖❖❖❖

Életemben először 2017-ben
Minden évben írok egy ilyen listát, hogy tudjam, mi érdekes történt velem életemben először az adott évben! :))

– Találkoztam Háy Jánossal (és egyből dadogtam neki egy kört :D), Gergely Róberttel, Oszvald Marikával és egy sok további hírességgel / színésszel / művésszel.
– Ettem mozzarellát mondjuk nem jött be elsőre, de aztán nagyon rákaptam
– Mondtam le asztalfoglalást kétszer is.
– Ettem vegetáriánus (nevű + ízű) pizzát egy vegával közösen.
– PokemonGOztam (ez is Első!) haza… sétálva…piásan…az esőben… :))))) azóta rászoktunk
– Aludtam Molynál, Könyvfesztiváloztam és túráztam Vegazussal.
– Mentem Moly esküvőjére Mollyal és aludtunk szállóban (vagymi…, vendégházban).
– Könyvhét Jeffivel kettesben.
– Segwayeztem. (szerelem a második sikeres kanyar után <3)
– Nyaraltam munkatársakkal. (Siófok)
– Nyaraltam Mollyal és Molynál (július 29-étől augusztus 1-ig Mátrafüreden, 2-ig meg Bp-n w/V.)!
– Munkatársakkal egy kisbuszban felmentünk Bp-re az IBS-ben megnézni egy táncelőadást.
– Egerbe is, Nyíregyházára is elmentünk a színházzal. (Mezítláb a Parkban – Eger, ott alvós / Rák Jóska, dán királyfi, Nyíregyháza, utána go haza.)
– Megnéztem a szentpétervári orosz balett társulat A Hattyúk Tava előadását.
– Voltam szájsebészeten.
– Részt vettem a dunaújvárosi újraélesztési rekordkísérletben.

❖❖❖❖❖

STATISZTIKA - 2017
• Az összes elolvasott könyvem: 213*

• Elolvasott oldalak száma: ~49409
• Leghosszabb elolvasott könyv: J. Goldenlane: Farkastestvér (692 oldal / Delta Vision)

Minden 500+ elolvasott könyvem az évben

• Legrövidebb elolvasott könyv: Bartos Erika: Bogyó, a csigafiú / Babóca, a katicalány (14 oldal mindkettő)

• Új polclakók száma: 148*
*(81 könyvet vettem, 25 recenziós példányt kaptam, 33 könyvet kaptam ajándékba és 9 egyéb módon került hozzám.)
• Összes saját magamnak vett könyv ára*: 111.114 Ft**
*(A rengeteg ajándékba adott könyvet csak nem számoltam bele…)
**(Ebből mondjuk lejön 33.000 Ft-nyi 2016-os karácsonyra kapott ajándékutalvány!)
• Legolcsóbb könyv ára: 10 Ft (Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita)
• Legdrágább könyv ára: 2.450 Ft (Joseph Fink – Jeffrey Cranor: Üdvözöljük Night Vale-ben!)

❖❖❖❖❖

BEST OF - Könyves évösszegző!
(Hikari-Alexa, az Írásaim Tárháza bloggerinája kihívott a teljes verzióra, de egy pöttyet átvariáltam! ;) KATT IDE az Ő BEJEGYZÉSÉÉRT!)

 A 10 legjobb könyv, amit 2017-ben olvastam:


Ha érdekel, miket írtam róluk, akkor:

A 3 legjobb folytatás, amit 2017-ben olvastam:


A 3 legnagyobb csalódás:


A 3 legnagyobb meglepetés:

(Nem gondoltam volna, hogy ennyire fog beszippantani a fandom, de majdnem megütött a guta, amikor letettem a könyvet és nem volt nálam a folytatása.)
(Annyira nem vagyok oda az erotikus adult regényekért - a favágókért se annyira -, de ez a könyv beette magát a szívembe. Körbe is adtam a munkahelyemen. :D Ők is imádták.)
(Olyan nagyon nehezen jelent meg ez a könyv, hogy totál pipa voltam már a végén… Több hónapot csúszott, utána ahányszor kerestem a boltokban, sehol sem volt, szóval amikor nagy nehezen megvettem, már totál elegem volt, de olvasás után: szerelem!)

3 kedvenc új szerzőm:

Fredrik Backman
(Az ember, akit Ovénak hívnak, A hazavezető út minden reggel egyre hosszabb)

Rácz-Stefán Tibor

V. E. Schwab

Három könyv, ami boldoggá tett 2017-ben:


5 kedvenc idén látott film- és sorozatadaptációim: 


 A 11 legszebb könyv, amit idén vásároltam / kaptam:


Új megjelenés, amit még nem olvastam, de szeretnék

Ez is egy TOP10 lett…
Különben túl hosszú lenne a lista… :D

5 könyv, amit el szerettem volna olvasni, de nem sikerült:


A 2017-re eltervezett 156 könyvből 37 darabot (azaz az összes 24 %-át) sikerült elolvasnom… A legjobban a fentieket bánom, hogy elszalasztottam, de a teljes lista JÓVAL hosszabb lenne.

 Mely könyveket szeretném elolvasni éjfélig?


❖❖❖❖❖
Jó olvasást! Köszönöm a figyelmet!
Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!
❖❖❖❖❖

És ismételten az előző években is betett képpel zárnám az évet, ugyanis eddig BEJÖTT!

Bal oldal: Liz Climo műve, jobb oldalon az én fantasztikus rajzom.


2 megjegyzés:

  1. Szia!

    Boldog új évet!

    Sikerült elolvasnod éjfélig a két tervezett könyvet?

    Üdv: LL

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia LL! :D Ne haragudj, most jutott csak eszembe megválaszolni: éjfélig NEM sikerült, de amúgy mindkettőt elolvastam azóta. :))
      Utólag is Boldog Új Évet Nektek is! :))

      Törlés