2019. május 27., hétfő



Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

 Köszönet a recenziós példányért az írónak!
(Facebook / Weboldal  / Moly / Twitter)


-     Valami megváltozott.
- Minden megváltozott. Régen meghaltunk, majd újjászülettünk. De ilyesmire már nincs idő. Ahogy gyorsul a világ, egyre mohóbban kapunk egymás után, gyermekem. A föld már csak olyan gyorsan forog, hogy majd kiesünk belőle. Már csak kísértetek vagyunk, akik emberről emberre vándorolnak.





Fülszöveg:

Esküdt ellenségek. 
Ők ketten. 
Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. 
Minden időkben, újra és újra.
A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az újvilág közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, de Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harcolnak önmagukért, a hitükért vagy a szeretett nőért.
Most pedig, végül, itt állnak egymással szemben, és ezúttal mindannyiunk sorsáért kell megküzdeniük.
Benyák Zoltán, aki olykor vérfagyasztóbb, mint Stephen King, máskor merészebben mesél, mint Neil Gaiman, ezúttal a világ legkegyetlenebb küzdelméről ír, amely átível történelmünkön – a régmúltból az elképzelt, távoli jövőbe.

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2018
Athenaeum, Budapest, 2018
352 oldal · puhatáblás ·
ISBN: 9789632932101

Benyák Zoltán a blogon:
(Az értékeléshez olvass tovább!       )
Miért olvastam el?

Szeretem az író stílusát. Már A nagy illúzió olvasása közben rájöttem, hogy nagyon ügyesen tudja bonyolítani a cselekményeket, és érdekes karaktereket tud alkotni. 

A történetről...

Két férfi és egy nő újra és újra megszületésének, találkozásának és kapcsolatának történetét meséli el a regény egészen egyedi módon, ugyanis annyira kerekek az élettörténetek, hogy akár önálló novellák is lehetnének! Persze együtt csap oda igazán... mondom ezt úgy, hogy az első történetet, ami 1588-ban játszódik, azt vagy egy hónapig olvastam, mert... Rémes. Rémes, hogy ennek a szerencsétlen, jó lelkű lénynek a történetét és az érzéseit a naplóján (később: naplóin) keresztül ismerjük meg. Annyira szíven ütött Mylod Jones  orvosdoktor története, ahogy az Új Világ felé haladva őrülttől őrültig vergődik, miközben hajótörést szenved! Elszoktam az ennyire érzékteles leírásoktól, az ennyire erőteljes gonosz ábrázolástól.


Nos, miután belerázódik az olvasó a megrázó stílusba, egyre jobban belevonódik a történetbe is! A második főszereplőnk egy szent  életű ember, Latour, aki a rongyosokat eteti 1799-ben Párizsban. Miközben ez a majdnem-pap mészfeliratokkal próbálja megváltani a szegények világát, felfigyel rá egy gazdag különc, de Sade márki, akinek kis időn belül az egyetlen bizalmasa, beszélgetőpartnere és szolgája lesz. Elképesztő, hogy mennyi érzelmet és borzalmat tud felvonultatni az író csupán azzal, hogy két ennyire eltérő személyiségű főszereplőt választ a Franciaországban játszódó rész középpontjába. De Sade márki révén megismerjük az ő művészetét, a perverzióit, Villon történetét, és bizony elvisznek minket egy nyilvános, guillotine általi kivégzésre is, de Latour (E/1) naplóján keresztül mindvégig érezzük a megbotránkozását és undorát a kor és a márki iránt... Újabb jó ember, akinek a nyakába szakadt egy őrült, de a márki egyszerre őrült és zseni!

A harmadik történetben elveszünk az igazi, mocskos, londoni miliőben, ugyanis a vörös hajű szajhá(k)hoz járó Scotland Yard-i Abberline felügyelővel együtt eredünk az őrült zsenink nyomába, aki 1888-ban maga a Hasfelmetsző! Újabb történelmi személy, és még vannak páran. Kicsivel később találkozunk Kennedyvel és Lee Harvey Oswalddal is!


Mivel nem tisztem elárulni minden részét a regénynek, el kell hogy mondjam, nem csak nagy neveket viselő jó emberek és őrült zsenik feszültek egymásnak az idők során. Néha központi karaktereink egyszeri katonák egy háborúban, míg máskor sima svéd favágók vagy interjút készítő riporterek. Tetszett, hogy néha noname akárkikként születtek újra, és nem feltétlenül találkoztak egymással személyesen, vagy az őket korokon át kísértő vörös hajú lánnyal, aki soha nem emlékezett egyik múltbéli férfira vagy korábbi halálára.


„Felálltam, a törmelékkupachoz léptem. Elkezdtem kiszabadítani Ludmilla halott testét a romok alól.
- Szeretted?
- Igen - mondtam immár magabiztosan.
- Ne haragudj, hogy megöltem! Megint...
- Semmi gond. Legközelebb jobban vigyázok rá.”


Szerintem...

Engem könnyen meg lehet venni egy igazán jó alapötlettel, és ez most sikerült. Nem olvastam még olyan regényt, amiben több életen át ugyanaz a két ember kísérti egymást, és akik ennyire vonzzák a másikat! Egy ponton felmerült bennem, hogy vajon mi történt velük, mi történt köztük az 1500-as évek előtt? Kik lehettek? A regényben az őrült zseni bedobja, hogy már a Bibliai idők óta ismerik egymást, csak a főszereplőnk nem emlékszik erre. 
(Milyen durva lenne már! Imádtam ezt az ötletet!)


Az elbeszélés sokféle. Ahány korban járunk, annyifélére sikerült a rengeteg történet, de szerintem mindegyikhez jó érzékkel nyúlt az író... Bár engemet néha sikerült kiborítania egyik-másik résszel. (P.: akad itt szexuális perverzió, gyilkosság, emberevés, megalázás és ezekhez hasonló finomságok, ezért is nem javaslom, hogy érzékeny lelkűek vagy -gyomrúak olvassák a regényt!)


„- Mi inkább a hiba vagyunk Isten teremtésében. Drawin képletének állandói, amit nem mert bevallani az egyenletében.
- Lábjegyzet a Bibliában!”


Ami nagyon bejött - az alapötleten túl ugyebár - az a rengeteg beszélgetés, elmélkedés, vitatkozás és okoskodás. Többnyire az őrült zsenink osztja meg a gondolatait Hasfelmetszőként, bolond hajóskapitányként vagy jövőbeli patriótaként velünk. Vagyis  igazából Latourral és a többi személyiségével, mert ezeket az agymenéseket mind az ő naplói révén ismerjük meg mi, olvasók. Egyikük sem szent, megvannak a hibáik, de számomra már a második történettől kezdve (Franciaország - Latour, a rongyosok védőszentje és a márki szolgája) a keresztényibb életű a kedvesebb. Emiatt eléggé megzavart, hogy mégis az őrült szavaiban találtam logikát és láttam meg a rendszert. 
Imádtam ezt a kicsit tudathasadt állapotot, amit az írónak sikerült elérnie nálam azzal, hogy ennyire sokrétűek, ennyire emberiek a karakterei.

Összességében

Rettenetesen megterhelő, nem könnyű olvasmány, de valami egészen egyedit és fantasztikusat sikerült alkotnia Benyák Zoltánnak ezzel a regénnyel. A szereplők és a történeteik szinte beleégtek az agyamba, nagyon nehezen szakadtam el tőlük, ugyanakkor olvasás közben többször annyira felkavarónak éreztem a regényt, hogy néha bizony le kellett tennem. 

(És el kellett mennem sétálni egyet, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem a Hasfelmetszőtől rettegő Londonban, a márki kastélyának fülledt pincéjében, vagy a torokszorító levegőjű jövőben vagyok éppen... Egyébként ha kedvenc részeket kéne kiemelnem, akkor mégis ezek lennének azok!)

Jól felépített, maradéktalanul izgalmas és idegborzoló olvasmány! Sajnos engem néha untat Stephen King rengeteg sallangja, és boldoggá tesz, hogy lehet lelket bolygató thriller-horrort-bárakármit írni anélkül is, hogy unatkoznék olvasás közben. 
Várom a következő csodát.
(Mondjuk ezt a vége fordulatot nehéz lesz überelni.)

Értékelés: 4,5


Ajánlom, ha...

…érdekel egy elgondolkodtató, ráérősen olvasható könyv;
…szereted a borongós, sötét hangulatú sztorikat;
…kedveled a szépen megfogalmazott, sok érdekes gondolatot tartalmazó könyveket; és
…szereted Benyák Zoltán írásait! (Rajongóknak kötelező!)

Kedvcsináló idézetek:
- Mit akarsz a világtól? - Azt hiszem, nem sok londoni szajha kérdez ilyesmit a vendégeitől.
- Hogy jobb legyen hozzám egy kicsit. Legyen jobb mindenkihez..
Hasfelmetsző hihetetlen dolgot tett. A várost, amiről azt hittem, a világ legaljára csúszott már, ő még lejjebb nyomta. A fuldokló fejére lépett. Ott, ahol depresszióra mindenki gint ls abszintot vedel, ahol a nők úgy ugrálnak a Temzébe, ahogy a békák, amikor a száraz kő után nedves menekülést sejtenek, ahol az életet beszövi a feloldhatatlan, szürke közönyköd... Ő rettegést szórt a nyílt sebbe.

- Én az emberiség lelkiismerete vagyok. A huncut koboldja, a nagy megingatója, az elveszett tévelygője. Ha kimúlok vagy végeznek velem, ami gyakran megesik, akkor újjászületek. Emlékszem mindenre, amit ősidők óta tettem.
Miközben beszélt, úgy éreztem, kőrisbogarak kapaszkodnak felfelé a bőröm alatt.
- Emlékszik?
- Emlékszem rád is.

◈ ◈ ◈ ◈ ◈
A képek a Pinterest táblámról származnak:
◈ ◈ ◈ ◈ ◈


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése