Mini-könyvklub 22. felvonás
A témához tartozó bejegyzések a „mini-könyvklub” címke alatt elérhetőek.
A
többiek értékelését itt olvashatjátok el.
|
A körfolyosón koszt találok, egyetlen
lábnyomot. Kicsi. Pislogok. Eltűnik. Ezt teszi a köd. Minden elmosódik és
megmerevedik. Nem én lennék az első toronyőr, aki személyiségjegyekkel
vértezi fel az elemeket, hiszen épp olyan közeli társainkká válnak, mint a többi
őr odabent, de a ködnek van egy különös tulajdonsága. Elkeni a fényt és a
hangokat, leszűkíti a világot, míg nem marad más, mint az a hely, ahol állsz. |
 |
Vigyázat! Cselekményleírást
tartalmaz. Hogyan tartod
életben a fényt, ha mindent elnyel a sötétség? 1972 szilveszter éjjelén egy csónak
közeledik a Maiden Rock-i világítótoronyhoz, ellátmánnyal és a váltás
személyzettel. A kikötésnél azonban senki sem várja őket. A torony ajtaját
belülről bezárták, ám amikor betörik, a megrökönyödött emberek senkit sem
találnak odabent: a három toronyőrnek nyoma veszett. Az asztal megterítve
áll, egy el nem fogyasztott vacsorához. A toronyőrök naplójában az utolsó
bejegyzés egy tomboló viharról szól, pedig az égen egész héten egy felhő nem
sok, annyi sem vonult át. A toronyban az összes óra nyolc negyvenötkor
megállt. Két évtizeddel később a toronyőrök
házastársait egy újságíró látogatja meg, hogy kiderítse, mi állhat az eltűnés
hátterében. Ahogy megismeri a feleségek elbeszéléseit és a férfiak utolsó
heteit, rég eltemetett titkok kerülnek felszínre, és igazságok torzulnak
hazugságokká, mígnem a múlt fel nem fedi, mi történt valójában. A valós eseményeken alapuló történet egy
igazán fordulatos, magával ragadó, feszültséggel teli regényben ölt testet. |
|
Könyv információk: Eredeti mű: Emma Stonex: The
Lamplighters Eredeti megjelenés éve: 2021 General Press, Budapest,
2021 328
oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634524793 · Fordította: Kiss Ádám Műfaj:
Történelmi fikció, Thriller, Rejtély |
(Az értékeléshez olvass tovább! ⇩ ⬇ ⇩ ⬇ ⇩ )
A BEJEGYZÉS MINIMÁLISAN SPOILERES LEHET!
Szerintem…
Érdemes tudni a regényről, hogy megtörtént események
inspirálták az írót arra, hogy megírja, ugyanakkor az egész sztori színtiszta
spekuláció arról, hogy vajon mi állhatott a toronyőrök eltűnésének hátterében.
Kapunk két idősíkot (1972 és 1992) és egy rakat karaktert, a toronyőröket és a
feleségeiket meg egy barátnőt.
|
A
szerző előszava 1900 decemberében három őr eltűnt egy
világítótoronyból, amely a Külső-Hebridák egyik elhagyatott szigetén, Eilean Mòron
állt. Thomas Marshallnak, James Ducatnak és Donald MacArthurnek hívták őket.
A torony őre cselekményét ezek az események ihlették, és a könyv
tiszteletteljes emléket kíván állítani a történteknek, de a képzelet
szüleménye, így nem hordoz hasonlóságokat a fentnevezett emberek életével és
személyével. |
1972-ben Arthur Black főőr, William „Bill"
Walker másodsegéd és Vincent Bourne ideiglenes segéd sztoriját ismerjük meg.
Össze vannak zárva a toronyban, egymást váltják, tanítják az újonc Vincentet,
főzőcskéznek, emlékeznek, beszélgetnek, konspirálnak és bizony picit paranoiddá/furává
válnak… Húsz évvel később az exfeleségeket és az exbarátnőt felkeresi egy Dan
Sharp nevű kalandregényíró, aki szeretne utána járni annak, hogy mi történt az
őrökkel, és ebből szeretne írni egy könyvet. Természetesen a toronyőrök foglalkoztatója,
az özvegyi járadék folyósítója, a Trident House ennek nem örül…
A regény alapgondolata nem rossz, ráadásul szerintem
van valami romantikus a világítótoronyokban, amit nem igazán tudok
megmagyarázni, de emiatt örültem annak, hogy Vegazus beválogatta ezt a regényt
ebbe a könyvklubos körbe. Az én legnagyobb gondom a sztori elbeszélése volt...
A könyv elején alig van párbeszéd (vagyis nincs), inkább a feleségek hosszas
monológjait olvashatjuk hosszú oldalakon keresztül mindenféléről… Komolyan
kezdett eldurranni az agyam, és már ott tartottam, hogy feladom a könyvet,
amikor végre váltottunk, és 1972-ben a férjek, a toronyőrök következtek. Az
első párbeszéd a 11. fejezetben volt! EZ RENGETEG IDŐ, lássuk be. Ha nem
könyvklubos történet lett volna, itt feladtam volna, de folytattam, mert
érdekelt, mi lesz az őrökkel.
|
Aztán Erica elment, és a fiú megszólalt: – Michelle…
Erről az a Beatles-szám jut az eszembe. – Szereted a Beatlest? – Inkább a Stonest. – Én soha nem kedveltem a nevemet – vallotta be
Michelle. – A tengerre emlékeztet. Olyan a hangzása, mint a
hullámok zúgása. A tenger kicsit megijeszt. Talán az, hogy túl mély. |
Sajnos azt kell, hogy mondjam, maga a lezárás is
kiábrándító volt számomra, de mivel lassacskán derültek ki a dolgok, elég sok
lehetséges befejezés zajlott le a fejemben olvasás közben, így nem volt annyira
rossz az olvasásélmény.
Drámai, szomorkás hangvételű történet, aminek a legnagyobb
erénye és hátránya a lassúsága. Míg a nők vonalán zavart az, hogy nem haladunk
előre, addig a férfiak részeinél szerettem a hosszan tenger leírásokat, toronyőrségről
való értekezéseket. Ritkán, de akadtak szép hasonlatok a könyvben, amik lehet,
hogy másnak nem jöttek be, de én szerettem őket. Szép lett a fordítás!
A karakterek sokfélék. Van komoly, érzéketlen,
börtön viselt, jószívű, sz@rkeverő, hallgatag, részeges, naiv, de mindenki a
maga módján még magányos is. Valahogy minden karakter egyedül volt a
gondolataival és a vágyaival, és ez rettenetesen elszomorított a könyv
befejeztével… Sajnos nem várható happy
end, ha ilyen a téma, de fájt, hogy a szimpatikusabb karakterekkel is
szomorú dolgok történtek…
Összességében…
Nos, nem lett újraolvasós kedvenc ez a történet… Egyszer
elég volt elolvasnom, nagyon nem az én stílusom ez a regény. Az, hogy két
idősíkon játszódik tetszett, ahogy a több karakteres POV is, mert így
ugyanazokat az eseményeket vagy dolgokat több felől megismerhettük, de az
elbeszélési mód, az a rengeteg monológ és idegesítően sehova se kifutó eszmefuttatás
eléggé rányomta a bélyeget az élményre...
Értékelés: 3
Kedvcsináló idézetek:
v
A tenger csendes, és a zord idő után megszokott
üveges nyugalom árad belőle. Jory kireteszeli az ablakot, és a friss levegő majdnem
szilárd halmazállapotú, ehető, és úgy koccan a halászkunyhók oldalának, mint az
italba dobott jégkocka. Semmi nem hasonlítható a tenger utánozhatatlan
illatához: sós, tiszta, akár a hűtőben tartott ecet. Ma teljesen hangtalan.
Jory ismeri a zajos tengert és a némát, a hullámzó tengert és a tükörsimát, azt
a fajta tengert, amelyen a hajód olyan, akár az emberség utolsó villanása, és
amely oly eltökélt és dühödt, hogy hinni kezdesz abban, amiben egyébként nem
hiszel: hogy a tenger valahol félúton van a menny és a pokol között, vagy
nyújtózzon bármi is odafenn, és álljon lesben bármi is a mélyben. Egy halász
egyszer azt mondta neki, hogy a tengernek két arca van. Mindkettőt fogadd el,
magyarázta, a jót és a rosszat is, és soha ne fordíts hátat egyiknek sem.
v
Csak egy bizonyosfajta ember bírja ezt a
bezártságot. A magányt. Az elszigeteltséget. A monotonitást. Hosszú
kilométereken át nem látni semmit, csak a tengert. Nincsenek barátok, se nők.
Csak a másik két őr, éjjel-nappal, nem lehet szabadulni tőlük, bele is őrülhet
az ember.
A váltásra általában napokat, sőt heteket kell
várni. Egyszer volt egy toronyőr, aki egy huzamban négy hónapra ragadt kint a
tengeren egy elmaradt váltás miatt.
v
– Tudod, hogy Frank először a tejet teszi bele? –
szólal meg Bill. – Filter, tej, rá a víz.
– Lószart! A tej a második.
– Én is ezt mondtam.
– A tea különben nem tud kioldódni a tejben.
– Ha olyan szavakat használsz, mint a kioldódni,
elmehetsz a picsába.
v
Nem tehetett mást, mint hogy bizakodik: hogy az
összetartozó emberek végül visszatalálnak egymáshoz.
vvvvv
A képek a külföldi borítók. Pinterest tábla: The Lamplighters
The
Lamplighters a GoodReadsen
vvvvv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése