2022. július 7., csütörtök



J. J. McAvoy: Black ​Rainbow - Fekete szivárvány (Szivárványok 1.) | Blogturné Klub könyvajánló

 18+ olvasmány!

 

 

– Ha mindenki így szexelne, a világ sokkal jobb hely lenne – sóhajtott boldogan, mire felnevettem.

– Teljesen egyetértek. Imádkoznunk kellene értük, vagy ilyesmi.

Thea kuncogva simult hozzám, és nem tudtam őt máshol elképzelni, mint a karjaimban.

Nyakig benne voltam, és nem létezett kiút.

 




Egy sorsfordító találkozás története.


Az érzéki egyhetes kaland után, amit a bárban megismert zenésszel átélt, Thea Cunning nem hitte, hogy valaha újra látja Levi Blacket.


Majd elérkezett a hétfő reggel, és ráébredt, hogy a korábbi szeretője nemcsak a professzora, hanem Massachusetts állam egyik legmenőbb büntetőügyvédje is. Mivel a kurzuson mindenki abba a tizenkét diákból álló csoportba akar bekerülni, akiket Black professzor a szárnyai alá vesz, a feszültség egyre csak fokozódik. Thea az óra leadását fontolgatja, tekintettel az együtt töltött szenvedélyes hétre és a tagadhatatlan vonzalmukra. Végül is vannak más (kevésbé dühítően szexi) jogászprofesszorok is az egyetemen. Ám hogy elérje célját és kiszabadítsa az apját a börtönből, Thea tudja, hogy a legjobbtól kell tanulnia – és az nem más, mint Levi Black.


De lehetséges a legjobbtól tanulni anélkül, hogy a legjobb ágyában kötnénk ki?

 

Könyv információk:

 

Eredeti mű: Black Rainbow

Eredeti megjelenés éve: 2015

Könyvmolyképző, Szeged, 2022

360 oldal · puhatáblás ·

ISBN: 9789635971152 · Fordította: Takács Ágnes

MOLY

GOODREADS

WEBÁRUHÁZ

BELEOLVASÓ

(Az értékeléshez olvass tovább!       )

Miért figyeltem fel erre a könyvre?

 

Bár tudom, hogy sokan nem kedvelik a professzor-egyetemista/tanár-diák viszonyokat (is) tartalmazó történeteket, én a magam részéről imádom őket! Szóval egyből ment is a várólistára, amint megláttam, hogy megjelenik magyarul.

 


Szerintem…

 

Igazán dögös, belevaló sztori két nagyon izgalmas és érdekes emberről, akiknek nem szabadott volna összejönniük, aztán megpróbálják távol tartani magukat a másiktól, de természetesen a szívnek nem lehet parancsolni. Rég olvastam ennyire jó romantikus-erotikus regény! A romantika szál csigázott fel, mert kifejezetten csípem a tabunak számító, tiltott tanár/prof. és diák kapcsolatokat, de igazából az erotikus részek tették a könyvet az elmúlt időszak legjobbjai közé nálam. (Meg persze Levi Black minden megszólalása... akár férfiként, akár professzorként, akár ügyvédként - imádtam!)

Levi és Thea kifejezetten tüzes párost alkotnak, ám míg a jelenben játszódó szálon szó sem lehet köztük intim kapcsolatról - hiszen a lány a Harvard jogi karára jár, és a professzora a híres, hírhedt és sikeres ügyvéd Levi Black -, addig a múltba tekintve megkapjuk a közösen töltött egy hetüket ('egy hét szigorúan csak szex' megállapodást kötöttek), aminek a java részét az orgazmust hajszolva töltötték. Mind a múlt-jelen váltogatása, mind a váltott nézőpontos elbeszélési mód tetszett, de az író stílusa és humora is bejött. Fergetes volt, ahogy az ijesztő professzor kipattintja a gyávákat és a nem elég talpraesetteket az órájáról! Komolyan vittek mindent azok a részek! (Mostantól biztosan figyelni fogom, hátha érkezik tőle még valami magyarul!) 

 

 

– Szívesen fizetnék most egy pennyt a gondolataidért.

Thea elmosolyodott; neki volt a leggyönyörűbb mosolya.

– Csak egy pennyt, Mr. Black? Miféle lánynak gondol engem?

 

 

Thea és Levi irtó jó párost alkotnak, és nem csak a szexualitást tekintve. Mindketten intelligensek és nyers őszinteséggel kommunikálják mind a vágyaikat, mind a gondolataikat. Jól megírt karakterek, de nem csupán a főszereplőkbe jutott kraft, hanem a főbb mellékszereplőkbe is. Levi családja elég szórakoztató volt, de még náluk is jobban csíptem Thea csoporttársait, akikkel az amúgy nem szívbajos lány zsarolás révén barátkozik össze… Tetszettek az ehhez hasonló apró, de meglepő fordulatok... Mondjuk szerencsére nagyszabású drámai fordulatokban se volt hiány!

Nem egy tipikus, laza, nyári olvasmány, de mindenképpen megéri elolvasni, ha jól szeretnétek szórakozni. Ha szeretitek a pikánsabb részleteket, akkor abszolút meg fog felelni az ízléseteknek.

 

NEGATÍVUM? Olyannyira nem tudok mit felhozni a regény ellen, hogy negatívumként csak azt említeném meg, hogy ez az író első magyarul megjelent könyve. TŰKÖN ÜLVE VÁROM A TÖBBIT!

 


Összességében

 

Nekem most beletalált a szívem közepébe ez a könyv! Tetszettek a jogi ügyekkel foglalkozó részek, a váratlan fordulatok, a drámai pillanatok és az összes fontosabb karakter. Persze a kedvencem a két főszereplő volt, akiknél jobb és dögösebb párossal nem találkoztam jó ideje. Azt gondoltam, hogy elég lesz, ha csak egy jóféle tanár-diák szerelmi szálat dolgoz fel a könyv, de szerencsére jóval többet kaptam!

Imádtam a váltott nézőpontokat, a sebezhetővé és jéghideggé válásukat, a nonszensz vagy túlérzékeny reakcióikat, a közös pillanataikat és azt, hogy mi mindent hajlandóak feláldozni a szeretteikért… Picit meg is rázott, picit fel is rázott a történet, tényleg remélem, hogy érkezik még magyarul J. J. McAvoy regény!

 

Értékelés: 5

 

Azoknak ajánlom, akik szeretik a jól és szórakoztatóan megírt romantikus, erotikus regényeket. Azoknak, akik kedvelek a tanár-diák viszonyokat vagy csak szeretnének olvasni egy tüzes irományt!

 


Kedvcsináló idézetek:

– Ne aggódj, minden rendben lesz, ti csak menjetek – húzott magához Bethan, mielőtt még egy szót szólhattam volna.

Levi odalépett hozzám, és arcon puszilt.

– Ó… – mondta Tristan és Bethan egyszerre, mire Levi rájuk meredt.

– Szia – suttogta oda nekem.

– Szia.

Egyikőnk sem mozdult.

– Komolyan? Ez nem a Titanic; még találkoztok – fakadt ki Bethan.

Második eshetőség, és ezt csak azért mondom, mert feldühítettél, a Levi Black és a Margaret Cunning lánya egy sztriptíztáncossal szemben. Élve felfalunk téged. Ha ki akarsz csinálni, csak tessék. Ha gyűlölni akarsz, szíved joga. De nem fogod elpusztítani, amit ez a férfi felépített. Nem fogom hagyni!

A konyhába sétálva tárcsáztam az egyetlen személyt a világon, aki megértett.

– Selene? – mondtam halkan.

– Mi újság, Levi, hogy van a nővérem?

– Azt hiszem, túl sok voltam neki – viccelődtem, és elővettem a lekvárosüveget a hűtőből.

– Fúj…

– Nem úgy! Tegnap este megmondtam neki, hogy szeretem.

– Ne. Ne. Ne – ismételgette Selene.

– De. De. De. És most a szemembe sem bír nézni.

 (További idézetek…)

 

◈ ◈ ◈ ◈ ◈

Nem saját képek. Pinterest tábla: J.J. McAvoy könyvek

Black Rainbow a GoodReadsen

◈ ◈ ◈ ◈ ◈ 


J.J. McAvoy első magyarul megjelent történetének középpontjában egy menő ügyvédként dolgozó professzor és egy joghallgató lány áll, akik egy feledhetetlen és tüzes hét után döbbennek rá az új felállásra.

Kövessétek a legújabb Rubin Pöttyös romantikus-erotikus regény blogturnéját, és ne felejtsetek el játszani se, hiszen a Könyvmolyképző kiadónak hála a turné végén egy szerencsés olvasónk meg is nyeri a Fekete Szivárványt!

 

 

 

Nyereményjáték:

 

Mivel a Fekete Szivárvány egy professzor-diák románcról szól, így az egyes állomásokon is olyan könyveket kell felismernetek, amelyekben tanár-diák szerelem szerepel! Minden állomáson találtok egy idézetet, találjátok ki a regény címét, majd írjátok be a rafflecopter megfelelő rubrikájába.

 

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

 

 

“Ujjai összekulcsolódtak az enyémekkel, gyöngéden a hátam mögé kényszerítette mindkét kezemet, és a derekamhoz nyomta. Fölgyorsult a lélegzetem és a szívverésem, ahogy egymás szemébe néztünk.

– Hogyan szabadulnál ki ebből a fogásból, Jacqueline?

Karjával körülfogott, testem a testéhez simult.

– Sehogy – suttogtam. – Nem akarnék.”

a Rafflecopter giveaway

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése