„A lélek nem más, mint Istene üzenete a
világnak, s a test csak boríték, melybe üzenetét zárja.”
Fülszöveg:
☠
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Dr. Louis Creed, a fiatal orvos
kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért
Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik
családjával – feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél
éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokba
új otthonukat… Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember,
Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal
olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a
háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó
légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára… Az első trauma akkor éri
Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó
szavakkal óva inti az állattemetőn túli veszedelemtől. Nem sokra rá egy
tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud – jó, vagy
rosszakaratból? – az állattemetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac
indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot.
Másnap a macska visszatér – de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően
bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Cage elszabadul szüleitől,
és szaladni kezd pici lábain az országút felé…
☠
Eredeti mű: Stephen King: Pet
Sematary / Eredeti megjelenés éve: 1983
Európa,
Budapest, 2011 / 454 oldal · ISBN: 9789630791120 · Fordította: Szántó Judit
☠
Szerintem:
☠
„A
regény a szerző egyik leglehangolóbb műve.” – állítják, hiszen King
maga nyilatkozott ekként róla.
Nálam a film volt előbb és
jóval később a könyv, de sokkal érzelmesebbnek tartom a könyvet. Szerettem,
ahogy váltakoznak az évszakok, múlik az idő, közelebb kerül egymáshoz a
szomszédság és kifejlődnek a barátságok – filmen ez annyira rövid időnek tűnik.
Kényelmes, lassú felvezetés,
aztán idegborzolás, szomorúságban pancsikolás és végül a nyers rettegés.
Nincsenek felesleges mondatok, nincs felesleges oldalszámnyújtás – minden a
helyén van és minden épp jókor ér el az Olvasóhoz. Igazából ez a hatalmas
különbség Stephen King és Joe Hill között, az utóbbi szereti
értelmetlenségekkel, szükségtelen töltelékekkel megtölteni a lapokat - az apja
pedig nem.
Az a helyzet, hogy a szívem
szakadt meg szegény Church-ért… értem, hogy büdös, rossz hozzáérni, de én
amiatt bőgtem, mert csak bántották azt a szerencsétlen állatot. Fájt minden
egyes Takarodj! és Sicc!, seprűvel kergetés, undorodva ellökés, fájtak a
belerúgások, kirakások a házból …és a legjobban az fájt, amikor a macskán már
látszott, hogy nem is vár mást a „gazdájától”! Tényleg elég lehangoló műről van
szó…
A borítók: mind a kettő tetszik
(a régivel kezdtem az olvasást és az új kiadással fejeztem be), de lényegesen
közelebb áll az ízlésemhez az új. Tovább az összes új King könyv kiadásáé.
Értékelés: 4,5
Miért éppen ez a könyv?
☠
Bár sok éves közös múltam van a
horror műfajjal – még anno gyerekkoromban Poltergeist, Madarak és Kukorica
gyermekei filmeket, X-akták sorozatot néztünk anyámmal -, de az olvasása mindig
elsikkadt. Viszonylag kevés horrort-thriller olvasok. Azt hiszem ez olyasmi,
ami parásabb filmen, nemde bár?
Viszont egy kihíváshoz horrort
kellett olvasnom, szóval ki más jöhetett volna szóba, mint a horror
koronázatlan királya?
A legtöbb S. King sztorit már
láttam filmen az évek során, mert öcsém szintén műfaj-rajongó és szinte faltuk
őket az évek során. Szóval TBR JAR-os húzással az Állattemetőbe kezdtem,
útközben meg is néztem a Kedvencek temetője 1. és 2. részét öcsémmel, mert
kedvet kaptam nosztalgiázni egyet.
__________________
Igazából
a legjobban A
búra alatt
izgatja nagyon a fantáziámat, de még nem sikerült beszereznem azt a csodaszép
új kiadását. A régit se.
Mindenesetre a sorozat csakis utána jöhet.
Könyv és film (meg a spoilerek):
☠
Kedvencek temetője (1989) - "Pet
Sematary"
A Kedvencek temetője a
testvérem egyik kedvenc horrorja gyermekkora óta, szóval nem volt nehéz
rávennem, hogy nézze meg velem (fényes nappal, déli ebédhez…)! Azért tudtam
neki újat mondani ám! Az öngyilkos bejárónő temetésekor a papot maga Stephen
King játssza, amit érdekessége révén vissza-vissza kellett tekergetnem
öcsémnek.
Az egyik feltűnő különbség –
Norma hiánya. A filmben szegény Jud, csak egy magányos öreg bácsi a
szomszédból. Igazából nagyon megszerettem a Crandall házaspárt a könyvben,
olyan kedvesen házsártosak, ahogyan csak a régen együtt lévő, egymást szerető
házaspárok.
A másik nagy különbség, hogy
Victor Pascow csak a filmben segít rá Rachel mázlijára, a könyvben erről szó
sincs. Igazából ez a hazaút Rachel nagy alakítáda a könyvben, végre
megpillantjuk a magabiztos, kitartó és erős, de érzelmes nőt az anya és feleség
mögött.
A harmadik nagy különbség, hogy
sokkal, de sokkal durvább Jud „harca” a visszatérő kissráccal. A gyermek nem
tért vissza, a testét valami pokol-szökevény birtokolja, aki LELKILEG
terrorizálja az öreget a gyilkosság előtt. A filmben horrorisztikus, de gyors a
gyilkosság – itt lassú és kínzó volt.
Mi is az igazi horror? Egy néző számára az, ha rettenetes a
szereposztás. A könyvben megismert Louis Creed mélyen érző, töprengő és
szimpatikus férfi – ellenben a filmben játszó Dale
Midkiff-el, aki semmilyen érzelmet NEM volt képes átadni. Ha
boldog, fapofa; ha fél, fapofa; ha kétségbeesik – na mi? FAPOFA. Rezzenetlen
szoborarc és üres, barna szempár! Egy idő után a családom poénból mondta, hogy
„most aggodalmas arcot vág” vagy „tök ideg a doki”, csak hogy húzzanak. Tudják,
hogy zavar az ilyesmi… és szemérmetlenül visszaélnek a tudással. (Ha miatta
állnátok neki a filmnek, inkább a régi Fogtündért
nézzétek meg, abban jó volt a pali nagyon!)
A film zseniális ezt
leszámítva, ugyanis beparázik a néző: sokadszorra is félünk Zeldától,
megijesztenek a macska felbukkanásai és borzolja az idegeinket a vidám
gyerekkuncogás az egyébként néma házban.
A filmben a kedvencem a zombira
hajazó szellem (Victor Pascow) volt, aki segíteni próbál a Creed családnak.
Igazából az ő színészi játéka szórakoztatott a legjobban, de a filmmel
ellentétben, a könyvben nem volt ennyire
hangsúlyos jelenség a karakter.
Nos, ez már nem Stephen King,
hanem Richard
Outten munkáját dicséri. A második rész inkább csak helyszínileg
ugyanaz – teljesen más szereplők költöznek a Ludlow-i házba. A szereplők
jobbak, a sztori hasonló. Akinek tetszett az első, nézze meg – léteznek sokkal,
de sokkal rosszabb folytatások.
Érdekesség: Wendigo
☠
Micsoda a wendigo?
A wendigo szónak nincs fix
írásmódja, sok forrás sokféleképpen említi például: Waindigo, Weendigo, Wetiko,
Wihtikow, Windago, Windego, Windigo, Atchen, Chenoo, Kewok, Wheetigo.
☠
A wendigo megjelenése
Ugyanakkor a abban a legtöbben
megegyeznek, hogy a név alatt egy rosszindulatú, kannibál szellemet kell
érteni. Basil Johnston, egy odzsibua tanár, kutató és előadó, 11 olyan könyv
szerzője, ami mind az indiánok legendáit és mítoszait dolgozza fel, így mutatja
be a Wendigót.
„A Weendigo betegesen sovány
volt, szikkadt bőre szorosan tapadt a csontjaira. Az arcszíne a halál
hamuszürkéje és a szemei mélyen lapultak üregeikben. A Weendigo úgy festett,
mint egy csontváz, ami épp most kelt ki a sírból. Az ajkai cafatosak és
véresek. (…) A Weendigo a hús rothadásából kelő megtestesült tisztátalanság és
nyomorúság.”
A wendigók a falánkság és
kapzsiság megtestesülései, amit az ölés nem elégít ki, azonnal új áldozatot
kezd kutatni. Kanadai források szerint a lény erősebb, mint egy medve, magasabb
hat méternél is, úgy fest, mint egy járkáló holttest, a szaga, akár a rothadó
hús.
☠
Az emberi wendigok
„Minden kultúrában, ahol a
Wendigó megtalálható, osztoznak abban a hitben, hogy emberi lény átváltozhat
Wendigóvá, ha valaha is részt vett kannibalizmusban, vagy ha – gyakran álmában-
megszállta egy Wendigo szelleme. Miután átváltozott, erőszakos lesz és
késztetést érez, hogy emberi húst egyen. A szokás szerint leggyakoribb oka,
valaki Wendigóvá változásának, hogy átesik egy szociális krízisen, mely során
hiányosan táplálkozik (éhezik), majd kannibalizmust követ el.” – írja a wiki.
Források:
|
Idetartozó karcok:
|
Idézetek:
☠
És talán minden kérdések
legfélelmetesebbike éppen ez: mennyi borzalmat visel el az emberi lélek úgy,
hogy még mindig megőrzi éber, befogadásra kész, lankadatlan józanságát. Azt
talán mondani sem kell, hogy a folyamatban van valami hajmeresztő, már-már
bohózati abszurditás; egy adott ponton az egész már-már mulatságossá válik. És
talán éppen ez az a pont, amikor az ember vagy megússza ép elmével – vagy
összeomlik, és a téboly prédája lesz.
☠
De az a valami, ami ott, akkor
este felbámult a vérvörös napba – szörnyeteg volt. Mit tudom én, mi volt;
zombie talán vagy dibbuk vagy démon. Talán nincs is olyan név amely illik rá.
De akár volt neve, akár nem – a micmacok tudták volna, kicsoda-micsoda.
– Mit mond? – kérdezte Louis
kábán.
– Olyasvalaki volt, akit
megérintett a wendigo – jelentette ki Jud nagyon higgadtan.
☠
Louis kétszer átcsavarta a
zsineget Gage kezén. A fiúcska végre lenézett, és mókásan hüledezett, ahogy a
zsineg húzta-rángatta kezét.
– Mijez? – kérdezte.
– Most te röpteted, öregfiú –
mondta Louis. – Nálad a kormány. Hiszen a te sárkányod.
– Gage jeptet? – kérdezte Gage,
úgy, mintha nem is apjától, hanem önmagától várná a megerősítést. Aztán
próbaképpen rántott egyet a zsinegen, a sárkány pedig fenn a szeles égben
hevesen bólintott. Gage még nagyobbat húzott a zsinegen, mire a sárkány
hirtelen lejjebb bukott. Apa és fia együtt kacagott.
☠☠☠☠☠
☠☠☠☠☠
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése