2014. szeptember 12., péntek



Stephen King: Állattemető



„A lélek nem más, mint Istene üzenete a világnak, s a test csak boríték, melybe üzenetét zárja.”


Fülszöveg:
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.


Dr. Louis Creed, a fiatal orvos kitűnő állást kapott: a Maine-i Egyetem rendelőjének lett a vezetője, ezért Chicagóból az idilli New England-i tájban álló, magányos házba költözik családjával – feleségével, Rachellel, ötéves lányukkal, Ellie-vel és másfél éves kisfiukkal, Gage-dzsel. Boldogan, a szép jövő reményében veszik birtokba új otthonukat… Az első gondra az út túloldalán, velük átellenben élő öregember, Jud hívja föl a figyelmüket: a tájat kettészelő országúton éjjel-nappal olajszállító tartálykocsik dübörögnek, halálos veszélynek téve ki a háziállatokat és az apróságokat. Nem véletlenül van a közelben egy nyomasztó légkörű, ódon temető az elgázolt háziállatok számára… Az első trauma akkor éri Louist, amikor egy baleset áldozatául esett, haldokló fiú a rendelőben dadogó szavakkal óva inti az állattemetőn túli veszedelemtől. Nem sokra rá egy tartálykocsi elgázolja Ellie imádott macskáját, és az öreg Jud – jó, vagy rosszakaratból? – az állattemetőn túli, hátborzongató vidékre, a micmac indiánok egykori temetkezőhelyére viszi Louist, s ott földelteti el vele az állatot. Másnap a macska visszatér – de ocsmány jószág lett belőle: lomha, ijesztően bűzlő és gonosz. Aztán néhány békés hónap után a kis Cage elszabadul szüleitől, és szaladni kezd pici lábain az országút felé…

Eredeti mű: Stephen King: Pet Sematary / Eredeti megjelenés éve: 1983
Európa, Budapest, 2011 / 454 oldal · ISBN: 9789630791120 · Fordította: Szántó Judit

Szerintem:

„A regény a szerző egyik leglehangolóbb műve.” – állítják, hiszen King maga nyilatkozott ekként róla.

Nálam a film volt előbb és jóval később a könyv, de sokkal érzelmesebbnek tartom a könyvet. Szerettem, ahogy váltakoznak az évszakok, múlik az idő, közelebb kerül egymáshoz a szomszédság és kifejlődnek a barátságok – filmen ez annyira rövid időnek tűnik.


Kényelmes, lassú felvezetés, aztán idegborzolás, szomorúságban pancsikolás és végül a nyers rettegés. Nincsenek felesleges mondatok, nincs felesleges oldalszámnyújtás – minden a helyén van és minden épp jókor ér el az Olvasóhoz. Igazából ez a hatalmas különbség Stephen King és Joe Hill között, az utóbbi szereti értelmetlenségekkel, szükségtelen töltelékekkel megtölteni a lapokat - az apja pedig nem.

Az a helyzet, hogy a szívem szakadt meg szegény Church-ért… értem, hogy büdös, rossz hozzáérni, de én amiatt bőgtem, mert csak bántották azt a szerencsétlen állatot. Fájt minden egyes Takarodj! és Sicc!, seprűvel kergetés, undorodva ellökés, fájtak a belerúgások, kirakások a házból …és a legjobban az fájt, amikor a macskán már látszott, hogy nem is vár mást a „gazdájától”! Tényleg elég lehangoló műről van szó…

A borítók: mind a kettő tetszik (a régivel kezdtem az olvasást és az új kiadással fejeztem be), de lényegesen közelebb áll az ízlésemhez az új. Tovább az összes új King könyv kiadásáé.

Értékelés: 4,5



Miért éppen ez a könyv?

Bár sok éves közös múltam van a horror műfajjal – még anno gyerekkoromban Poltergeist, Madarak és Kukorica gyermekei filmeket, X-akták sorozatot néztünk anyámmal -, de az olvasása mindig elsikkadt. Viszonylag kevés horrort-thriller olvasok. Azt hiszem ez olyasmi, ami parásabb filmen, nemde bár?

Viszont egy kihíváshoz horrort kellett olvasnom, szóval ki más jöhetett volna szóba, mint a horror koronázatlan királya?

A legtöbb S. King sztorit már láttam filmen az évek során, mert öcsém szintén műfaj-rajongó és szinte faltuk őket az évek során. Szóval TBR JAR-os húzással az Állattemetőbe kezdtem, útközben meg is néztem a Kedvencek temetője 1. és 2. részét öcsémmel, mert kedvet kaptam nosztalgiázni egyet.

__________________

Igazából a legjobban A búra alatt izgatja nagyon a fantáziámat, de még nem sikerült beszereznem azt a csodaszép új kiadását. A régit se. 
Mindenesetre a sorozat csakis utána jöhet.

Könyv és film (meg a spoilerek):

Kedvencek temetője (1989) - "Pet Sematary"

A Kedvencek temetője a testvérem egyik kedvenc horrorja gyermekkora óta, szóval nem volt nehéz rávennem, hogy nézze meg velem (fényes nappal, déli ebédhez…)! Azért tudtam neki újat mondani ám! Az öngyilkos bejárónő temetésekor a papot maga Stephen King játssza, amit érdekessége révén vissza-vissza kellett tekergetnem öcsémnek.

Az egyik feltűnő különbség – Norma hiánya. A filmben szegény Jud, csak egy magányos öreg bácsi a szomszédból. Igazából nagyon megszerettem a Crandall házaspárt a könyvben, olyan kedvesen házsártosak, ahogyan csak a régen együtt lévő, egymást szerető házaspárok.

A másik nagy különbség, hogy Victor Pascow csak a filmben segít rá Rachel mázlijára, a könyvben erről szó sincs. Igazából ez a hazaút Rachel nagy alakítáda a könyvben, végre megpillantjuk a magabiztos, kitartó és erős, de érzelmes nőt az anya és feleség mögött.

A harmadik nagy különbség, hogy sokkal, de sokkal durvább Jud „harca” a visszatérő kissráccal. A gyermek nem tért vissza, a testét valami pokol-szökevény birtokolja, aki LELKILEG terrorizálja az öreget a gyilkosság előtt. A filmben horrorisztikus, de gyors a gyilkosság – itt lassú és kínzó volt.


Mi is az igazi horror? Egy néző számára az, ha rettenetes a szereposztás. A könyvben megismert Louis Creed mélyen érző, töprengő és szimpatikus férfi – ellenben a filmben játszó Dale Midkiff-el, aki semmilyen érzelmet NEM volt képes átadni. Ha boldog, fapofa; ha fél, fapofa; ha kétségbeesik – na mi? FAPOFA. Rezzenetlen szoborarc és üres, barna szempár! Egy idő után a családom poénból mondta, hogy „most aggodalmas arcot vág” vagy „tök ideg a doki”, csak hogy húzzanak. Tudják, hogy zavar az ilyesmi… és szemérmetlenül visszaélnek a tudással. (Ha miatta állnátok neki a filmnek, inkább a régi Fogtündért nézzétek meg, abban jó volt a pali nagyon!) 


A film zseniális ezt leszámítva, ugyanis beparázik a néző: sokadszorra is félünk Zeldától, megijesztenek a macska felbukkanásai és borzolja az idegeinket a vidám gyerekkuncogás az egyébként néma házban.

A filmben a kedvencem a zombira hajazó szellem (Victor Pascow) volt, aki segíteni próbál a Creed családnak. Igazából az ő színészi játéka szórakoztatott a legjobban, de a filmmel ellentétben, a könyvben nem volt ennyire hangsúlyos jelenség a karakter.


Kedvencek temetője 2. (1992) - "Pet Sematary II"

Nos, ez már nem Stephen King, hanem Richard Outten munkáját dicséri. A második rész inkább csak helyszínileg ugyanaz – teljesen más szereplők költöznek a Ludlow-i házba. A szereplők jobbak, a sztori hasonló. Akinek tetszett az első, nézze meg – léteznek sokkal, de sokkal rosszabb folytatások.

Érdekesség: Wendigo

Micsoda a wendigo?

A wendigo szónak nincs fix írásmódja, sok forrás sokféleképpen említi például: Waindigo, Weendigo, Wetiko, Wihtikow, Windago, Windego, Windigo, Atchen, Chenoo, Kewok, Wheetigo.

A wendigo megjelenése

Ugyanakkor a abban a legtöbben megegyeznek, hogy a név alatt egy rosszindulatú, kannibál szellemet kell érteni. Basil Johnston, egy odzsibua tanár, kutató és előadó, 11 olyan könyv szerzője, ami mind az indiánok legendáit és mítoszait dolgozza fel, így mutatja be a Wendigót.

„A Weendigo betegesen sovány volt, szikkadt bőre szorosan tapadt a csontjaira. Az arcszíne a halál hamuszürkéje és a szemei mélyen lapultak üregeikben. A Weendigo úgy festett, mint egy csontváz, ami épp most kelt ki a sírból. Az ajkai cafatosak és véresek. (…) A Weendigo a hús rothadásából kelő megtestesült tisztátalanság és nyomorúság.”

A wendigók a falánkság és kapzsiság megtestesülései, amit az ölés nem elégít ki, azonnal új áldozatot kezd kutatni. Kanadai források szerint a lény erősebb, mint egy medve, magasabb hat méternél is, úgy fest, mint egy járkáló holttest, a szaga, akár a rothadó hús.


Az emberi wendigok

„Minden kultúrában, ahol a Wendigó megtalálható, osztoznak abban a hitben, hogy emberi lény átváltozhat Wendigóvá, ha valaha is részt vett kannibalizmusban, vagy ha – gyakran álmában- megszállta egy Wendigo szelleme. Miután átváltozott, erőszakos lesz és késztetést érez, hogy emberi húst egyen. A szokás szerint leggyakoribb oka, valaki Wendigóvá változásának, hogy átesik egy szociális krízisen, mely során hiányosan táplálkozik (éhezik), majd kannibalizmust követ el.” – írja a wiki.

Források:


Idetartozó karcok:



Idézetek:

És talán minden kérdések legfélelmetesebbike éppen ez: mennyi borzalmat visel el az emberi lélek úgy, hogy még mindig megőrzi éber, befogadásra kész, lankadatlan józanságát. Azt talán mondani sem kell, hogy a folyamatban van valami hajmeresztő, már-már bohózati abszurditás; egy adott ponton az egész már-már mulatságossá válik. És talán éppen ez az a pont, amikor az ember vagy megússza ép elmével – vagy összeomlik, és a téboly prédája lesz.



De az a valami, ami ott, akkor este felbámult a vérvörös napba – szörnyeteg volt. Mit tudom én, mi volt; zombie talán vagy dibbuk vagy démon. Talán nincs is olyan név amely illik rá. De akár volt neve, akár nem – a micmacok tudták volna, kicsoda-micsoda.
– Mit mond? – kérdezte Louis kábán.
– Olyasvalaki volt, akit megérintett a wendigo – jelentette ki Jud nagyon higgadtan.


Louis kétszer átcsavarta a zsineget Gage kezén. A fiúcska végre lenézett, és mókásan hüledezett, ahogy a zsineg húzta-rángatta kezét.
– Mijez? – kérdezte.
– Most te röpteted, öregfiú – mondta Louis. – Nálad a kormány. Hiszen a te sárkányod.
– Gage jeptet? – kérdezte Gage, úgy, mintha nem is apjától, hanem önmagától várná a megerősítést. Aztán próbaképpen rántott egyet a zsinegen, a sárkány pedig fenn a szeles égben hevesen bólintott. Gage még nagyobbat húzott a zsinegen, mire a sárkány hirtelen lejjebb bukott. Apa és fia együtt kacagott.

☠☠☠☠☠

A képek a Pinterest - Könyvek - Stephen King táblámról vannak. Részletek ott.

☠☠☠☠☠


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése