2015. szeptember 7., hétfő



Vivien Holloway: Tolvajbecsület (Winie Langton történetek 2.)



– Tudod – sandított le rám, mikor nagyjából félúton jártunk –, háládat bármikor kifejezheted természetben is.
– Tudod – feleltem hasonló hangsúllyal –, meg tudlak ütni olyan helyen, hogy életed hátralevő részében csak szoprán hangon énekelj.


Fülszöveg:
„A becsület olyasmi, amit utólag már nem tudsz visszaszerezni, és ha elveszíted, az egy életre megbélyegezhet.”

Winie végre megszerezte a Mesterkulcsot, ám az apja úgy döntött, senki sem használhatja a szerkezetet addig, amíg ki nem derítette, hogyan működik. A probléma csupán az, hogy Winie-nek bizony sürgősen szüksége lenne rá. Az alku, amit Williammel kötött, most már sokkal inkább becsületbeli kérdés, mint pusztán üzlet, nem mellesleg a Conrey fiú is egyre türelmetlenebb.

Közben a Langton család egy második világháborús tank elrablását tervezgeti, ráadásképpen pedig felbukkan valaki Winie múltjából, akit jobb szeretne inkább elfelejteni.

A lány végül apja engedélye nélkül használja a Mesterkulcsot, hogy megszerezhesse Will édesanyjának gyűrűjét egy szigorúan őrzött páncélteremből, azonban hiba csúszik a gépezetbe, és Winie ezúttal talán tényleg nem fogja megúszni olyan könnyen, mint remélte.

Könyv információk:

Eredeti megjelenés éve: 2014

94 oldal · ISBN: 9637051623
A sorozat részei:

   1. Mesterkulcs
   2. Tolvajbecsület
   3,5 A bross   
   4. Tolvajok kézikönyve 

(6 részesre tervezik minimum)
(Az értékeléshez olvass tovább!     )

Szerintem:
Az első kisregény nagy hibája a helyesírási hibák tömkelege és a korrektúra hiánya erre a részre teljesen megoldódott. Igényes, szépen korrektúrázott műről van szó! Nagyon örül a pici szívem! Így már öröm olvasni ezt az izgalmas és fordulatos történetet, amiben picit mélyebben megismerjük Winiet, Williamet, a lány családját, sőt még élete első szerelmét is! Valahogy ez egy nem várt fordulat volt, mert annyira nem lányos lány Winie! Ki gondolta volna…?

Mondjuk ez a szál nem jött be, féltettem Winiet – jobban szerettem olvasni a családjával töltött idejéről és a Williammel lopott közös órákról! (De tényleg! A kocsmás jeleneten vigyorogtam, mint a vadalma!) Meglepő módon a kedvencem mégis az ajándék körüli kavarc volt Audrey-val. Belevaló az a bige, kezdem őt is megkedvelni! Ugyanakkor történet csattanójánál csak pilláztam (Milyen lezárás ez?!), de aztán Winie megszólalt és megint mosolyogtam. Laza, vagány, nagyszájú és önfeláldozó – a legjobb féle főhős.




A kötet Főgonoszát – aki igazából csak egy apró betűs „kisgonosz” – UTÁLOM. Nagyon haragszom rá, de ettől eltekintve érdekes ez a „múlt visszavág” –dolog. Ez egész történet jópofa volt tankostul és mesterkulcsostól (Jaj, az a kapitány!), illetve az újra felbukkanó múlttal együtt.


Értékelés: 5

Ajánlás: Steampunk -fanoknak. Fiús lány főszereplő rajongóknak. És olyanoknak, akik bírják a függővégeket!

Kedvcsináló idézetek:
Azért, mert te becsületesen játszol, ostobaság azt hinni, hogy mások is ugyanígy tesznek.

– És ma mit tanulunk? – kérdeztem, ahogyan türelmes tanár kérdezi a kissé gyenge felfogóképességgel rendelkező diákját.
– Én semmit – nyögött fel, miközben talpra kászálódott. – Hacsak azt nem, hogy szadista vagy, amikor rossz a kedved.

– Már attól tartottam, nem fogod elhozni.
Megemeltem a szemöldököm.
– Micsoda szívélyes fogadtatás – jegyeztem meg gúnyosan. – Kedvem támadt tőle sarkon fordulni, és hazamenni.
A képek a „Theme - Steampunk” Pinterest táblámról származnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése